Ezúttal egy momentumos elnökségi tag mögé áll be a Jobbik Budapesten

2021.05.17. 11:16

A budapesti 18-as választókerületben a Momentum elnökségi tagják, Tóth Endrét támogatják majd Jakab Péterék az előválasztáson.

Ezúttal egy momentumos elnökségi tag mögé áll be a Jobbik Budapesten

Újabb nem jobbikos jelölt megé áll be a jobboldali párt. A Jobbik elnöke, Jakab Péter Facebook-oldalán ezúttal azt jelentette be, hogy a Budafok-Tétényt és Újbuda egy részét magában foglaló budapesti 18-as választókerületben a Momentum elnökségi tagját, Tóth Endrét támogatják.

Jakab szerint Tóth azért méltó a Jobbik támogatására, mert „antikorrupciós elkötelezettségéhez nem fér kétség”.

Így újabb budapesti körzetben állt be a Jobbik más párt jelöltje mögé: még korábban írtuk, hogy az LMP-ből Demeter Mártát, illetve Csárdi Antalt támogatják, de ugyanúgy nem indítanak jelöltet a budapest 11-es választókörzetben, ahol a párt szimpatizánsait a DK-s Varju Lászlóra való szavazásra bíztatják.

A budapesti 18-as választókerületben hivatalosan eddig két jelölt jelentette be indulását: a Momentum elnökségi tagján kívül még a kerület korábbi MSZP-SZDSZ-es polgármestere, a mostani DK-s Bollók Istvánné fog elindulni. Ugyanakkor hivatalosan a 2018-ban Dél-Budán győzedelmeskedő MSZP-s Molnár Gyula még nem jelezte szándékát, bár vélhetően ő is el fog indulni.

A körzetben már 2018-ban is az ellenzék győzött, mindezt úgy, hogy az ellenzéki pártok között nem volt koordináció, és az MSZP-P mellett a Jobbik, az LMP, a Momentum, az Együtt és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is indított jelöltet. Ennek ellenére az MSZP-P jelöltje, Molnár Gyula a szavazatok 41,45 százalékát kapta, amivel legyőzte a fideszes Németh Zsoltot, akire a választók 40,06 százaléka szavazott.

Amelyik jelölt győz az előválasztáson, vélhetően a 2022-es parlamenti választáson is mandátumot szerez, a verseny pedig elég kiélezett. Még május 14-én jelent meg egy közvélemény-kutatás a választókerületből, ami szerint jelenleg a momentumos Tóth Endre vezet: rá az előválasztáson biztosan vagy valószínűleg résztvevő szavazók 32 százaléka, míg az inkumbens Molnár Gyulára a megkérdezettek 29 százaléka szavazna. Mögöttük jócskán lemaradva a DK-s Bollók Istvánné 15 százalékkal áll.

Tóth és Molnár között a különbség hibahatáron belüli, így izgalmas verseny várható kettejük között.

Ugyanakkor az Iránytű Intézet kutatása szerint a választók 24 százaléka még nem tudja, hogy kire szavazzon.

Mint korábban beszámoltunk róla, az előválasztás július 26-tól startol el, amikor a jelöltek jelentkezhetnek a megmérettetésre, míg magára a szavazásra a 106 egyéni jelöltről szeptember 18. és 26. között kerül majd sor. A miniszterelnök-jelölti verseny második fordulója október 4. és 10. között lesz, ahol az első fordulóban három legtöbb szavazatot kapó jelölt mérkőzik meg egymással.

De egyáltalán hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Tóth Endre tart sajtótájékoztatót még április 29-én. FOTÓ: Tóth Endre / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek