Igenis választanunk kell Nyugat és Kelet között!

A globalizáció korában a nyugatias Magyarország nemcsak momentumos kampányszlogen kell, hogy legyen, hanem a felelősségteljes konzervatív politika erkölcsi iránytűje is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Merre tarts, magyar? Nyugat és Kelet konfliktusa a magyar nemzet számára nemcsak hangzatos politikai kérdés, hanem történelmi dilemma; ugyanúgy van jelen napjaink külpolitikájában, mint a nyelvújítás körüli vitában, vagy a múlt század csúcsirodalmának fantáziájában.

A Fudan-egyetem tervezett hazai betelepülésével a Nyugat-Kelet paradigma ismét megerősödött a közbeszédben, noha már hónapok óta a Momentum kampányának kulcstémájává avanzsált. Míg Fekete-Győrék állásfoglalása nyilvánvaló, Orbán Balázs a Mandinernek írt cikkében megint csak kihangsúlyozza a kormánypárti értelmiség kedvelt krédóját: se nem nyugati, se nem keleti, hanem önálló, magyar utak kellenek.

Szép teoretizálása ez a NER hatalomgyakorlásának.

Hagyjuk szunnyadni azt a vitát, hogy történelmünk során ezek az „önálló, magyar utak” mennyiben is fejeznek ki építő hagyományokat a Nyugat elnyomásimportjával szemben. Hiszen a napnál is világosabb: a keresztény államalapítás, a reformkor és a dualizmus, tehát a magyar történelem építő korszakai egytől egyig hazai talajból és hagyományokból serdültek.

Hagyjuk szunnyadni azt a vitát is, mennyiben képezi az „önálló, magyar utak” követése egy olyan – nem mellesleg keresztényi – hatalomgyakorlás szerves részét, amely

+ egy elítélt politikusbűnözőnek ad menedéket;

+ soha meg nem térülő vasútvonalat épít kínai hitelből;

+ az 1989-ben mészárszékké vált Tienanmen-téri emlékmű megkoszorúzása után maga is a keleti utakat dicsőíti (nem, erre nem ad mentséget, hogy Göncz Árpád is megkoszorúzta, ha egyszer egy velejéig keresztény és antikommunista kormány van hatalmon, amely a világ minden pontján egy velejéig keresztény és antikommunista nemzetet képvisel);

+ közép-ázsiai zsarnokokkal ünnepeli a közös türk múltat;

+ a kínai állampárthoz bekapcsolt egyetemet dédelgetne a Duna-parton.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a rezsim semmi mást nem akar, mint a magyar jövőt a magyar múlttal termékeny összhangban tartani.

Az iróniát félretéve: fontos, hogy ne a magyar nemzet, hanem a napjainkat meghatározó elsődleges életváltozás, a globalizáció kontextusában szemléljük Nyugat és Kelet problémakörét. A hatalom nemzeti mítoszgyártásával szemben így hol kedvező, hol kedvezőtlen, de legalábbis valóságos kép festhető az emberi közösségek alakulásáról. Sőt, ezáltal megindokolható lesz: igenis választanunk kell Nyugat és Kelet között.

A Big Data hatalma és a két globalizáció

Közhely, hogy a világ folyamatosan változik. Napjaink globális társadalma a digitalizáció és a fogyasztói kapitalizmus közös mintáiból és öntörvényesítő folyamataiból áll össze. Az élet egyre gyorsabb: a világ a technológiai változások mentén a korai modernizáció vérkeringéséből egy egyre sebesebb idegrendszerré fejlődik.

Fontos leszögezni: a globalizáció nem jó, vagy rossz, fekete, vagy fehér, hanem a mindennapjaink, az emberi élet legfőbb rendezője. Nyugodtan tekinthetjük a nemzetközi béke és jólét elsődleges forrásának, ugyanakkor az információs és technológiai térben egyre sebezhetőbbé és kiszolgáltatottabbá teszi az egyént.

A Big Data hatását az életünkre úgy képzelhetjük el, ha először is elfogadjuk, hogy nem a Big Data válik az életünk részévé, hanem fordítva: épphogy mi élünk az egyre táguló digitális univerzumban.

Az emberiség naponta két és fél trillió byte adatot hoz létre. Az életszínvonal emelkedésével és a digitalizáció terjedésével 2030-ra az emberiség közel 90 százaléka digitálisan aktív életet fog élni. Emberi kapcsolataink túlnyomó többségét a fejlett országokban már a virtuális térben éljük meg. Mindennek tetejében az 5G úgy százszorosan gyorsíthatja meg az adatmegosztást, miközben a 6G fejlesztése már régen elkezdődött.

Természetesen, ahogy az emberi kapcsolatok és a tudás, úgy a kulturális tartalmak fogyasztása is áthelyezkedik a digitális térbe. Egy olyan világban, ahol percenként hétszázezer órányi filmanyagot nézünk Netflixen, vajon komolyan gondolhatja bárki, hogy a nemzeti kultúráknak komoly realitása van?

A valóság az, hogy az önálló, nemzetállamelvű utak folyamatosan eltűnnek a globalizáció sokkal erősebb, hatalmasabb és dinamikusabb hálójában. Maguk a nemzetállamok is a modernizáció termékei voltak; ezek helyett

A kormánypárti megmondóemberek retorikájával ellentétben tehát nem a globalizáció és a nemzetek között kell választanunk. Sokkal inkább globalizáció és globalizáció között.

Pontosan ezért fontos az a Nyugat-Kelet paradigma, amelynek hasznosságát Orbán Balázs elvitatja, és amelyet Fekete-Győr András és a teljes Momentum kissé vérszegényen igyekszik a köztudatba sulykolni. Valószínű, hogy a globalizáció a jövőben felszámolja ezt a Nyugat-Kelet paradigmát (is), de addig is le kell folynia egy civilizációs konfliktusnak, amely a jövőbeli globalizációnak irányt szabhat.

Ennek a konfliktusnak vagyunk tanúi napjainkban.

Az óceán két partja

A szóban forgó két globalizációs modellt felületesen le is festhetjük az értelmiségi közbeszéd kedvelt szólamaival. Egyikük a nyílt társadalmak nyugatias modellje, amely megpróbálja a digitalizáció és az információs forradalom által kitermelt elképesztő adatmennyiséget a viszonylagos pluralizmus jegyében elosztani a társadalmakban.

A jogállami keretek között működő piaci demokráciák a fogyasztói társadalom minden gondja-baja mellett képesek arra, hogy megelőzzék az állam és a techóriások tudástöbblete mögötti hatalom teljes kiaknázását. Más szóval: az állam és az óriáscégek felügyelete az emberi életek felett minden bizonnyal megnő, de ez – bár látjuk a veszélyeket – nem jár együtt a hatalmi viszonyok radikális átrendeződésével.

A Facebook sajnos képes arra, hogy a választói mentalitást monitorozza és befolyásolja, vagy az információt tetszése szerint közvetítse. A Snowden-eset nyilvánvalóvá tette, hogy az amerikai állam hatalmas megfigyelési arzenál felett rendelkezik, amely bármelyik állampolgár mindennapjaiba szinte korlátlan betekintést engedhet. Ugyanakkor

A technológiai és gazdasági életben általában véve sokkal nagyobb verseny van jelen, mint egyesek sejtetik. Az abbéli társadalmi akarat, hogy a techóriások visszavonuljanak a közéletből, politikusok között és újságok hasábjain is rendre megnyilvánul. A piaci demokráciák intézményes rendje pedig továbbra is fennáll – habár kevésbé adekvát a liberális jelző, mint egykor, pontosan a létrejövő tudáskoncentráció miatt.

Röviden: not great, not terrible. Nyugaton a tudás és az innováció egy félig-meddig plurális politikai, gazdasági és technológiai légtérben áramlik. A Szilícium-völgytől egy óceánnyira azonban a zárt társadalmak globalizációs modellje valósult meg, amelyben a digitalizáció és az illiberalizmus, technológiai fejlődés és elnyomás kéz a kézben jár.

Kína orwelli példája – kiegészülve Szingapúr esetével – megmutatja: a technológia nyújtotta lehetőségek révén az államnak már nem szükséges a gazdaság egészét kontrollálnia, hogy az emberi életeket keserű elnyomásban tartsa. Sőt, a Cato Intézet felmérése szerint Szingapúr, tekintélyuralmi berendezkedésének ellenére képes a világ legszabadabb piacgazdaságát működtetni.

Ezt a strukturális változást a totalitarizmus történetében erősíti meg Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója is. A kínai megfigyelőállam terjeszkedéséről írt cikkében kifejti, hogy amíg a „klasszikus totalitarizmusok” (mint a náci Németország és a Szovjetunió) javarészt a politikai és gazdasági élet feletti teljhatalomra épültek, addig a kínai „új totalitarizmus” az információs tér közvetlen uralmára rendezkedett be, amely révén a gazdaságot félig-meddig szabadon is hagyhatja.

Ez a változás ugyanakkor azt a történelmi bizonyságot is felülírhatja, hogy a totalitarizmusok természetüket tekintve versenyképtelenek, ezért óhatatlanul bukásra vannak ítélve.

Így arra számíthatunk, hogy a keleti globalizáció élharcosai nem csupán elporladó meteoritok a huszonegyedik században, hanem valóban hosszútávú trendeket diktálhatnak.

Egy azonban biztosra vehető: a nyílt és a zárt társadalmak szembenálló civilizációs mintái mentén jött létre az a két eltérő globalizációs modell, amelyeknek versengése a jelenkort meghatározza.

Konzervativizmus a globalizáció korában

Egy olyan korban, amikor a tér és a térbeliséghez kötött élmények fokozatosan felszámolódnak az emberiség tudatában, a nemzetállamok rendjének – a nemzetállamok képviselte gazdasági, kulturális és politikai egységnek – hosszútávon alig van több realitása, mint a kommunista világforradalomnak. Az a politika, amely feladja tájékozóképességét valóság és ábránd között, minden, csak nem konzervatív. Különösen akkor nem, ha

A felelősségteljes konzervatív politikának azonban állást kell foglalnia a Nyugat vagy Kelet hamis sürgető dilemmája kapcsán. Egy olyan politikai attitűd számára, ami a modernizáció gyorsuló és kiszámíthatatlan életváltozásai közepette a humánum és az értékteremtés morálját hivatott ápolni, nem lehet kérdés, hogy vigyázó szemeit hova is veti.

A Nyugatra ne úgy tekintsünk, mint süllyedő hajóra, hanem mint értékközösségre, amit szeretünk, óvunk és ismerünk. Talán ezt jelentheti a globalizáció korában patriótának lenni.

A szerző diák. Olvasnál még tőle? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!