A fasiszta köszöntés a leghigiénikusabb a járvány alatt?

Szerző: Techet Péter
2021.06.12. 17:10

Az olasz jobboldal megnevezte a közös római polgármesterjelöltjét, akinek ősszel az Öt Csillagot és a balközepet kéne legyőznie. A politikus a járvány alatt a fasiszta köszöntés előnyeit ecsetelte. Mennyi esélye van az Öt Csillaggal és megosztott baloldallal szemben?

A fasiszta köszöntés a leghigiénikusabb a járvány alatt?

A májusra tervezett helyhatósági választásokat a kínai koronavírus miatt el kellett halasztani Olaszországban őszre. Többek között

Rómában várható nagy verseny.

A 2016-ban hatalomra került ötcsillagos Virginia Raggival szemben ugyanis a balközép és a jobboldal is eséllyel indul. Egyrészről

mostanra az Öt Csillag is meggyengült, és eleve nem számít már azon friss, elitellenes, rendszeren kívüli erőnek, amiként 2016-ban Raggi meg tudta szerezni az olasz főváros vezetését.

Raggit is számos kritika érte, mert a Rómát jellemző – például közlekedési vagy szemétszállítási – problémákat nem tudta megoldani. Másrészről Rómában mind a hagyományos baloldalnak, mind a neofasiszta tábornak vannak komoly hagyományai, a városnak volt kommunista, de neofasiszta polgármestere is.

Az Öt Csillag – amelynek szellemi vezetője mostanra már nem Beppe Grillo, hanem Giuseppe Conte professzor, korábbi kormányfő – ismét Raggit indítja. Conte egyértelműen ki is állt mellette.

A baloldalon ezzel szemben egyelőre még nem teljes a jelöltlista – ráadásul nem is sikerült egy közös jelöltet felállítani. Miközben Carlo Calenda EP-képviselő, egykori gazdasági miniszter– aki kilépett a balközép Demokrata Pártból, és jelenleg az Azzione párt elnöke – mindenképpen elindul – de eddig saját pártján kívül csak egy másik renegát demokrata, Matteo Renzi Italia Viva pártját tudja maga mögött –, a Demokraták előválasztáson akarják kiválasztani a jelöltjüket. A demokraták jelöltségére jelenleg a legnagyobb esélye Roberto Gualtieri EP-képviselőnek van, aki a brexittárgyalásokban is részt vett EU-s részről.

A fasiszta köszöntés a leghigiénikusabb a járvány alatt

A jobboldalon nem lesz előválasztás, de ott a pártoknak – a Rómában hagyományosan erős, neofasiszta Olaszország Fivéreinek, a Rómában azért még mindig északiasnak számító Legának és a Berlusconi-féle Forza Italiának – kellett megállapodnia. 2016-ban a három párt a neofasiszták vezérét, Giorgia Melonit indította. Meloni akkor 20 százalékkal csak a harmadik helyet szerezte meg. De ez azzal is összefügg, hogy az ötcsillagos Raggi – aki Berlusconi római köreiben szocializálódott – számos neofasiszta szavazót is meg tudott szólítani.

Idén is végül a neofasiszták adhatják a közös jobboldali jelöltet. A három párt szerdán megállapodott abban, hogy

Enrico Michetti jogászprofesszort, a neofasiszták jelöltjét támogatja közösen.

Enrico Micchetti – aki közigazgatási jogot tanít – kevésbé volt eddig ismert a közéletben, bár a rómaiak ismerhetik a nevét, mert a Radio Radio nevű adón vezet rendszeresen politikai elemzőműsort, ahol provokatív fogalmazásairól ismert a jogászprofesszor. Főleg a Conte- és a Draghi-kormányok ellen polemizált rendszeresen.

A jogászprofesszor ugyan nem vírustagadó, de élesen bírálta a járványügyi intézkedéseket. Szerinte ki kéne mondani, hogy az emberek másban is meg szoktak halni, nem csak a kínai koronavírusban – ugyanis szerinte a jelenlegi hírek miatt lassan az lehet az ember érzése, hogy más halálozási ok nem is létezne. Szerinte

a római kormány terrorizálja az embereket a járványügyi hírekkel és intézkedésekkel.

Azonban volt javaslata is a járványügyi intézkedések megfelelő betartására. Szerinte éppen a mostani helyzetben, amikor nem lehet egymással kezet fogni, a fasiszta köszöntés a leghigiénikusabb. Mint ismert: a fasiszták felemelt kézzel köszöntötték egymást (de nem az egész kar lendül, mint a Hitler-köszöntésnél, csak az alkar). Michietti úgy véli, hogy

a fasiszta köszöntés eleve egy szép római hagyomány, amely – reményei szerint – éppen a járvány miatt ismét jobban elterjed a városban.

ENRICO MICHETTI (JOBBOLDALT) NEM JOGÁSZPROFESSZORKÉNT, HANEM A RÓMAI RADIO RADIO POLEMIKUS KOMMENTÁTORAKÉNT ISMERT A KÖZÉLETBEN. FOTÓ: SOLUZIONI FOTOGRAFICHE / FB

A felmérések szerint jelenleg – főleg ha a baloldal megosztva indul – a jobboldalnak jó esélye van nyerni.

A neofasiszta Enrico Michetti 35 százalékon, a demokrata előválasztás várható győztese, Gualtieri, 32 százalékon áll. A regnáló ötcsillagos Raggi csak 17 százalékot szerezne,

míg a balliberális Carlo Calenda 14 százalékon áll. Azaz ha a baloldal mégis közösen indulna, akkor ők tudnának győzni.

A jobboldalt segíti – egyben az Öt Csillagot gyengíti –, hogy Berlusconi Forza Italiája le tudta igazolni az Öt Csillag 2013-as római polgármester-jelöltjét. Marcello De Vito bejelentette: nem ért egyet az Öt Csillag ideológiai irányultságával – azaz a progresszív fordulattal Conte alatt –, és eleve elege van a párton belüli vitákból. De Vitóval a Berlusconi-párt – és az egész jobbközép – a 2016-os Raggi-tábor számos jobboldali szavazóját vissza tudja hódítani.

NYITÓKÉP: Nemzeti színekben kivilágított római polgármesteri hivatal / Virginia Raggi, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek