Christian Eriksen él, a fociszakértés haldoklik az M4-en

Böcskei Balázs

Szerző:
Böcskei Balázs

2021.06.13. 08:50

Állsz, vársz, remélsz. És csak ezeket csinálod, mert más emberi feladatod ilyenkor nem tud lenni. Már amennyiben nem az M4 stúdiójában ülsz. Ami ott történt, az nem csak Bognár György ügye.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Egy ötödosztályú mérkőzés alkalmával, boldogult játékvezetői inkább ifjú-, mint úrfikoromban, álló játéknál (bedobás következett volna) egyszer csak az egyik csapat kapusa összeesett, epilepsziás rohamot kapott. A középhátvéd – történetesen a játékos apja – azonnal kiabált, állítsam meg a játékot. Rögtön odarohantunk, a csapattársak elkapták a nyelvét, a száját szétfeszítették, illetve hívták a mentőt. Tudtam, hogy ott a mérkőzés véget is ért, sokkhatás alá került az érintett csapat – és persze mások is.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért kérdeztem meg az ellenfél csapatát is (a csapatvezetőt és a kapitányt), hogy kívánják-e folytatni a meccset. Megdöbbentő válasz jött: „Természetesen! Már miért ne folytatnánk?!”

Nekik természetes volt, hogy hülyék és nulla empátiával dolgoznak, nekem viszont nem, így a mérkőzést (a másik csapat kérésére is) beszüntettem. Nem gondoltam volna, hogy hasonló „együttérzéssel” tudnak élni majd egy stúdióbeszélgetés alkalmával.

2004. január 25-én késő este az akkori budapesti albérletemben néztem a hírekben, ahogyan Fehér Miklós összeesik. Mosolyogott egyet a sárgalapja miatt, amit éppen pár másodperce kapott, majd megállt, begörnyedt, és hátával a földre esett. Amikor lepuffant, a talajra zuhanás pillanatában egy lélek indult útjára. Az még a televíziózás azon korszaka volt, amikor ez a felvétel be tudta járni a világot.

Megmagyarázhatatlan módon életemben a legváratlanabb helyzetekben nézem vissza azt a képsort. Ahogyan egy boldog, sikeres, példakép labdarúgó egyik pillanatról a másikra nem cserét kér, hanem egy ördögi erő levonultatja az életből. A halál kiszámíthatatlanságának képe lett Fehér Miki ledöntése. Mert őt ott valami gyáva módon, hátulról ledöntötte, valami emberi szemmel láthatatlan. 

A szombati Dánia-Finnország mérkőzésen ugyanez a halált hozó láthatatlanság akart elbánni Christian Eriksennel is. Globális sportesemény lévén világnyi néző tette arcára a kezét: millió előredőlt gerinc a tévé előtt. Ez már nem 2004, amikor Fehér Miklós összezuhanása könnyen visszakereshető, ez már a 2021-es televíziózás, azaz semmi ismétlés, semmi közeli, csak a dán csapat őrangyali sorfala az újraélesztés során. Majd pedig egy síró feleség a pálya szélén.

És állsz, vársz, remélsz. És csak ezeket csinálod, mert más emberi feladatod ilyenkor nem tud lenni.

Már amennyiben nem az M4 stúdiójában ülsz. Ami ott történt, az nem csak Bognár György ügye (pár idézet tőle: „Cseréljék le, aki nem akar a pályára lépni”; „Jó hírt kaptak, miért nem akarnak pályára lépni”; „Az UEFA-nál fontosnak érzik magukat, és túlspilázzák a dolgokat”; „Nem találják a labdát?”). Miközben a világ a csendből fűz imát, és hangtalanságával demonstrálja az élet akarását, aközben érzéketlenségével nemcsak Bognár tűnik ki, hanem mellette az is, hogy nincs ott senki, akit őt lekeverné.

Senki bele nem áll, senki meg nem próbálja visszavenni tőle a reményt és a normalitást. Ez pedig példás jele annak az állapotnak, ami ott uralkodik.

Írom ezt úgy, hogy az M4 mint sportcsatorna vállalásaiban és napi működésében a színvonalát tekintve nem tartozik az M1 világához. Van indoka létezésének, a magyar sport egyes szakágainak ténylegesen sokszínű bemutatását végzi, kezdve a tömegsport-aktivitásoktól az élsportig – korosztályokon átívelően. Műsorvezetői és kommentátori csapatának sportágtól függetlenül vannak zászlóhajói, érdemes és felkészült referenciái. Még az sem zavaró (annyira), ahogyan a magyar labdarúgó-bajnokságot olyan látványpékség felvezető műsorokkal adják el, mintha az egy európai topliga lenne. Ezt valahogy így kell csinálni ahhoz, hogy ha már a lelátóról hiányoznak, úgy a képernyő elől ne fogyjanak a nézők. De most nem erről van szó, hanem arról a pár elemről (fociszakértés), ami a labdarúgás nézettsége okán az egész csatornára visszahullik.

Nem lágyítani kellett volna ugyanis Bognár „gondolati” irányait (lásd Berkesi Judit műsorvezető átütő erő nélküli próbálkozásait), hanem azt a műsorrészt úgy, ahogyan van lehúzni, megállítani és kitéríteni. Bognárt ott nyomban helyre tenni, rátenni az empátialétrára, sétáljon csak rajta felfelé egy keveset, van honnan. De mindez nem történt meg. Mintha egyetlen ember nem volt a stúdióban, a rendezői színfalak mögött, aki ezt a döntés meghozta volna. Érthetetlen.

Így aztán a M4-nek az Eb második napján sikerült is lehoznia a szégyent. Ami ilyenkor – bár magam próbálom kerülni ezt – az egész csatorna sport- és médiaszakmai felkészültségének külső megítélésére is hatással van.

Mondjuk egy ilyen mulasztás be volt kódolva ebbe a rendszerbe. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de aki például veszi a fáradságot – továbbá a családjával és saját idejével szembeni tiszteletlenséget –, és perceket szán arra, hogy meghallgassa például a mérkőzések utáni riporterinek tűnő kérdéseket az edzők felé, az pontosan tudja, hogy messze nem csak rendezői kérdések vannak a hazai fociközvetítések alkalmával.

Vagy ezeket a kérdezőket nem érdekli a futball – mert akit egy kicsit is érdekel, az egy kicsit ért is hozzá –, vagy azokat, akik a fülekre mondják a kérdéseket. Nem általánosítok persze, csak nézzünk pár és általánosan elforduló példát meccs utáni kérdésekre egy vesztes csapat edzője számára: „A csapat jól kezdett, majd a kapott gól után mintha visszavettek volna. Ez tudatos volt?”; „Egy ilyen súlyos vereség után, mit vár a jövő héten a bajnokesélyes Ferencváros ellen?”; „Mi lehet a háttere annak, hogy rendre ki tudták védekezni a pontrúgásokat, de az akciógólokra nem tudtak felkészülni?” Kevéssé látom magyarázatnak, hogy nehéz feladat úgy kérdezni, hogy eleve csak 30 másodpercnyi idő van, de attól még meg lehetne próbálni úgy tenni, hogy attól ne legyen még idegesebb edző és szurkoló.

És ehhez jönnek még olyan stúdióbeli fociszakértők, mint Bozsik Péter, akinek a neve leginkább az MLSZ Fegyelmi Bizottságának határozataiban szerepel. A 2002-es zalaegerszegi siker után igazából érdemi eredményt nem tud felmutatni (esetében mivel nem szakíró, talán illene), hacsak azt nem, hogy lehet magyar top szakkommentátornak lenni a NB III Nyugati csoport 9. helyezettjének edzőjeként is. Arra, hogy Bozsik a fair play-ről és sportetikáról mit gondol, kiváló példa, hogy három meccses eltiltás után igazolt játékosként ült le a kispadra. Meg kell jegyezni, hogy

ha valakit reklamálásért három mérkőzésre pihentetnek, az nem az időt kérdezte meg a játékvezetőktől. Mindegy, egy országos csatornának így is jó lesz.

Igazságtalanság van minden ilyen írásban, mert az M4-en szakkommentátor Hegedűs Henrik szakíró és sporttudományi elemző is, aki nyilván máshogy, mint egy edző, de érti a futballt, mi és miért úgy történik. Igyekszik is ezt átadni. Kellemesen informatív tud lenni az olyan remek munkák fordítóját hallgatni, mint a Daráló – A Premier League taktikai fejlődése az ívelgetéstől a tiki-takáig vagy a Stílusok csatája. Mert igenis el lehet várni, hogy a szakértés egy bizonyos színvonalon menjen, hiszen ahol ma a sport- és futballtudomány tart, ott igenis lehet miről és hogyan beszélni. Akkor is, ha valaki nem a szavak embere, de sokévnyi taktikai értekezlet hallgatás után csak okosabb, mint mi, nézők, hiszen jövedelemkiegészítésnek azért kevesek az olyan mondatok, minthogy „a második félidőre több kell a Chelsea-től” vagy „nehéz helyzetben van a DVTK, kíváncsi vagyok, jövő hétre talpra tud-e állni”. 

És erre a műsorvezetők nem egyszer kísérletet is tesznek, nem az ő hibájuk, hogy valószínűleg még mindig a kapcsolatok, a kijárások és az érdekeltségek kérdése, hogy ki kerül be szakértőnek az M4-re. Már csak azért is, mert Rudolf Gergely, Simek Péter és Korsós György nyilván a maguk szintjén labdarúgók voltak, de ha bárki rendszeresen és kimondottan unikális szakmai, adatközpontú, olyan igazi UEFA-licenszes hozzászólást hall tőlük, azon meglepődnék – tekintve, hogy hallgatom őket. Egy dolog a lexikális felkészültség, a sok mérkőzésnézés (ez alapján soktízezer potens szakkommentátor akad), a játékosrutin és észjárás – ez esetükben mind érték is –, és egy más dolog a játékszituációk kibontásának, a taktika és átrendeződések megvilágításának képessége. Azaz amit elvárnak tőlük azok, akik lábán kevesebbszer és nem olyan magas szinten volt stoplis cipő. Ezeket a tudásokat ma kevesebbszer, mint többször kapjuk meg az M4-en.

Ellenben megkapjuk azt, hogy „számomra nem is Eriksen állapota, ami igazán aggasztó”. Ócska lezárása ez a szövegnek, de innen már csak felfelé visz az út.

Felfelé a Semmibe.

A szerző 2011-2012 között az NB I-es, 2008-2020 között az NB II-es játékvezetői keret tagja volt. Illetve politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó, a cikk a magánvéleménye. Olvass még tőle az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Böcskei Balázs
Böcskei Balázs állandó szerző

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől
Böcskei Balázs
Böcskei Balázs állandó szerző

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek