+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Béndek Ábris
2021. május 6. csütörtök, 08:15
A globalizáció korában a nyugatias Magyarország nemcsak momentumos kampányszlogen kell, hogy legyen, hanem a felelősségteljes konzervatív politika erkölcsi iránytűje is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Merre tarts, magyar? Nyugat és Kelet konfliktusa a magyar nemzet számára nemcsak hangzatos politikai kérdés, hanem történelmi dilemma; ugyanúgy van jelen napjaink külpolitikájában, mint a nyelvújítás körüli vitában, vagy a múlt század csúcsirodalmának fantáziájában.

 

A Fudan-egyetem tervezett hazai betelepülésével a Nyugat-Kelet paradigma ismét megerősödött a közbeszédben, noha már hónapok óta a Momentum kampányának kulcstémájává avanzsált. Míg Fekete-Győrék állásfoglalása nyilvánvaló, Orbán Balázs a Mandinernek írt cikkében megint csak kihangsúlyozza a kormánypárti értelmiség kedvelt krédóját: se nem nyugati, se nem keleti, hanem önálló, magyar utak kellenek.

 

Szép teoretizálása ez a NER hatalomgyakorlásának.

 

Hagyjuk szunnyadni azt a vitát, hogy történelmünk során ezek az „önálló, magyar utak” mennyiben is fejeznek ki építő hagyományokat a Nyugat elnyomásimportjával szemben. Hiszen a napnál is világosabb: a keresztény államalapítás, a reformkor és a dualizmus, tehát a magyar történelem építő korszakai egytől egyig hazai talajból és hagyományokból serdültek.

 

A pápa nem küldött Szent Koronát az egykori Vajknak, Széchenyit, a „legnagyobb magyart” végképp nem Anglia, a „tökéletesség szigete” inspirálta, a dualizmus kori modernizációt pedig soha nem a német és zsidó polgárság vitte a vállán.

 

Hagyjuk szunnyadni azt a vitát is, mennyiben képezi az „önálló, magyar utak” követése egy olyan – nem mellesleg keresztényi – hatalomgyakorlás szerves részét, amely

 

+ egy elítélt politikusbűnözőnek ad menedéket;

 

soha meg nem térülő vasútvonalat épít kínai hitelből;

 

az 1989-ben mészárszékké vált Tienanmen-téri emlékmű megkoszorúzása után maga is a keleti utakat dicsőíti (nem, erre nem ad mentséget, hogy Göncz Árpád is megkoszorúzta, ha egyszer egy velejéig keresztény és antikommunista kormány van hatalmon, amely a világ minden pontján egy velejéig keresztény és antikommunista nemzetet képvisel);

 

közép-ázsiai zsarnokokkal ünnepeli a közös türk múltat;

 

a kínai állampárthoz bekapcsolt egyetemet dédelgetne a Duna-parton.

 

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a rezsim semmi mást nem akar, mint a magyar jövőt a magyar múlttal termékeny összhangban tartani.

 

ORBÁN VIKTOR A TÜRK TANÁCS 2019. OKTÓBERI TALÁLKOZÓJÁN. FOTÓ: KORMÁNY

 

Az iróniát félretéve: fontos, hogy ne a magyar nemzet, hanem a napjainkat meghatározó elsődleges életváltozás, a globalizáció kontextusában szemléljük Nyugat és Kelet problémakörét. A hatalom nemzeti mítoszgyártásával szemben így hol kedvező, hol kedvezőtlen, de legalábbis valóságos kép festhető az emberi közösségek alakulásáról. Sőt, ezáltal megindokolható lesz: igenis választanunk kell Nyugat és Kelet között.

 

A Big Data hatalma és a két globalizáció

 

Közhely, hogy a világ folyamatosan változik. Napjaink globális társadalma a digitalizáció és a fogyasztói kapitalizmus közös mintáiból és öntörvényesítő folyamataiból áll össze. Az élet egyre gyorsabb: a világ a technológiai változások mentén a korai modernizáció vérkeringéséből egy egyre sebesebb idegrendszerré fejlődik.

 

Fontos leszögezni: a globalizáció nem jó, vagy rossz, fekete, vagy fehér, hanem a mindennapjaink, az emberi élet legfőbb rendezője. Nyugodtan tekinthetjük a nemzetközi béke és jólét elsődleges forrásának, ugyanakkor az információs és technológiai térben egyre sebezhetőbbé és kiszolgáltatottabbá teszi az egyént.

 

A Big Data hatását az életünkre úgy képzelhetjük el, ha először is elfogadjuk, hogy nem a Big Data válik az életünk részévé, hanem fordítva: épphogy mi élünk az egyre táguló digitális univerzumban.

 

Az emberiség naponta két és fél trillió byte adatot hoz létre. Az életszínvonal emelkedésével és a digitalizáció terjedésével 2030-ra az emberiség közel 90 százaléka digitálisan aktív életet fog élni. Emberi kapcsolataink túlnyomó többségét a fejlett országokban már a virtuális térben éljük meg. Mindennek tetejében az 5G úgy százszorosan gyorsíthatja meg az adatmegosztást, miközben a 6G fejlesztése már régen elkezdődött.

 

Természetesen, ahogy az emberi kapcsolatok és a tudás, úgy a kulturális tartalmak fogyasztása is áthelyezkedik a digitális térbe. Egy olyan világban, ahol percenként hétszázezer órányi filmanyagot nézünk Netflixen, vajon komolyan gondolhatja bárki, hogy a nemzeti kultúráknak komoly realitása van?

 

A valóság az, hogy az önálló, nemzetállamelvű utak folyamatosan eltűnnek a globalizáció sokkal erősebb, hatalmasabb és dinamikusabb hálójában. Maguk a nemzetállamok is a modernizáció termékei voltak; ezek helyett

 

a világban most két rivális globalizációs rendszer jött lére, amely civilizációs és politikai törésvonalak mentén különül el egymástól.

 

A kormánypárti megmondóemberek retorikájával ellentétben tehát nem a globalizáció és a nemzetek között kell választanunk. Sokkal inkább globalizáció és globalizáció között.

 

Pontosan ezért fontos az a Nyugat-Kelet paradigma, amelynek hasznosságát Orbán Balázs elvitatja, és amelyet Fekete-Győr András és a teljes Momentum kissé vérszegényen igyekszik a köztudatba sulykolni. Valószínű, hogy a globalizáció a jövőben felszámolja ezt a Nyugat-Kelet paradigmát (is), de addig is le kell folynia egy civilizációs konfliktusnak, amely a jövőbeli globalizációnak irányt szabhat.

 

Ennek a konfliktusnak vagyunk tanúi napjainkban.

 

Az óceán két partja

 

A szóban forgó két globalizációs modellt felületesen le is festhetjük az értelmiségi közbeszéd kedvelt szólamaival. Egyikük a nyílt társadalmak nyugatias modellje, amely megpróbálja a digitalizáció és az információs forradalom által kitermelt elképesztő adatmennyiséget a viszonylagos pluralizmus jegyében elosztani a társadalmakban.

 

A jogállami keretek között működő piaci demokráciák a fogyasztói társadalom minden gondja-baja mellett képesek arra, hogy megelőzzék az állam és a techóriások tudástöbblete mögötti hatalom teljes kiaknázását. Más szóval: az állam és az óriáscégek felügyelete az emberi életek felett minden bizonnyal megnő, de ez – bár látjuk a veszélyeket – nem jár együtt a hatalmi viszonyok radikális átrendeződésével.

 

A Facebook sajnos képes arra, hogy a választói mentalitást monitorozza és befolyásolja, vagy az információt tetszése szerint közvetítse. A Snowden-eset nyilvánvalóvá tette, hogy az amerikai állam hatalmas megfigyelési arzenál felett rendelkezik, amely bármelyik állampolgár mindennapjaiba szinte korlátlan betekintést engedhet. Ugyanakkor

 

egyetlen platform, se az állam, sem bármelyik óriáscég kezében nem jön létre egyeduralom a közéletet alakító tudásforgalom felett.

 

A technológiai és gazdasági életben általában véve sokkal nagyobb verseny van jelen, mint egyesek sejtetik. Az abbéli társadalmi akarat, hogy a techóriások visszavonuljanak a közéletből, politikusok között és újságok hasábjain is rendre megnyilvánul. A piaci demokráciák intézményes rendje pedig továbbra is fennáll – habár kevésbé adekvát a liberális jelző, mint egykor, pontosan a létrejövő tudáskoncentráció miatt.

 

Röviden: not great, not terrible. Nyugaton a tudás és az innováció egy félig-meddig plurális politikai, gazdasági és technológiai légtérben áramlik. A Szilícium-völgytől egy óceánnyira azonban a zárt társadalmak globalizációs modellje valósult meg, amelyben a digitalizáció és az illiberalizmus, technológiai fejlődés és elnyomás kéz a kézben jár.

 

Kína orwelli példája – kiegészülve Szingapúr esetével – megmutatja: a technológia nyújtotta lehetőségek révén az államnak már nem szükséges a gazdaság egészét kontrollálnia, hogy az emberi életeket keserű elnyomásban tartsa. Sőt, a Cato Intézet felmérése szerint Szingapúr, tekintélyuralmi berendezkedésének ellenére képes a világ legszabadabb piacgazdaságát működtetni.

 

Ezt a strukturális változást a totalitarizmus történetében erősíti meg Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója is. A kínai megfigyelőállam terjeszkedéséről írt cikkében kifejti, hogy amíg a „klasszikus totalitarizmusok” (mint a náci Németország és a Szovjetunió) javarészt a politikai és gazdasági élet feletti teljhatalomra épültek, addig a kínai „új totalitarizmus” az információs tér közvetlen uralmára rendezkedett be, amely révén a gazdaságot félig-meddig szabadon is hagyhatja.

 

Ez a változás ugyanakkor azt a történelmi bizonyságot is felülírhatja, hogy a totalitarizmusok természetüket tekintve versenyképtelenek, ezért óhatatlanul bukásra vannak ítélve.

 

Félpiaci és szabadpiaci keretek között ugyanis a diktatúrák és megfigyelőállamok sokkalta fenntarthatóbbak és versenyképesebbek, mintha a gazdaság egészét birtokolnák.

 

Így arra számíthatunk, hogy a keleti globalizáció élharcosai nem csupán elporladó meteoritok a huszonegyedik században, hanem valóban hosszútávú trendeket diktálhatnak.

 

Egy azonban biztosra vehető: a nyílt és a zárt társadalmak szembenálló civilizációs mintái mentén jött létre az a két eltérő globalizációs modell, amelyeknek versengése a jelenkort meghatározza.

 

Konzervativizmus a globalizáció korában

 

Egy olyan korban, amikor a tér és a térbeliséghez kötött élmények fokozatosan felszámolódnak az emberiség tudatában, a nemzetállamok rendjének – a nemzetállamok képviselte gazdasági, kulturális és politikai egységnek – hosszútávon alig van több realitása, mint a kommunista világforradalomnak. Az a politika, amely feladja tájékozóképességét valóság és ábránd között, minden, csak nem konzervatív. Különösen akkor nem, ha

 

a hatalmi cinizmus jegyében a meghirdetett nemzeti utak valójában a keleti globalizációs modellhez visznek közelebb.

 

A felelősségteljes konzervatív politikának azonban állást kell foglalnia a Nyugat vagy Kelet hamis sürgető dilemmája kapcsán. Egy olyan politikai attitűd számára, ami a modernizáció gyorsuló és kiszámíthatatlan életváltozásai közepette a humánum és az értékteremtés morálját hivatott ápolni, nem lehet kérdés, hogy vigyázó szemeit hova is veti.

 

A Nyugatra ne úgy tekintsünk, mint süllyedő hajóra, hanem mint értékközösségre, amit szeretünk, óvunk és ismerünk. Talán ezt jelentheti a globalizáció korában patriótának lenni.

 

A szerző diák. Olvasnál még tőle? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Palocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás