Nem a térdeléssel kellene foglalkozni, hanem azzal, amit üzenni akarnak a játékosok

2021.06.11. 13:04

A térdelés nem a cél, hanem az eszköz, hogy a játékosok felhívják a figyelmet az elnyomásra. De mi ahelyett, hogy az általuk felvetett problémával foglalkoznánk, habzó szájjal kiabálunk a térdelő és nem térdelő játékosokra. Pedig ha körülnéznénk, Magyarországon sem zöldebb a kert, mint nyugaton.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ugyan csak június 11-én este kezdődik el a 2020-as Európa-bajnokság, de azt már most látni, hogy a tornát két nagy narratíva fogja keretezni: az Eb egyrészt arról fog szólni, hogy mennyire túlterheltek a játékosok – hiszen van olyan játékos, aki idén már a 70. mérkőzésére készül (!) –, emellett pedig a torna egy identitáspolitikai harc színterévé is vált, hiszen sok válogatott jelezte, hogy ők térdelni fognak a kezdőrúgás előtt, így állva ki a rasszizmus ellen, míg a csapatok egy másik csoportja előre jelezte: ők nem.

Ebbe a vitába még Orbán Viktor is beszállt, mondván: a magyar ember a Jóisten, a hazája vagy a szerelme előtt térdel csak le, Magyarországon ez kultúraidegen – bármit is jelentsen ez.

Az tény persze, hogy a térdelést először Colin Kaepernick, az amerikaifoci-liga, az NFL egyik játékosa kezdte még el 2016-ban, és elsősorban az afroamerikaiak ellenében történő rendőri brutalitásra akarta felhívni ezzel a figyelmet, ami aztán 2020-ban George Floyd meggyilkolása – akinek a nyakán 8 percen keresztül térdelt egy amerikai rendőr – után ismét feléledt,

de maga a térdelés nemcsak az amerikai afroamerikaiak elnyomása ellen szól, hanem úgy alles zusammen a rasszizmus ellen, amiről bármit is állítanak Magyarországon, itthon is probléma.

Így jelenleg úgy néz ki, hogy az Eb mezőnye két részre fog szakadni: lesznek a térdelők, akiket a befogadó, nyitott szemléletű szurkolók a keleti országokban „örömmel” fogadnak majd, és lesznek azok, akik nem fognak letérdelni – őket pedig a nyugati országokban fogadják majd hasonló „üdvrivalgással” az ottani szurkolók, mint például „mi” az íreket a Szusza Ferenc-stadionban.

De az, hogy itthon ekkora port kavar egy ilyen cselekedet, már megszokhattuk: a magyar válogatott kapusát, Gulácsi Pétert is megkövezték online, mert szerinte a XXI. században már igazán túlléphetnénk azon a gondolaton, hogy a családnak a definícióját a Biblia alapján határozzuk meg, míg Hrutka János azért szerződött a Telexhez, mert előző munkahelyén megköszönték neki a munkát, miután kiállt Gulácsi mellett – természetesen nincs semmilyen összefüggés az elbocsátása és a nyilatkozata között.

Az, hogy politikai ügy lett a térdelésből mint a rasszizmus elleni kiállás jelképéből, a politika hibája, ugyanis a politikusok ahelyett, hogy edukálnák a választóikat, hogy legyenek elfogadóbbak másokkal szemben, a félelmeikre rájátszva erősíti a meglévő törésvonalakat, a politika mezőjébe emeli a témát, hogy aztán átpolitizálva az ügyet azt valami marxista, agykárosodott idióták mozgalmának állítsa be. Persze nem kell félteni azokat sem, akik a rasszizmus elleni kiállást egy progresszív ügynek állították be, mivel náluk is ugyanúgy megjelentek a túlkapások, amikor valakit azért vegzáltak, mert nem volt hajlandó letérdelni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy „keletnek” minden kritikát nélkülözve kellene átvennie a „nyugati” szimbólumokat és nézeteket – amire már helyesen Szalai Máté is rámutatott az Azonnalin –, de

a „nyugati” felvetéseket továbbgondolva talán mi is rájöhetnénk, hogy a mi kertünk se zöldebb a szomszédénál,

és Magyarországon is vannak olyan esetek, amikor a mindennapi életünket megfertőzi a rasszizmus. Amikor bizonyos sportolók letérdelnek, akkor ezzel kellene foglalkoznia a közvéleménynek, nem pedig azt kiabálni habzó szájjal, hogy Magyarországtól 10 ezer kilométerre mit jelent ez a szimbólum.

Az, hogy egy ilyen kiállás kapcsán csak a végletekben tudunk gondolkodni, senki számára sem egészséges, és emiatt az alapból jogos és megfontolandó gondolatok egy identitáspolitikai üggyé sorvadnak, ahol aztán mindenki teli torokból kiabálhatja a másik oldalnak, hogy mindenki hülye, én vagyok csak helikopter.

Pedig 2021-re talán már alapnak kéne lennie annak a napóleoni gondolatnak, hogy mindenki zsebében ott lapul a marshallbot, és nem a születéssel meglévő adottságok, hanem az emberi jellem kellene, hogy meghatározza egy emberről alkotott véleményünket.

Azt pedig, hogy minderre térdeléssel vagy felemelt, ökölbe szorított kézzel hívjuk fel a figyelmet, mindegynek kéne lennie, hiszen a térdelés nem a cél, hanem az eszköz.

De mi inkább ezen kiakadva a térdelőkről-nemtérdelőkről beszélünk, csak hogy elterüljük a figyelmet egy fontos, megoldandó problémáról.

Pedig a sport olykor tényleg össze tudja hozni az embereket: Elefántcsontpartban például azért lett egy ideig vége a vérzivataros polgárháborúnak, mert a nemzeti tizenegyük kijutott a világbajnokságra, majd ezt megünnepelve arra kérték az elefántcsontpartiakat, hogy hagyjanak fel a felesleges háborúzással. Ugyan csak rövid ideig, de ez össze is jött nekik.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Ha Karóczkai Balázstól olvasnál még, ide kattints!

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek