+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Balogh Gábor
2021. június 11. péntek, 07:30
Nem szabad felülnünk az identitáspolitikai kisvasútra, bármilyen szorgosan is építgetik azok, akik számára a nemzettel vagy az emberiséggel való összetartozás csupán ócska politikai bóvlitermék, mert valójában a megosztottságból élnek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón Lovasberényig meghosszabbította az identitáspolitikai kisvasutat, miután nemcsak a focimeccsek előtti „térdelősdivel” szemben fejezte ki nemtetszését, de hozzátette azt is, hogy a szurkolókkal ért egyet – akiknek egy jelentős része ugye egyenesen kifütyülte a féltérdre ereszkedő ír játékosokat.

 

A miniszterelnök következetesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető politikájában kevés biztos pont van: az egyik az, hogy majd’ minden esetben a többségi álláspontot igyekszik elfoglalni, ellenfeleit pedig beszorítani a kisebbségi vélemény szűkös sarkába. A Fudan Egyetem kapcsán ez a jelek szerint nem jött össze, hát kapva kapott az alkalmon, hogy találjon egy másik ügyet, amelyben viszont ez könnyen kivitelezhető. Pláne, hogy ebben rendre számíthat is az ellenzéki közvélemény, ha nem is legnagyobb létszámú, de legharsányabb részére, amely ilyenkor meggyőződésből, vagy dafke alapon, de kiszámíthatóan helyezkedik vele szembe. Nem történik ez másként most sem.

 

A magyarok nagy többsége láthatóan nem tud mit kezdeni a nyugati import identitáspolitikával – és hát igazából nem is dolga, hogy kezdjen vele bármit is.

 

Orbán ezt a kormányinfón úgy magyarázta, hogy az ír és magyar hozzáállás között a fő különbség, hogy mi nem voltunk gyarmattartók, és nem tartottunk rabszolgákat. Ez amúgy történetileg kissé sántít, hiszen 1921-ig Írország maga is kvázigyarmat volt, rabszolgákat az írek közül pedig legfeljebb az Amerikába kivándorolt legszerencsésebbek tarthattak, sőt, sokan maguk is szolgasorban tengődtek. Arról már nem is beszélve, hogy a református miniszterelnök azért emlékezhetne arra, hogy a rabszolgaság (vagy legalábbis valami nagyon hasonló) ügyében a magyar történelem lapjai sem 100 százalékig makulátlanok: elég, ha az 1674-ben Magyarországon gályarabságra ítélt protestáns prédikátorokra gondolunk.

 

Ez azonban nem változtat azon, hogy az egykori, elsősorban faji alapon jogfosztottak mai leszármazottjainak vélt vagy valós sérelmeire épülő mozgalmak, és ezek jelképei a közép-európai közéleti flórában reménytelenül tájidegenek, így aligha ereszthetnek gyökeret. Aki magyar földön ilyen palántákat próbál ültetni, nemcsak teljesen értelmetlen, de szinte bizonyosan kudarcra ítélt munkát is végez.

 

És akkor ezen a ponton gyorsan szögezzük is le: a térdeplő ír játékosok kifütyülése otrombaság volt. Még akkor is, ha gesztusukat joggal tekinthetjük üres, országuk múltjának vagy jelenének tükrében értelmezhetetlen píszí pózerkedésnek. Pláne, hogy az egész jelenséget útjára indító amerikaifocista, Colin Kaepernick, a saját hazájában a saját közösségével szemben szerinte tapasztalható intézményes faji megkülönböztetés ellen kívánt tiltakozni azzal, hogy a saját hazája himnusza alatt térdepelt. A fiatal sportoló akciója – gondoljunk bármit is arról, hogy igaza van-e, vagy sem – tagadhatatlanul hiteles volt.

 

Ellentétben azokkal, akik (mindegy, hogy őszinte jószándékból, cinikus lájkvadászatból, vagy az alig burkolt társadalmi és marketingnyomásnak engedve) a többségi társadalom tagjaként bábozzák el, hogy fél percnyi térdepléssel eggyé válnak azokkal, akiknek mindennapjairól, küzdelmeiről fogalmuk sem lehet – és talán igazán nem is érdekli őket.

 

Szóval a magyar válogatott nagyon jól tette, hogy kimaradt ebből az identitásszerepjátékból, amely az írek részéről is minimum súlyosan ellentmondásos. Csakhogy nekik ehhez joguk van, nekünk meg semmi közünk nincs.

 

A magyar szurkolók füttyszava legfeljebb akkor lett volna jogos, ha a mieink ereszkednek térdre az import jóemberkedés előtt.

 

Az a mi ügyünk lett volna – ez így csak a vendégeink értelmetlen vérig sértése volt. Ezzel minden bizonnyal tisztában van Orbán Viktor is. Csakhogy tudja jól azt is, hogy a morális és kulturális fölényük lángkardját mindig örömmel előrántó baloldali-liberális megmondóemberek egy része ezt úgysem fogja így szétszálazni. Ők nemcsak a fütyülést fogják kritizálni, hanem a magyarok elsöprő többsége számára idegen, és ezért sokszor kifejezetten bizarr gesztuspolitika feltétlen elfogadását is követelik majd mint olyan civilizációs minimumot, amelynek a sok tahó képtelen megfelelni.

 

Pontosan ezt tette például Niedermüller Péter DK-s erzsébetvárosi polgármester, Szabó Tímea párbeszédes képviselő, vagy épp a magyar ugart már külföldről ostorozó Sárosdi Lilla, akik gyorsan siettek leszögezni, mennyivel felette állnak a primitív, rasszista plebsznek. Ráadásul ebben a balos-liberális véleménybuborékban sokan evidenciának tekintik, hogy az MLSZ térdeplést elutasító döntése kormányukázra született. Ami a NER hatalmi gépezetébe szinte már hézagmentesen beillesztett magyar futball helyzetéből kiindulva akár igaz is lehet. Csakhogy a hazai magyar Eb-meccsek lázában égő közvéleményben

 

kevés nyomorultabb szerep lehet, mint a válogatottat a hatalommal azonosítani, és számonkérni rajtuk valamit, ami még az ellenzéki érzelmű szurkolók nagy többsége számára is teljesen irreleváns, vagy épp egyenesen ellenszenves.

 

A közös szurkolás mámorító italába nem először kevernek langyos Sárkány-sört az identitáspolitika sötét alkimistái. Nem is olyan rég még azon öltük egymást, hogy a Nélküledre felállni hazafias kötelesség vagy giccses magyarkodás-e, ülve maradni meg a nacionalista hatalom elleni hősies kiállás vagy aljas hazaárulás-e. Miközben pusztán egy (szerintem meghatóan szép, mások szerint nyálas, megint mások szerint érdektelen) pop-rock nótáról volt szó. Most meg arról, hogy mit csinálnak a kezdő sípszó utáni fél percben a játékosok. Tényleg erről szólna ez a történet?

 

A labdarúgás elsősorban nem azért nagyszerű dolog, mert talán a legizgalmasabb és legfordulatosabb sportág. Bizonyára sokan vannak, akiknek érdekfeszítőbb egy teniszmeccs, egy vízilabda-mérkőzés, vagy egy kerékpárverseny. A foci – legalábbis azon a hosszúsági és szélességi fokon, ahol élünk – az összetartozás fiesztáját vagy gyászát, a közös sikerek vagy közös kudarcok mágikus rituáléját jelenti.

 

Olyan pillanatokat, amikor egy rohamosan atomizálódó társadalomban, a közösségeket alattomosan szétmaró közöny és elidegenedés korában legalább az illúzióját átélhetjük annak, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon. És persze azzal sincs semmi baj, ha bőven vannak, akiknek meg nem jelent semmit. Nekem és nagyon sokaknak viszont rengeteget. És éppen ezért

 

nem szabad felülnünk az identitáspolitikai kisvasútra, bármilyen szorgosan is építgetik azok, akik számára a nemzettel vagy az emberiséggel való összetartozás csupán ócska politikai bóvlitermék, mert valójában a megosztottságból élnek.

 

Ha a magyar válogatott ellenfelei az Eb-n térdre ereszkednek a meccs előtt, néma közönnyel fogom szemlélni – hogy aztán 90 percen át torkom szakadtából szurkoljak azért, hogy a meccs végén térdre kényszerítsük őket. Évek múltán egyedül erre fogunk emlékezni: hogy milyen volt együtt rekedtre ordítani magunkat, hogy „Ria-ria-Hungária!” Hogy ki állt, ült, térdelt, vagy feküdt, az a feledés homályába vész.

 

És ez így is van jól.

 

A szerző Bencsik Jánosnak, a Polgári Válasz országgyűlési képviselőjének kommunikációs tanácsadója, az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Aligha lehet véletlen, hogy a genitália szóban megtaláljuk Olaszország nevét is.

John Bercow közölte, elege van abból, hogy a Toryk, ahová 17 éves korában csatlakozott mára egy idegengyűlölő, rasszista párt, ahol nem találja a helyét. Inkább a baloldalt választotta.

1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy 15 óra 01 perckor elhagyta Magyarország területét. Hazánk szuverenitása ezzel 47 hosszú év után helyreállt.

A cseh magánvasút, a RegioJet után a MÁV is újraindítja dalmáciai nyaralóvonatait. De melyik társasággal éri meg jobban Dalmáciába utazni?

Legyen szó konzervatív családképről, a gendernyelv elutasításáról, vagy épp több patriotizmusról: a német társadalom továbbra is alapvetően konzervatív.

Az alkotó lesiben lefilmezte a mellette a kampuszon elhaladó nőket, majd olyan kategóriákba sorolta őket, hogy szépek, közepesek, megbocsáthatóan és megbocsáthatatlanul csúnyák.

Mint írják, kiállnak mindenki mellett, aki ellenzi a jogszabályt, és szolidaritást vállalnak azokkal, akiknek a méltóságát elvitatták és megalázták.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

A MONYO sörfőzde új kőbányai telephelyén rendes söröket is lehet inni az indie rock mellé június 19-én szombaton.

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás