+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bárány Balázs
2021. május 5. szerda, 07:12
A történelem egyik legnagyobb hadvezére volt Nagy Sándor óta. Személye azóta is megosztja a világot: egyesek rajonganak érte, mások szerint legalább olyan kártékony diktátor volt, mint Hitler vagy Sztálin. A bicentenárium komoly vitákat keltett a választások előtt álló Franciaországban, hiszen a kultúrharc itt is felütötte a fejét.

Párizs hetedik kerületében, a Place Joffre-tól nem messze magasodik egy óriási barokk épület, az Invalidusok háza (Hôtel des Invalides). A XVII. században építették abból a célból, hogy legyen hol ellátni a rokkant vagy sebesült katonákat, akik már nem képesek a szolgálatra. Az épület napjainkban francia hadtörténeti múzeumként működik: fegyvergyűjteménye a középkortól a XX. század közepéig terjed, de a látogató képet kaphat itt a fegyveres erők kialakulásáról és fejlődéséről is.

 

A leglátogatottabb rész azonban az épület dómja. Ennek középpontjában helyezték el halálának negyvenedik évfordulóján, 1861-ben, egy porfír kőzetből faragott szarkofágban Bonaparte Napóleon földi maradványait. A síremléket mintha csak maga az elhunyt tervezte volna: mindenütt a római hadvezérekre, császárokra jellemző domborműveket látni,

 

a látogató pedig fentről vagy lentről veheti csak jól szemügyre a koporsót, ezzel pedig akaratlanul is „meghajol előtte”, illetve „felnéz rá”.

 

A dómban Napóleon mellett több, a francia történelemből ismert személy is nyugszik. Itt vannak fivérei, Jérôme és Joseph; fia, II. Napóleon (a „Sasfiók”); a Marseillaise szerzője, Rouget de Lisle; az első világháború híres tábornoka, Ferdinand Foch marsall és sokan mások.

 

AZ INVALIDUSOK HÁZA ÉS NAPÓLEON SÍRJA. FOTÓK: A SZERZŐ FELVÉTELEI

 

A szeretve gyűlölt császár

 

Napóleon története a mai napig emberek millióinak mozgatja meg a fantáziáját. Ennek minden bizonnyal az lehet az oka, hogy a történet olyan, mint egy népmese: a szegénylegény felkerekedett, elment szerencsét próbálni, végül övé lett a korona és fél Európa. A történet aztán Ikarosz mondájára kezd hasonlítani, aki minden figyelmeztetés ellenére túl közel repült a Naphoz és a magasból a mélybe zuhant. Valóban: Napóleon nem tudta, hogy mikor elég. Nagy-Britannia elidegenítése, Spanyolország megszállása és Oroszország megtámadása három olyan hiba volt, amivel megpecsételte kontinentális uralmát.

 

Egyáltalán mi volt a célja? Sok történész feltette már ezt a kérdést, de a legfrappánsabban minden bizonnyal Feleki László író fogalmazta meg:

 

„Napóleon nem pontosan tudta, mit akar, de azt tökéletesen megvalósította.”

 

1799 és 1815 közötti uralma tele van lenyűgöző pillanatokkal (Hannibál módjára átkelt a havas Alpokon; golyózáporral dacolva kelt át zászlóval a kezében az arcole-i hídon) nagy visszatérésekkel (a trafalgari vereség után a szárazföldön legyőzte az orosz-osztrák sereget Austerlitznél, a poroszokat pedig Jénánál; az elbai száműzetésből száz napra még egyszer visszatért, hogy aztán Waterloonál a végső vereség érje) és színpadias jelenetekkel (a pápa szeme láttára helyezte a saját fejére a császári koronát; az orosz cárral egy tutajon kötötte meg a tilsti békét).

 

A modern Franciaország egy sor olyan intézményt köszönhet neki, ami két évszázad elteltével, ha módosításokkal is, de jelen van. Ilyen a központosított közigazgatási rendszer, a nemzeti bank, a polgári törvénykönyv vagy a Becsületrend. Egyiptomi hadjáratának egyik kulturális hozadéka volt, hogy Champollion megfejtette a hieroglif írást.

 

Amilyen könnyen lehet csodálni Bonapartét, ugyanolyan könnyű őt taszítónak is látni. Kiüresítette a köztársasági intézményeket (amikor meghamisított népszavazással legitimálta uralmát), diktatúrát épített ki, melyhez felhasználta korának propagandalehetőségeit (festmények, rézmetszetek, monumentális épületek, általa alapított újságok hirdették tetteit), ráadásul az emberélet sem igen számított neki.

 

Gyakran emlegetik például, hogy Szíriában a sebesült katonáktól ópium túladagolásával szabadult meg. Emlékiratai a közvélemény egy részével sikeresen hitették el, hogy ő a szabadságért harcolt, szembeszállva Európa nagy dinasztiáival. Propagandatermékek voltak a testmagasságáról szóló történetek is: a valójában 170 cm magas Napóleon úgy gondolta, hogy a szerény, „kis korzikai” imázsával nagyobb népszerűségre tehet szert.

 

JACQUES-LOUIS DAVID: NAPÓLEON MEGKORONÁZÁSA

 

Alakját természetesen elérték napjaink kultúrharcos indulatai is. A New York Times egyik szerzője például arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lehet jó szívvel megemlékezni egy olyan emberről, aki visszaállította a forradalom idején megszüntetett rabszolgaság intézményét, ezzel pedig a fehér felsőbbrendűség ikonjává vált. A kortárs feminista diskurzus sem rajong Bonaparte alakjáért, hiszen közismert, hogy az általa kiadott polgári törvénykönyvben a nők továbbra is férjüknek és apjuknak voltak jogilag alárendelve.

 

Ezek a vádak azonban – minden igazságtartalmuk ellenére – meglehetősen anakronisztikusak: napjaink értékrendjét ugyanis hiba volna visszavetíteni két évszázaddal korábbra. Napóleon számára ugyanis minden intézkedés egy eszköz volt arra, hogy hatalmát megtartsa. Rendet kellett teremteni a lázongó gyarmatokon, ami miatt valóban visszaállította a rabszolgaság intézményét. Ez azonban nem tudott már úgy működni, mint korábban, ezért 1815-ben, száznapos uralma idején meg is szüntette. A nőkkel való viszonya meglehetősen ambivalens volt: akadt, akikért rajongott (ilyen volt édesanyja, lánytestvérei, vagy élete szerelme: Joséphine de Beauharnais), de többségüket korának jellemző társadalmi mentalitása alapján ítélte meg – legyen az napjainkban bármennyire is idejétmúlt. Ez tükröződik az általa kiadott polgári törvénykönyvben is.

 

És akadnak persze szervezetek, magánszemélyek, akik számára

 

Napóleon testesíti meg a gloire-t, a dicsőség időszakát, amikor Európa ott hevert Franciaország lábai előtt.

 

Ők elsősorban államférfit és hódítót látnak Bonaparte alakjában, ami szintén torzítás.

 

„Nem te valál a győző...”

 

Magyarországon nem sok visszhangja van ennek az évfordulónak. A dolog sajnálatos, ugyanis a 19. századi magyar történelmet több ponton is befolyásolta Napóleon uralma.

 

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a magyar mezőgazdaságot mennyire felfuttatták azok a hadjáratok, melyeket a Habsburg Birodalom ellene indított. Állítólag ekkor még a rossz minőségű, penészes búzát is el lehetett adni. De ott van az 1809-es győri csata is, ahol utoljára rendelt el az uralkodó rendi felkelést. Bár az összecsapás az osztrák-magyar csapatok vereségével ért véget, Napóleon ezt a győzelmét elég fontosnak tartotta ahhoz, hogy diadalívére is felvéssék.

 

Hatása alól a korabeli magyar irodalom alakjai sem tudták kivonni magukat. Batsányi János volt például az, aki lefordította Napóleon kiáltványát, melyben az osztrákok ellen akarta hangolni a magyarokat. A proklamáció végül visszhang nélkül maradt, mert a nemesség idegenkedett azoktól a folyamatoktól, melyek az 1789-es forradalom óta zajlottak Franciaországban. De ne csak vereségről essék szó a magyarok és a napóleoni idők kapcsán: a 23 éves Széchenyi István gróf is ott harcolt a lipcsei „népek csatájában”, amikor az európai dinasztiák seregeinek első ízben sikerült térdre kényszeríteniük a „kis korzikait”.

 

Berzsenyi Dániel stílszerű módon epigrammában foglalta össze a Napóleon-jelenség lényegét 1814-ben:

 

„Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság,

Mellynek zászlóit hordta dicső sereged.

A népek fényes csalatásba merülve imádtak,

S a szent emberiség sorsa kezedbe került.

Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted,

S isteni pálmádat váltja töviskoszorú.

Amely kéz fölemelt, az ver most porba viszontag:

Benned az emberiség ügye boszulva vagyon.”

 

Megemlékezések

 

Hogy milyen hangvételt ütnek meg az ünnepségek során, az hamarosan kiderül. Emmanuel Macron köztársasági elnök ezzel kapcsolatban elég visszafogott kijelentéseket tett, ám egy biztos: több megemlékezésen is részt vesz, illetve beszédet fog mondani.

 

Az évforduló egyik kiemelkedő eseménye a La Vilette park csarnokában április óta látható kiállítás, amelyet több neves közgyűjtemény munkatársai szerveztek a Louvre-tól a Napóleon Alapítványon át a versailles-i kastélymúzeumig. Tartanak megemlékezéseket Napóleon szülővárosában, a korzikai Ajaccióban, de halálának helyszínén, a Szent Ilona szigetén található Longwood-háznál is. Itt az egyik díszvendég a császár leszármazottja, Jean-Christophe Napoléon Bonaparte herceg lesz. Mindeközben Párizsban olyan árverést tartanak, mely során Szent Ilonáról származó Napóleon-relikviákra lehet majd licitálni.

 

Ezek közül az egyik legérdekesebb az a lepel, amelybe az 51 évesen elhunyt császár holttestét tekerték boncolása után – ezen a vérfoltok ma is jól láthatóak. Az aukciós ház feje a következőképp igyekezett meghozni a kedvet a lepel megvásárlásához: „A vérfoltban megvan a császár DNS-e. Ennél intimebb viszonyba nem is lehet kerülni vele”.

 

A LONGWOOD-HÁZ SZENT ILONA SZIGETÉN, AHOL NAPÓLEON UTOLSÓ ÉVEIT TÖLTÖTTE. FOTÓ: DAVID STANLEY, 2014 / WIKIMEDIA COMMONS

 

 

A már említett Invalidusok házában két kiállítást is rendeztek a bicentenárium alkalmából. Az első a Napóléon n’est plus (Napóleon nincs többé) címet viseli és a császár utolsó napjaival, halálának körülményeivel, illetve az ezt övező vitákkal foglalkozik. Mert ezekből aztán akad bőven.

 

A legismertebbet a hatvanas években robbantotta ki egy svéd fogorvos. Sten Forshufvud állítólag megvizsgálta a császár hajtincsét, és tízszer annyi arzén nyomát találta benne, mint amennyit ma természetesnek tartanánk. Eredményeit egy magyarul is megjelent könyvben publikálták, ám sem a témával foglalkozó történészek, sem orvoskollégái nem voltak tőle elragadtatva. Nem vette figyelembe, hogy Bonaparte nem produkálta az arzénmérgezés tüneteit, és azt sem vizsgálta meg, hogy akkoriban mennyi arzén volt a talajban, vízben, ételekben. Valójában a halál oka minden bizonnyal gyomorfekély vagy gyomorrák lehetett.

 

A másik vita jóval régebbi és inkább filozófiai jellegű, de napjaink laposföldes világában még mindig népszerű:

 

létezett-e egyáltalán Napóleon?

 

A meghökkentő kérdést egy brit teológus, Richard Whately vetette fel azért, hogy a szentírástagadókat parodizálja vele. Whately követői a mai napig szeretnek „bizonyítékokat” gyűjteni Bonaparte létezésének cáfolására. Ilyen például maga a Napóleon név, ami szerintük csupán Apollón isten nevének anagrammája, aki egyébként szintén egy kis szigeten született, az anyjuk neve is hasonló volt, neki is három lánytestvére volt és így tovább.

 

A másik kiállítás címe: Napóléon? Encore! (Napóleon? Újra!), ahol kortárs művészek alkotásait láthatjuk, akik között nemcsak európaiakat találunk: akad például kínai festő, aki Napóleon önkoronázását festette meg. Elsőre meglepő lehet, de Kína az utóbbi időben fokozottan érdeklődik Bonaparte személye és tárgyi öröksége iránt: itteni műgyűjtők több őt ábrázoló festményt és szobrot is vásároltak. Ennek okát többen egy neki tulajdonított idézetben vélik felfedezni, amelynek több változata ismeretes. Nagyjából így hangzik: „Hagyjuk aludni Kínát, mert ha felébred, meg fogja rázni a világot.” Bár a történészek szerint ez a jóslatnak beillő kijelentés valószínűleg nem tőle származik, úgy tűnik, elég ennyi ahhoz, hogy az elismerésre vágyó ázsiai nagyhatalom önigazolást lásson benne.

 

HORCE VERNET: NAPÓLEON A HALÁLOS ÁGYÁN

 

 

NYITÓKÉP: Jacques-Louis David festménye (1812)

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Palocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás