Az elhurcolt újságíró nélkül indult tovább Vilniusba a Belarusz által eltérített Ryanair-gép

2021.05.23. 21:20

Ursula von der Leyen szerint Lukasenka akciójának következményei lesznek. A nemzetközi légiszövetség Belarusz kizárását kezdeményezte a támadás miatt.

Az elhurcolt újságíró nélkül indult tovább Vilniusba a Belarusz által eltérített Ryanair-gép

A Reuters információi szerint Raman Prataszevics újságíró nélkül, de továbbrepült Vilniusba az a Ryanair-gép, amelyet a belarusz belbiztonsági erők még Athénban felszállva térítettek el Minszkbe, hogy az ellenzéki riportert elhurcolják. Mindez azután kicsivel történt, hogy az atrocitást „elfogadhatatlannak” nevezte Twitteren Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Von der Leyen kifejezte, a járat két EU-tagállam között közlekedett,

ezért felszólított arra, hogy a gép összes utasának zavartalanul kell Vilniusba jutnia, miután Aljakszandr Lukasenka elengedi őket.

Az ügyben vasárnap Szvjatlana Cihanouszkaja, emigrációban Litvániában élő, volt belarusz ellenzéki elnökjelölt és ellenzéki vezető is sajtótájékoztatót tartott, ő és Litvánia elnöke, Asta Skaisgiryte is Prataszevics és az összes többi utas azonnali elengedését követelte a minszki rezsimtől.

Eközben Lukasenkáék egy, a magyar MTI által is leközölt, hivatalos magyarázatban azt írták, pokolgépet találtak embereik a repülőn, és a veszély miatt került sor Minszkben a kényszerleszállásra. Belaruszon belüli ellenzéki Telegram-csatornákon azonban arról írnak,

a repülőgép országba hozását maga Lukasenka elnök parancsolta meg ügynökeinek, és egy belarusz Mig-29-es kényszerítette az utasszállítót a leszállásra az ország légterében.

Prataszevics 2020 augusztusában beszámolt a Lukasenka által minden bizonnyal elcsalt elnökválasztásról, és az utána, brutális rendőri agresszióról az ez ellen indult óriási tömegmozgalom ellen. Mivel emiatt hazájában „terrorizmussal” vádolták meg, ezért elfogása után halálbüntetés várhat rá.

Egyes sajtóinformációk szerint a belarusz gépeltérítés ügye az Európai Tanács pünkösdhétfő este kezdődő találkozóján is sürgősségi téma lesz, a 27 EU-tagállam pedig elvileg közös nyilatkozatban ítéli majd el aRaman Prataszevics lefogását és a gép eltérítését.

Nem ez volt Lukasenka egyetlen húzása az ellenzéke ellen a héten: szerdán hivatalosan adóelkerülés miatt jelentek meg a belarusz rendőrök a legnagyobb független portál, a Tut.by szerkesztőségének az irodájában, azonban pontosan nem tudni, hogy az irodán belül mi történt, hiszen az újságírókat nem engedik be, míg az ottlévőkkel titoktartási megállapodást kötöttek a hatóságok.

Miért Belarusz, és nem Fehéroroszország? Ezért.

És mi történt Belaruszban tavaly nyár óta? Összefoglaltuk.

NYITÓKÉPSzvjatlana Cihnaouszkaja / Twitter

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek