A földön fekvőkbe rúgott bele a Jobbik

2021.06.15. 17:17

A Jobbik kifejezhetné jobboldaliságát, vagy egyes LMBT-követelések ellenzését úgy is, hogy közben szavazatával nem minősíti emberek százezreit pedofilnak. Mert lényegében ezt tette.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A történet, amely kedden egy erősen oroszos, LMBT-ellenes törvény elfogadásával ért véget, még tavaly februárban kezdődött, amikor Kaleta Gábor perui magyar nagykövetről kiderült, közel húszezer pornográf, pedofil fotót találtak a gépén. (2020 novemberében vád alá is helyezték.)

Mindezek után szeptemberben az egykori jobbikos, ma már a Toroczkai-pártban politizáló Dúró Dóra egy LMBT-emberek iránt gyermekeket érzékenyíteni hivatott magyar mesekönyvet kezdett el élőben ledarálni, mondván, abban „aberrált” dolgok szerepelnek. Innen, több áttételen, a társadalmi-kulturális ügyeket kedvelő budapesti értelmiség, prominens szivárványtagadó fideszes és egyéb, a peremvidékükről származó politikusok megnyilvánulásai nyomán jutottunk el odáig, hogy a mai naptól kezdve már nem csupán a transzneműek egyes jogait korlátozza a magyar Országgyűlés, hanem Kaleta ügyét mintegy megfeleltetve a mesekönyv ügyével, egységesen az ország több százezer meleg, leszbikus, biszexuális állampolgárára is rátámadott az elfogadott törvénnyel.

Ráadásul a legfelháborítóbb módon tette ezt: gyermekeket megrontó pedofilokkal tette ezeket az állampolgárokat egyenlővé a törvény szövege,

azon keresztül, hogy azt állítja, az LMBT-jogi szervezetek és emberi jogi szervezetek eddig áldozatosan és egészen pontosan végzett felvilágosító munkája „propaganda”, amihez valamilyen úton-módon köze lenne a Kaleta-féle köztörvényes bűnözőknek és a gyermekvédelemnek.

Ez nem más, mint annak kimondása, hogy például a melegek a magyar társadalomban másodrendű állampolgárok, valahogyan eleve bűnösek. Ezt szavazta meg most a hétpárti ellenzékben politizáló Jobbik.

Jakab Péter, aki eddig a párt új, demokratikus, antiorbánista imidzsének kialakításáért kardoskodott, a Facebook-bejegyzésében mindezt úgy indokolta meg, hogy a pedofil bűncselekmények elleni harc értékrendjében mindent felülír, hiszen – noha ezt már csak sugalmazza – az eredetileg Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által benyújtott javaslat még csupán erről szólt, az „LMBTQ-propaganda” elleni intézkedések már csak később kerültek bele a végül elfogadott szövegbe.

Akkor elmondom, én hogy szavazok⤵️ ???? Kaleta Gábor volt perui nagykövet 19 ezer pedofil, gyermekpornográf képet tárolt a...

Posted by Jakab Péter on Monday, 14 June 2021

Hiába az eddigi kormánypropaganda, úgy vélem, valójában kevesen gondolják úgy, hogy a maradék-Jobbik, amely magát mint „keresztényszociális erő” definiálja, de a közelmúltban leginkább a pártelnök parizeres szelfijeiről volt ismert, valóban „Gyurcsány bábjainak” gyülekezete, vagy egyszerűen mostanra baloldali vagy liberális értékrendű gyülekezet lett. Mindennek ellenére az általános, elitellenes szöveg és az egyre szorosabb, főleg a Demokratikus Koalícióval ápolt kapcsolata, az előválasztási visszalépések sorozata egyszerűen nem tudott eleget elárulni arról, mit is gondolnak valójában Jakabék a világról, a magyar társadalomról, mi a víziójuk.

Az, hogy ennek demonstrálására most éppen a „meleg=pedofil” fideszes propaganda mellé való jobb híján történő beállást választották, nem jelent mást, mint hogy a papírdarálós akcióval robbantó Dúró Dóra még mindig közelebb áll a párthoz, mint bármiféle – amúgy innentől fogva elég üres szövegnek tekinthető – közös értéknyilatkozat a többi ellenzéki párttal.

Az persze világos, hogy a Jobbiktól még most, a Vona Gábor és Sneider Tamás utáni korszakában sem várom el például én, hogy ne fogalmazhasson meg konzervatív véleményt az azonos nemű párok házasodása vagy az LMBT-politika terén. Jakabék ugyanis sohasem állították azt, hogy a témában akár a párt tagságának, akár a frakciónak a véleménye megváltozott volna. Ugyan természetesen már nem járnak ki köveket hajigálni szimpatizánsaik a Budapest Pride-ra, mint ahogy maradék országos politikusaik sem ordítoznak a kordonoknál árvalányhajas kalpagban mint boldogult politikai emlékű Orosz Mihály Zoltán, világos azonban, hogy a Pride-on sem vonulnának fel soha képviselőik.

Ezzel nincs is semmi baj, ahogyan természetesen az LMBTQ-mozgalom összes állítását és tettét lehet éles kritika alá vetni – amennyiben nem folyik ellenük éppen brutális, jogfosztásra irányuló gyűlöletkampány.

A földön fekvőbe viszont még közepes nívójú talponállóban sem rúgunk bele,

főleg nem a lényegi okot – az LMBT-jogok Jobbik általi, továbbra is érvényes elutasítását – kikerülve próbálkozunk népszerű magyarázatokat kovácsolni a tettünk köré, mint ahogyan azt Jakab és az őt ugyancsak megvédő LMP-s Csárdi Antal tették.

Egy ilyen kellemetlenül szájszagú propagandatörvény megszavazása nem reprezentál semmiféle nemzeti vagy konzervatív értékrendet, nem lehet ilyen szavazatokkal egyetlen jobboldali magyar mellett sem érvényesen kiállni. Ezek az igen szavazatok a Jobbiktól most – mindenféle külön taktikázós magyarázat ellenére – egyszerűen a kormánypártok egész országot beborító, primitív propagandája láttán való meghunyászkodást jelzik. Félnek attól, hogy távollétük, tartózkodásuk óriási esély lenne a kormánypártoknak arra, hogy így sem túl biztos kisvárosi és kistelepülési szavazóbázisukba ismét beleharapjanak, mint tették azt a „migránsozós” kampány idején. A félelem kiélezett politikai versenyhelyzetben persze érthető és indokolható.

Azonban a kockázatvállalás és a szuverén politika ugyanúgy követelmények lennének, főleg egy Orbán Viktor tapasztalatával, túlhatalmával és dörzsöltségével bíró ellenfél ellen, mint máshol. Az már Jakab Péter és vezérkara feladata lenne, hogy kommunikálják, miért nem az ő értékrendjükről és értékrendjüknek szól ez a törvény a jelenlegi formában, és miért nem szolgálja azt a hagyományos családképet sem, amelyben nyilvánvalóan hisznek. Hiszen a napnál is világosabb, hogy a teljes „pedofiltörvényes” cirkusz hosszasan érlelt, kimódolt válaszkísérlet arra az erkölcsi válságra, amely az elmúlt év botrányai okoztak. (Kaletán kívül Borkai Zsolt jachtozása és Szájer József kalandos brüsszeli lebukása tartozhat még ide).

Az, hogy minderre most a balliberális pártoknak és miniszterelnök-jelölteknek volt egy érvényes taktikájuk, míg a Jobbiknál inkább a kutyaszorító vált látványossá egy társadalmi kérdésben, persze nem azt jelenti, hogy a hétpárti összellenzék komoly ellentmondásba került. Viszont jól mutatja azt is, hogy hiába a visszalépkedések, hiába a Jobbik és a DK hirtelen kialakuló, Dunaújvárostól Újpesten át Vácig bimbózó románca,

rengeteg olyan töréspont van még az ellenzéken belül, amelybe a kormány – habozás nélkül beáldozva ezzel állampolgárai százezreinek emberi méltóságát – megpróbálhat éket verni.

És van alternatíva is. Nem lehet például azt állítani, hogy Márki-Zay Péter, főleg ugyancsak a konzervatív, de Orbán-ellenes szavazókra hajtó előválasztási miniszterelnök-jelölt ne kockáztatott volna jelentősen azzal, hogy felháborodva utasította vissza a törvényt, és kiállt a megtámadottak mellett. Ő mégis ezt tette, sőt, nemmel szavazásra buzdított. Úgy sejtem, hogy épp a fentebb kifejtett okokból.

Az előválasztás éppen azon békésebb eszközök közé tartozhatna, ahol Jakab Péter ezeket az értékrendbeli konfliktusokat is simán le tudná játszani széles közönség előtt, demokratikus vitahelyzetben.

Ha egyáltalán akarná ezt az eszközt valaki is jelenleg komolyan használni. Úgy tűnik azonban, hogy nem akarják, és hogy a Jobbik ideiglenes erkölcsi értéknyilatkozata szerint a zuglói Tóth Csaba még belefér a politikai döntések sorába, de a szivárványos mesekönyv már nem, ott kell meghúzni a határt. Erre meg nem mondhatja senki azt, hogy ne Dúró Dóra és az iratmegsemmisítő politikai győzelme lenne.

Olvass még Tóth Csaba Tibortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek