Országos népszavazást kezdeményez az ellenzék Fudan-ügyben

Szerző: Petróczi Rafael
2021.06.14. 11:34

A korábban a Mediánnak közvélemény-kutatóként dolgozó Karácsony Gergely szerint a nem reprezentatív, az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáció eredménye alapján kijelenthető: a fővárosiak 99 százaléka nem akarja a Fudant.

Országos népszavazást kezdeményez az ellenzék Fudan-ügyben

Vasárnap zárult le az úgynevezett „négy nemes konzultáció” Budapesten a Fudan Egyetem és a Diákváros ügyéről, amit Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester indított, karöltve több párttal és civil szervezettel – például a Kétfarkú Kutya Párttal, az LMP-vel, a Momentummal, az MSZP-Párbeszéddel, az aHanggal vagy a Sétáló Budapesttel.

 

Mint az eredményekről szóló sajtótájékoztatón az aHang képviselője elmondta, összesen 30 506 érvényes válasz érkezett, amiből

 

meglepően sok, 13 ezer (az összes érvényes válasz 44,9 százaléka) online platformon keresztül érkezett be.

 

A konkrét eredményeket a szavazatokat összeszámláló Számoljuk Együtt Mozgalom képviselője ismertette, e szerint a kérdésekre a következő arányban adták a budapestiek a válaszukat:

 

+ Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?

 

Az igen szavazatok aránya: 5,62 százalék.

A nem szavazatok aránya: 94,38 százalék.

 

+ Egyetért-e a kínai Fudan egyetem budapesti központjának létrehozásával?

 

Az igen szavazatok aránya: 3,08 százalék.

A nem szavazatok aránya: 96,92 százalék.

 

+ Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan egyetem budapesti központjának megépítésére?

 

Az igen szavazatok aránya: 0,82 százalék.

A nem szavazatok aránya: 99,18 százalék.

 

+ Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyen képzést magyar diákoknak?

 

Az igen szavazatok aránya: 1,26 százalék.

A nem szavazatok aránya: 98,74 százalék.

 

Karácsony szerint a budapestiek 99 százaléka nem akar Fudant

 

Abban mind Baranyi Krisztina ferencvárosi, mind Karácsony Gergely főpolgármester egyetértett, hogy a konzultáció a demokrácia ünnepe volt, azonban nem elégednek meg ennyivel.

 

Mint azt Baranyi Krisztina újfent megerősítette, a konzultáció eredményétől függetlenül kezdeményezni fognak egy ferencvárosi és egy helyi, budapesti népszavazást is az ügyben (erre a veszélyhelyzet jogi kivezetésével lesz majd mód), ami már jogi kötőerővel fog rendelkezni – már ha egyáltalán arra a helyi választási bizottság hivatalosan is zöld lámpát ad.

 

Azonban – mint azt Karácsony Gergely ismertette – ennél is tovább menne az ellenzék:

 

nemcsak helyi, hanem országos népszavazást is kezdeményeznének Fudan-ügyben.

 

A főpolgármester szerint ugyanis sokan vidékről is akartak volna már konzultálni, és őket is meg kell hallgatni, főleg, hogy a Fudan budapesti kampuszának 540 milliárd forintos hitele mindenkire hatni fog az országban.

 

Mint azt a Medián piac- és közvélemény-kutató cégnél korábban dolgozó Karácsony Gergely elmondta, szerinte a konzultáció eredménye ettől függetlenül egyértelmű:

 

a nem reprezentatív, és nyilvánvalóan az ellenzéki budapesti bázist mozgósító konzultációs eredmény alapján szerinte a budapestieknek valóban 99 százaléka nem akarja ezt a beruházását.

 

A 99 százalék képviselete egyébként kampányszlogenje is az előválasztáson a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért is bejelentkezett Karácsonynak, akinek a Fudan elleni demonstráción is ez volt az egyik fő politikai üzenete, valamint a 99 százalék rímel az őt támogató szellemi holdudvart tömörítő 99 Mozgalomra is.

 

Az ellenzéki politikusok mind a helyi, mind az országos népszavazást a 2022-es parlamenti választás előtt szeretnék megvalósítani.

 

Az ellenzék felkészült arra, hogy a Fidesz megint megszegi a szavát

 

A Fudan ügyében egyébként a kormpánypárti kommunikáció már a múlt héten visszatáncolni látszott: előbb Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a csütörtöki kormányinfón pedig  maga Orbán Viktor miniszterelnök ígérte meg, hogy az ügyről később helyi, budapesti népszavazást fognak tartani – arra viszont 2023 előtt nem fog sor kerülni a kormány szerint, mivel addigra lesz meg a konkrét javaslat a beruházás előkészítéséről és költségvetéséről.

 

Csakhogy a kormány még múlt hét csütörtökön benyújtott két, a Fudan Egyetemről szóló törvényjavaslatot, amik alapján – ha azt a parlament a most keddi szavazáson elfogadja – a Fudan Egyetem nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá válhat (azaz az építéshez szükséges hatósági és esetleges bírósági eljárásokat gyorsabban le lehet zavarni, mint ha nem lenne az), valamint a Diákváros eredetileg tervezett területének egy részét odaadná a Fudan Egyetem budapesti kampuszának, ezzel

 

egyértelművé téve, hogy a Diákváros nem épülhet ott meg.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy a népszavazási kezdeményezés nem lesz-e okafogyott akkor, ha a parlament holnap megszavazza ezt a két törvényjavaslatot, érdemben sem Baranyi, sem Karácsony nem tudott válaszolni – Karácsony azt mondta, hogy fel vannak készülve a Fidesz újabb szószegésére, míg Baranyi szerint ha a parlamenti fideszes többség ezt megszavazza, azzal beismerik, hogy nem lesz Diákváros.

 

Arra kérdésre, hogy a DK egyébként miért nem vett részt a mostani négy nemes konzultáció lebonyolításában, Karácsony úgy válaszolt: ezt a DK-tól kell megkérdezni.

 

NYITÓKÉP: Karácsony Gergely a Fudan Egyetem elleni tüntetésen. Karácsony Gergely / Facebook

 

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek