Véletlen-e, hogy a nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások közepén süllyedt el egy fontos iráni hadihajó?

Szerző: Papp Gábor
2021.06.02. 19:59

Könnyen lehet, hogy az izraeli hadsereg így akarja aláásni a diplomáciai közeledést Washington és Teherán között, de az sem lenne meglepő, ha csak egyszerű meghibásodás állna a háttérben.

Véletlen-e, hogy a nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások közepén süllyedt el egy fontos iráni hadihajó?

Szerda hajnalban kapott először lángra az iráni Jask kikötőben az iráni haditengerészet egyik fontos hajója, a Kharg – ami nevét arról az iráni szigetről kapta, ahol az ország nyersolaj-kivitelének 95 százalékát előállítják.

A tűz a szemtanúk elmondása alapján a gépházban történt robbanás következtében tört ki, aminek a terjedését nagyjából húsz órán át próbálták megfékezni, végül sikertelenül, és a hajó elsüllyedt.

Ennek oka egyelőre tisztázatlan. Az iráni média szerint a 400 fős legénység megmenekült, és csupán húszan sérültek meg.

Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóját, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusát kérdeztük az esettel kapcsolatban, aki elmondta: az eredetileg 1977-ben Britanniában összerakott, 33,5 tonnával megrakodott Kharg a legnagyobb súlyú iráni hadihajó volt, ami már 1984 óta volt üzemben. A hajó igen fontos szerepet töltött be az iráni haditengerészetben, ugyanis egyike volt annak a néhány hadihajónak, amely képes volt más hajók újratöltésére, nagyobb rakományok kezelésére, illetve helikopterek hordozására.

Iránnak egyébként további 26 hasonló hajója van jelenleg, ami már csak azért sem mellékes Szalai szerint, mert a haditengerészet igen fontos haderőneme Iránnak:

ez alapozza meg az ország Perzsa-öböl menti és közel-keleti regionális nagyhatami szerepét.

A hajótűz pontos oka egyelőre ismeretlen, így az emberi hiba, a szabotázs és a természeti okokból adódó katasztrófa is állhat a háttérben. Az iráni hadiflottában korábban is voltak balesetek, akár az elmúlt években is – például a Damavand vagy a Konarak hajót ért incidensekre 2018-ban és 2020-ban. A Konarak érdekes módon egy iráni hadgyakorlaton sérült meg, miután egy másik iráni hajóból indított rakéta eltalálta, megölve ezzel 19 tengerészt, és megsebesítve 15 másikat.

Szalai ugyanakkor hozzátette, hogy az esemény helyszínén, az Ománi-öbölben számos szabotázsakcióra és tisztázatlan körülmények között történt balesetre is sor került az elmúlt években. A Hormuzi-szorost övező öblök ugyanis a regionális politika egyik puskaporos hordója:

itt vezetik le gyakran a feszültséget Irán és versenytársai, köztük Szaúd-Arábia, Izrael, de a Trump-érában az Egyesült Államok is.

A kutató az időpontot gyanúsnak tartja, hiszen Bécsben jelenleg is zajlanak tárgyalások Irán, az Egyesült Államok és más nagyhatalmak között a nukleáris megállapodás visszaállítása céljából. A lassú folyamatban számos állam, elsősorban Izrael is ellenérdekelt, így különböző Irán-ellenes lépésekkel igyekeztek aláásni a diplomáciai közeledést Washington és Teherán között. Ráadásul Tel-Aviv a múltban is bizonyította, hogy képes különböző szabotázsakciókat végrehajtani a tengeren és iráni területen egyaránt.

Egyelőre mindez persze még találgatás, de

egyáltalán nem lenne meglepő, ha az izraeli hadsereg állna az akció mögött, mint ahogy az sem, hogy egy egyszerű hibáról van szó

 – fogalmaz Szalai.

NYITÓKÉP: Irán egy Kaman-osztályú hadihajója, ami nem azonos a most elsüllyedt Kharg hajóval. Az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma / GetArchive

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek