A magyar bevándorlás is segített kiegyenlíteni Ausztriában a többlethalálozást

Szerző: Techet Péter
2021.05.27. 17:33

A koronavírus miatt magasabb volt a halálozás tavaly Ausztriában, mint az azt megelőző évben, de a bevándorlás miatt nyugati szomszédunk lakossága egy év alatt nem csökkent, hanem növekedett. Az ötödik legnagyobb bevándorló csoportot a magyarok adják.

A magyar bevándorlás is segített kiegyenlíteni Ausztriában a többlethalálozást

A koronavírus-járvány miatt Ausztriában 2020-ban jelentős volt a többlethalálozás – tehát a korábbi év ugyanazon időszakával összemért halálozási ráta –; a legkiugróbb adatok tavaly őszről és télről jöttek, amikor 30 százalékot is meghaladta a többlethalálozás 2019 őszével összevetve. A legmagasabb a többlethalálozás 2020. december első hetében volt: ekkor madnem 60 százalékkal haltak meg többen, mint egy évvel korábban ugyanezen a héten.

Mostanra mérséklődött a többlethalálozás, de még 2021 májusában is 4-6 százalékkal magasabb volt a halálozás, mint egy évvel korábban, pedig akkor már a járványidőszakban – igaz, annak lecsengő szakaszában – voltunk.

Ha 2019 és 2020 egészét hasonlítjuk össze, akkor is tízszázalékos a különbség:

2019-ben 83 ezren, míg 2020-ban 91 ezren haltak meg. 2020-ban a születési szám is kevesebb volt, mint 2019-ben.

A lakosságszámot tekintve azonban ennek ellenére is pozitívan zárta a tavalyi évet Ausztria. Amint az osztrák statisztikai hivatal most közzétette:

2021. január elsején 31 600 emberrel többen éltek az országban, mint 2020. január elsején,

ami az összlakosságra vetítve 0,36 százalékos növekedést jelent. Ennek értelmében jelenleg nyugati szomszédunknál 8 932 664 ember él.

A növekedés annak köszönhető, hogy 2020-ban is – noha e téren is volt visszaesés – folytatódott a bevándorlás. Több, mint 40 ezer ember vándorolt be 2020-ban Ausztriába – és kevesebb mint kilencezren hagyták el az országot. Ezzel Ausztriában

a külföldi állampolgárok száma az összlakosságon belül meghaladja most már a 17 százalékot.

Itt tehát nem a bevándorló hátterű osztrák állampolgárokról, hanem az eleve külföldiekről van szó az ország területén élők között. Az országban jelenleg kétmilliónyian vannak azok, akik bevándorló hátterűek, azaz maguk, vagy legalább egyik szülőjük külföldön született – ezeknek több, mint a fele azonban nem osztrák állampolgár.

Az újonnan érkezettek között a legtöbben a németek vannak (9 ezren költöztek tavaly Ausztriába), őket a románok (6318), a horvátok (4770), a szírek (3286) követik. A magyarok az ötödik legnagyobb bevándorló csoportot alkotják a tavaly érkezettek között:

2824-gyel él több magyar 2021-ben Ausztriában, mint 2020-ban.

A legnagyobb a külföldi állampolgárok aránya Bécsben, ahol majdnem minden harmadik lakosnak – egész pontosan 31 százaléknak – külföldi útlevele van. A 2020-ban bevándoroltak harmada Bécsben telepedett le. A többi tartományban az arányuk ennél jóval kevesebb: a legtöbb külföldi (18 százalék) a nyugati Vorarlberg tartományban, a legkevesebb (9,6 százalék) pedig keleti Burgenlandban él.

NYITÓKÉP: Sebastian Kurz túrázik / SK, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek