Az olajcégeknek is fenntarthatóvá kell válni, vagy kérdéses, hogyan lesz 2050-ben profit

Szerző: Szűcs Donát
2021.06.15. 07:10

Lehet, hogy tíz év múlva már bánni fogjuk Paks II-t, a megújuló energia pedig már most is olcsóbb, mint az atom. A holland bíróság Shell elleni ítélete később még a cég javára is válhat a piaci versenyben, de a befektetők részéről is egyre nagyobb a nyomás, hogy az olajcégek fenntarthatóvá váljanak – különben kérdéses, hogyan lesz osztalék 2050-ben. Hidi Jánossal, a Cambridge Econometrics elemző- és tanácsadócég fenntartható befektetések menedzserével, a MOL egykori vezető energiaközgazdászával beszélgettünk. Interjú!

Az olajcégeknek is fenntarthatóvá kell válni, vagy kérdéses, hogyan lesz 2050-ben profit

Inkább meghallgatnád az interjút? Irány a podcastunk!

Az önéletrajza alapján viszonylag hosszú ideig dolgozott a MOL-nál, most viszont már fenntarthatósággal foglalkozó menedzser egy elemzőcégnél. Honnan került az egyik oldalról a másikra?

Elemző közgazdász vagyok, azokat a területeket keresem, ahol izgalmas elemzői feladatok vannak. Az olajipar szerintem óriási kihívás előtt áll. A legnagyobb nehézség az, hogyan finanszírozzák ezek a cégek az átmenetet a karbonsemleges gazdaságba, amire szükség van. Fenntartható befektetésekkel foglalkozó menedzserként pont ezzel a területtel foglalkozom. Például a jegybankok vagy befektetési társaságok stratégiaalkotását támogatjuk különböző klímaszcenárió-elemzésekkel.

HIDI JÁNOS FENNTARTHATÓ BEFEKTETÉSEKKEL FOGLALKOZÓ MENEDZSER, ELEMZŐKÖZGAZDÁSZ A CAMEBRIDGE ECONOMETRICS ELEMZŐ-TANÁCSADÓ CÉGNÉL DOLGOZIK. KORÁBBAN A MOL-NÁL VEZETŐ ELEMZŐKÉNT DOLGOZOTT.

Egy holland bíróság a Shellt nemrég felelőssé tette a saját széndioxid-kibocsátásáért, és arra kötelezte a céget, hogy 2030-ig 45 százalékkal csökkentse a kibocsátását. Mi a jelentősége az ítéletnek?

Voltak hasonló perek az Egyesült Államokban is, több amerikai város is perelt már olajcégeket a klímaváltozás miatt. A Shell elleni ítélet rámutat arra, hogy

a gazdasági szereplőkre folyamatosan erősödő nyomás nehezedik, hogy tegyenek valamit a dekarbonizáció érdekében.

Ez a folyamat már elindult, a vége pedig a teljes a dekarbonizáció lesz. Nem az a lényeg, hogy pontosan milyen lépésekben fog megvalósulni, hanem maga a nyomás a fontos, és az egyértelmű trend, hogy elindult valami.

Miközben egyes nemzetközi szervezetek részéről van nyomás a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, addig ez az olyan nemzetállamokra, amelyek nemzetgazdasága érdekelt a fosszilis anyagok kitermelésében, kevésbé jellemző. Ki kényszerítheti akkor fenntartható pályára az olajcégeket? 

A nehézség az, hogy egyszerre szeretnénk több dolgot. Egyrészt szeretnénk, hogy dekarbonizálódjon a gazdaságunk, mert látjuk, hogy nem fenntartható. De azt is szeretnénk, hogy működőképes maradjon a gazdaság, megmaradjanak a munkhelyek, szeretnénk továbbra is utazni és sok terméket fogyasztani. Nehéz egyensúlyt találni ezek között az érdekek között.

A kormányzatok természetesen a szavazók érdekeit képviselik, akik egyelőre még mindig megosztottak: vannak köztük nagyon zöldek, akik szeretnének mindenáron dekarbonizálni, és vannak, akik kevésbé aggódnak azon, hogy mi lesz 80 év múlva.

A nemzetközi szervezetek és a kormányzatok közösen keresik a megoldást arra, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. 

Az olajiparnak a dohányipar mellett talán a legrosszabb a társadalmi megítélése. Közben egyre több ilyen vállalat állítja magáról, hogy elkötelezett a széndioxid-kibocsátás csökkentése mellett. Fenntarthatóvá válhatnak és túlélhetnek egyáltalán ezek a cégek, vagy jönnek helyettük mások? 

Ez a helykeresés most zajlik, a „ki a hibás?” játékot azonban nem érdemes tovább játszani. Legalább 40 éve tudjuk, hogy baj lehet a széndioxid-kibocsátásból és legalább 20 éve meggyőző bizonyítékaink vannak, hogy van miért aggódni. Ennek ellenére folyamatosan beülünk a nagy autóinkba, repülővel utazunk nyaralni, nagy elánnal fogyasztunk.

Kevés a hajlandóság arra, hogy mi, fogyasztók tegyünk valamit önmagunk korlátozására – így az olajcégre mutogatni, aki kitermelte az olajat, miközben én csak megtankoltam az autómat, rossz hozzáállás. Az egész rendszert kéne átállítani.

Ha jól értem, a fosszilis energiával foglalkozó cégek és a fogyasztók felelőssége ön szerint megosztott.

A széndioxid-kibocsátásunkat egy egész társadalmi rendszer termeli ki. Szeretnénk kényelmesen élni, és mivel piacgazdaságban élünk, ebben profitlehetőség van.

Hiba lenne azt várni az olajtársaságoktól, hogy önmaguktól mondjanak le a profitról. Ezek tőzsdei cégek, a feladatuk, hogy profitot termeljenek.

Mondhatnánk azt is, hogy a fogyasztó mondjon le az utazásairól, de nem akar lemondani. Azt kell megtalálni, hogyan lehet ezt a rendszert beállítani egy olyan irányba, hogy az egy új, fenntartható egyensúlyhoz vezessen. Ebben természetesen része van az olajtársaságoknak és sok más szereplőnek is – beleértve a fogyasztókat. 

Sokat hallani olyan „büntetőeszközökről” – például adókról és kvótákról –, amelyekkel az államok közvetetten csökkentenék a cégek kibocsátását. Mik azok az ösztönzők, amikkel mondjuk az olajcégeket érdekeltté lehet tenni abban, hogy nagyobb lépéseket tegyenek a fenntarthatóság felé?

Például kaphatnak támogatást arra, hogy megújuló technológiákba fektessenek. A napelempark-telepítéstől kezdve a bioüzemanyag-gyártáson át számos fenntarthatósági beruházásra kaphatnak támogatást. Ezekre nagyon sokszor adnak a kormányzatok közvetlen tőkejuttatást vagy adókedvezményt.

A német, francia, holland, norvég kormányok komoly összegeket áldoznak például a zöld hidrogén előállítására, és vannak is cégek, akik emiatt kezdenek ilyen beruházásokba. A szén-dioxid leválasztása és föld alá vitele szintén egy olyan technológia, amelyre lehet kormánytámogatásokat kapni. Az Európai Unió is támogat ilyen beruházásokat. 

Ön korábban az olajiparban dolgozó szakemberként biztosan sok menedzsert és felsővezetőt ismer ezen a területen. Mennyire tudják elfogadni ezek a vezetők a fenntarthatósági célokat, mennyire tartják ezeket a saját cégeik profitjának útjában álló akadályoknak?

Tisztában vannak a kihívásokkal és a nehézségekkel. Egy olajcégnél viszont alapvetően a tulajdonos elvárásának kell megfelelni. A tulajdonos szeretne osztalékot, profitot.

Ha például látná egy olajcég, hogy a vevőinek a többsége nem benzint, hanem áramot vagy hidrogént tankolna, elég gyorsan lehetővé tennék ezeket az opciókat is.

Az olajvállalatok a piaci igények után mennek – figyelembe véve persze a szabályozói elvárásokat is. Olyan dolgokba akarnak fektetni, aminek látszik a megtérülése, és ez teljesen természetes magatartás. A kormányzatoknak kell olyan feltételeket teremteni, hogy a profitmaximum fenntartható pályára kerüljön. 

A MOL-ban komoly tulajdonrésze van a magyar államnak is. Lehetnek-e a magyar államnak MOL-részvényesként a profitmaximalizáláson kívül más szempontjai is? Érvényesíthet-e például fenntarthatósági szempontokat? 

Nem tudom, hogy a magyar állam mit képvisel egy MOL-közgyűlésen.

Az államnak is jól jön, ha osztalékot fizet a befektetése, és ha a gazdaság folyamatosan működik. Egyelőre ehhez kell az olaj.

Ha egyik napról a másikra felszámolnák a fosszilis iparágat, munkanélküliség és recesszió lenne, nem lenne adóbevétele és osztaléka a kormánynak.

A tulajdonos érdekelt abban, hogy a befektetése pénz termeljen. Ugyanakkor arra is kell az államnak figyelnie, hogy Magyarországon már törvény rendelkezik róla, hogy 2050-re szeretnénk dekarbonizálni a teljes gazdaságot. Tehát a kormánynak folyamatosan nyomást kell gyakorolnia annak érdekében, hogy a magyarországi széndioxid-kibocsátás, és ezzel együtt a MOL tevékenysége is konzisztens legyen ezzel a célkitűzéssel.

Sokat lehet hallani az olajipar erős lobbitevékenységéről is, erre hollywoodi sztereotípiák is épüknek. Hogy látja, manapság lobbiznak-e az olajcégek a fenntarthatósági célok ellen?

Hallottunk sztorikat arról, hogy az Exxon annak idején eltitkolta azokat a kutatási eredményeket, amelyek bebizonyították, hogy a globális felmelegedés és a széndioxid-kibocsátás összefügg. Azt gondolom, hogy mára az olajcégek is felismerhették, hogy hosszú távon jobban járnak, ha a megoldás részei lesznek, mintha ők okoznák a problémát.

Az Egyesült Államokban a nagy olajcégek például elkezdték hangoztatni, hogy támogatják a széndioxid-adó bevezetését egységes és megfelelő szabályok mentén. Gondolom, felismerték azt, hogy ha az ügy élére állnak, nagyobb esélyük van befolyásolni a szabályozást, mintha kívülről próbálnák akadályozni a folyamatot. 

Ha a cégek magukat szabályozzák, miért volt szükség a Shell elleni ítéletre? 

A Shell már februárban közzétett egy olyan stratégiát, hogy 2030-ra 20 százalékkal csökkenteni akarják az olajkitermelésüket, 2050-re pedig teljesen semlegesek akarnak lenni széndioxid-szempontból. Lehet, hogy most fájdalmas lesz átállni egy teljesen új üzleti modellre, hiszen ez nagy beruházással jár.

Harminc év múlva lehet, hogy hálásak lesznek azért, hogy őket rákényszerítette a saját befektetői és szabályozói körük arra, hogy időben lépjenek.

Talán 2050-ben ennek köszönheti majd a Shell, hogy továbbra is él és virul. Előfordulhat, hogy mások, akik csak halogatják az átállást, addigra már behozhatatlan versenyhátrányba kerülnek, és talán éppen a Shell fogja őket felvásárolni. Ez olyan, mint az éves egészségügyi szűrés: kellemetlen dolog, de ha a munkaadónk miatt el kell mennünk évente egyszer, később hálásak is lehetünk érte, ha idejében felfedeznek valami problémát.

A tőzsde és a gazdaság napjainkban úgy működik, hogy a 10 éven túli, hosszútávú szempontoknak nincs nagy jelentősége a döntéshozatalban, a rövid- és középtávú szemlélet domináns. Éppen ezért

egy profi döntéshozók által dominált vállalati környezetben is jól jöhet egy külső kényszerítő erő.

Sokszor az a vád éri az olajcégeket, amikor a klímaváltozás ellen tesznek hitet, hogy ezzel csupán zöldre akarják mosni magukat, hiszen könnyű esetleges szankciók nélkül fogadkozni. Hogyan lehet egy olajcég egyáltalán hiteles, ha dekarbonizációról beszél? 

A hosszútávú ígéretek annyit érnek, amennyire hiteles az, aki mondja őket. A piac és a tőzsde viszont sokkal erősebb ösztönző. Az Exxon felsővezetésébe bekerült például két, a dekarbonizációs átmenetet támogató jelölt is. Már most látszanak azok a pénzügyi folyamatok, amik rákényszerítik a vállalatot arra, hogy hitelesen elköteleződjön a fosszilis energiáról való átállás mellett.

A befektetőik ugyanis aggódnak azért, hogy az Exxon hogyan fog osztalékot fizetni 2050-ben.

Ha mondjuk egy nyugdíjalap sok Exxon-részvényt tart, és azok nem fizetnek osztalékot 2050-ben, akkor a nyugdíjalap sem tud helytállni a nyugdíjkifizetéseivel.  

DONALD TRUMP VOLT AMERIKAI ELNÖK 2020 ÁPRILISBAN ENERGIAIPARI VEZETŐKKEL EGYEZTET A ZUHANÓ OLAJÁRAKRÓL. FOTÓ: FEHÉR HÁZ / FLICKR

Milyen képességei lehetnek egy fosszilis energiával foglalkozó cégnek, ami hasznos lehet egy megújuló energiára épülő gazdaságban is?  

Ezek a cégek jellemzően tőkeerősek és globálisan gondolkodnak, ráadásul sok tapasztalatuk van óriási műszaki projektek megvalósításában. Ezeket a képességeket érdemes a dekarbonizáció szolgálatába állítani. Azokat az ösztönzőket kell megtalálni, amik ráveszik a vállalatokat arra, hogy ezt a váltást megtegyék. Ez a folyamat már elindult.

Egyre erősebb az elvárás a befektetők és a tulajdonosok részéről, hogy a cégek egy olyan hiteles stratégiát mutassanak, ami bizonyítja, hogy sikeresek lesznek egy dekarbonizált világban is. Ez a nyomás el tudja érni azt, hogy a vállalatok befektessenek a megújuló áramtermelésbe. Mivel az olajvállalatok hitelképesebbek is, sokkal nagyobb tőkét tudnak megmozgatni, mint a kisebb cégek. 

Milyen szerepet játszik a koronavírus-válság a fenntarthatóbb gazdaságban? Összefüggésben áll-e például a benzinárak 2020-as hullámzása a koronavírus okozta válsággal? 

Az olajtermékek iránti kereslet lényegében a járvánnyal kapcsolatos lezárások és utazási korlátozások miatt omlott össze. Tavaly április-májusban hirtelen nem repültünk, nem ültünk autóba, nem mentünk be a munkahelyünkre, hanem otthonról dolgoztunk. Ez önmagában nagy olajáresést okozott volna, de hozzájött még egy hatás:

éppen akkor történtek a lezárások, amikor a szaúdi és orosz döntéshozók vitatkoztak azzal kapcsolatban, mennyivel kéne csökkenteni az olajkitermelést az árak növelése érdekében.

Akkor úgy döntött a szaúdi vezetés, hogy növeli az olajkitermelést és demonstrálja, milyen rossz lenne az olajkitermelő országoknak, ha egy túltermeléses környezetben alacsonyak lennének az olajárak. Egyszerre történt a kereslet bezuhanása és a kínálat növekedése, ez pedig soha nem tapasztalt mértékű túlkínálatot eredményezett az olajpiacon. Amerikában az olaj ára például mínusz 30-40 dollárra esett. 

A 2021 nyári benzinár tehát – ami nagyjából a válság előttivel van egy szinten – tekinthető a piac normális állapotának? 

Szerintem igen. Folyamatosan vannak fluktuációk, az olajipar ilyen. De a jelenlegi kereslet-kínálat viszonyok között a szerintem mostani ár egy nagyjából fenntartható egyensúlynak tekinthető.

Az uniós helyreállítási alapból Magyarországra is viszonylag sok pénz fog érkezni. Az EU számára fontos, hogy a kormányok klímaszempontból helyesen költsék el ezt a pénzt. Hogyan lehetne a leghatékonyabban elkölteni ezeket a pénzeket, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy minden elköltött forinttal a lehető legtöbbet csökkenjen a kibocsátás?

Az egész szakma azon gondolkodik, mibe érdemes fektetni. Az első dolog, amit megtehetünk, hogy kiváltjuk a szénerőműveket megújuló árammal. Itt elsősorban napelem-telepítésre és szélkerék-telepítésekre kell gondolni, illetve javítani kell a határkeresztező kapacitásokat, hogy a szomszédos országok napelemei és vízerőművei ki tudják egymást egyenlíteni szükség esetén. Az áramszektorban nagyon sok teendő van még. 

Miért éri meg bárkinek ilyesmibe fektetni, amikor Magyarországon most egy újabb hatalmas atomerőmű épül? A kormány azt mondja, Paks II az olcsó áram kulcsa.

Minden megoldásra szükség van, ami dekarbonizációs lehetőséget nyújt. Az atomerőmű építésének feltételei szerintem jogosan vitathatók, de tény, hogy Paks nem széndioxid-kibocsátó. A megújuló technológiák szédületes tempóban fejlődnek, egyre olcsóbbak, ezért

nem állítom, hogy jó ötlet most elköteleződni egy nagy atomerőmű mellett.

Lehet, hogy tíz év múlva sokkal jobban járnánk egy okosan megválasztott megújuló megoldással.

NAPELEMPARK SELLYÉN – A NAPENERGIA MÁR MOST IS OLCSÓBB, MINT AZ ATOM, IGAZ, KEVÉSBÉ STABILAN TERMEL. FOTÓ: WIKIPEDIA

Elképzelhetőnek tűnik most, hogy tíz vagy tizenöt év múlva olcsóbb lesz a nap- vagy a szélenergia, mint az atomenergia? 

Már most is olcsóbb.

A magyar kormány nem ezt szokta hangsúlyozni Paks II-vel kapcsolatban.

Ott viszonylag magas áramárakkal számoltak, amikor az atomerőmű megtérüléséről volt szó. Ráadásul az a fő kommunikáció, hogy nem az olcsósága a legfőbb vonzereje, hanem az, hogy stabilan tud termelni, a változékony nap- és szélerőművekkel szemben.

A tapasztalat viszont az, hogy ahogy a fejlődik a technológia és javulnak a határokon átnyúló összeköttetések, egyre inkább megoldható lesz a stabil áramellátás úgy is, hogy nagy arányban támaszkodunk szél- és naperőművekre. Persze ezt ki kell majd egészíteni egyre több tárolókapacitással. Egészen magas szintre el lehet juttatni a megújulók arányát anélkül, hogy drasztikus költségekkel kéne számolni.

Folyamatosan megy az útkeresés. Szerintem nagyon hosszú távon semmiben sem érdemes elköteleződni – meg kell várni, hova fejlődik a megújuló technológia. Érdemes számolni azzal, hogy lesz fejlődés: az árak lefelé mennek, és előbb utóbb a tárolókapacitások ára is elég alacsony lesz ahhoz, hogy megérje megújulók kombinációjával megoldani az áramellátást.

A magyar gazdaság mennyire van felkészülve arra, hogy 2050-re karbonsemlegesek legyünk? Mi lenne az állam részéről a legfontosabb lépés, hogy az erre való felkészülést tovább segítsék? 

Egész Kelet-Európa belecsúszott egy olyan helyzetbe, hogy nagyon sokáig növekedni tudtunk annak köszönhetően, hogy idehoztak összeszerelő üzemeket a nyugati országokból. Ezzel sikerült lecsökkenteni a munkanélküliséget, és viszonylag stabil gazdasági pályára állítani a régiót.

Egyre nagyobb viszont a jelentősége annak, hogyan tud egy ország alkalmazkodni a változásokhoz, hogyan tud valaki innovatív lenni. Kutatás-fejlesztésbe kell fektetni, hatékonyságra kell törekedni. Úgy tűnik, mintha a régió nehezebben tudna ebben felzárkózni. Ugyan bekapcsolódtunk a nemzetközi kereskedelembe, és viszonylag jelentős az export aránya a gazdaságunkban, de ebben az exportban a hazai hozzáadott érték aránya viszonylag alacsony.

A hozzáadott érték növeléséhez az kell, hogy olyan munkafolyamatokba kapcsolódjunk be, amik tudásintenzívek. Az informatikai exportunkban például nagy a hazai hozzáadott érték: vannak jól képzett programozók, akik a tudásukat felhasználva értékes szoftvereket tudnak készíteni. Az autóiparban ezt úgy tudnánk megcsinálni, ha befektetnénk oktatásba, kutatás-fejlesztésbe, innovációba. Nyilván a korrupciót is csökkenteni kéne, mert a mai környezetben nagyon nehéz hosszú távra tervezni, és rávenni egy vállalatot arra, hogy kutatás-fejlesztésre vagy innovációra költsön. 

Tehát egy kiszámíthatóbb környezetre lenne szükség ahhoz, hogy meg tudjanak történni ezek a beruházások.

A környezet önmagában nagyon bizonytalan. Sok kihívás van: dekarbonizáció, robotizáció. Legalább ne tetézzük ezeket a kihívásokat azzal, hogy mi magunk akadályozzuk az alkalmazkodási folyamatunkat.

Persze fontosak a külső tényezők is: 2020-ban három-négyszer akkora visszaesés volt, mint a 2008-as gazdasági válság alatt.

Ekkora visszaesést 1929 óta nem látott a világ. Őszintén szólva büszkék lehetünk arra, hogy egyáltalán átvészelte a gazdaság.

Van a gazdasági válságból kiút?

Szerintem a kilábalás szinte garantált, hacsak nem jön megint egy negyedik hullám, egy újabb variánsa a vírusnak vagy valami más sokkhatás. A világ ellátási láncaiban a készletek szintje általánosan megcsappant. A készletek szintjének visszatérése a normális szintre már önmagában annyi kereslettöbbletet jelent, hogy magával tudja húzni a gazdaságot.

Várhatóan az utazás és az egyéb szolgáltatások is visszaállnak az eredeti szintre. A termékek kereslete pedig már most sokkal nagyobb, mint a válság előtt.

Tavaly azok is kevesebbet költöttek, akik nem vesztették el a munkájukat, mert például nem mentek el nyaralni. Ezt a megtakarítást most elköltik különböző tárgyakra. Ez nagy keresletet generál.

A végére két praktikus kérdés: ön szerint a következő hónapokban merre fognak mozogni az olaj- és ezzel párhuzamosan a benzin- és gázolajárak? 

Nagyjából fél éve már nem követem pontosan az olaj- és benzinártrendeket, de én nem számítok jelentős mozgásra a következő hónapokban. A világgazdaság folyamatosan tér magához. Az, hogy mennyit autózunk, már most visszatért a korábbi szintre, sőt, helyenként még magasabbra is. A nemzetközi repülés még egy kicsit elmarad a válság előtti trendektől, de a kínálat is alkalmazkodott hozzá. A mostani olajárak viszonylag magasnak számítanak. Még most is megy a vita, hogy visszafogja-e magát jobban az OPEC. 

Egyre népszerűbbé válnak a házi napelemrendszerek, de sokaknak az a benyomása, hogy ezek csak kifejezetten hosszú távon térülnek meg egy háztartásnak. Ön javasolja-e egy felújításban vagy építkezésben gondolkozó családnak napelemek telepítését?

Mindenképpen, ugyanis ezek a beruházások megtérülnek – így aki meg tudja finanszírozni a beruházást, annak érdemes. Ha tíz év a megtérülés, akkor is: minden olyan beruházást érdemes megcsinálni, ami várhatóan megtérül, ha rendelkezésre áll a kezdeti tőke. Hogy öt vagy tíz év a megtérülés, az ebből a szempontból mellékes. Ugyan maguk az áramszolgáltatók is tudnak dekarbonizálni, de fel lehet gyorsítani ezt a folyamatot azzal, ha saját magunk telepítünk a háztetőre napelemet.

Az interjú

NYITÓKÉP: Unsplash

Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek