Balhé a DK-roadshow egri állomásán: rendőrök szerelték le a tüntetőket

2021.06.04. 16:50

Fegyvert rántott egy tüntető Egerben, mert nem tetszett neki, hogy nem tetszik a DK híveinek, hogy az őszödi beszédet bömbölteti Dobrev beszéde alatt.

Balhé a DK-roadshow egri állomásán: rendőrök szerelték le a tüntetőket

Péntek délután Egerbe érkezett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje. A DK a Széchenyi utcán tartott kampányrendezvényt, amelyet tüntetők zavartak meg,

„EL”, „KÚR”, valamint „TUK” feliratú táblákkal

a nyakukban megjelent három személy, akik Gyurcsány Ferenc volt kormányfő (a DK elnöke és Dobrev férje) híres-hírhedt őszödi beszédét játszották be a magukkal hozott hangszóróval, amíg a politikus a megjelentekhez beszélt. A tüntetőket végül rendőrök szerelték le.

Az Egri Ügyek helyszínen tartózkodó munkatársa szerint a tüntetők közül

van, aki azt állítja, hogy a kampányrendezvényre érkezők közül valaki megtámadta, ellökte, de ezt senki sem látta, erre utaló sérelmi nyomokat a rendőröknek sem tudtak mutatni.

Egészen megdöbbentő jelenet volt, amikor az egyik tüntető előrántott egy pisztolyt, miután valaki belerúgott vagy bele akart rúgni az őszödi beszédet lejátszó hangfalba.

Ebben a videóban a fegyveres jelenet utáni rendőri intézkedés látható és az, ahogy a férfi azt mondja, hogy „előkaptam, utána eltettem, semmi nem történt, használva nem volt”.

Az Egri Ügyek úgy tudja, büntetőeljárás is indul a helyszínen történtek miatt, keresték a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol aztán írásban megerősítették, hogy tényleg volt fegyveres jelenet a rendezvényen: „A jelenlegi adatok alapján a kialakult vita közben az egyik férfi elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, azt azonban nem használta. A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van.”

Az országjárás első állomását a budapesti nyolcadik kerületben tartotta a DK, akkor még sajtótájékoztatóként meghirdetve azt. A meghívás ellenére Dobrev Klára két kérdésre válaszolt csak, mindkettőt az Azonnali tudta neki feltenni. Azóta a sajtómeghívókban már nem sajtótájékoztatót, hanem utcafórumot írnak, erre várják az újságírókat is.

FOTÓ: Egri Ügyek

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek