Az emberiség utolsó esélye a túlélésre egy amnéziás tudós, akit kilőttek egy másik naprendszerbe

Szerző: Pintér Bence
2021.06.13. 17:03

Andy Weir nagyot robbantott az előző évtizedben a Marson ragadt McGyverről szóló regényével. Harmadik könyve, A Hail Mary-küldetés nemcsak megugorja a világsiker könyv szintjét, de túl is lép rajta.

Az emberiség utolsó esélye a túlélésre egy amnéziás tudós, akit kilőttek egy másik naprendszerbe

Andy Weir A marsi című regénye a 2010-es évek egyik nagy sci-fi sikersztorija volt: az eredetileg magánúton publikált regény a Marson ragadt, találékonyságban McGyver-t kenterbe verő űrhajósról és megmentéséről a hagyományos kiadásban is világsiker lett, és remek film is készült belőle Matt Damon főszereplésével.

A kötet a tudományra fókuszáló hard sci-fi legvonzóbb vonásait hozta könnyedén befogadható, humoros szöveggel, bemutatva egy sor olyan tudományos tényt a Marssal kapcsolatban, ami egyéb formában lehet, hogy unalmas lenne. A mai napig hallani arról, hogy A marsi miatt akarnak gyerekek Amerikában űrhajós táborba menni, szóval Weir gyakorlatilag mindent elért ezzel a könyvvel, amit sci-fi szerző csak kívánhat.

Egy ilyen elsőkönyves siker után viszont elég nehéz a következő könyvvel előállni. Weirnek ez az Artemis című munka volt, ami a Mars helyett a Holdon játszódott, de – a holdi társadalom nem túl eredeti, de kielégítő bemutatása mellett – ugyanazokra az erényekre koncentrált, mint az első regény: tudomány és humor – csak talán kicsit kevesebb sikerrel.

Ha valaki az Artemis után elveszítette érdeklődését Weir felé, az most jól gondolja meg, mit lép: harmadik könyve, A Hail Mary-küldetés ugyanis talán még erősebb is lett, mint A marsi.

Nézzük meg, miről van szó!

Most nem egy űrhajós élete, hanem az emberiség léte a tét

Megint egy magára maradt főszereplővel kezdünk: valakivel, aki felébred egy fehér szobában, és nem emlékszik semmire. Ez a kezdés olyan klisé, amelynek kerülését amatőr íróknak ajánlani szokták, és Weirnek sem áll jól egy darabig. De csak pár oldalig tart a bizonytalanság: utána olyan kaland kezdődik, amivel a szerző szintet tud lépni.

A cselekmény két szálon fut: egyrészt amnéziás emberünk rájön, hogy nem egyszerűen asztronauta, aki egy másik naprendszerben van, hanem

konkrétan egy olyan hajón ül, amelynek küldetésén az emberiség sorsa múlik, és a csapatból ő az egyetlen, aki a hibernációban túlélte az ide tartó utat.

A másik szálon pedig fokozatosan térnek vissza az emlékei: így lassan megtudjuk, hogy mi történt a Földön, aminek eredményeképpen ez a kétségbeesett küldetés elindult, és az is kiderül, hogy emberünk hogy keveredett erre az űrhajóra annak ellenére, hogy – amennyire eleinte vissza tud emlékezni – a tudományos pályáról kibukott, boldog általános iskolai tanárként dolgozó fickó volt, mikor beütött a krach.

Innentől kezdve akármit mondani a történetről spoileres lenne, ami nagyon kár, mert pont itt lehetne elkezdeni dicsérni Weirt azért a – ha nem is teljesen váratlan, de mindenesetre érdekes – csavarért, ami a regény harmadától egészen új irányt ad a Föld megmentésének sztorija mellé. 

A lényeg az, hogy a szerzőtől megszokott módon most is kifejezetten érdekes tudományos problémák mozdítják előre a cselekményt, amelyek megoldása legtöbbször csak újabb – az egész küldetés sikerét fenyegető – problémákat szül. Mindemellé a múltban, a Földön játszódó történetszál is izgalmas fordulatokat hoz főhősünkkel kapcsolatban, amelynek érzelmi ívét Weir nem gondolja túl, de nagyon szépen végigvezeti az egész történeten, szép lezárást adva a regénynek.

A humor mondjuk kicsit megfáradt

Egy dolog zavart egy kicsit, de ennek köze lehet ahhoz, hogy A marsi óta én is öregedtem pár évet: Weir humorát fárasztónak éreztem. Ez így nem pontos: leginkább azt érzem fárasztónak, hogy a Weir-univerzumban a főhős mindig a lehető leghumorosabb, legfrappánsabb dolgokat mondó és gondoló ember. Ez egy idő után ugyanannyira fárasztó, mint ahogy fárasztó mondjuk John Scalzi esetében is. Egyszer-kétszer azért sikerült felnevetnem.

Ezt félretéve azonban

nagyon kompakt kis regényt rakott le az asztalra Andy Weir, amivel bizonyította, hogy védjegyének számító formuláját meg tudja újítani, mi több: túl is tudja szárnyalni.

A történet megköveteli, hogy az alkalmazott tudomány egy fokkal jobban elrugaszkodjon a való világtól, mint A marsi esetében, de maga a tudományos logika az én megítélésem szerint végig konzisztens tudott maradni.

Az Artemis után nem vártam annyira az új Weir-regényt, A Haily Mary-küldetés után azonban azt mondom: ide vele, írjon még tíz legalább ilyen jót!

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali állandó szerzője

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek