Megszavazta a parlament a pedofíliát a melegekkel összemosó törvényt

Szerző: Renczes Ágoston
2021.06.15. 14:08

Nemcsak a Fidesz-KDNP, hanem ígéretéhez híven a Jobbik-frakció és több független képviselő is igennel szavazott. Az ellenzéki összefogás többi pártja bojkottálta a szavazást, így egyetlen képviselő volt csak, aki nemmel szavazott.

Megszavazta a parlament a pedofíliát a melegekkel összemosó törvényt
Kedden 157 igen és egy nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés a pedofilellenes törvényt, amibe melegellenes módosítások kerültek.

 

A törvényt, ami ellen hétfő délután több ezren tüntettek is a parlament előtt, a Jobbik képviselői is megszavazták a Fidesz és a KDNP frakciói mellett, ahogy azt Jakab Péterék hétfőn már bejelentették. Az ellenzéki összefogás többi pártja bojkottálta a szavazást.

 

Az egyetlen nemmel szavazó a Szanyi Tibor-féle ISZOMM képviselője, Székely Sándor volt.

A függetlenek képviselők közül a Mi Hazánk képviselői, valamint három exjobbikos: Volner János, Varga-Damm Andrea és a polgári válaszos Sneider Tamás is megszavazta a törvényt.

A törvényjavaslatot korábban pártokon átívelő egyetértés övezte, azonban néhány nappal a plenáris szavazást megelőzően a parlamenti törvényalkotási bizottság fideszes tagjai egy módosítást is hozzátettek a törvényjavaslathoz, ami viszont már a gyermekek védelmére hivatkozva nem a pedofilokkal, hanem a homoszexualitással és a nemváltással foglalkozik.

Az elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a pedofil bűntettet elkövetetett személyekről lehívható adatbázis készüljön, így véve elejét annak, hogy a pedofil emberek gyermekek közelébe kerülhessenek az oktatási-nevelési intézményekben. Emellett azonban a melegellenes módosítások megtiltják a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését, reklámozását, és nem lehet ilyen tartalmú előadást tartani az iskolákban, ahol csak a jogszabályban kijelölt szervezetek tarthatnának bármiféle felvilágosító tevékenységet.

 

A szavazást bojkottáló ellenzéki pártok sajtótájékoztatóját az Azonnali élőben közvetítette, itt nézhető vissza:

 

Élőben a Jobbikon kívüli ellenzék pedofiltörvényről tartott sajtótájékoztatójáról

Posted by Azonnali on Tuesday, June 15, 2021

NYITÓKÉP: Tóth Csaba Tibor / Azonnali

 

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek