+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Tóth Csaba Tibor
2021. május 5. szerda, 15:10
Becsó Zsoltnak április 25. óta voltak koronavírus-tünetei, de szerinte és a Fidesz szerint ettől még bemehetett április 26-án és 27-én a parlamentbe, hiszen csak április 27-én lett pozitív a tesztje. Közben úgy fertőzhette szét az országgyűlést, hogy március 6. óta volt védettségi igazolványa. Nem a képviselő úr a hibás, hanem az a járványvédelmi rendszernek nevezett valami, amit pártja és kormánya bevezetett.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Ritka és értékes pillanat jött el szerda délelőtt, amikor egy kormánypárti képviselő fogta magát, és egyetlen Facebook-bejegyzése nyomán demonstrált mindent, ami a jelenlegi járványügyi rendszerben óriási probléma, sőt abszurd, groteszk és életszerűtlen. A nógrádi fideszes Becsó Zsolt ugyanis egy kitakarás nélküli, személyes adatokat felvonultató védettségi igazolvánnyal vizuálisan megkoronázott műalkotásban közölte: enyhe koronavírus-fertőzöttként töltötte el az elmúlt hetet hatósági házi karanténban, és tünetei is voltak, de már jobban van.

 

A HATÓSÁGI HÁZI KARANTÉN UTOLSÓ NAPJA! A hír igaz, covidos lettem. A tünetek jelentkezése után ( orrfolyás, szaglás és...

Posted by Becsó Zsolt országgyűlési képviselő on Tuesday, 4 May 2021

 

A baj csak az, hogy miután ezt a rajongóival megosztotta, kiderült, az elvileg legalább 10 napos házi karanténból kettőt biztosan a parlamentben töltött el: április 26-át és 27-ét. Utóbbi napon pedig az ellenzék által nemes egyszerűséggel csupán az ország kirablásának minősített vagyonkezelői alapítványi törvényt is személyesen szavazta meg, a kétharmad eleven részeként.. Az MTI által az ülésnapról készített fotón Becsó Zsolt jól látható a hátsó padsorokban, maszkban.

 

BECSÓ ZSOLT NÓGRÁD MEGYEI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ A PARLAMENT PADSORAIBAN 2021. ÁPRILIS 26-ÁN. FOTÓ: MTI / SZIGETVÁRY ZSOLT, KIEMELÉS: TELEX.HU

 

Mint mindenki más, mi is azonnal Becsóhoz fordultunk válaszokért. Ezek nem is maradtak el. Becsó ugyanis azt írta nekünk:

 

„… kedden délután lettem hivatalosan pozitív, miután a kórházban a vizsgálatot elvégezték. A karantén idejének meghatározása az első tünet megjelenésétől lett számítva. Vagyis vasárnaptól számított 10 naptári nap. Az oltás életet ment, ez a legfontosabb! Üdv és COVID mentes napokat kívánok!”

 

Későbbi kérdésünkre, hogy amennyiben már vasárnap tesztelték, miért nem maradt inkább otthon, illetve hogy a tesztelésnek volt-e komolyabb oka, a képviselő elismerte, csak április 27-én, kedden tesztelték, de

 

„az első enyhe tünet jelentkezett vasárnap, de elhanyagolható náthának gondoltam”.

 

A rejtélyekre végül Becsó Zsolt csak délután szolgált további magyarázattal, ekkor már propagandával vádolta a baloldalt, és közzétette pozitív teszteredményét, majd a hatósági házi karantén elrendeléséről szóló határozatot is. Ezen azonban nem május 5., hanem május 7. szerepel mint a karantén vége. Hogy miért nem tudta akkor Becsó, milyen nap van, arra bejegyzésében úgy felel:

 

„mint számomra is kiderült, nem hatodika, hanem ötödike van, ezért egy kicsit még karanténban kell maradnom”.

 

INDULATOK A BALOLDALON! Felkapta a baloldali média a tájékoztatásnak szánt posztomat, miszerint lejár a karantén,...

Posted by Becsó Zsolt országgyűlési képviselő on Wednesday, 5 May 2021

 

Most nem kívánok belemenni abba, mennyire szörnyű lehetett az az elzártság és az izoláció közvetlenül a nagyon fontos, sarkalatos szavazás után, hogy Becsó Zsolt fejében még a napok is egymásba folytak, én csak reménykedem abban, hogy nem egy levegőtlen, ablaktalan légópincében időzött. A Fidesz sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban több más médiumnak mindenestre úgy fogalmazott:

 

„Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.”

 

Becsó egyébként március 6-án kapta meg első adag AstraZeneca-oltását is, így tehát jó ideje már védettségi igazolvánnyal is rendelkezett, ahogy az saját fotóján jól látható. A szakemberek szerint a covidbetegség lefolyása már az első dózis oltás után jóval enyhébb lehet, ugyanakkor a tüntementes és tünettel jelentkező fertőzés még ebben az esetben is könnyen átadható, ami oltatlanokra például kifejezetten veszélyes is lehet.

 

És noha a Fidesz úgy véli, Becsó viselkedésével egyetlen szabály ellen sem vétett, máshogyan gondolja ezt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Horváth Ferenc Nógrád megyei momentumos képviselőjelölt. Ők ugyanis közölték a sajtóval, hogy a feltárt tények után feljelentik Becsó Zsoltot a rendőrségen a karantén- és járványügyi szabályok megszegéséért.

 

A közleményben Fekete-Győr András úgy fogalmazott:

 

„Úgy tűnik, annyira kellett a kétharmad az állami vagyon szétlopásához, hogy emberéleteket is veszélyeztetett a 133 bátor ember: Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselőjének saját Facebook-posztjából derült ki, hogy hiába van elvileg tíz napja karanténban, múlt kedden ő is szavazott a parlamentben a fideszes alapítványokról.”

 

A történet így kerek és egyben gyönyörű, ugyanis megmutatja, hogy

 

a folyamatos „veszélyhelyzetben” fenntartott járványügyi intézkedések inkább jelentik egy Švejk-regény hatékony megvalósítását, mint a hatékony védekezés eszközeit.

 

Ugyanis

 

+ Becsó Zsolt – aki egyébként ezeket az intézkedéseket megszavazta – vélhetően nem tudott arról, hogy hatósági házi karantént nem csupán azután lehet elrendelni, hogy valaki igazoltan covidfertőzöttnek minősül, ez „potenciális fertőzöttekre” is vonatkozik. Ilyen lehet például egy igazolt fertőzöttel kapcsolatba kerülő kontaktszemély, egy veszélyesnek ítélt külföldi országból hazatérő, avagy olyan is, aki enyhe, náthaszerű tüneteket mutat, mint amilyeneket Becsó saját bevallása szerint is mutatott.

 

+ Nem tiszta, mikor kapta meg a hatósági házi karanténba rendelő járványügyi megfigyelést a képviselő: de úgy tűnik, ez április 27-én történt, miután pozitív lett a tesztje, ebben az esetben azonban tíznapos karanténja nem ma járt volna le. Ez egy súlyos lyukat mutat a karantén hatékonyságában, hiszen ha minden így történt, a fertőzőképes honatya múlt hétfőn és kedden még vidáman fertőzhette a parlamentet. Épp az ilyesmi lenne elkerülhető a tömeges kontaktkutatásos tesztelés kiépítésével.

 

+ A védettségi igazolvány ugyan sokáig fogatlan oroszlán volt a magyar járványügyi őserdőben, mostanra azonban a fokozatos nyitással egyre súlyosabb szerepe van: zárt terű éttermeket, edzőtermeket is csak ennek felmutatása után lehet látogatni. Ez viszont azt jelenti – és nevezzük ezt a teóriát finoman „Becsó-sejtésnek” –, hogy a képviselő úrhoz hasonlóan oltás után is fertőző emberek tízezrei mehetnek be immár zárt térbe hasonló védettségi kártyákkal, ott zavartalanul megfertőzve azt, akit akarnak.

 

+ Persze mondhatnánk azt is, hogy Becsó példája azt bizonyítja, hogyan ment meg a védőoltás minket a súlyos, kórházi betegségtől, és ez minden bizonnyal így is van, viszont azt is mindennél jobban megmutatja, egy oltás után megfertőződött covidos kártyával együtt is ugyanolyan veszélyt jelent a környezetében lévő oltatlanokra, mint egy kártyával nem rendelkező.

 

+ Felmerül tehát a kérdés, hogy ez az erősen diszkriminatív plasztikkártya, amely miatt május 4-én már részletes, jogsegély-lehetőségekről szóló összeállítást is meg kellett jelentetnünk, pontosan a mitől való védettséget igazolja? Eddig nekem az jött ki, hogy egy az egyben csupán a józan észtől véd ebben a formában.

 

A járványügyi karanténszabályok közel változatlan formában, 2020 márciusa óta vannak velünk. A védettségi igazolványok bevezetését 2021. február 11-én jelentette be a kormány. Végezetül fölmerül tehát, hogy ha még egy kormánypárti parlamenti képviselő sem volt képes ennyi idő alatt sem értelmezni a karanténszabályokat, és március óta sem szüntette meg a saját oltás által szerzett védettsége a fertőzőképességét, akkor

 

pontosan hogyan és milyen alapon szívathat ezzel a magyar kormány, a magyar állam közel kilencmillió polgárt folyamatosan?

 

Év eleje a kormány teljes koronavírus-propagandája a vakcinákra és a nyitást lehetővé tevő védettségi nyilvántartásokra épült. Eközben 27 ezer, többségében idős vagy fizikai munkás honfitársunk halt bele a járványba, hiszen az ipari termelőüzemekben nem volt hosszan tartó nagy leállás, és a biztonságos munkát is csak lassan sikerült a legtöbb helyen biztosítani.

 

Ha még Becsó Zsolt képviselő úr nélkülözhetetlen, alapítványosításos zabráláshoz feltétlenül igényelt szavazómunkást sem óvta meg egyik intézkedés sem, nem is csodálkozhatunk azon, hogy vezetjük a halálozási ranglistákat, miközben teljesen értelmetlenül szelektálunk (részlegesen) oltott és oltatlan állampolgárok között.

 

Olvass még Tóth Csaba Tibortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

 

NYITÓKÉP: Becsó Zsolt a terasznyitás után kávézik április 24-én, reggel. Április 25-én saját bevallása szerint már enyhe tüneteket észlelt magán. Fotó: Becsó Zsolt / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Kalocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás