+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Renczes Ágoston
2021. június 4. péntek, 07:41
Most a szlovákok nem az építkezéseken dolgoznak, mint a 19. század végén, hanem a multik regionális központjaiban és call centereiben. Amik pont azért költöztek Budapestre, mert – határok ide vagy oda – Budapest újra ugyanúgy a Kárpát-medence központja, mint 1920 előtt volt.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Trianon 101. évfordulója van. Az évforduló kapcsán én most Közép-Európával foglalkozom – nem mintha nem foglalkoznánk napi szinten Közép-Európával az Azonnalin –, de mégiscsak ez a legkiválóbb alkalom, hogy hozzászóljak ahhoz az Illés Gergő kollégám indította Közép-Európa-vitához, amit Bauer Tamás részben Orbán Viktor-vitába fordított, részben pedig téves válaszokat adott Gergő felvetéseire.

 

A vita előzménye az, hogy Orbán Viktor interjút adott a Postoj nevű konzervatív szlovák lapnak, amivel felbolygatta a szlovák és a magyar közéletet is. A szlovákot azért, mert bár az értelmiség és a fősodrú média hagyományosan nyugatpárti és Orbán-ellenes Szlovákiában, az interjúban a magyar miniszterelnök nem illiberális minidiktátorként, hanem vízióval rendelkező komoly politikusként jelent meg. A magyart pedig azért, mert itt ő a közélet origója, és a kritikusai is hozzá igazodva mondanak véleményt bármiről; a felbolydulás legújabb, mindkét országot érintő, és egyiknél sem a megszokott mintázatba illő fordulata az, hogy a Postoj a Válasz Online-tól kért konzervatív kritikát az Orbán-rendszerről. 

 

Orbán az interjúban egy erős Közép-Európa vízióját is felvázolta, ami ellensúlyt képezne az EU német-francia tengelyével szemben. Az ötlet megtetszett Illés Gergőnek, aki szerint azért is szükség lenne egy ilyen közép-európai együttműködésre, mert az növelné a régió érdekérvényesítő képességét az Unióban, megtörve azt a trendet, hogy a régió országai egymással versenyezve lepnek fel a nyugat-európai piacokon, miközben nem válhat több belőlük kiváló félperifériás összeszerelőüzemeknél és autógyárországoknál.

 

Gergő cikkére Bauer Tamás válaszolt, gazdasági és politikai érveket felhozva – utóbbiakat nem annyira a Gergő által üdvözölt Közép-Európa-vízióval, hanem leginkább Orbán Viktorral szemben. 

 

Ne Orbán Viktorról beszélgessünk, hanem Közép-Európáról

 

Bauer joggal nehezményezi, hogy Orbán a V4-et is „az Európai Unió évtizedeken át kialakult közös, nyugatos értékrendjének” megkérdőjelezésére használja, és én magam is szánnivaló ócskaságnak tartom, hogy magyar minsizterelnök ebbe is belekeveri a jól bejáratott kultúrharcot a menekültekkel meg a család értelmezése körüli erőltetett vitákkal. De

 

a szorosabb közép-európai együttműködésnek attól még van létjogosultsága, hogy a magyar miniszterelnök beszél róla.

 

Bauer Tamás két fő gazdasági érvet is felhoz amellett, hogy Magyarországnak nem szükséges többnek lennie összeszerelő országnál, így nincs szüksége szorosabb közép-európai együttműködésre sem:

 

Magyarország a KGST-piacokat „saját fejlesztésű, illetve licencek alapján előállított termékekkel” árasztotta el, de a KGST „regionális autarkiát megcélzó fejlesztéspolitikája” alulmaradt a Nyugattal szembeni versenyben;

 

„a nemzetközi technológiai fejlesztésnek a huszadik században kialakult néhány centruma – az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán, és a tőlük kiinduló innovációs láncokba mások csak követőként tudtak bekapcsolódni”. Bauer szerint követőként való bekapcsolódásunk sikeres volt.

 

Nem szükségszerű, hogy összeszerelő ország legyünk

 

Nem egészen világos, hogy a magyar ipar KGST-ben játszott szerepe miért érv amellett, hogy összeszerelő ország legyünk. Először is: a tervgazdaság nem állítható párhuzamba a piacgazdasággal; a tervgazdaság a priori kudarcra van ítélve; ha a saját gyártással elbukunk a tervgazdaságban, az nem jelenti azt, hogy piacgazdasági körülmények között is szükségszerűen elbukunk. Másrészt

 

Magyarország a KGST-ben ráosztott szerepet, a buszgyártást olyan kiemelkedően művelte, hogy maga a termék Nyugaton is sikeres volt;

 

hogy az Ikarus-sztori nem tudott folytatódni, annak az volt az oka, hogy itthon nem volt meg a piacgazdaságban való helytálláshoz a kellő vállalatgazdaságtani tudás. 

 

Ennek pedig pont az volt az oka, hogy Magyarországot évtizedekre kényszerpályára állította az, hogy a Vasfüggönynek erre az oldalára került. Magyarország KGST-beli szerepe nem volt szükségszerű következménye a magyar ipar addigi fejlődésének, az viszont, hogy a tervgazdaságról fájdalmas volt az átállás a piacgazdaságra, és azóta sem tudtunk felzárkózni életszínvonalban a nyugathoz, nagyon is szükségszerű következménye a KGST-nek és az államszocializmusnak.

 

Az életszínvonalbeli lemaradást ez magyarázza, nem pedig az, hogy Magyarország kívül esett „a nemzetközi technológiai fejlesztésnek a huszadik században kialakult” centrumain. Nemcsak az innovációban élenjáró országok lehetnek gazdagok, hanem azok is, amelyek a vállalkozásoknak kedvező környezetet kialakítva hatékonyan be tudtak kapcsolódni a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe.

 

Ausztria és Magyarország között a huszadik század első felében nem volt akkora különbség életszínvonalban, mint manapság. Ausztria is kívül esett a Bauer által említett innovációs centrumokon, ma mégis az egyik leggazdagabb ország az egy főre eső GDP-t tekintve. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy

 

Ausztriát gazdasági értelemben kevésbé szívatták meg a megszálló szovjet csapatok a második világháború után, és főleg az, hogy az osztrákok végül az államszocializmust is megúszták.

 

Magyarországnak viszont a piacgazdasági elemekkel hiába foltozgatott szocialista gazdasági lemaradás jutott, meg a kilencvenes évek rablóprivatizációja; ezek után valóban nagy lépés, hogy a nyugati cégek idehozták az üzletláncaikat és a gyáraikat, velük pedig azt a vállalati kultúrát, amit a piaci verseny kikényszerítette hatékonyság jellemez. Ez azonban nem felzárkózás, csak kullogás a Nyugat után.

 

Hogy a cégeink nagy része miért nem tudnak sikeresen kilépni a nemzetközi a piacra, arról ebben a Lakatos Péter üzletemberrel, Szendrői Gábor befektetési bankárral és Dervalics Ákos üzletemberrel készült interjúnkban lehet olvasni. Ők többek között azt mondják, hogy nem baj, ha összeszerelő ország vagyunk, de ne csak a másét szereljük össze, amit majd más ad el, hanem azt, amit mi találunk ki, és mi is adunk el. Ehhez pedig nem feltétlenül szükséges innovációs centrumnak lennünk, hanem azt kell elérnünk, hogy a nagy nyugati cégek ne hagyjanak ki minket az innovációs láncaikból. 

 

És hogy jön ide Közép-Európa?

 

Hát úgy, hogy ezért pedig pont a régió országainak határozottabb közös fellépésével lehetne lobbizni akár egy uniós szabályozáért; de közösen fellépve a multikkal szemben is más lenne a tárgyalási pozíciónk. Ahelyett, hogy egymással versenyzünk egy-egy autógyár országainkba településéért, elérhetnénk, hogy a gyár beszállítói láncában a régió több országa is részt vehessen.

 

Amíg a gyártást Közép-Európába telepítő multi a kegyeiért egymással versenyző kis országokként tekint a régió államaira, addig a ránk piacként tekintő nyugati vállalatok egész másként kezelnek minket.

 

Ha Bauer Tamás megnéz egy tetszőleges terméket a Lidlben, azon az összetevőket nagyjából azokon a nyelveken olvashatja, amiken a Monarchia-beli pengőbankjegyekre is rá volt írva a névérték. A multik ugyanis úgy kezelik a régiót, ahogy az egyébként gazdaságföldrajzi szempontból a legtermészetesebb: egyben. 

 

Budapesten ma ugyanolyan könnyű valamelyik szláv nyelvet vagy a románt beszélő embert találni, mint a Monarchia idején – és itt nem is feltétlenül a ma Budapesten élő határon túli magyarok tömegére gondolok, hanem akár magyarul nem is beszélő szlovákokra, csehekre, románokra –, csak most a szlovákok nem az építkezéseken dolgoznak, mint a 19. század végén, hanem a multik regionális központjaiban és call centereiben. Amik pont azért költöztek Budapestre, mert – határok ide vagy oda – Budapest újra ugyanúgy a Kárpát-medence központja, mint 1920 előtt volt.

 

Miért nem nézünk úgy magunkra, ahogy a minket piacnak tekintő multik néznek ránk?

 

A  közép-európai együttműködésnek magától értetődőnek kell lennie

 

De az is a világ legtermészetesebb dolga, hogy Pozsonyból Kassára autópályán pont Budapesten keresztül lehet a leggyorsabban eljutni, ahogy az is, hogy Pozsony agglomerációja átnyúlik Mosonmagyaróvárig határon, és a kassaiak is Tornyosnémetiben vásárolnak házakat. 

 

Ami viszont nem természetes, az az, amit a például a szlovák-magyar határ Ipoly-torkolattól a szlovák-magyar-ukrán hármashatárig tartó szakaszán végigpillantva látunk. Valaha szerves egészként működő, de a határ által kölcsönösen perifériára szorított, nagyon rossz helyzetben lévő régiókat találunk itt a határ mindkét oldalán. 

 

Amikor arról beszélünk, hogy korszerűsíteni kellene az észak-déli irányú útvonalakat is, nem valamiféle eszmei alternatívát kínálunk a korszerű nyugatra tartó kereskedelmi útvonalak helyett,

 

hanem többek között ezekről a leszakadt régiókról beszélünk, amiket a huszadik század egyéb traumái mellett pont a trianoni határ taszított ebbe a helyzetbe, és a kilábalásnak is az a kulcsa, hogy ezek a régiók közösen dolgozzanak és fejlődjenek, ehhez pedig elengedhetetlen az észak-déli irányú infrastruktúra fejlesztése. Ezzel kapcsolatban Agócs Attilával, a Nógrád szlovákiai oldalán fekvő Fülek polgármesterével készült interjúnkat érdemes elolvasni.

 

A közép-európai együttműködés olyan szükségszerűség, ami ellen érvelni csak a józan belátás és a legtermészetesebb folyamatok ellenében lehet. Csak fel kellene már hozzá nőnie – nem Orbán Viktornak, hanem – mindenki másnak, beleértve a szomszédos országokat is.

 

Olvass még Renczes Ágostontól az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Hetvenperces sor a reptéren, Orbán Viktorral elégedetlen taxisofőr, védettségi igazolvány.

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

Csárdi Antal szerint az ellenzéki egység továbbra is töretlen.

Mint írják, nem hiszik, hogy a Jobbik valóban partner akar lenni abban, hogy több tízezer honfitársunk életét tönkretegye.

Jámbor szerint nem kommunikációs trükk az ellenzéktől a népszavazás, de még ha az is, végsősoron kárt fog okozni a Fidesznek.

Az IDEA Intézet elemzése szerint viszont a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz majdnem behozta az ellenzéket.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás