Hétfőtől Ciprusra is lehet utazni a magyar védettségi igazolványokkal

2021.06.05. 14:21

Igaz, ehhez ki kell tölteni egy ciprusi adatlapot, majd egy ciprusi dokumentummal mentesülhetünk az ottani korlátozások alól. Mindezt Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán.

Hétfőtől Ciprusra is lehet utazni a magyar védettségi igazolványokkal

Újabb országgal sikerült megegyeznie Magyarországnak a védettségi igazolványok elfogadását illetően, 

ez pedig a Ciprusi Köztársaság.

Mindezt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-videójában, amiben azt is elárulta, hogy miként lehet eljutni a szigetországba.

Egyrészt önmagában a védettségi igazolvány nem elég, a magyar védettségi igazolással rendelkezőknek egy erre a célra kialakított ciprusi felületen kell regisztrálniuk, ahol a védettségi igazolvány mellett az oltás mellé kapott kis papíron szereplő adatokat is fel kell tüntetni – tehát azt, hogy mikor és mivel oltották be az embert –, ezért cserébe pedig a ciprusiak kiállítanak egy dokumentumot, amin szerepelnek ezek az információk.

Ezt a dokumentumot ki kell nyomtatni, és Ciprus területén belül ezt a dokumentumot kell használnia a magyar védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek 

– így a beutazás után mentesülnek a kötelező teszt- vagy karanténkötelezettség alól, illetve Cipruson belül ugyanazokat a jogosítványokat élvezik, mint a ciprusiak. Azonban fontos kiemelni, hogy ezek csak a ciprusiak által kialakított dokumentummal érhetőek el.

Szijjártó elmondta, hogy a két ország közötti megállapodás hétfőtől lép életbe, illetve azt is kiemelte, hogy

a Ciprusra beutazás előtt minimum két nappal regisztrálni kell egy ciprusi honlapon, hogy ezek a jogosítványok érvényesek lehessenek.

A külügyminiszter azt ígérte, hogy a Magyar Konzuli Szolgálat oldalán majd részletesen leírják a regisztráció menetét, ami itt érhető el, azonban a cikkünk megjelenésekor ezekkel az információkkal még nem frissítették az oldalt.

Szijjártó bejelentését az alábbiakban lehet visszanézni, míg azt, hogy az európai országokba miként lehet beutazni, ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

NYITÓKÉP: Ciprusi tengerpart. FOTÓ: dronepicr / Flickr

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek