A háború, ami elhozta a kiegyezést

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami végül az utóbbi vereségével végződött. Ez volt az első nagy lépés a német egység létrejöttéhez, az osztrákok pedig rászánták magukat arra, hogy kiegyezzenek a magyarokkal. Az így létrejött két birodalom, a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia ezután az első világháború végéig meghatározó szerepet töltött be Európa életében.

Az 1850-es évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a kétszáz éve széttagolt Németország egyesítésének kérdése Ausztria és Poroszország között fog eldőlni. Előbbi lakossága ekkor még nem tekintette magát különálló nemzetnek, sokkal inkább egy nagyobb etnikumnak – egy nagy test részének. Sok szállal kötődtek a német történelmi múlthoz, kultúrához, ezért a tőlük független Németország létrejöttét nem tudták elképzelni.

Nagynémet vagy kisnémet egység?

Ferenc József császár egyik célja az volt, hogy Ausztria vezetésével egy olyan államot hozzon létre, amelyben egyszerre foglalnak helyet a német területek és a Habsburg Birodalom más nyelvű tartományai.

A porosz kancellár, Otto von Bismarck viszont másképpen gondolkodott. Ő egy olyan etnikailag és gazdaságilag egységes Németországot vizionált, amely Berlin vezetésével jön létre. Tudta, hogy

mert az jócskán felborítaná a kontinens hatalmi egyensúlyát, ami kiváltotta volna a többi nagyhatalom haragját úgy, mint Napóleon idején.

Testvérháború Ausztria és Poroszország között

A két ország 1864-ben még közösen lépett fel a Dánia elleni háborúban. A casus bellit az szolgáltatta, hogy IX. Keresztély dán király Schleswig-Holstein bekebelezésére tett kísérletet. Az osztrák-porosz győzelmet követően Holstein Bécs, Schleswig pedig Berlin irányítása alá került.

Bismarck azonban nem várt sokáig az egyesítéssel, és megtette a szükséges diplomáciai előkészületeket: sikeresen elaltatta III. Napóleon és II. Sándor cár gyanakvását, II. Viktor Emmánuel olasz királlyal pedig szövetségre lépett, majd elrendelte Holstein porosz megszállását. A reakció nem maradt el:

amivel birodalmát egy kétfrontos háborúba sodorta, ugyanis Olaszország a Német Birodalom oldalán szintén belépett a háborúba.

A Helmuth von Moltke által irányított porosz erők 1866. július 3-án

Ezen az sem tudott szépíteni, hogy Custozzánál Habsburg-Tescheni Albert visszaverte a Dél-Tirol megszerzésére irányuló olasz támadást.

Tóth Kálmán népszerű újságja, a Fővárosi Lapok a következőképp tudósított a königgrätzi vereségről:

„A kedden Königgrätz és Josefstadt közt vívott ütközet rettenetes volt, s a világtörténet legnagyobb csatái közé tartozik. Reggel korán kezdődött a harc, s kétezer ágyú folytonos tüzelése közt, zuhogó esőben késő estig tartott. A két mértföldre fekvő Königgrätzben minden ablak rezgett a csata­térről hangzó ágyuk dörejétől. Königgrätzböl minden órában táviratok mentek Bécsbe a harc állása felöl. Körülbelül délig az osztrák fegyvereknek kedvezett a hadi szerencse. A fővezér jelentése szerint azonban az esős idő anyira lenyomta a lőporfüstöt, hogy a tiszta látást lehetlenné tette; ez által az ellenségnek sikerült az osztrák hadat váratlanul oldalt és hátulról megtámadni. A legközelebb álló csapatok ingadoztak, s a legnagyobb erőfeszítésnek sem sikerült ellent állani.”

Könnyű lenne azonban csak a rossz látási körülményeknek betudni a hadiszerencse változását. Poroszország ipari fejlettsége jól megmutatkozott ebben a háborúban. Katonáit szinte a csatatérig vasúton tudta szállítani, míg

Ráadásul a logisztikai feladatokat a jól kiépített távíróhálózat segítségével könnyebben meg tudták oldani. A legnagyobb különbséget azonban a katonák fegyverzetében fedezhetjük fel. 1841 óta ugyanis fokozatosan rendszerbe állították Johann Nikolaus von Dreyse találmányát, a hátulról tölthető gyútűs puskát.

Ez a fegyver forradalmi változást jelentett a csatatéren: az elöltöltős muskétákhoz képest nagyobb tűzgyorsasággal rendelkezett, így a porosz katonák akár négyszer-ötször is több lövést adhattak le vele, mint osztrák ellenfeleik. Ráadásul mindezt fekve is elvégezhették, míg az elöltöltős puskáknál ez a művelet ebben a testhelyzetben nehezen volt megoldható.

A porosz hadvezetés éppen ezért igyekezett hétpecsétes titokként őrizni a fegyver működési elvét, ám hamarosan az egész világ elismerte Dreyse találmányának előnyeit. Ez lett az első nagy tételben gyártott, széles körben elérhető puska, ami a századfordulóra szinte a Föld összes hadseregében megtalálható volt.

Két új birodalom

A háborút a felek 1866. augusztus 23-án zárták le Prágában. Ausztria elvesztette Holsteint, és kénytelen volt elismerni a Poroszország által létrehozott Északnémet Szövetséget. Bismarck nem kívánta megalázni Ausztriát, mert tudta: hosszútávon szüksége lesz annak támogatására.

Bécs közben belátta a birodalom reformjainak szükségességét. Ez a belátás vezetett az 1867-es kiegyezéshez,

Poroszország közben tovább menetelt az egyesítés felé, ami öt évvel később, a porosz-francia háború után meg is valósult. A második Német Birodalom az osztrákok nélkül jött létre, amit szép lassan Ausztria is tudomásul vett. Az 1871-ben tartott osztrák-német pártkonferencián például az alábbi határozat született:

„... a jelenlegi körülmények között Ausztria nem tarthat fenn államjogi kapcsolatokat Németországgal, mert bár Ausztria kompakt német törzset foglal magában, lényegében azonban nem német állam. Németország államjogi kapcsolata vele tehát az egyesítés művének veszélyeztetése lenne.”

A porosz-osztrák háborút követő „boldog békeidők” során Bismarck és Ferenc József birodalomalapítókká váltak a két ország emlékezetében. A „vaskancellárt” a mai napig szokás Reichsgründerként emlegetni emiatt, míg korábbi ellenfeléből a nép száján „Ferencjóska” lett. Az általuk életre hívott két államalakulat nagyjából fél évszázadon át állt fenn, összeomlásukat egyikük sem érte meg.

NYITÓKÉP: A szerző kollázsa, képek: Wikimedia Commons