Mi jöhetne a szingligyárrá vált feminizmus helyett?

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2021.06.06. 17:00

Most már az a sztori, hogy a nő is legyen ugyanolyan csúcsfogyasztó, bolygózabáló csúcsragadozó, mint a férfi. Kérdés, hogy kinek jó ez.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A szinglitársadalomhoz vezető feminizmusról indít társadalmi vitát Kardos Gábor írása: hét pontban fogalmaz meg a diagnózison túl egyfajta megoldási keretet, sőt, programot arra, hogy mi jelenthet kiutat egy alapjaiban fenntarthatatlan helyzetből és a két nagy ellentábor közt évtizedek óta téves előfeltevésekkel folyó rossz vitát hogyan lehetne konstruktívvá tenni, alapvetően új szempontok alapján. Eddig Puzsér Róbert és Czutor Zoltán jelezték, hogy hozzászólnak a vitához, de természetesen várjuk mások válaszcikkeit is.

Miközben a konzi és haladáspárti tábor már mióta egymás haját tépte a feminizmus kapcsán, a legsúlyosabb tévedésben furcsa módon pont egyetértettek, miszerint a természetet leuraló férfi előjogok önmagukban jók lennének és ezeket a nőknek is meg kéne adni – nem pedig a férfiaktól is elvenni, illetve gyökeresen korlátozni minden embernél egy fenntartható rendszer kialakítása érdekében.

Az a sztori, hogy a nő is legyen ugyanolyan csúcsfogyasztó, bolygózabáló csúcsragadozó, mint a férfi. Ő is vegyen és hajtson autót, terepjárót, amit igazából a férfiaknak se kéne már, mert nem fenntartható ez a modell. Kérdés, kinek jó mindez a multikon kívül, akik álfeminista fedősztorival adták el nekünk a tömegfogyasztás eldobható világát, amiből csak ők profitáltak igazán?

Valódi feminizmusra már régóta igen nagy szükség lett volna, de ami lett belőle, az sajnos karikatúrának is pocsék.

Inkább a nőket elférfiasító maszkulinizmusnak bizonyult, illetve mindkét nemet önmagából és egymásból kifordító genderideológia lett, ami mára szinglitársadalomhoz vezetett. Mindeközben leginkább a modern kapitalizmus munkapiaci és tőkeérdekeit szolgálta, nem pedig a nők, illetve általában az emberek érdekeit.

Az itt a kérdés, hogyan kerültünk ekkora slamasztikába és mégis mit lehet kezdeni akkor most ezzel.

1. A legelső vagy inkább nulladik lépés, hogy

ne eleve a nemek harcában gondolkodjunk, hanem partnerségben.

A nők és férfiak egyenjogúságát mindig is evidenciaként kellett volna kezelni, ezt bármilyen formában megkérdőjelezni vagy elvitatni eleve értelmetlen, sőt: az egyenjogúság minél teljesebb megvalósulása kiemelten fontos társadalmi cél.

Ugyanakkor a jogon kívül minden más tekintetben a férfiak és nők közt meglevő valós különbségek felszámolása, a nők és a férfiak egyfajta uniszex kiegyenlítése és végső soron mindenfajta különbség legyalulása – ami főként a mai genderizmusra jellemző – rendkívül káros, egyénileg és kollektív szinten is leépüléssel járó tévútnak bizonyult. 

Ennek legextrémebb példái a gendersemleges vécék és áruházi részlegek, a metrószexuális és uniszex divattrendek, meg a nemi szerepek teljes tagadásának mémként virálisan terjedő megannyi megnyilvánulása, melyek azért is kapnak olyan nagy publicitást, mert a legismertebb multik jelentős mértékben erre építik kommunikációjukat.

Azt kamuzzák persze, hogy a fejlődés és a társadalmi szerepvállalás miatt állnak ki a gendersemlegesség mellett, pedig valójában azért, mert az eladási számok azt mutatták, hogy kizárólag férfi és női cuccként már bizonyos nyugati országokban nem szerencsés reklámozni a tömegtermékeiket, mert ez főként a női fogyasztókat elriaszthatja.

Pedig a jogi egyenlőség annál szebben és jobban érvényesülhetne, minél inkább tiszteletben tartaná mindkét fél a valós különbségeket férfi és nő között mint alapvető értékeket.

Ezeket nem bedarálni, hanem újraértékelni kell, különben a társadalmat alapjaiban fenyegeti a nemi szerepek összekutyulása.

2. Mi is történt nagyjából egy évszázada? Véletlenül sem a világot és nőiket melldöngető gorillaként izomból uralni akaró férfitársadalomnak mondták azt a feminizmus jelszóval, hogy nézzetek már tükörbe: mennyire kínos és káros attitűdöt tartotok férfiideálnak, sőt, társadalmi normának – tanuljatok inkább több figyelmet, érzékenységet és emberséget a nőktől!

Épp ellenkezőleg történt:

a nőknek mondták azt feminizmus gyanánt, hogy számukra is a melldöngető gorilla karriermodell a követendő példa.

Húzzanak ők is zakót és nadrágot, sőt, növesszenek micsodát maguknak, mert az a siker titka: a férfikarrier, sőt, a férfivá válás. Álljanak át ők is az erő sötét oldalára, legyen életideáljuk az erőszakos nyomulással elért „siker” egotripje mint karrier.  

Ezért már a feminizmus elnevezés is félrevezető, alapjaiban téves, mivel a gyakorlatban pont az ellenkezőjét érte el annak, ami az erőszakos férfiuralom kritikájaként abszolút jogos és szükséges lett volna.

Mert nem azt mondta ki, hogy a nők és az egész világ erőszakos leuralását jelentő férfi előjogokat el kéne törölni – a férfiakat figyelmesebbé, érzékenyebbé kéne tenni, illetve az önuralmat kellene leginkább férfierénynek tekinteni mások leuralása helyett –, ami logikusan egy valódi feminizmus fő követelése lett volna… Dehogy-dehogy, még véletlenül sem ez történt, hanem pont a fordítottja: 

az erőszakos férfi előjogokat a világ leuralásához inkább megadták a nőknek is, és őket is egy ökológiailag végzetesnek bizonyuló modell követésére vették rá.

3. A lexikonok hivatalos verziójában egy dajkamese szerepel, mert nem a nőjogi aktivisták, a szüffrazsettek vívták ki az egyenjogúságot, nem miattuk valósult meg és emelkedett törvényerőre, hanem a nagyipar, a nagytőke stratégiai érdekei miatt, miután a gyárakban hirtelen olyan sok munkaerő kellett, hogy csak a nők munkába állításával lehetett kielégíteni a nagyipar munkaerőigényeit.

A sors iróniája, hogy leginkább nagytőkés férfiak érdekei miatt ment végbe a nők egyenjogúvá tétele. Ha keményebben akarunk fogalmazni, akkor

a nagytőke valósággal prostituálta a feminizmust, hogy az az érdekeit szolgálja.

Az mondhatná erre most valaki: az utóbbi két évtizedben, a globalizáció újabb korszakában már nem a gyárak futószalagjai mellé kellettek női munkások milliói, sőt, az ilyen termelés mára szinte megszűnt, illetve kiszervezték távoli gyarmatokra a gyártást. Csak hát ettől nemhogy jobbá nem vált a férfi-nő helyzet, de sokkal kiszolgáltatottabb és sokkal inkább célpont lett a tudatunk ebben az átalakulásban. A nagytőke ugyanis a magányipar új formáinak kialakításával váltott profilt: egyre inkább virtuális élményplatformok hozták a nagyobb profitot.

Mára a világ öt legnagyobb cége mind erre szakosodott netmulti, melyeket együtt GAFAM néven emlegetnek. Tudatunkat „okos” eszközökkel egyre profibban manipulálják a netmultik, akiknek legfőbb érdekük, hogy minél több olyan magányos ember legyen, akik pótcselekvésként tök felesleges „termékeiket” vásárolják mint „élményt” avagy „szolgáltatást”.  

Az új techmulti-„forradalomban” a tőkeérdek a feminizmus kiteljesedésével kialakult szinglitársadalmat tette társadalmi normává,

a valóságos magányiparként működő új virtuális kommunikációs eszközökkel és platformokkal (Facebook, Tinder, stb.).

Így már formailag házasságban is egyre inkább szinglitudatban él egymás mellett okostelefonozva a férfi és a nő. Feminista forradalomról a háttérben meghúzódó gazdasági érdekrendszer feltárása nélkül beszélni naivitás és nettó illúzió. Maga a feminizmus mint ideológia sokkal inkább volt okozata, mint oka a nagyipar átalakulásának, ami saját képére formálta át a társadalmat.

4. A klasszikus feminizmus nemhogy elutasította volna az erőszakosságelvű férfi előjogok domináns rendszerét, hanem épp ellenkezőleg, ezt az erőszakos dominanciát a nők számára elérendő legfőbb ideállá kiáltotta ki – teljesen tévesen. Emiatt pont az a radikális kritika maradt el, amire szükség lett volna mint valódi feminizmusra – leginkább a posztmodern változatokban jönnek e tekintetben önkritikusabb tendenciák a feminizmus újabb irányzataiban. 

A klasszikus feminizmus azonban a gyakorlatban sokkal inkább egy rossz macsóizmust vagy maszkulinizmust jelentett – a nők egyfajta elférfiasítását, ami szükségképp tragikus következményekkel járt. A nők ezáltal kifejezetten olyan férfi tulajdonságokat tettek egyébként magukévá, melyeket eleve téves volt férfiasnak vélni, illetve a férfiasság legkevésbé szerencsés ismérvei miközben a valóban fontos férfierények elsikkadtak, kikerültek a társadalmi érdeklődés homlokteréből, amióta kizárólag a feminizmus tematizálta az ilyen vitákat.

Általában csak az elnőiesedőférfi-trendek kapcsán szokás metroszexualitást emlegetni, pedig valójában mindkét nemnél meghatározó volt a metroszexualizálódás, amivel egyáltalán nem a másik nem lényeges jellemzőit vették át, hanem inkább

pont a legkülsődlegesebb és legfelszínesebb női és férfi mintákat lőcsölték rá a másik nemre.

Mindkét nem legalját promózta nekünk globálisan a multimarketing mint irányadó társadalmi „fejlődést”. Hát köszönjük szépen!

5. A két nagy egybites tábor egyaránt félrevezető előítéletekre építi érvelését: az ókonzervatívok tévesen állítják, hogy a régi macsó rend jobb lett volna – az is téves elképzelés amúgy, hogy akár csak a férfiaknak jobb lett volna ostobán leuralni a nőket! , ugyanakkor az sem áll, amit a balos feminizmuspárti tábor hangoztat, hogy most legalább elvben minden szuper lenne. Mert a keserű való az, hogy

a férfi-nő kapcsolatok a mai szinglitársadalomban olyan katasztrofális mélypontra és kibeszéletlen válságba kerültek, ami simán felveszi a versenyt a klímakatasztrófával,

illetve meghatározó részét képezi a mai mély civilizációs válságnak. Amerikában és a briteknél például a válások száma mintegy harmadával nőtt a pandémia alatt, de a BBC tanulmánya szerint globálisan is csúcsokat döntenek a válási statisztikák, illetve a szakítások. 

A férfiasság és a nőiesség természeti erőforrásait, illetve a férfi-nő kapcsolatrendszer kulturális örökségét ugyanolyan ostobán sikerült lerabolni és kizsákmányolni, mint egyéb természeti erőforrásainkat, és nagyjából pont ugyanazzal a rövidlátó fogyasztói egoizmussal, az instant kielégülésre beszűkülő tudattal és „eldobhatóságra” bazírozott fogyasztói modellel.

Ma gyakorlatilag csak két egymással ellentétes előjelű téveszméket szajkózó tábor határozza meg a közvélekedést a férfi-nő kapcsolatról: a jobber konzervatívok kontra balos haladáspártiak.

Emiatt véletlenül se sikerül szembesülni azzal, hogy régen se volt jobb és most se jó a társadalmi norma. Alapjaiban kellene megkérdőjelezni mindkét megközelítést, hogy valami fenntartható(bb) megoldást egyáltalán körvonalazni lehessen végre.

6. A végére marad a legújabb és feltehetőleg legizgalmasabb szempont, mert ebben a témában is a fenntarthatóság kérdése bizonyul döntőnek, amivel végre kívülről tudjuk nézni ezt az évtizedek óta nagyon alacsony szinten folyó álvitát.

Felülemelkedve a férfi-nő iszapbirkózáson és reflektálva a feminizmusvita alapvető hibáira, végre rá lehet mutatni, miben áll a két tábor közös tévedése  amiben öntudatlanul is egyetértettek, amit mindketten alaptalanul előfeltételeztek: nevezetesen azt, hogy a világot, a természetet leuraló férfi előjogok önmagukban jók lennének és ezeket a nőknek is meg kéne adni, nem pedig a férfiaktól is elvenni, illetve gyökeresen korlátozni minden embernél egy fenntartható rendszer kialakítása érdekében.

A nyugati paternalista civilizáció férfiuralmi rendszerének alapvető hibája az volt, hogy a világra és benne a természeti erőforrások mellett a nőkre, gyerekekre is úgy tekintett, ahogy a gyarmattartó a rabszolgáira, hogy ezek csak az ő kényelmét és hatalmát szolgáló jószágok, melyeket eszközként birtokol és nem szabad, önálló célokként tekintettünk rájuk.  

Korábban a nők helyzete pont azért és annyiban volt olyan rossz, mert a természettel együtt őket is leuralta és leigázta, gyarmatosította a férfiuralom civilizációja,

ami alapjában mindmáig megmaradt, csupán most már a nőket is társadalmilag férfivá tette. Korábban legalább a nők valamelyest a természet oldalán álltak még, de a modern „feminizmus” őket is átállította a sötét oldalra.

Most már az a sztori, hogy a nő is legyen ugyanolyan csúcsfogyasztó, bolygózabáló csúcsragadozó, mint a férfi. Ő is vegyen és hajtson autót, terepjárót, amit igazából a férfiaknak se kéne már, mert nem fenntartható ez a bolygófogyasztói modell. Kérdés: kinek jó ez a sztori? Mármint az eldobható tömegtermékeket és szintén eldobható „élmény” szolgáltatásokat ránk sózó multikon kívül kinek jó? Nemcsak a bolygónak pocsék, hanem mindkét nemnek ultragáz ezt tovább erőltetni még ma is, mikor már ennyire közelről látjuk a végét.

A katasztrófát, mely nemcsak a természeti környezetben tetten érhető, hanem ugyanúgy az emberi természettel rablógazdálkodást folytató fogyasztói modell következményeiben is. A mai szinglitársadalom a párkapcsolatok apokalipszise, a társadalom klímakatasztrófája, mely egyszerre globális túlhevülést és lehűlést hozott. 

Akármennyire kínos, ma már evidenciaként kell kimondani, hogy ezen a bolygón egy ideje nem a férfiak vagy a nők helyzete, hanem az egész élővilág és a klíma helyzete a legsürgetőbb kérdés,

a legfontosabb prioritás, aminek minden mást alá kellene rendelni a túlélés érdekében. Az ökofeministáknál egyébként megjelennek részben hasonló felismerések és inspiráló gondolatok.  

7. Kiutat csak a rossz feminizmus gyökeres megkérdőjelezése és egy alapjaiban új megközelítés hozhatna, melyben a két nemet sokkal inkább eleve partnernek kéne tekinteni és nem valami ősellenségnek. Inkább a természetes különbségek tiszteletéről kéne szólnia egy új ökohumanizmusnak a nemek harcát, sőt háborúját jelentő eddigi feminizmus helyett, aminek a történelem szemétdombján lenne inkább a helye, de minimum az újrahasznosítása lenne szükséges.

A nőkre ugyanolyan szükség lenne a megújuláshoz, de ha továbberőltetik az eddigi feminizmust mint sikersztorit, akkor a férfiaknak kellene végre megrázniuk és megemberelniük magukat, ami nem is állna rosszul nekik annyi dicstelen meghátrálás és szerepzavar után. Meg a bátor kezdeményezőkészség amúgy is klasszikus férfierény. 

Hogy mi lehetne az új irány: talán egy szóba sűrítve úgy lehetne jellemezni, hogy a férfiemberség, aminek az alapja nem mások és az egész világ erőszakos leuralása, hanem az önuralom által kiteljesedő belső erő.

Ha nem válik ez SOS legfőbb új erényünkké, akkor a többi már mindegy is lesz, mert nagyon hamar rettentő csúf véget fog érni az egész történet mindenki számára. A mára nyilvánvalóan és sürgetően szükséges ökológiai váltás mindaddig eleve illúzió marad, amíg nem az önuralom erényére építünk új társadalmat és civilizációt.

Egyszóval itt a világra szóló nagy lehetőség: a férfiak újra meghatározó szerepet kaphatnának a társadalom megújításában, nem kell elnyomva vagy frusztrálva érezniük magukat a hamis férfiszerepeket tőlük „elvevő” nők miatt. A modern feminizmus miatt rossz férfirögeszmék követőivé vált nőkre hiába is várnánk ez ügyben. Csak tessék-tessék:

mi más lehet ma férfiasabb tett, mint ebbe bátran beleállni és mindenkinek jó, azaz fenntartható példát adni az önuralom új világának felépítésével és kiteljesítésével?

Ki kezdi el? Ki áll bele legimponálóbban? Az lesz a legmenőbb új férfikarakter.

A szerző filozófus, borkereskedő. Olvass még Kardos Gábortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek