Fordulópont a francia baloldalon: államosítás, szocializmus, eltitkolt magánélet

Pont negyven éve, 1981. május 10-én nyert államfőválasztást először egy baloldali jelölt a francia ötödik köztársaságban. A szocialista François Mitterrand-nak csak harmadik nekifutásra sikerült legyőznie a jobboldalt. A mögötte összeállt széles baloldali összefogás államosításba kezdett, és számos változást hozott. Magánélete viszont gyakorlatilag a haláláig titok volt a franciák előtt.

Jövőre Franciaországban elnökválasztások lesznek, és nagyon úgy néz ki:

A baloldal megosztva indul el, ráadásul a mély ellentétek miatt (elvégre a baloldal megosztott a balközép pártok és a nemzeti-kommunista Lázadó Franciaország között) egy közös jelölt nem is valószínű. Ha a balközép még bármi esélyt akar, akkor viszont legalább ott – azaz szocialisták, zöldek, radikálisok között – kell valami közös indulót találni. Ha ez egy zöld politikus lesz végül, akkor először fordulhat elő az ötödik köztársaság történetében, hogy a Szocialista Pártnak már saját jelöltje se lenne.

A párt persze megszokhatta a vereség ízét. 2012-ben hiába győzött François Hollande szocialista jelölt, elnöksége annyira nem volt sikeres, hogy egy második ciklust már be sem mert vállalni, a szocialisták hivatalos jelöltje, Benoît Hamon pedig hat százalékot kapott csak összesen. A párt nem tudott azóta sem felállni. Egyetlen reményük, ha Párizs szocialista polgármestere, Anne Hidalgo vállalja az elnökjelöltséget – és mögé beállna a balközép egésze. Bár még így se biztos a második fordulós részvétel.

A baloldal egykori csillaga

Hollande 2012-es győzelme is egy nagy baloldali szünet után történt. De igazából maga is csak szünetként volt értékelhető.

1981. május 10-e megrázkódtatta a francia jobboldalt, amely azt terjesztette, hogy ha Mitterrand győz, akkor Gulág-táborok létesülnek Franciaországban. Többen is elkezdték kimenteni a vagyonukat Belgiumba vagy Svájcba, mert attól tartottak: Mitterrand teljes mértékben szocializmust vezet be.

1981. május 10. fontos dátum a mára már csak inkább emlékeiből élő francia baloldal számára. Az 1958-ban alakult francia ötödik köztársaságban először tudott egy baloldali politikus győzni: a szocialista Mitterrand többek között a kommunistákkal is a háta mögött megverte Valéry Giscard d´Estaing regnáló konzervatív-liberális államfőt.

Mitterrand-nak csak a harmadik nekifutásra sikerült az elnökség. 1964-ban még egy kis baloldali párt jelöltjeként – de több baloldali erő támogatásával – De Gaulle-lel szemben a második lett: az első fordulóban 31, a másodikban pedig 44 százalékot szerzett. 1974-ben is próbálkozott, ekkor már azon Szocialista Párt színeiben, amelyet a korábbi Munkásmozgalom Francia Szekciójából (SFIO) hozott létre – de ekkor is csak a második helyre volt elegendő. 1981-ben azonban végül a második fordulóban fordítani tudott, és

Mitterrand azzal a jelszóval győzött, amit később a francia elnök tanácsadói Antall Józsefnek is ajánlottak az 1990-es választásokon: „Nyugodt erő“. Mitterrand sikeresen vette át addigra a baloldalon a kommunistáktól a vezető szerepet – a kommunisták csak 15 százalékot szereztek, és aztán be is léptek a szocialisták mellé a kormányba.

Az elnök, aki megrázta egész Franciaországot

1981. május 10-e a mai napig kultikus nap a francia baloldal számára. De a győzelem történelmi jelentőségét akkor is már érezték. A beiktatásra 1981. május 21-én került sor, Mitterrand számos francia értelmiségi – és több százezer felvonuló – élén vonult Párizson keresztül a Panthéonhoz, kezében egy vörös rózsával. Itt lerótta tiszteletét Jean Jaurès, egykori szocialista újságíró sírja előtt. Az üzenet egyértelmű volt: Mitterrand a két világháború közötti népfrontkormány folytatójának tartotta magát. A neves francia énekesnő, Barbara egy külön számmal tisztelgett az új elnök mellett.

Ennek megfelelően – miközben az angolszász országokban éppen kibontakozott a neoliberális fordulat – Párizs

Mitterrand a keleti blokk több országába is ellátogatott (elsőként a vasfüggöny mögött Kádár Jánost, az MSZMP főtitkárát kereste fel). De kormánya is jelentős államosításokat hirdetett meg – ez volt a feltétele annak, hogy beálljanak mögé a kommunisták. Az 1982-es törvény értelmében

A francia állam fizetett értük, de egyrészről eleve törvényileg tette kötelezővé az ajánlat elfogadását, másrészről a tényleges piaci ár alatt maradt a fizetett az összeg. Mitterrand csökkentette a munkaidőt, megemelte a nyugdíjakat és a minimálbért, és leszállította a nyugdíjkorhatárt.

Jack Lang kulturális minisztere révén jelentős kulturális programokat indított be – azt vallotta ugyanis, hogy a kultúra ugyanolyan közszolgáltatás, mint a víz vagy az áram: az mindenkinek és államilag jár.

Mitterrand építészetileg is meghatározta a francia fővárost. Az ő idejében adták át a La Défense üzleti negyedet, ő alatta nyílt meg a Bastille opera, a Francia Nemzeti Könyvtár új épülete vagy az arab világgal foglalkozó új intézet. Mitterrand alatt készült el a Louvre előtti üvegpiramis is.

Az európai integráció harcosa

Mitterrand nevéhez fűzödik még a halálbüntetés eltörlése is. Valamint liberalizálta az abortuszt. De részben szakított a francia egységes nemzetgondolattal is, amikor is elismerte a korzikai nép önállóságát – bár csak is mint a francia politikai nemzet részét.

Miközben elődje, a jobboldali Valéry Giscard d´Estaing a német szocdem kancellárral, Helmut Schmidt-tel alkotott közös párost, Mitterrand a jobboldali Helmuth Kohllal alakított ki szoros és baráti kapcsolatot. Emlékezetes kép volt, amikor a két politikus egymás kezét fogva emlékezett meg 1984-ben az első világháborúról.

A mitterrand-i államosítások gazdasági válságot okoztak, a folyamatos elosztási politika az államadósságot csak növelte; ha viszont liberális irányba kormányozta vissza az országot, akkor pedig a kommunistákkal találta magát szembe.

Eltitkolt magánélet

De még így is meg tudta nyerni az 1988-as elnökválasztást. A második ciklusát azonban már nem kísérte akkora reményteli várakozás. Ezt időszakot egyrészről beárnyékolta, hogy Mitterrand – aki nagyon jó kapcsolatokat ápolt az NDK-val is – nem tudta megakadályozni Londonnal közösen a német újraegyesülést. Másrészről

1994-ben robbantotta ugyanis a Paris Match bulvárhetilap a hírt, hogy Mitterrand

Mitterrand az Elysée-palota közelébe költöztette be 1981-ben szeretőjét és közös lányukat, de Anne Pingeot és a közös lányuk 1994-ig senki előtt nem volt ismert, az államelnök kettős élete – egyben a kettős háztartása – teljes tabu volt a francia közéletben. A karácsonyokat Mitterrand államfőként is mindig a szeretőjével és lányukkal töltötte közösen.

Nem csak magáléletét, de betegségét is végig titokban tartotta. Elnökké választása évében, 1981-ben prosztatarákot állapítottak meg nála. 1996-ban, amikor ennek következtében elhunyt (ekkor már teljesen a szeretőjénél élt), derülhetett csak ki a franciák számára mindkét „titok”. Csak 2016-ban adta ki a Gallimard kiadó Mitterrand és Anne Pingeot közötti több, mint ezer szerelmes levelet.

1995-ben nem indult már újra az elnöki posztért, a szocialisták új jelöltje, Lionel Jospin viszont alulmaradt a konzervatív Jacques Chirac-kal szemben, aki 2007-ig volt aztán francia államfő. A szocialistáknak azóta csak 2012-ben sikerült ismét elnökválasztást nyerniük. De Mitterrand árnyékából nem tudtak kilépni, gyakorlatilag

NYITÓKÉP: Mitterrand egy 1987-es választási napon / Peter Turnley, FB