Mit keresett a Micimackó a Fudan Egyetem elleni tüntetésen?

2021.06.06. 12:20

Nagyjából tizenötezres tömeg vonult a Hősök teréről a parlament elé, hogy a dél-pesti Diákváros helyére tervezett kínai elitegyetem ellen tiltakozzon. A transzparensek között ezért értelemszerűen többségben voltak a kínai diktatúra ellen tiltakozó jelképek és transzparensek. Fotóriport!

Mit keresett a Micimackó a Fudan Egyetem elleni tüntetésen?

Ahhoz képest, hogy a dél-pesti, új kínai kampusz ügye kezdetben ugyanolyan szűk értelmiségi problémának tűnt, mint sok eddigi ellenzéki ügy, szombaton délután és este mégis több mint tízezren vonultak a budapesti belvárosban és gyűltek össze végül a Kossuth téren, hogy a kínai Fudan Egyetem magyar kampuszának megépülése ellen és annak helyére a Diákváros nevű kollégium megépülése mellett tüntessenek. a kínai rezsim elleni tiltakozás a demonstráció egyik fontos eleme volt, a Hszi Csin-ping főtitkárt kigúnyoló micimackóktól az ujgur, hongkongi és tibeti, sőt amerikai zászlókig mindent lehetett látni a tömegben. Fotóriport!

A PÁRTOK A VONULÁS ELŐTT KÜLÖN GYÜLEKEZTEK A DÓZSA GYÖRGY ÚT MELLETT. A MOMENTUM CSOPORTJÁBAN JELENT MEG HADHÁZY ÁKOS, A PÁRT ÁLTAL TÁMOGATOTT, FÜGGETLEN ZUGLÓI ELŐVÁLASZTÁSI JELÖLT IS, Ő EGY HONGKONGI ZÁSZLÓT HOZOTT MAGÁVAL. / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

MÁSOK A BELARUSZ ELLENZÉK ZÁSZLAJÁVAL DÍSZÍTETT PÓLÓKBAN A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ÉS ALJAKSZANDR LUKASENKA REZSIMJE ELLEN EGYSZERRE TILTAKOZTAK / FOTÓ: NAGY LILI

A TÜNTETÉST BALOLDALIAK SZERVEZTÉK: JÁMBOR ANDRÁS JÓZSEFVÁROSI ELŐVÁLASZTÁSI JELÖLT ÉS A MÖGÖTTE ÁLLÓ ÚJBALOS SZIKRA MOZGALOM. HOZZÁJUK CSATLAKOZOTT PÁRBESZÉD „ZÖLD FRONT” NEVŰ IFJÚSÁGI SZERVEZETE IS, AKIK ITT TRANSZPARENSEN HANGSÚLYOZTÁK, A FŐ PROBLÉMÁJUK A FUDAN EGYETEM TERVÉVEL AZ, HOGY A HELYÉN NEM ÉPÜL MEG A FŐVÁROSI EGYETEMI KOLLÉGIUMOK ZSÚFOLTSÁGÁT CSÖKKENTENI HIVATOTT DÉL-PESTI DIÁKVÁROS. A KORMÁNY SZERINT AZ OTT MEG NEM VALÓSULÓ KOLLÉGIUMI HELYEKET ÉS BÉRLAKÁSOKAT AZONBAN MAJD KÉSŐBB, MÁSHOL LÉTREHOZZÁK / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

EZ A TÜNTETÉS TELJESEN MÁS VOLT, MINT A TÖBBI, HISZEN AZ IDEIGLENES JÁRVÁNYINTÉZKEDÉSEK ÉRTELMÉBEN EL KELLETT VÁLASZTANI A „VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL” RENDELKEZŐKET AZ AZZAL NEM RENDELKEZŐKTŐL. EZT A SZERVEZŐK ÚGY OLDOTTÁK MEG, HOGY A HÁROM MENETOSZLOPBÓL A KÖZÉPSŐ VOLT A KÁRTYÁS, A KÉT SZÉLSŐ PEDIG AZ ANÉLKÜLI, KÖZÖTTÜK PEDIG MŰANYAG SZALAGOS MOZGÓ KORDONT HÚZTAK. AZ INDULÁSNÁL ÉS A KOSSUTH TÉREN A SZERVEZŐKNEK A KÁRTYÁKAT ELLENŐRIZNI IS KELLETT, EZ A KONCERTEKHEZ HASONLÓ SORT OKOZOTT A BEJUTÁSNÁL, ÉS A MENET INDULÁSA IS ELHÚZÓDOTT DE A SZERVEZŐK VÉGÜL SIKERESEN CSILLAPÍTOTTÁK LE AZ EMIATTI, NÉHOL MEGJELENŐ ELÉGEDETLENSÉGET. / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

A GEOPOLITIKA VALÓBAN TELJESEN ÁTVETTE A HATALMAT A BELVÁROSBAN SZOMBAT DÉLUTÁN, EZ A TÜNTETŐ PÉLDÁUL AMERIKAI ZÁSZLÓBA CSAVARVA JELENT MEG KÍNA ELLEN VONULNI / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

A MENETBEN SZÁMOS TIBETI ZÁSZLÓ IS FELTŰNT, EZEK IS FŐLEG A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ELNYOMÁSÁNAK SZIMBÓLUMAKÉNT SZEREPELNEK A NEMZETKÖZI MÉDIÁBAN. VELE EKLEKTIKUS ELEGYET KÉPEZETT AZ ALEKSZANDR RODCSENKO SZOVJET FOTÓMŰVÉSZ ÁLTAL KÉSZÍTETT, AZÓTA IKONIKUS FOTÓ LILJA BRIKRŐL, AKI ITT ÉPP ELÉRHETŐ LAKHATÁST ÉS OKTATÁST KÖVETEL BUDAPESTEN / FOTÓ: NAGY LILI

A FŐSZERVEZŐ, JÁMBOR ANDRÁS, A MÉRCE VOLT FŐSZERKESZTŐJE ÉS ELLENZÉKI, 8. KERÜLETI KÉPIVSELŐJELÖLT-ASPIRÁNS VÉGIG A MENET ELEJÉN VONULT, ÉS SZINTE MINDEN MEGJELENT MÉDIÁNAK NYILATKOZOTT IS. JÁMBOR KORÁBBAN AZ AZONNALINAK ÚGY NYILATKOZOTT INDULÁSÁRÓL, HOGY RENDSZERKRITIKUS POLITIKAI HANG AKAR LENNI AZ IDEI, ELLENZÉKI KAMPÁNYBAN. A FUDAN ELLENI TÜNTETÉSEN EZÉRT Ő LEGINKÁBB A LAKHATÁSI ÉS SZOCIÁLIS PROBLÉMÁKAT HANGSÚLYOZTA, SZERINTE AZ ELITEGYETEM BUDAPESTI KAMPUSZA HELYETT EZEKET KELLENE RENDEZNI / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

A JÁMBORT JÓZSEFVÁROSBAN INDÍTÓ ÚJBALOS POLITIKAI MOZGALOM, A SZIKRA TAGJAI AZ ELSŐ SORBAN, NAGY VÖRÖS MOLINÓ ALATT VONULTAK. / FOTÓ: NAGY LILI

A MENETBEN PÜSPÖKLILA REVERENDÁT VISELŐ TÜNTETŐ IS MEGJELENT, LEHETSÉGES, HOGY EZZEL A KÍNÁBAN ÜLDÖZÖTT KATOLIKUS PÜSPÖKRE, HSZIE SI-KUANGRA AKART UTALNI, AKIRŐL KARÁCSONY GERGELY A HÉT ELEJÉN UTCÁT IS ELNEVEZETT A FUDAN EGYETEM TERVEZETT HELYE KÖZELÉBEN / FOTÓ: NAGY LILI

A NAGYON NAGY MAGYARORSZÁG GYARMATI ÁLMAI IS MEGJELENTEK A TÖMEGBEN TRANSZPARENSEN, MINDEN BIZONNYAL IRONIKUSAN, ROVÁSÍRÁSSAL / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

A TÖMEGBEN SZÁMOS JELENLEGI ÉS VOLT ELLENZÉKI POLITIKUS IS MEGJELENT, ÍGY LENDVAI ILDIKÓ VOLT MSZP-FRAKCIÓVEZETŐ IS / FOTÓ: NAGY LILI

DE OTT VOLT KUNHALMI ÁGNES, AZ MSZP JELENLEGI TÁRSELNÖKE IS, BÁR Ő NEM SZÓLALT FÖL. / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

A KOSSUTH TÉRRE ÉRVE A TÖMEG SZELLŐSEN MEGTÖLTÖTTE A PARLAMENT ELŐTTI TERET, ÉS JÁMBOR ANDRÁS FŐSZEVEZŐ, BERECZKI ÁRON, A HALLGATÓI SZAKSZERVEZET AKTIVISTÁJA, ILLETVE GEDE MÁRTON ÉS ŐZE SÁNDOR LAKHATÁSI AKTIVISTÁK BESZÉDEI UTÁN BARANYI KRISZTINA IX. KERÜLETI, ELLENZÉKI POLGÁRMESTER ÉS VÉGÜL KARÁCSONY GERGELY ELŐVÁLASZTÁSI MINISZTERELNÖK-JELÖLT BESZÉDEIT HALLGATHATTÁK MEG. MÍG JÁMBOR ANDRÁS ÉS AZ UTÁNA KÖVETKEZŐK FŐLEG A SZOCIÁLIS KÖVETELÉSEKET HANGSÚLYOZTÁK, ADDIG KARÁCSONY ÉS BARANYI FŐLEG ARRÓL BESZÉLTEK, MEKKORA FENYEGETÉST JELENT A KÍNAI ELNYOMÓ REZSIM BEFOLYÁSA ÉS ÍGY ORBÁN VIKTOR RENDSZERE IS MAGYARORSZÁGRA / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

MICIMACKÓ A JELENLEGI KÍNAI PÁRTELNÖK, HSZI CSIN-PING GÚNYNEVE ÍGY KÍNÁBAN ILLEGÁLISNAK SZÁMÍT ÍGY UTALGATNI RÁ. A JOHN OLIVER AMERIKAI SHOWMAN ÁLTAL ELTEJRESZTETT MICIMACKÓ-JELKÉP A KÍNAI VEZETŐRE A BUDAPESTI UTCÁKON IS SZÁMOS FORMÁBAN MEGJELENT, POLITIKAI UTALÁSKÉNT / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

SŐT, A SZÓNOKOK ELŐTT BARABÁS RICHÁRD ÚJBUDAI PÁRBESZÉD-KÉPVISELŐ ÉS HÁZIGAZDA MÉG A MIKROFON ELÉ IS LETETT EGY KIS MICIMACKÓ FIGURÁT / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

 A TÜNTETÉS UTÁN A GYAKORLATILAG ELSŐ ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYBESZÉDÉT MEGTARTÓ KARÁCSONY MÉG A TÜNTETŐK ELSŐ SORAIBA IS LEJÖTT SZELFIZNI, EZZEL VÉGLEG KAMPÁNY-NAGYGYŰLÉS HANGULATOT KÖLCSÖNÖZVE AZ ESEMÉNY VÉGÉNEK / FOTÓ: TÓTH CSABA TIBOR, AZONNALI

NYITÓKÉP: A Deák téren vonul a Fudan Egyetem elleni tüntetés 2021. június 5-én. / fotó: Nagy Lili

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek