Június 5-re szervez tüntetést a Diákvárosért Jámbor András és mozgalma

2021.05.23. 19:00

Ez lesz az első legálisan bejelentett demonstráció idén, miután szombaton hivatalos rendeletben is engedélyezték a tüntetéseket. Jámbor az ellen tiltakozik majd, hogy kínai Fudan Egyetem kampusza kiszorítja az ígért kollégiumi helyeket Dél-Pestről.

Június 5-re szervez tüntetést a Diákvárosért Jámbor András és mozgalma

Június 5-ére jelentett be tüntetést Jámbor András, Budapest 6. választókerületének újbaloldali előválasztási jelöltje a dél-pesti Diákvárosért, a Hősök terére,

ezzel a gyülekezési tilalom feloldása után létrejöhet az év első legálisan megtartott politikai demonstrációja.

Közleményében Jámbor, aki az újbalos Szikra Mozgalom támogatásával indult el, úgy fogalmazott, a Fidesz „aljasságának bizonyítéka”, hogy a sanghaji Fudan Egyetem, mint kiderült, megkapja a Dél-Pestre tervezett Diákváros egyetemi kollégium-komplexum tervezett helyének szinte egészét. Mindez szerinte egy nagyobb folyamatba illeszkedik:

„..haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.”

 

Junius 5, 16 óra, Hősök tere: TÜNTETÜNK A DIÁKVÁROSÉRT, A FIDESZ ELLEN! Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a...

Posted by Jámbor András on Sunday, 23 May 2021

És bár a hivatalos esemény kiírása kiemelte, sok minden miatt tüntethettek volna eddig is, mégis ez az a legnagyobb ügy, ami mellé most odaállnak. Jámbor András a demonstrációt, a gyülekezési tilalom miatt eddig bizonytalan formában, de már régóta szervezi. Május 19-én például még Facebook-oldalán azt írta, ha a gyülekezési tilalmat a veszélyhelyzet meghosszabbítása után sem vonja vissza a kormányt, másmilyen formában, de ugyanígy tiltakoztak volna.

Mivel azonban Orbán pénteken bejelentette, hétvégén, az ötmillió beoltott elérése után a köztéri maszkviselés megszűnik, a gyülekezési tilalom pedig 500 főig feloldódik, míg 500 fő felett védettségi igazolvány meglétéhez kötve engedélyezik,

ő is úgy döntött, így már kivonulhatnak megtartani a demonstrációt.

Az Azonnali kérdésére Jámbor András úgy fogalmazott, a szervezés részletei még nem tisztázottak, de mivel 500 embernél jóval többet várnak, ezért rájuk vonatkozik a védettségi igazolvány megkövetelése. Ez most Jámbor szerint úgy megy, hogy a rendőrséggel előre közölni kell, az eseményre több embert várnak a szervezők, mint 500 fő, a pontos lebonyolításra pedig „kész tervvel rendelkeznek”. Azonban, mivel a szervezés és a hatóságokkal való egyeztetés folyamatos, ezért annak pontos menetrendjére nézve csak hétfőn tudnak majd tájékoztatást adni.

A Fudan Egyetemi kampusz ügye áprilisban robbant ki, és elég nagy felháborodást is okozott az ellenzékben. Karácsony például korábban úgy nyilatkozott, a terv és a beruházás kétségbe vonja azt, ilyen körülmények között a főváros hozzájárulna-e az atlétikai vébé megrendezéséhez. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint azonban azután, hogy május 17-én Palkovics László Karácsony és Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester elé tárta a Diákváros területének szinte egészét elfoglaló Fudan tervét, valójában a kormány kormány zsarolásáról lehet beszélni, nem a főpolgármesteréről.

Velük szemben ugyancsak május 20-án, a kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígéretet tett arra, minden a Diákváros területéről kiszoruló kollégiumi férőhelyet valahol máshol Budapesten felépítenek majd.

NYITÓKÉP: Varsányi Bence / Azonnali

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek