Új rovat az Azonnalin: indul a Más tészta!

Szerző: Bukovics Martin
2021.06.04. 14:01

Szabó Zoltán hosszúhetényi borász mostantól egy-egy hétvégén rendszeresen elmagyarázza Olaszországot az Azonnali olvasóinak.

Új rovat az Azonnalin: indul a Más tészta!

Olyan vagy, mint egy tiszteletbeli olasz pécsi kultúrkonzul: olasz borkóstolókat szervezel, olasz borokat szerzel be hazai borkereskedőknek, az Azonnalin az olasz hentesek atyaúristenét interjúvolod meg, és a járvány első hulláma kellett ahhoz is, hogy egyáltalán hazagyere Olaszországból. Pontosan milyen viszony fűz téged Olaszországhoz, hogyan kezdődött mindez, és hol tart most?

Ötéves olasz kéttannyelvű gimnáziumba jártam Pécsett, a nulladik évben heti húsz olasz óránk volt, később néhány tárgyat olasz nyelven kellett tanulni, illetve külön itáliai irodalmat is oktattak. Kétszer kijutottunk cserekapcsolat során Olaszországba, előbb Gravina in Pugliába, később Pécs testvérvárosába, Terracinába. Tisztán emlékszem ez előbbi utazás kapcsán, hogy az akkoriban még tartó délszláv válság miatt

Ausztrián keresztül mentünk, hóesésben sötétedett ránk, majd hajnalban már narancsligetek közt gurult a buszunk szikrázó napsütésben. Egyszerűen megrészegedtem a látványtól.

Intenzív és meghatározó élmény volt továbbá kiszakadni a '90-es évek eleji Magyarországból az egészen más világnézetű és fordulatszámú dél-olasz kultúrába. Miután családoknál voltunk elszállásolva, közvetlenül beleláthattam a mindennapjaikba, így rögtön hitelesebb képem alakult ki az országról, annak lakóiról, mint amit itthon közhelyek szintjén tartottak róluk. Nagyjából 25-30 alkalommal jártam már az országban, szóval nyugodtan nevezhetjük függelmi viszonynak is a vonzódásomat. Természetesen én is jártam Velencében vagy Milánóban, de ma már ritkán járok hasonlóan „tipikus” desztinációk irányába, annyi izgalmas felfedeznivaló, rejtett kincs akad, hogy az egész életem kevés hozzá.

Nem titok, hogy elsősorban a Dél szerelmese vagyok (de határozottan egységpárti), ami talán a pugliai mélyvíz okán, vagy a gyermekkori Nápolyban játszódó Piedone-filmek miatt alakult így. Mára a koordinátarendszerem origopontját Calabria képezi, ahol családilag egy lakást is vettünk a tengerpartnál. Mellékesen: nyárra szeretném kiadni, remélem, elirányítjátok hozzám, ha netalán érdekelné valamelyik olvasótokat...

AZ ARCO MAGNO KALÁBRIÁBAN. FOTÓ: SZABÓ ZOLTÁN

Említetted Pugliát, Európa egyik legszegényebb (délolasz) régióját, ahova rengeteg uniós fejlesztési forrás érkezik. Milyen volt a régió huszonpár éve, és miben változott nagyot és látványosat azóta?

Puglia, meg többnyire a komplett Dél óriásit változott. Akkoriban még

Bari például veszélyes helynek számított, két carabinieri kísért minket a városnézésünk során, ilyenre ma már semmi szükség nincs.

Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mára semmivel se rosszabb a közbiztonság, mint Északon. Sokak számára a maffia különböző szervezetei elrettentő erejűek, csakhogy a turizmus számukra is fontos bevételi forrásokat jelent, így az szent és sérthetetlen.

A saját szakállra dolgozó alkalmi bűnözők inkább tartanak a maffiától, mint a rendőrségtől, így a külföldi turistának nemigen van mitől tartania.

Puglia egyébként az ország éléskamrája: a legtöbb olaj, liszt, tészta és bor itt terem, gasztronómiája egyedi és kifinomult, simán felveszi a versenyt Emilia-Romagna, Friuli-Venezia-Giulia vagy éppen Toszkána híresebb, felkapottabb konyharemekeivel. Ráadásul árban végképp nincs alternatívája.

OSTUNI, PUGLIA EGYIK LEGSZEBB KISVÁROSA. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

Ha mondanod kéne három helyet, amit mindenkinek látnia kell Olaszországból, mik lennének ezek?

Atyaég, ez nagyon nehéz, nem gondolkodtam még listázáson, alá-felé rendeltségen, szóval inkább érzelmi alapon mondanék három helyszínt. Korábban többször is megszálltam La Speziában, ahonnan adta magát a Cinque Terre bebarangolása, az egyszerűen lélegzetelállító. Az öt apró település, a teraszosan művelt szőlők uralta tájkép, a meredek sziklafalak, a hozzá tartozó egyedi és kimagasló minőségű gasztronómia okán mindenképpen dobogón a helye, ha nem a felső fokán.

A fentebb már említett Puglia számomra legkedvesebb, leginkább vadregényes része a Gargano-félsziget külső karéja, nagyjából Peschici és Baia delle Zagare között partszakasz, vetekszik az előbb említett Cinque Terrével vagy akár az Amalfi parttal, csak éppen külföldi turistahad nélkül.

A végére egy kevésbé ismert helyet mondanék. Bár a legszebb strandok talán Szardínián vannak, illik hazabeszélnem: az én titkos tippem mégis a kalábriai Capo Vaticano, van ott néhány szárazföldről szinte megközelíthetetlen homokos partszakasz a sziklák között, ami az én kék lagúnám. Annál szebb árnyalata a tengernek legfeljebb a Távol-Keleten létezhet. Egyedül emiatt előzi az amúgy monumentálisabb San Nicola Arcellát.

A CINQUE TERRE TERASZAI. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

És mi lenne a három étel?

Ilyen kérdést végképp nem lehet feltenni, még régiókra bontva se, ha ilyesmiről szavaznának az olaszok,

másnapra polgárháborút robbantanának ki az egyet nem értők, azaz szinte mindenki, hiszen számukra sokkal fontosabb a regionális identitás, mint a pánolasz.

Ha mindenáron válaszolnom kell, inkább jelentéstartalmuk miatt választanék három fogást. Elsőnek a melanzane alla parmigianát (vagy parmigiana di melanzane) említeném. Ezt készíti minden mamma és nonna a fiának vagy az unokájának a déli országrészben, ha igazán a kedvében akar járni. Ez tehát a szeretet legmagasabb szintű nonverbális megnyilvánulási formája.

A következő fogásnak a spaghetti allo scogliót választanám. Miképpen az előzőnél, itt is vita tárgya, hogy Szicília vagy Nápoly szülte ezt az ételt, mégis kevésbé helyhez kötött ez a fogás, országszerte találkozni vele, főleg ha tenger közelében járunk. Éppen ezért, ha egy számomra ismeretlen vendéglőbe térek be, ahol nincs terepismeretem, ezt szoktam rendelni, ebből rögtön kiderül érdemes-e foglalkozni a továbbiakban a hellyel. Ez a fogás ugyanis, ha jól készítik el, mennyei tud lenni, ha nem, lehangolóan pocsék.

Végül, ha már a tenger esszenciáját kapirgáltam az előző fogással, akkor egy nyers (!) antipasto mistót kérnék tenger gyümölcseiből és halakból. Lehetőleg Puglia valamelyik halásztelepülésén, ennél letisztultabb megjelenési formája a tengernek tányéron nem létezik. Lehetőleg halpiac mellől vagy olyan vendéglőstől, aki egyszerre halászattal is foglalkozik. Itt ugyanis nem elég, hogy friss legyen a portéka, egy-két óra is számít. Szintén fontos kitétel, hogy tiszta vizű tengerből származzon az alapanyag.

Ha sikerül ilyesmibe belefutni, álomszerű a végeredmény: én például még osztrigából se ettem olyan finomat, mint nyers vénuszkagylóból.

Még egy, nem elhanyagolható szempont: a sós és citrommal meglocsolt tengeri herkentyűk mellé egy jól megválasztott helyi fehérbor egyenesen tűzijáték a szájban, ennél magasabb szintű kooperációja ételnek és bornak nemigen elképzelhető.

AZ UTÓBBI KÉT ÉTEL ÖTLETES HIBRIDJE A PUGLIAI FASANOBAN EGY ELDUGOTT TENGERPARTI ÉTTEREMBEN. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

Szőlész-borász végzettséged mellett olasz idegenvezető és hostess is vagy. Egyrészt milyen hostesskedni, másrészt mi érdekli az olaszokat Pécs környékén?

Valóban hostessként könyveltek el, miután kézzel írták akkoriban még a bizonyítványokat és egyedüli fiú voltam a tanfolyamon ... Pécs környékén meglepően sok olasszal találkozhatunk. Leginkább üzletelni jönnek ide, leggyakrabban antik tárgyak miatt, amivel aztán otthon csencselnek, még az olasz tanáraim között is akadtak ilyenek. Vadászni is nagyon szeretnek nálunk: kis- és nagyvadra és nem utolsósorban magyar nőkre.

Az elmondottak alapján kevésbé szimpatikus és kissé általánosító képet festettem a nálunk előforduló olaszokról, de rögtön árnyalnám is azzal, hogy többségében nagyon kedves, közvetlen emberek. Például a falum, Hosszúhetény testvértelepülésének, Morolónak a delegáltjai, akik vírushelyzeten kívül évente látogatnak hozzánk, csupa aranyszívű ember: a helyi főzőversenyen egy egész porchettát megsütnek nekünk, közel 50 kilónyi tésztát főznek, amit egy ötven literes ballonnyi helyi borral kínálnak számunkra.

Nekem is hoztak mindig saját termésű olívaolajat, caciocavallo sajtot és sok bort is vittek tőlem, hát lehet ilyen emberekre haragudni?

MOROLO, HOSSZÚHETÉNY TESTVÉRTELEPÜLÉSE. FOTÓ: SZABÓ ZOLTÁN

A hétvégén induló Más tészta című rovatod célja, hogy az olvasókat a strand-spritz-pizza vonalról áttereld az igazi Olaszországba, a prodotti tipici, a sagrák és Adriano Celentano világába. Miért kell ezzel összezavarni az embereket?

Összezavarni? Épp hogy világosságot szándékozom gyújtani. Meghaladni a sztereotípiákat, bemutatni ezt a végtelenül sokszínű országot hitelesebb valójában. Nincs statisztikám arról, hova mennek legszívesebben a magyar turisták. Gondolom, Velencébe, Riminibe, Rómába vagy éppen a Chianti vidékére zarándokolnak, amik közt akad sok nagyon szép és érdekes hely, de az ország valódi arcát, az emberek igaz lelkületét biztosan nem ezeken a helyeken találjuk meg. Szándékom szerint olyan témák közül mazsolázgatok majd, ami alapján talán érzékletesebben körvonalazódik majd mindez. Helyek, szokások, ünnepek, enni- és innivalók közül, amiket más számára is feltétlenül figyelemreméltónak gondolok. Innen a Más tészta elnevezés is.

A rovat első cikke szombaton debütál az Azonnalin!

NYITÓKÉP: Nero di seppia. Fotó: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali főszerkesztője

Terenzuola Vigne Basse Colli di Luni 2019.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek