Egy magyar zsidó lesz száz év után az első német katonai rabbi

Szerző: Techet Péter
2021.05.27. 11:42

Németországban száz év után – és hetvenhat évvel a holokausztot követően – ismét lesz tábori rabbi a Bundeswehrben. A németországi zsidó hitközségek szervezete egy Magyarországon született rabbit, Balla Zsoltot javasolta a posztra. De nem csak ebben első Balla a német zsidó életben.

Egy magyar zsidó lesz száz év után az első német katonai rabbi

Utoljára az első világháború alatt volt a német hadseregben tábori rabbi, már a weimari időszakban se volt ilyen poszt – holott akkor még több, mint félmillió zsidó vallású ember élt a Német Birodalomban. A náci korszakban értelemszerűen nem töltötték be a posztot, utána pedig a holokauszt miatt csökkent le annyira a zsidóság száma, hogy alig lett volna szükség külön tábori rabbira.

Ismét van zsidó élet Németországban

Csak az 1990-es években indult meg a németországi zsidó közösség növekedése, Helmuth Kohl kancellár ugyanis – éppen azért, hogy legyen ismét zsidó élet Németországban – könnyített bevándorlást és állandó letelepedést tett lehetővé a volt Szovjetunió (kivéve a balti országok) területéről érkező zsidók számára.

A második világháború után összesen 15 ezer zsidó maradt csak Németországban (közülük is sokan kivándoroltak Izraelbe), számuk 1989-re se érte el a 30 ezret.

A posztszovjet térségből érkező – a 1990-es években akár évi több, mint 10 ezer – zsidó révén azonban mára közel százezer zsidó ember él Németországban,

bár számuk – az esetleg el- vagy visszavándorlás miatt – 2005 óta csökken. (2005-ben 108 ezer zsidó élt Németországban, 2019-ben 94 ezer.) Tavaly a koronavírus-járvány miatt egy időre le is állította a zsidók bevándorlási programját a német állam.

Ma azonban ennek révén a legtöbb német városban van működő zsinagóga és zsidó közélet – a tagság egy jelentős része azonban oroszajkú –, különösen Berlinben vagy Frankfurtban él nagyobb számú zsidó közösség. Mivel sokan már eleve a bevándoroltak gyerekeiként ott születtek, és esetleg maguk is bevonulnak katonának (Németországban nincs kötelező sorkatonaság), szükségessé vált, hogy a keresztény felekezetek mellett muszlim imámok és zsidó rabbik is legyenek a hadseregben. Erre 2019-ben dolgozott ki tervet a szövetségi védelmi minisztérium.

Egy magyar ortodox rabbi az új tábori rabbi

Idén került azonban csak sor – száz év után először – az első tábori rabbi megválasztására. A Németországi Zsidók Központi Tanácsa – amely a konzervatív és ortodox zsidóságot képviseli, a liberálisok külön szerveződnek – erre

egy Magyarországon született rabbit javasolt, a jelenleg a lipcsei zsinagógában szolgálatot teljesítő ortodox Balla Zsoltot.

(Az ortodox nem ultraortodoxot jelent.)

Balla 1979-ben született Magyarországon, Berlinben tanult rabbinak, 2009 óta a lipcsei zsinagóga rabbija, 2019 óta meg a szász tartomány főrabbija. Ballának a mostani tábori rabbisága – amire június 21-én fogják hivatalosan kinevezni – mellett van egy másik elsősége is: 1938 után

Balla volt az első Németországban végzett és kinevezett ortodox rabbi.

BALLA ZSOLT LIPCSEI ORTODOX RABBI (BALOLDALT), JOSEF SCHUSTER, A NÉMETORSZÁGI ZSIDÓK KÖZPONTI TANÁCSÁNAK ELNÖKE (KÖZÉPEN) ÉS BURKHARD JUNG, LIPCSE SZOCIÁLDEMOKRATA POLGÁRMESTERE (JOBBOLDALT) MELLETT. FOTÓ: JÜDISCHE WOCHE LEIPZIG / FACEBOOK

2009-ben – Avraham Radbill mellett – a müncheni zsinagógában avatták ortodox rabbivá, az ünnepségen Wolfgang Schäuble, akkori kereszténydemokrata belügyminiszter is megjelent. Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának akkori elnöke kiemelte, hogy Balla és Radbill ortodox rabbivá avatása „Hitler feletti győzelem“, mert a holokauszt ellenére is visszatér Németországba a zsidó élet.

A tábori rabbivá avatásra június 21-én a lipcsei zsinagógában kerül sor, amelyen Annegret Kramp-Karrenbauer, kereszténydemokrata honvédelmi miniszter, Michael Kretschmar, kereszténydemokrata szász miniszterelnök, valamint Josef Schuster, würzburgi orvos, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának jelenlegi elnöke is – katolikus és evangélikus püspökök mellett – vesz részt, a közszolgálati ARD tévécsatorna a ceremóniát élőben fogja közvetíteni.

NYITÓKÉP: Balla Zsolt a szarvasi zsidó nyári táborban. Szarvas Internationall Jewish Youth Camp / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek