Lemond az Osztrák Szabadságpárt elnöke. Jön a radikális hatalomátvétel?

Szerző: Techet Péter
2021.06.01. 19:58

Kedden jelentette be váratlanul Norbert Hofer, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke, hogy lemond a pártelnökségről. Hofer helyzete régóta gyengült a párton belül. Távozásával megnyílhat az út a radikális szárnyat képviselő Herbert Kickl előtt, aki akár a baloldallal is összefogna Sebastian Kurz ellen.

Lemond az Osztrák Szabadságpárt elnöke. Jön a radikális hatalomátvétel?

Kedd délután Norbert Hofer, az FPÖ elnöke egy szokatlan üzenetet tett ki a Twitterjére: „A mai nap a rehabilitáció utáni első nap – és az első nap a napi politikában”, majd minden kommentár nélkül még odaírta:

„Visszaadom a szövetségi pártelnöki tisztemet, és minden jót kívánok utódomnak.”

Ekkor kedd 16 óra 12 perc volt, és értelemszerűen az osztrák sajtóból mindenki azonnal Hoferrel vagy az FPÖ valamely politikusával akart beszélni. Hofer nem volt elérhető – ráadásul a tweetjét rá négy percre törölte is –,

az FPÖ többi politikusának pedig halvány lila gőze nem volt arról, mi is történik.

Aztán mégiscsak megjött Hofer hivatalos lemondó nyilatkozata is. A kissé kaotikus tweet után, kevéssel délután öt előtt Hofer az Österreich bulvárnapilapnak megerősítette: igen, lemond a pártelnökségről. A politikus elmondta, hogy az elmúlt heteket egészségügyi rehabilitáción töltötte, ahol volt ideje gondolkodni – és nem akarja tovább folytatni. Nem hagyott kétséget afelől sem, hogy ki miatt távozik a párt éléről. Az Österreich bulvárnapilap kérdésére,

hogy Herbert Kickl frakcióvezető támadásait elégelte volna-e meg, egyértelmű igennel válaszolt: „Nem hagyom, hogy minden nap közöljék velem, nem vagyok ideillő.”

A burgenlandi Hofer 2019-ben lett a párt elnöke, miután az ibizai videóba az addigi pártelnök, Heinz-Christian Strache belebukott. A politikus mindig is az FPÖ „emberi arca” volt, ezért tudott a 2016-os államfőválasztáson is 46 százalékot szerezni a zöld Alexander Van der Bellennel szemben.

Hofer visszalépése miatt nem csak pártbeli helyzetének meggyengülése állhat. Hoferrel szemben vádat emelhetnek egy korrupciós ügyben. A politikus Siegfried Stieglitz üzletembert – miután az adományt adott az FPÖ-nek – benyomta az osztrák autópályakezelő, az Asfinag felügyelőbizottságába. A korrupciós ügyészség jelenleg még csak nyomoz Hofer ellen, de elképzelhető, hogy annak akart elébe menni, hogy ne a vádemelés után kelljen távoznia.

Hofer se a lockdownt, se Kurzot nem akarta annyira bírálni

A lemondással a párton belüli hatalmi harc – amiről az Azonnali többször is beszámolt – teljesen nyílttá válhat, egyben Kickl javára látszik eldőlni.

Hofer és Kickl nem értett egyet sem a járványpolitikában, sem a Sebastian Kurzhoz való viszonyban.

NORBERT HOFER (BALOLDALT), AZ FPÖ KEDDEN LEMONDOTT ELNÖKE ÉS EGYKORI KÖZTÁRSASÁGIELNÖK-JELÖLTJE HERBERT KICKLLEL, A PÁRT PARLAMENTI KLUBJÁNAK VEZETŐJÉVEL MÉG A JÁRVÁNY ELŐTT. FOTÓ: NORBERT HOFER FANCLUB / FB

A vita akár olyan ügyeken is kirobbant köztük, mint hogy kell-e szájmaszkot hordani az osztrák parlament épületében. Herbert Kickl, aki eleve a lockdownkritika arcává vált az elmúlt hónapokban, ezt megtagadta. Mire nem más, mint Hofer – aki egyben a parlament alelnöke (ezen posztját elvileg megtartaná) – bírálta. Hofer ezzel a kormányzó ÖVP-hez tartozó Wolfgang Sobotka parlamenti elnök mellé állt saját frakcióvezetőjével szemben.

Hofer kapcsán azonban az is felmerült, hogy eleve közelíteni akarná pártját Sebastian Kurzhoz,

akivel az FPÖ 2017 és 2019 között közösen kormányzott (Hofer akkor közlekedési miniszter, Kickl pedig belügyminiszter volt). A Kurz körüli korrupciós ügyek okán – amelyek mostanra a kancellár elleni nyomozás megindításához is vezettek, ugyan nem korrupció, hanem hamis tanúzás miatt – az ÖVP attól tart, hogy esetleg a Zöldek kiszállnak a kormányból. Az osztrák sajtóban ezért felmerült még áprilisban az a hír, hogy Hofer elvileg a háttérben tárgyalna arról: az FPÖ hajlandó lenne beugrani a Zöldek helyére a kormányban.

Hofer és pártja között ennek kapcsán is vita alakult ki. A párt frakciója – megakadályozandó egy ilyen lépést – határozatban mondta ki: kormányra előrehozott választások nélkül nem lépnek.

Kickl frakcióvezető pedig ehhez rendszeresen hozzátette: Sebastian Kurz-cal az FPÖ eleve sohasem fog már kormányozni.

Noha Hofer tagadta, hogy tárgyalt volna a háttérben Kurz-cal, a frakcióhatározat elfogadásánál meg se jelent – amit éppen ezért egyhangúan tudott a képviselőcsoport elfogadni.

NORBERT HOFER AZ OSZTRÁK PARLAMENTBEN. FOTÓ: OSZTRÁK PARLAMENT / FB

Kickl nyert?

Már ekkor nagy vitákról lehetett hallani az FPÖ házatájáról. Johannes Hübner, az FPÖ felsőházi képviselője elárulta a liberális Standardnak, hogy

„felháborodás és megrökönyödés” kíséri a párton belül Hofer elnök ténykedését.

Hübner egy szélsőjobboldali magazin podcastjében pedig egyenesen arról beszélt, hogy célszerű lenne talán, ha az FPÖ kettéválna: a hoferista mérsékeltekre és a kicklista radikálisokra. Egy pártszakadás nem lenne új az FPÖ történetében – 1993-ban a balliberális szárny, 2005-ben Jörg Haider, 2020-ban pedig Heinz-Christian Strache alakított szakadárpártokat –, de értelemszerűen Kicklnek jobban megéri, ha szakadás helyett egyszerűen partvonalon kívülre tolja Hofert.

Miközben Hofer az FPÖ-t mérsékelni akarta volna, egyben ismét az ÖVP mellé akár vissza is vezetni, a széljobb szélén lévő Kickl már annyira utálja Kurzot, hogy inkább azt javasolja: pártja álljon össze a szocdemekkel, a Zöldekkel és a liberális Neos-szal (egy ilyen eklektikus koalíciónak lenne is többsége), hogy Kurzot mindenképpen le tudják váltani. Ezt az ötletét Kickl a hétvégén is megismételte.

Kickl még nem nyert

Hofer tehát érezhette: elfogyott körülötte a levegő, Kickl a radikális lockdown- és Kurz-ellenességével erősebbnek bizonyult.

Herbert Kickl útja azonban a hatalomba még most sem biztos. Egyrészről jelenleg egy ideiglenes vezető, Harald Stefan veszi át az FPÖ-t. Másrészről

Kickl mellett a párton belül egy másik erős ember is felnőtt a posztstrachei érában: Manfred Haimbuchner, a párt felső-ausztriai elnöke alapvetően a hoferi mérsékeltebb vonalat képviseli.

A politikus, aki koronavírus miatt intenzív osztályra is került, a kickli lockdownellenességgel sem ért mindenben egyet, legalábbis elvárná pártjától, hogy a vírust vegye komolyan.

NYITÓKÉP: Norbert Hofer a párt 2019-es választási filmjében, amely éppen arról szólt, hogy miért kéne az ÖVP-nek nem elcsábulnia a Zöldekhez / Azonnali-montázs

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek