Kérdezni akarsz élőben a kormányinfón? Előbb oltasd be magad!

Szerző: Petróczi Rafael
2021.06.09. 15:20

A kormány diszkriminálja azokat az újságírókat, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, kizárva őket a zárt térbe szervezett kormányinfóról.

Kérdezni akarsz élőben a kormányinfón? Előbb oltasd be magad!

„A sajtótájékoztatónak hazudott Facebook-videók és az írásban számtalanszor elküldött, be soha nem olvasott, és így meg csak nagyon ritkán válaszolt sajtókérdések fémjelezte gyakorlattal való szakítást simán nevezhetjük közérdeknek” – ezzel indokoltuk még március végén, hogy az Azonnali miért csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, ami a világjárvány idején érdemi tájékoztatást és valódi, élő sajtótájékoztatókat követelt. Kifejezetten örültünk tehát június 3-án, amikor Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette: az volt az utolsó alkalom, hogy online tartották meg a heti kormányinfót.

Azaz június 10-én, csütörtökön már az Azonnali is el tud menni a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermébe, és élőben tud kérdezni, anélkül, hogy a kérdéseket a kormány részéről előzetesen bekérnék, átnyálaznák és szelektálnák, a végül beolvasott kérdéseinkre is nemritkán sablonválaszt adva, a visszakérdezés lehetősége nélkül.

Csakhogy a zárt térbe szervezett, hosszú idő után első élő kormányinfóra való meghívó tartalmazza a következő mondatot is:

„A sajtótájékoztatón történő részvételhez védettségi igazolvány szükséges.”

Azaz ha egy újságíró úgy dönt, hogy az egyébként nem kötelező koronavírus-vakcinákat nem adatja be magának, és/vagy nem jut hozzá védettségi igazolványhoz, azt a kormány most megfosztja attól a jogától és munkaadója és olvasói elvárásának való megfelelés lehetőségétől, hogy a munkáját végezhesse.

Ez egy újabb, az oltatlanokat érintő diszkrimináció – akiknek a jogaiért egyébként az Azonnali egyik főszerkesztője, Bakó Bea jogász az Alkotmánybírósághoz is fordult, amivel a testület már el is kezdett foglalkozni – azért is

érthetetlen, mert a védettségi igazolvány nélküli újságírók kizárására a hatályos kormányrendelet alapján sem lenne lehetőség, az ugyanis felsorolja, hogy hova kell védettségi igazolvány: a sajtótájékoztatókról vagy médiaeseményekről nem szól a rendelet.

Igaz, azt megállapítja, hogy a sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek vagy magánrendezvénynek, valamint zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő „egyéb rendezvényeken” csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, nehéz azonban elképzelni, hogy a jogalkotó pont a kormányinfókra gondolt volna az „egyéb rendezvények” alatt.

Ha azonban mégis, úgy az Alaptörvény szerint a kormánynak kötelessége lenne biztosítani a sajtószabadság feltételeit (más kérdés, hogy ezek a feltételek nem most sérülnének először), és mondjuk

nem a valóban zárt (de egyébként tavaly ősszel még nagyon is jól működő légkondirendszerrel felszerelt) Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermébe szervezni a kormányinfót, hanem például szabadtéren lebonyolítani azt.

Nem kell ehhez messze menni, hogy ez hogyan néz ki, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már tavaly májusban bemutatta:

AZ UKRÁN ELNÖK JÁRVÁNYKOMPATIBILIS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA 2020 MÁJUSÁBAN, AZ ELSŐ HULLÁM LECSENGÉSE IDEJÉN. FOTÓ: UKRÁN ELNÖKI HIVATAL

A magyar kormány egyébként – mint azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy még online tartott kormányinfón az Azonnali kérdésére elmondta – nem fogadja el a negatív PCR-teszt eredményét sem a most védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatások igénybevételéhez, illetve rendezvényeken való részvételhez, mondván: „Egy PCR-teszt eredménye soha nem nyújt akkora bizonyosságot, mint a beadott oltás.”

Hogy a munkájukat a köz érdekében végezni akaró, de védettségi igazolvánnyal nem rendelkező újságírók sem mehetnek-e ezentúl kormányinfókra negatív PCR-teszttel, hogy meddig tervezi a kormány diszkriminálni az oltatlan újságírókat, vagy hogy egyáltalán miért zárt helyre kell szervezni akkor a kormányinfókat, az Azonnali – védettségi igazolvánnyal rendelkező – újságírója csütörtökön meg fogja kérdezni.

Arról, hogy a fenti példán túl hogyan veszik rá a nem kötelező covid elleni oltás ellenzőit annak beadására, itt írtunk.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek