Izraelt nem megérteni, hanem félremagyarázni lehet a posztkolonializmussal

Novák Attila

Szerző:
Novák Attila

2021.06.03. 08:30

A nyugat-európai baloldali politikai aktivizmus történettudományi álcába csomagolva folytat háborút Izrael ellen, amikor az ország kapcsán a gyarmati narratívát használja. Izrael azonban egyrészről nem (csak) a holokausztra adott válasz, másrészről a politikáját nem jellemezte sohasem a kolonizáció. Ehhez elég a történelmet ismerni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nagyon sajátos, tuladonképpen súlyos önképzavarról árulkodó válaszcikket írt Laczó Ferenc írásomra.

Tisztázzunk az elején valamit, Laczó Ferenc – bár történész diplomája és számos publikációja van – sohasem foglalkozott az arab-izraeli konfliktussal és/vagy az erre a régióra vonatkozó zsidó és arab (palesztin) történelemmel, így az ezzel kapcsolatos kizárólag magyar nyelvű publicisztikái (amelyből nincs amúgy sok)

nem szakmai tevékenységéhez, hanem közírói munkásságához tartoznak.

Nekem eszem ágában sem volt rövid írásomban politikusként fellépni vagy közvetíteni a szembenálló felek között, ez nem is állhatott szándékomban. Megjegyezem, Laczó sem mondhatja komolyan magáról, hogy magát képviselve, magyar nyelven, egy magyar honlapon, pár publicisztikával neki sikerülhet az, ami a régióban mozgó, megannyi lehetőséggel rendelkező nagyhatalmaknak évtizedek óta nem. Történészként pusztán történeti reflexiókat fűztem mondandójához.

Amennyiben azonban ő odaírja a cikke mögé, hogy „történész”, nem képviselhet pusztán politikai agendát.

Gondolataiban, nézeteiben semmi új nincsen, nagyjából évtizedekkel ezelőtti diskurzust melegítenek fel, ezért a cikkében megfogalmazódott „új szempontok” nóvuma nem fedi a valóságot. A cikk inkább a történész politikai identitáskereséséről árulkodik. Soha nem foglalkozott Laczó Ferenc a Közel-Kelettel, ám

mostani antikolonialista mondanivalóját ezen a régión próbálja meg demonstrálni.

Megpróbálhatná máson is, amihez talán jobban ért, de a mostani arab-izraeli konfliktus igazán trendivé teszi az ezen való rágódást.

Izrael posztkolonialista értelmezése a trendi baloldal kedvenc foglalatossága

Az hogy Laczó Ferenc történészként vagy politikai aktivistaként akar-e fellépni, nem dönthető el világosan, tehát szerintem maga sem döntötte még el. Bár inkább az utóbbira gondolok, annyira hiányzik cikkéből a történeti-megértő szempont, annyira a semmiben lebegnek a benne szereplő fogalmak. Nem tudom, hogy tudja-e, de történésznek lenni azt jelenti, hogy feladatként van adva a történeti időben zajló eseményekben mozgó szereplők motivációinak, „jelenvalóságának” a megértése.

Nála ebből nem sok észlelhető, mert évtizedekkel későbbi „narratívákat” alkalmaz korábbi időszakra, ami teljesen anakronisztikus és hamis.

Az arab-izraeli konfliktus esetében a kolonializmus (narratívája) nem egy semleges történeti fogalom, hanem éppen a történettudományba emelték be, meghatározott politikai szempontokat követve.

Jóval a zsidó állam megalakulása után keletkezett az ebben a vonatkozásban úttörő Maxime Rodinson könyve (Israel: a Colonial-Settler State), melyet 1973-ban írt meg a szerző. Ezenkívül

a 2000-es évektől terjedt el Izraelnek mint posztkolonialista államnak a bírálata vagy inkább az ezen alapuló politikai alapú megbélyegzése.

Izrael nem gyarmatosított

A történelem nem úgy „működött” ebben az esetben sem, mint ahogyan Laczó Ferenc képzeli, és én ezt inkább ismerethiánynak tudom be. A cionista mozgalomnak nem volt „anyaországa” (ellentétben az igazi gyarmati hatalmakkal).

Izrael 1948-ban jött létre, az előtte ott élő a palesztinai zsidóság és a helyi arabok is idegen uralom alatt éltek. A későbbiek többsege pedig hontalan menekültként érkezett.

A zsidók nem akartak más népeket meghódítani és kezdetben még az arab munkások felvételétől is ódzkodtak a zsidó településeken, a földeket pedig megvásárolták, azaz nem volt semmiféle kizsákmányolás.

Annak, hogy az arab dolgozókat a kezdetben nem alkalmazták, nem a „rasszizmus” volt az oka, hanem, hogy a cionista elmélet szerint a történelem során eltorzult zsidó társadalmat úgy lehet felépíteni, ha a zsidók fizikai munkássá válnak.

Az átrétegződés Ber Borochow és Arthur Ruppin által megfogalmazott elmélete szerint a zsidóság társadalmi szerkezete a galutban (héber megnevezése a szétszóratásnak – a szerk.) fordított gúlához hasonlítható: széles kereskedő és értelmiségi-szabadfoglalkozású és csekély ipari és mezőgazdasági munkát végző réteggel rendelkezik. Ennek a megfordítása már a galutban „megkezdődött”, de a zsidó Palesztinában folytatódott.

Mind az 1930-as, mind az 1940-es években keletkezett béketerveket és felosztásokat (Peel-terv, ENSZ-terv, stb.) az arab fél elutasította.

Utána az összes arab ország megtámadta a zsidó államot, az országon belül pedig polgárháború volt. Ezt milyen „narrativába” lehet beilleszteni?

A holokausztot a fiatal zsidó állam egyáltalán nem tematizálta, sőt: éppenséggel nehezen volt passzintható az új zsidó elképzeléséhez és gyakorlatához,

másrészt a fiatal állam önképéhez. Természetesen lehet azt állítani, hogy az 1967-es arab-izraeli háború utáni hódítások „gyarmatosítások” voltak, ugyanakkor a háború során elfoglalt területek kapcsán az egész Laczó-féle elemzés nem emliti azt, hogy

Izrael akkor is, mint mindig, védekező háborút vívott,

és megannyiszor próbálkozott tárgyalásos alapon rendezni a konfliktust. Nem rajta múlt, hogy sem az oslói, sem a Camp David-i megállapodások nem vezettek eredményre.

A történelmet nem lehet politikai aktivizmusra használni

Laczó Ferencnél – és ez inkább valamilyen politikai agitátorra mint történészre vall – tehát lebegnek olyan fogalmak és kifejezések a levegőben, amelyeket történelmi reflexivitás nélkül nem lehetne alkalmazni.

A 19. században keresztény környezetben megszületett kifejezés, a „földet egy föld nélküli népnek egy nép nélküli földön” szlogen, amelyet Israel Zangwill különutas brit cionista és Chaim Weizmann cionista vezető népszerűsített a 20. század elején, annak első negyedében – nos, ennek

semmi köze nincsen a Laczó által emlegetett kolonialista gondolkodásmódhoz.

Ez esetükben inkább egyfajta történelmi naivitásról árulkodik, amely Herzl Tivadar írásaiban is megfigyelhető: a korabeli helyzet konkrét tudása kapcsán voltak gondok, amúgy másoknál is. A kolonializmus később sem írja le a valóságot: a már megszületett Izrael állam esetében a helyzetet enyhítő, esetleg megoldó béketerveket az izraeli fél általában elfogadta, és mindig számolt a zsidó államon belüli arab kisebbséggel.

Igazából nem is értem, mit is akar írásával Laczó Ferenc demonstrálni? Hogy létezik a holokauszt és ennek van egy (vagy inkább több) narrativája? Ki tagadná ezt? Hogy a gyarmatosítás létező fogalom és működik a történelemben? Hogy vannak gyarmatosító hatalmak? Ezt sem tagadja senki sem.

Hogy a posztkolonializmusnak, az identitásnarrativáknak van szakirodalmuk? Olvastuk, köszönjük szépen.

Ám mihez kezdhetünk az olyan reflexivitás nélküli, a szerző által képviselt „narrativákkal”, amelyeket úgy akar mint metaszempontot beemelni egy konfliktus értelmezésébe, sőt rendezésébe, hogy maga is elfogult az egyik szereplő iránt? A másik felet delegitimizáló fogalomkészletet alkalmaz, és nem hajlandó tudomásul venni azokat a konkrét történetiségben rejlő okokat, amelyek a mai konfliktus kialakulásához vezettek.

Si tacuisses, philosophus mansisses.

A szerző történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézetének és a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Intézetnek munkatársa, Magyarország 2012 és 2016 közötti Tel Aviv-i kulturális attaséja. Vitáznál vele? Írj!

Novák Attila

Történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézetének és a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Intézetnek munkatársa, Magyarország 2012 és 2016 közötti Tel Aviv-i kulturális attaséja.

olvass még a szerzőtől
Novák Attila

Történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézetének és a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Intézetnek munkatársa, Magyarország 2012 és 2016 közötti Tel Aviv-i kulturális attaséja.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek