Szerző:
Robert C. Castel
A közel-keleti neandervölgyieknek fel kell ismerniük, hogy a „kirekesztő nacionalizmus” egy patológia, ami nyolc napon túl gyógyul. Legalábbis Laczó Ferenc szerint. Én is javaslok neki valamit.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Laczó Ferencnek igaza van. Senki sem értette meg igazán, hogy miről is szól valójában Laczó Ferenc cikke. A legutolsó cikkéből ítélve, maga Laczó Ferenc sem tudja pontosan meghatározni, hogy mit is akar velünk közölni Laczó Ferenc.
Közelebbről megvizsgálva a dolgot, az Azonnaliban publikált két cikknek vajmi kevés köze van az izraeli-arab konfliktushoz. A Közel-Kelet százéves háborúja csupán a díszlet Laczó Ferenc „metanarratívájához”, hogy a szerző által annyira kedvelt kifejezést használjam.
Hogy miről is szól valójában Laczó Ferenc metanarratívája?
Természetesen Laczó Ferencről.
Arról, hogy az egész világnak tudnia kell, hogy ő, Laczó Ferenc ellenzi a „kirekesztő nacionalizmust” és arról, hogy ő, Laczó Ferenc egy erényes ember.
Annál több érv van felsorakoztatva a szerző erényfitogtatása szolgálatában, miközben az egyes szám, első személy végig a vezetőülésben ül. Megtudjuk peldául, hogy Laczó Ferenc kiáll a „béke szükségessége és az emberi jogok egyetemessége mellett”. Megtudjuk, hogy a szerző ellenzi a „terroristák szörnyű és védhetetlen bűntetteit”, az „iraki háborút” es az „ujgurok kínai üldözését”. Azt, hogy ez utóbbi a zsidó vagy a palesztin kirekesztő nacionalizmus aknamunkájának a következménye, nem derül ki a cikkből. Megtudjuk azt is, hogy a szerző elítéli a Holokauszt elkövetőit, Kanada és Ausztrália gyarmatosítóit, az USA telepeseit. Elítéli az izraeli militarizmust, a zsidók Spártáját. Az is kiderül a cikkből, hogy az obamai „tough love” magyar hangjaként a szerző Izraelért haragszik és nem ellene.
Az egyetlen csapda, amit a szerzőnek sikerült elkerülnie, az a túlzott szerénység. Különösen értékes az a megállapítása, hogy gondolatai „némileg felkavarták az állóvizet”. Tekintve, hogy a háború kezdete óta a világ szinte semmi mással sem foglalkozik, ez az állitás az önbizalom egy igen egészséges szintjéről tanúskodik.
Mindez nagyon szép. A kérdés az, hogy ki kíváncsi Laczó Ferenc magánvéleményére?
Lássuk, hogy Laczó Ferenc, a kutató, hogyan látja a százéves háború megoldását!
A szerző szemében a két közel-keleti nép kirekesztő nacionalisták gyülekezete, akik az obamai fordulattal élve megkeseredetten kapaszkodnak két lejárt határidejű metanarratívához. Ez az a rigli, ami beakadt az erőszakspirálon, aztán onnan az már karcer.
De szerencsére Laczó Ferencnek erre az egészre van egy terápiás megoldása.
Először is jön a diagnózis. A közel-keleti neandervölgyieknek fel kell ismerniük, hogy a „kirekesztő nacionalizmus” egy patológia, ami nyolc napon túl gyógyul. Az egyik szimptomája, hogy a másikban mindig a tettest keressük. Egy további szimptoma, hogy a másikat „ki akarjuk radírozni”. A harmadik pedig az uralkodó metanarratívák ütközése, a Holokauszté es a kolonializmusé.
Hogy miért pont ezt a két metanarratívát választotta ki a szerző, az eléggé nyilvánvaló. Az igazán domináns metanarratívák, amik jelen voltak messze a Holokauszt és Izrael megalapítása előtt, nem igazán hasznosak Laczó nacionalizmuskritikája számára. Az izraeli „metanarratíva” nem a Holokauszt, hanem a zsidó nép önrendelkezési jogáról szól. Ezt pedig nem lehet következetesen ellenezni úgy, hogy közben kiállunk a palesztinok önrendelkezési joga mellett. Az arab „metanarratíva” pedig nem az antikolonializmuson alapul, hanem az iszlám politikai filozófiáján. Ennek pedig semmi kifogása nincs a gyarmatosítás ellen, feltéve, hogy ők a gyarmatosítók.
De ne csüggedjünk, mert Laczó tudja, hogy mi a gyógyír a bajra. Először is a másikban nem a tettest, hanem az áldozatot kell keresni. Másodszor, nincs értelme az áldozati versengésnek. Ez utóbbit jobb szakemberekre bízni, akik majd a bölcsészkar magasleséből meghatározzák mindenkinek az őt megillető helyet az interszekcionalizmus áldozati totemoszlopán. Harmadszorra, le kell cserélni a jelenlegi neandervölgyi metanarratívákat valami újabbra, ami kevésbbé nacionalista és kevésbbé kirekesztő.
Lehetséges, hogy Laczó Ferenc tapasztalata azt mutatja, hogy a „metanarratíva” meg az „erőszakspirál” egy varázsige erejével hatnak a maastrichti egyetem kávéházaiban.
Ebben az esetben felkérném a szerzőt, hogy látogasson meg minket a Közel-Keleten, és magyarázza el a löveszárkok lakóinak, hogy amire per pillanat szükségük van, az egy erényfitogtató bölcsész-Mikulás és egy puttony, tele csillogó új „metanarratívakkal”.
A szerző az Israel Democracy Institute kutatója, a kutatási területe a biztonságpolitika és a közel-keleti konfliktusok.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.