Jobboldali ellenzékiként nem lehet és nem is érdemes indulni az előválasztáson

Bencsik János

Szerző:
Bencsik János

2021.06.07. 09:09

Hat párt eldöntötte, ki és milyen feltételekkel lehet az „ellenzéki összefogás” részese, illetve hogyan fog kinézni az előválasztás. Ennek sokan örülnek, akik az „egységben az erő” jelszavával Orbán Viktort saját fegyverével győznék le. Én viszont azok közé tartozom, akik szerint ez rossz taktika, mivel Orbán Viktor hazai pályán verhetetlen.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Van abban valami zavarbaejtő, hogy az „Egy a tábor, egy a zászló” stratégiáját, amelynek örve alatt Orbán Viktor 2010 előtt szisztematikusan ledarálta jobboldali riválisait, most a baloldali ellenzék kezdte el másolni. Egy demokráciát értő és tisztelő polgárnak természetesen irtóznia kéne még a gondolattól is, hogy egy táborban ne férjen meg több zászló, ám olyan időket élünk, hogy a cél minden eszközt szentesít. A „faltól falig” tartó összefogás olyan csodafegyverré misztifikálódott ellenzéki körökben, mint a 2018-as kampányban Simicska Lajos várva várt „atomfegyvere”, és attól tartok, Budapest közigazgatási határán kívül – néhány megyeszékhelyt leszámítva – az eredménye is hasonló lesz.

Elismerem, hogy ebben az érzelmileg túlfűtött témában nehéz nem vágyvezérelt módon gondolkozni. Én sem vagyok elfogulatlan. Pálinkás Józsefék előválasztáson indulásával a Polgári Válasz maradt az egyetlen polgári mozgalom, amely az ellenzéki domboldalon verte fel ugyan harci sátrait, de nem hagyta magát közös karámba keríteni. Érdekünk tehát, hogy a baloldali-liberális dominanciájú ellenzéki tömörülés mellett egy jobboldali is életképes legyen. Nem az ellenzéki szavazatok megosztása, hanem éppen ellenkezőleg: maximalizálása céljából.

Mégis, miért vagyunk ebben ennyire biztosak?

1. Magyarországon sokkal több kormánykritikus választó van, mint aki hajlandó lenne szavazni a közös ellenzéki listára. A Republikon Intézet hetekben publikált felmérése szerint a fővárostól a falvakig az összes (!) településtípuson többen vannak azok, akik azt szeretnék, hogy 2022 tavaszán más vegye át az ország vezetését, a hatpárti „összefogásra” ugyanakkor mindenhol ennél 5-8 százalékponttal kevesebben szavaznának. Számuk jövő áprilisig nőni vagy csökkenni fog (ez kormányzati és hatpárti ellenzéki teljesítmény függvénye is), de biztosan nem lesz nulla. Ezek az emberek nem fognak varázsütésre eltűnni akkor sem, ha holnap reggel feloszlatnák az összes pártot, amely nem része a hatpárti összefogásnak.

Nem az a kérdés tehát, hogy lesznek-e ilyen szavazók, hanem hogy ellenzéki voksokra válthatóak-e, vagy otthon maradnak, rosszabb esetben felhúzzák a sokat emlegetett gumikesztyűt, és átszavaznak a kormánypártokra.

2. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a Fidesz a következő tíz hónapban megreccsen, és leszakad egy jelentős számarányú kritikus szavazótábor. Hová fognak áramolni ezek az emberek? Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely oltalmazó szárnyai alá? Aligha. Erre csak olyan pártok lesznek képesek, amely nem hiteltelenítették magukat a 2010 előtti korszak szereplőivel.

3. Sokak szerint az ellenzéki jobboldal megképzése helyes és kívánatos, ám nem időszerű: ezért azt el kell halasztani 2022 utánra. Addig pedig a nagyobb cél érdekében mindenkinek be kell tagozódnia, és megpróbálnia a konzervatív, értékeket egy „ideológiailag színes” társaságban érvényre juttatni. Hogy erre a valóságban mennyi esély van, azt mindennél szemléletesebb mutatja Márki-Zay Péter példája, aki nemhogy konzervatív programmal nem tudta megtermékenyíteni az ellenzéki együttműködést, de még széket sem kapott a hatok asztalánál. Aki a puszta hatalmi- és pártérdekeken kívül bármilyen program vagy elv képviseletét várja „a hatoktól”, keserűen csalódni fog. Aki pedig úgy van vele, hogy ennél fontosabb mandátumhoz jutni bármi áron, annak számolnia kell azzal, hogy a közös indulás miatt a remélt pozíciók száma is a töredékére esett vissza.

Se elvi, se politikai, se pénzügyi érdeke nincs tehát a hatoknak szélesebbre tárni az együttműködés kapuját. Ők jobboldalról nem konkurenciát várnak, hanem hitelesítő pecsétet.

4. Ahhoz, hogy egy jobboldali jelölt az „összellenzék” képviselőjelöltjévé válhasson, először meg kell nyernie az ellenzéki előválasztást. Ám itt rögtön egy olyan gordiuszi csomóba ütközünk, amelyet a legélesebb karddal sem lehet átvágni. Magyarországon nagyon sok olyan választókerület van, ahol a szavazók többsége jobboldali identitású. De nincs egyetlen olyan sem, ahol az elkötelezett ellenzéki szavazók többsége jobboldali lenne, következésképp jobboldali jelöltre szavazna. Márpedig az előválasztást ők, az ellenzéki „keménymag” fogják eldönteni. A Jobbik előválasztást követően talpon maradt jelöltjei pedig pont annyira tudnak majd jobboldali programmal kampányolni, amennyire a kilúgozott „ellenzéki identitás” erre lehetőséget ad, és amennyire Jakab Péter azonnali kérdései egy konzervatív szavazó megszólítására alkalmasak: semennyire. Ebben a rendszerben hiteles jobboldali ellenzéki jelöltként nem lehet és nem is érdemes rajthoz állni.

5. Ideje szembenézni a realitásokkal: az ellenzéki előválasztás legfeljebb a miniszterelnök-jelöltek szintjén hozhat valódi versenyt, a nyerhető választókerületek többségét a hatok már rég felosztották egymás között. Mindenki elindulhat, de „körön kívülről” érkezőként nyerni csak a fideszes fellegvárakban, a biztosan „bukó körzetekben” van esély. Ezt bizonyítják azok a pártok közötti háttéralkuk, amelyek egy részét már nyilvánosságra hozták (értsd: el sem indulnak egymás jelöltjei ellen), egy részét ezután fogják, egy részét pedig nyilvánosan sohasem fogják bejelenteni (értsd: nem fognak valójában megmozgatni erőforrásokat a helyi jelölt mellett). Nincs is sok értelme az ellenzéki pártoknak egymásra elégetni pénzügyi és emberi erőforrásaikat fél évvel az igazi megmérettetés előtt, amikor a nagyságrendekkel több forrásból kampányoló Fidesszel kell majd szembeszállni.

Természetesen a politikának, mióta világ a világ, szerves részét képezik az alkuk, különmegállapodások. A gond nem ez. Hanem az, hogy az előválasztás egyik, ha nem a legfontosabb ígérete a helyben legalkalmasabb jelöltek kiválasztása mellett az volt, hogy a sokszínű ellenzéki összefogás minden árnyalata megjelenhet, így az egymástól sokszor nagyon különböző világnézetű, felfogású ellenzéki szavazók legalább a „nulladik körben” voksolhatnak szívük szerint.

De mégis miféle lelkiismereti szavazásra van lehetőség akkor, ha például a Jobbik és a DK közösen állít jelölteket?

Nyilvánvaló, hogy ezeket az alkukat az egyfordulós rendszer természetszerűen termeli ki. Csakhogy pont az ellenzéki pártok nevezték korábban – jogosan – elfogadhatatlan manipulációnak a Fidesz által egyfordulósra csökkentett választásokat! Ehhez képest a kizárólag általuk meghatározott szabályok mentén lezajló választókerületi előválasztások ugyanúgy egyfordulósak lettek, mint a Fidesz által átszabott „rendes” választás. Ez az az ősbűn, amelyből aztán következik a többi, és amelynek nyomán végül hiteltelen színjátékká válik az egész folyamat.

Mi következik mindebből?

1. Aki elindul az ellenzéki előválasztáson, az a baloldali és liberális pártok házi álreality show-jába nevez be, és a nevét adja a valódi demokratikus verseny eltérítéséhez.

2. Ha az egyesült ellenzéknek sikerül kormányt váltania, az baloldali és liberális többségű kormányzást fog eredményezni, ahol a jobboldalnak csak statisztaszerep juthat.

3. Az egymással szövetségre lépő pártok és szereplők ismeretében 2022-ben legjobb esetben is kormányváltásra kerülhet sor, korszakváltásra semmiképp.

Még csak különösebb ellenzéket hiteltelenítő botrányok sem kellenek ahhoz, hogy belássuk, sokak számára ez nem jelent vonzó alternatívát. Az őket megszólító pártokra lehet haragudni, de nem érdemes. A kormányt elutasítók tábora ugyanis a felmérések szerint nincs átfedésben az összellenzék híveivel. Egy olyan kiélezett választási küzdelemben, amilyen 2022 lesz, valóban megengedheti magának az ellenzék, hogy lemondjon potenciális ellenzéki szavazatokról? Vagy

megvan-e a bölcs belátás ahhoz, hogy felismerjük: egy zászló alá kisebb tábor tud összeseregleni, mint kettő alá – egy domboldalon, de tisztes távolságban egymástól?

Kétségünk ne legyen afelől, hogy a kormánypártok minden egyes kormánypárti szavazót el fognak vinni az urnákhoz. Ha erre az ellenzék nem képes, akkor megérdemeljük a negyedik kétharmadot.

A szerző országgyűlési képviselő, a Polgári Válasz mozgalom elnöke. Vitáznál vele? Írj!

Bencsik János

Országgyűlési képviselő, a Polgári Válasz mozgalom elnöke.

olvass még a szerzőtől
Bencsik János

Országgyűlési képviselő, a Polgári Válasz mozgalom elnöke.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek