+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. június 11. péntek, 18:10
Az Azonnalin folyó Közel-Kelet vita erős érzelmeket váltott ki mindkét táborból. Mindkét véleménynek igaza van. Ehhez nem kell ellátni a Közel-Keletig se, elég a zsidó humor bölcsességét megfogadni. Vitazáró.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A közel-keleti konfliktus eljött egészen az Azonnaliig.

 

Ritkán alakul ki olyan személyeskedő, a vitapartnerek legitimitását kétségbe vonó vita, mint Laczó Ferenc cikke után.

 

Laczó kritikusai – Novák Attila történész megfontolandó érveket is előhozva – azt akarták bebizonyítani, hogy az európai zsidóság és antiszemitizmus neves maastrichti kutatója nem ért a témához, és eleve helytelen, ha a vitát nem történelmi adatokkal, hanem narratívákkal akarja értelmezni.

 

Ha azonban valami Laczó álláspontját – miszerint a közel-keleti konfliktus külső megítélésében és belső érveléseiben európai narratívák, azaz a holokauszté és a posztkolonializmusé csapnak össze –, igazolta, az sokszor maguk a válaszok voltak. Nem megyek odáig, hogy azt állítsam – mint Tóth Csaba Tibor véli –, hogy éppen a vita egyik résztvevőjének Izrael-párti érvei támasztanák alá az Izrael-kritika vélt helyességét – de az biztos: a közel-keleti konfliktus több, mint két sémi nép harca.

 

Miért üresek máskor Európa utcái?

 

A világ számos helyén van jelenleg konfliktus, mégis valahogy a nyugati (szél)jobb és (szél)bal a közel-keleti kapcsán jön csak hangulatba. Jogosan vethető fel ennek kapcsán, hogy

 

nem látni a százezres baloldali tüntetéseket az ujgurok, az örmények vagy az etópiai tigrinyák mellett.

 

De amikor tőlünk nem messze a szerb hadsereg népirtotta a bosnyákokat és albánokat, akkor se gondolta azt a (szél)bal, hogy mindenképpen véleményt kell róla alakítania. Sőt, akkor inkább a (szél)bal számos prominense differenciált látásmódot akart – értsd: Slobodan Milošević megértését –; valahogy akkor hiányzott az albánok vagy bosnyákok melletti heves, vitát és ellentmondást nem tűrő kiállás.

 

De a nyugat-európai muzulmánok is valahogy csak akkor veszik elő országaik zászlajait, ha zsidó csapatok lőnek muzulmánokra. Ha hitsorsosaikat Szíriában vagy Kínában üldözik, üresek Európa utcái. Arról nem is beszélve, hogy arról is kevés szó esik:

 

ma a világban a legtöbb muzulmánt nem Izrael nyomja el – hanem Gázától Iránig éppen az iszlamista szervezetek.

 

Sehol sem égnek azonban úgy a Hamasz- vagy iráni zászlók, mint az izraeliek. A (szél)bal pedig partner ebben. A palesztin sál és zászló elmaradhatatlan kellék minden balos rendezvényről. Persze a melegek szivárványos színű zászlajai mellett, noha mégiscsak jobb melegnek lenni Tel-Avivban, mint Gázában. Az Európa utcáin Izrael ellen tüntető arabok egy jó része pedig – amikor éppen nem az „elnyomottakat” védi –, Párizstól Rotterdamig razziázik melegek ellen.

 

De ugyanígy érdekes, hogy az a szélsőjobboldal, amely még egykoron antiszemita volt, most hirtelen Izrael legnagyobb barátja lett. Nem meglepő ez persze. A széljobb – beleértve a magyarországi kormánypártokat – cionizmusa mögött az áll egyrészről, hogy Izrael szerintük egy nemzetállam, azaz ugyanúgy nacionalista, mint ők – és a cionizmus nacionalizmusa, amelynek még fasisztabarát része is volt, szintén megemlíthetetlen téma –; másrészről pedig a régi jobboldal antiszemitizmusát és a mai jobboldal filoszemitizmusát sokszor ugyanaz a vágy köti össze: a zsidóknak legyen saját országuk, ha meg köztünk élnek, ne „kozmopoliták” legyenek, hanem jól megkülönböztethető, „látható” zsidók maradjanak.

 

Mindkét hozzáállás gettóban szeretné tudni a zsidókat.

 

A narratívák akkor is ott vannak, ha a történelmi adatok ellenmondanak nekik

 

Az, hogy ennyire élesek a viták és az érzelmek, sok mindennel magyarázható. Novák Attilának bizonyosan igaza van, hogy eleve a tény, hogy zsidók a szereplők, az egészet „érdekessé” teszi.

 

A túlzott filoszemitizmus ugyanúgy, mint bármilyen antiszemitizmus, nem akarja a zsidókat ugyanolyan népként látni, mint bármely másikat.

 

De ezek az éles fellángolások, viták, kiátkozások, megbélyegzések igenis éppen azzal magyarázhatóak, amire Laczó a cikkében utalt: olyan narratívák jelennek meg – azaz lesznek a konfliktusba beleprojektálva –, amelyek széljobbon és szélbalon egyaránt fontos témák. Ennyiben

 

az egész közel-keleti háború egy nagy európai identitáspolitikai harc proxyháborúja.

 

Értelemszerűen ott van a holokauszt narratívája – még akkor is, ha Nováknak igaza van abban, hogy Izraelt nem csak a holokauszt miatt hozták létre (zsidók már előtte is éltek ott, akartak oda menni), illetve hogy Izrael állam maga se akarta túltematizálni saját létjogosultságának igazolásában a soát.

 

És értelemszerűen ott van a posztkolonializmus narratívája. A nyugati baloldal saját nyugati öngyűlöletét tudja kielégíteni, amikor a valamilyen értelemben „európai” „zsidók” ellenében az „elnyomott” „arabok” mellé áll. Habár éppen Novák mutatott rá helyesen, hogy a zsidók ugyanúgy gyarmatosítva voltak a britek által, mint az arabok. Izrael pedig nem gyarmatosítás révén – hanem az arabok által indított és elvesztett háborúk következményeként – tudott területileg gyarapodni.

 

Mindenkinek igaza van

 

Laczó és Novák vitájában nem akarok igazságot tenni – már csak azért sem, mert mindenkinek igaza van. Mint a zsidó viccben, amikor Kohn és Grün elmegy a rabbihoz, hogy hozzon döntést a vitájukban. A rabbi meghallgatja mindkét fél teljesen eltérő álláspontját, majd Kohnnal és Grünnel is közli, hogy igazuk van. A rabbi samesze kicsit furcsálja ezt, és amikor a két fél elmegy, szembesíti a rabbit, hogy a két álláspont teljesen ellentétes volt,

 

nem lehet mindegyiküknek igazuk. Mire a rabbi: „Neked is igazad van.”

 

A vicc nem holmi cinizmust mutat – hanem annak bölcsességét, hogy tényleg két teljesen ellentétes álláspont is lehet igaz.

 

Novák és Laczó vitáját persze az is sajátossá tette, hogy elbeszéltek egymás mellett. Egyrészről

 

Laczó narratívákat írt le – anélkül, hogy akár azt állította volna, hogy ezek igazak, akár azt, hogy bármelyikkel is egyetértene –, Novák pedig történelmi tényeket sorolt.

 

A történeti narratívákat azonban pusztán tényekkel nem lehet kétségbe vonni.

 

Egyszerű példa egy olyan területről, amit jobban ismerek, mint a Közel-Keletet. Amikor az Azonnalin arról írtam, hogy a mai trieszti emlékezetpolitikában habsburgiánus, szlovén nacionalista, olasz irredenta, szlovén antifasiszta, olasz autonómista (stb.) rétegek pakolódnak egymásra és „harcolnak” egymással, nem mondtam azt, hogy bármelyikük is hitelesen írná le a történelmet. De egy városban, ahol Mária Terézia-szobrot emelnek vagy jugoszláv zászlóval vonulnak, vagy „a leghűségesebb olasz városnak” nevezik Triesztet, ott nem a történelmi tények dominálnak.

 

Egy történelmi narratíva mindig emlékezetpolitika –

 

a történész persze megpróbálhatja ezeket tényekkel fellazítani, relativizálni, de ő is csak egy ellennarratívát tud ekkor felállítani.

 

A történelem nem csak adatok sorolásából áll, mert ezek jelentést – különösen a mának – egy értelmezési keretben nyernek.

 

A közel-keleti konfliktusban is vannak történelmi adatok – itt persze minden fél tud egy mindig korábbi sérelmet találni –, az egészet az teszi ennyire érzelmi kérdéssé, hogy erősek a narratívák. Ezért vitáznak kevesebbet a nyugati lapok véleményrovataiban a tigrinyákról, mert ott nincsenek kéznél olyan „történetek” („narratívák”), mint a közel-keletinél („holokausztot megszenvedett zsidóság” vs. „gyarmatosított arabok”). Másrészről persze Laczó se reagált Novák történelmi adataira. Igaz, Laczó a Közel-Kelet történelmének nem, a történeti narratíváknak viszont szakértője.

 

Meddig kell ellátni?

 

Én nem vagyok a posztkolonializmusnak híve, és eleve nem szeretek olyan országokról írni, amelyek nyelvét nem beszélem – azaz nem tudok elsődleges forrásokra támaszkodni –, ezért legfeljebb annyit mondhatok: Laczónak igaza van, hogy narratívák háborúja zajlik (ezt vitapartnerei se tudták cáfolni), amint Nováknak is igaza van, hogy éppen történelmi adatokkal lehet ezen éles narratívákat fellazítani.

 

A legjobb azonban, ha nem akarunk Európából mindig élesen és egyértelműen ellátni a Közel-Keletig. Ahogy az egy másik zsidó viccben van: a lembergi csodarabbi arról híres, hogy nagyon messzire ellát. Egyszer felkiált: „ég a tarnopoli zsinagóga”. Hitközsége azonnal szedelőzködik, és rohannak kocsikkal Tarnopolba, hogy segítsék az oltást. Odaérve azonban kiderül: nem volt semmiféle tűz. Amikor visszamennek Lembergbe, kérdőre vonják a lembergi rabbit, hogy miért mondott nekik hamis információt. Mire a rabbi:

 

„Lehet, hogy nem égett a zsinagóga, de már az is csoda, hogy ellátok Tarnopolig.”

 

Európából jól látjuk a közel-keleti tüzet. De nem biztos, hogy mi látjuk meg a pontos okokat. Bár az tényleg csoda, hogy mindkét oldal feltétlenül el akar látni egészen Izraelig.

 

Olvasd vissza az Azonnali Izrael-vitájának többi cikkét itt! Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Zágrábban az antifasizmus napján ismét fellángolt a vita, hogy nevezzék-e vissza a Nemzeti Színház előtti teret Titóra. De nem fogják.

A logójukat adják-e csak, vagy aktivistákat is? Körbekérdeztük az ellenzéki összefogás pártjait.

Az Apple Daily volt a legnagyobb és a legtovább fennálló hongkongi print bulvárnapilapot és online hírportált is üzemeltető médium, ami a kínai rezsimnek nem kellemes dolgokról is beszámolt.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elcsúsztatott olimpiát anno még úgy reklámozták, hogy az a világjárvány feletti győzelem bizonyítéka lesz.

Pénzzel, de volt, hogy néha tejtermékekkel fizettek le rendőröket Romániában.

1941. június 22-én éjjel negyed négykor kezdetét vette a Barbarossa-hadművelet, melynek célja a Szovjetunió lerohanása és térdre kényszerítése volt.

Věra Jourová szerint például ha valakinek baja van a szivárványszínnel, az róla mond el sokat, a bajor Markus Söder szerint meg ez a büszke útja annak, hogy a társadalom szabadságáért szóljunk fel.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás