Egy fortyogó indulatok orkánjában vergődő antifeminista válasza egy dühös feministának

Vállaljuk azt, hogy az idők kezdetén ajándékba kapott természetünk ellen küzdünk, ha ez a szívünk vágya, viszont ne hazudjuk azt, hogy ezen alaptermészet nem létezik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Kardos Gábor vitaindítónak szánt cikke megjelentének első pillanatától kezdve élénk figyelemmel kísérem a feminizmusról vívott csörtét, azonban nem éreztem késztetést a megnyilvánulásra egészen mostanáig. Volt azonban szerencsém magamévá tenni Bakó Júlia ezen témáról szőtt gondolatait, és a reflexió ellenállhatatlan kényszerétől űzve úgy döntöttem, hogy nyilatkozom. Íme hát egy fortyogó indulatok orkánjában vergődő antifeminista válasza egy dühös feministának.

Igazán nehéz egy ponton megvetnem a lábamat a már említett orkán forgatagában, és egyetlen aspektussal elkezdenem, de induljunk mondjuk onnan, hogy milyen elképesztően felháborítónak tartom a patriarchátus – magyarán szólva a komplett férfi nem – nyakába varrni a közelgő klímakatasztrófa felelősségét. Röpke huszonöt évem alatt volt alkalmam belepillantani a marketingnek nevezett mesterség fondorlatos trükkjeibe, és bizton állíthatom, hogy eme tudomány alfája és omegája kizárólag a női nem. Régóta ismeretes tény, hogy a háztartásokban általában a család női tagjai vásárolnak, ők döntik el, hogy mikor micsodát, és miből mennyit vegyen a család.

A reklámszakemberek és az értékesítők egytől egyig tökéletesen tisztában vannak azzal, hogyha a nőket meggyőzik, nyert ügyük van. Természetesen nem állítom, hogy a bolygó tönkretételében a férfiak felelőssége mindössze nüansznyi méretekkel rendelkezne, de vérlázító hazugság a nagybetűs patriarchális berendezkedést felelőssé tenni a dologért.

Ám ez még csak a felszín gyenge és erőtlen kapargatása volt, az igazán felháborító rész csak ezután következik. Mint az talán ismeretes, a demarkációs vonal két oldalán felsorakozott ideológiai ellenfelek között áthatolhatatlan ellentétet képeznek a két nem különböző attribútumairól szóló megállapítások,

Bakó Júlia ezen nézet fejtegetése miatt egyszerűen szexistának bélyegzi Kardost, amely vád valóban gyakran el szokott hangzani hasonló kontextusban. A dühödt feminista ugyan leszögezi, hogy a feminizmusnak esze ágában sincs tagadni a biológia különbségeket, ám azonnal azzal folytatja, hogy eme különbségek bár léteznek, semmilyen különösebb jelentőséggel nem rendelkeznek. És itt kezdődik a probléma.

Én úgy vélem, hogy Bakó Júlia a nagyon is létező biológia különbségek alatt pusztán azt érti, hogy másmilyen külsővel rendelkezünk, bizonyos szempontból máshogy funkcionál a testünk, és hát nehéz lenne letagadni azt, hogy a gyermekszülés csakis a női nem kiváltsága. Ezután felölti a woke kultúrharchoz általában használatos szuperhős jelmezét, amelyet tetőtől talpig Simone de Beauvoir apró arcának képe díszít, és belekezd a progresszív gondolkodók orrvérzésig ismert mantráiba. Ezen mantrák azok, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni, és amelyekre most reagálni kívánok.

A férfiak és a nők között nem pusztán a szabad szemmel is jól látható különbségek esete áll fenn, hanem alaptermészetünkben és tulajdonságainkban is teljesen mások vagyunk. A nemünkből fakadó biológiai különbségek közé tartozik például az eltérő hormonháztartás is, amely testünkben tobzódó hormonok egyes vélekedésekkel ellentétben nemcsak a nevükben, hanem hatásmechanizmusukban is különböznek.

A nemi hormonok a születés után is erőst hatnak az egyén szomatikus és pszichés működésére, eme hatás a férfi nem tagjaiban egy életen keresztül, a nőkben pedig a reproduktív kor végéig tart. A nemiség centrális jelentőséggel bír mind az állati, mind pedig az emberi magatartás meghatározásában. A férfi és a nő testi és lelki attribútumai közt feszülő eltérések az androgén- és ösztrogénhormonszintjeik közti különbségekre vezethetők vissza. Mondok egy példát.

Bizonyos erre irányuló vizsgálatok már kimutatták, hogy a tesztoszteronszint fontos szerepet játszik a magasabb pozíciók hajhászásában és a prominens karrier iránti csillapíthatatlan vágy fokozásában. Az pedig egy játszi könnyedséggel ellenőrizhető tény, hogy a férfiak szervezete nyolcszor annyi tesztoszteront termel, mint a nőké. Ez ugyebár azt jelenti, hogy a nők természetüknél fogva nem oly ambíciózusak és törtetőek, mint férfi társaik.

Szintén bizonyított tényként kezelendő, hogy a női nem rosszabbul reagál a stresszre, mint a férfiak, ez tulajdonképpen egy biológiai hajlandóság, amelyet az evolúció ültetett el bennük még az idők hajnalán. Rosszabbul és érzékenyebben reagálnak a stresszhelyzetekre, nem bírják oly mértékben a terhelést, ami azt jelenti, hogy igenis előfordulhat, hogy nem tudnak ugyanolyan módon helytállni bizonyos szakmákban. A premenstruációs szindrómára már ki sem térek, amely egy nagyon is létező, orvosilag igazolható jelenség.

Statisztikailag igazolható tény, hogy az emancipálódással egyhuzamban váltak egyre depressziósabbá a nyugati nők, mert a felszabadításuk következtében bele lettek kényszerítve egy olyan életbe, amelyet valójában nem élveznek. Szintén statisztikák segítségével alátámasztható az a tendencia, miszerint épp a legfelvilágosultabb társadalmak tagjai választanak a nemi alaptermészetüknek megfelelő munkákat, hiszen

Úgyszintén tényszerűségnek számít, hogy a férfiak és a nők agyában az azonos területek eltérő méretekkel rendelkeznek, vagyis más és más élvez prioritást a két nem gondolkodásában és tevékenységeiben.

És még valami. Talán a modern feminizmus általam mélységesen megvetett szülőanyjának, Simone de Beauvoir-nak volt az az elképzelése, hogy teljes mértékben el kell törölni a nemi szerepekről kialakult elképzeléseket, és a romok tetején kell felépíteni egy új társadalmat, amelyben nem az határoz meg embereket, hogy hogyan kell viselkedniük a nemüknek megfelelően. Igen ám, csakhogy ilyen társadalom és ilyen egyén már létezett egyszer, ez volt a prehistorikus ember, aki valamely oknál fogva mégis úgy konstruálta a társadalmát, hogy annak alapját a ma eltörlendőnek kikiáltott hagyományos nemi szerepek alkották. 

Én maximálisan respektálok bármely nőt, amely ki óhajt törni ezen szűkre szabott keretek közül, viszont nem tudom elfogadni azt, ha tényeket hamisítunk meg ennek érdekében. Vállaljuk azt, hogy az idők kezdetén ajándékba kapott természetünk ellen küzdünk, ha ez a szívünk vágya, viszont ne hazudjuk azt, hogy ezen alaptermészet nem létezik.  

A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karának hallgatója, és az ország legnagyobb huszonévesknek szóló magazinjának, a 20on-nak az állandó szerzője és szerkesztője. Kardos Gábor vitaindítója itt, Tamás Gáspár Miklós hozzászólása itt, Bakó Júliáé emitt, Iván Ildikóé pedig itt olvasható. Hozzászólnál te is? Írj!