Az ellenzék a keleti vakcinák helyett a gyógyszergyárakat vehetné célba

Hegyi Gyula

Szerző:
Hegyi Gyula

2021.05.11. 08:12

A kormány és az ellenzék elvitatkozik a keleti vakcinák megítélésében, de a nyugati gyógyszermonopóliumok szent teheneknek számítanak. A magyar társadalom egyik fele egyszerre fogadja el a fideszes állam és a nagytőke zsarnokságát, a másik fele legalább az előzőre nemet mond.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Sinopharm-vakcina befogadása a WHO által jó hír annak a sokszázezer magyarnak, akit ezzel az oltóanyaggal oltottak be, vagy fognak beoltani. Rossz hír azoknak, akik a vakcina betiltását követelték, vagy megvetően „sós víznek” nevezték. A Fidesz propagandája nyilván egy ideig a demokratikus ellenzék ellen próbálja fordítani a dolgot, pedig az ellenzék már az év elején leállt az elég szerencsétlen keleti vakcinák ellen irányuló kampánnyal.

De ha ügyesen politizálunk, akkor a kár minimalizálható lesz, hiszen közel egy esztendő van még hátra a választásokig. Addig járványfronton még sok minden történhet, harmadik körös oltásokra is sor kerülhet, így az „oltásellenes baloldal” mantrájának is lesz ideje tökéletesen kiüresedni. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az ellenzék levonja az ügy tanulságait.

Magam tavaly ősztől több írásban is próbáltam visszatartani az ellenzéket a keleti vakcinák elleni kampánytól. Többen megkérdezték, miért voltam ilyen biztos a dolgomban. Szerintem ha az ember nem ért valamihez, a szakértők pedig összevissza beszélnek, akkor a legbölcsebb a józan paraszti észre hallgatni.

Józan paraszti ésszel nyilvánvaló volt számomra, hogy az orosz és kínai tudósok nem lehetnek rosszabbak, mint az amerikai társaik.

Már csak azért sem, mert autoriter rendszerekben több tehetséges fiatal választja a politikamentes természettudományokat, mint a polgári demokráciákban. Az orosz és kínai vezetésről pedig nevetséges azt feltételezni, hogy hatástalan és azonnal leleplezhető vakcinával szélhámoskodjon a világpiacon. Az ellenfelet lehet szidni, de ostobának nézni káros szokás. Mindezt nem magamutogatásból írom, hanem azért, mert egyre inkább úgy látom, hogy a túlhiszterizált politikai térben a dolgokat hasznosabb a maguk józan egyszerűségében értelmezni.

A politika egyik alapszabálya szerint a természeti katasztrófák és rendkívüli helyzetek alapesetben inkább a kormányon levőknek kedveznek, hiszen az elvben semleges intézmények is az ő irányításuk alatt állnak. Boris Johnson konzervatívjai is így nyertek nagyot a hétvégén a korántsem sikeres járványkezelésük dacára.

Voltak pillanatok, amikor a Fidesz valóban súlyos hibákat vétett, és legalább kétszer az ellenzék a helyzet magaslatára tudott emelkedni.

Orbán Viktor kinyilvánított akarata ellenére mindkét iskolabezárást az ellenzék harcolta ki azzal, hogy élére állt a szülők, a tanárok és a szakszervezetek nyomásgyakorlásának.

Ezzel sok ezer, ha nem tízezer életet sikerült megmenteni. Döntően azért, mert a demokratikus pártok megértették a többség akaratát, és azonosulni tudtak vele. A keleti vakcinák ügyében nem volt ilyen társadalmi nyomás, azt a neoliberális média próbálta ráerőltetni az ellenzékre. A vakcinaháborúnál a brutálisan emelkedő élelmiszerárak elleni szervezett tiltakozás bizonyosan sikeresebb ügy lett volna.

Emberileg természetes, de politikailag káros módon

az ellenzéken belüli versengés miatt nagy a kísértés arra, hogy a szereplők túlbeszéljék egymást, minél hangzatosabb szólamokkal kerüljenek a címlapokra, és kedvében járjanak egyes hírportáloknak.

Pedig vészhelyzet idején a túlmozgás ugyanúgy visszaüthet, mint a legfrissebb trendekről való lemaradás. A választási győzelemhez a Fidesz-rezsim radikális kritikájára és a kormányzóképesség megmutatására egyaránt szükség van, s a kettő összhangját nem mindenkinek sikerült megtalálni. Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés nyilván ezt megérezve maradt távol a keleti oltóanyagok elleni hangulatkeltéstől, és kezdett bele idejekorán egy vakcinasemleges oltási kampányba.

A választási célegyenesbe fordulva akármilyen nehéznek is látszik,

jobban össze kellene hangolni az ellenzéki megszólalásokat a járvánnyal és az orbáni járványkezeléssel kapcsolatban.

És el kell engedni azoknak a neoliberális fórumoknak és szereplőknek a kezét, akik ráerőltetik a maguk érdekeit az ellenzékre, de cserébe semmilyen segítséget sem kínálnak a választási küzdelemben. Akik például még a WHO-döntés után is a beoltott és oltásra váró embereket hergelik, azok számára bizonyosan nem az ellenzéki pártok győzelme a legfontosabb motiváció.

A vakcinák körüli viták azt is megmutatják, hogy a mai magyar közbeszédből tökéletesen kikopott az érdemi kapitalizmuskritika.A nyugati baloldal (és egyáltalán nem csak a szélsőbal) egyik fő ellenfelének tekinti a nagy gyógyszermonopóliumokat, a hazug hirdetésekkel felvert magas gyógyszerárakat és az extraprofit kikényszerítését. Karikó Katalin érdemeiből semmit sem von le, hogy a corporatewatch.org című portál címoldalán sorolja fel a Pfizer hat hírhedt botrányát.

Nálunk a kormány és az ellenzéke elvitatkozik a keleti vakcinák megítélésében, de a nyugati gyógyszermonopóliumok szent teheneknek számítanak.

A szabad világban (hogy ezt az újra aktuális kifejezést használjuk) kemény vita folyik a gyógyszerek szabadalmáról is. A progresszív álláspont szerint, melyet Ferenc pápa is oszt, az alapvető és életmentő gyógyszereket minél hamarabb el kell juttatni a szegény emberekhez és szegény népekhez is, mégpedig a szabadalmi díj kifizetése nélkül. Ez a felvetés a hazai közbeszédben magyarul leírva is éppoly érthetetlen, mintha mondjuk volapük nyelven lenne. Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a magyar társadalom egyik fele egyszerre fogadja el a fideszes állam és a nagytőke zsarnokságát, míg a másik fele legalább az előzőre nemet mond.

A szerző volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke. Olvass még Hegyi Gyulától az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől
Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek