Kis híján szabadlábra helyezték az egyik legkorruptabb román politikust, de a bíróság elutasította a kérelmét

2021.04.27. 14:55

Liviu Dragnea még egy ideig marad a börtönben, hiába ostromolja már 2019-es letartóztatása óta előzetes szabadon bocsátási kérelmekkel a román bíróságokat, azok nem kegyelmeznek.

Kis híján szabadlábra helyezték az egyik legkorruptabb román politikust, de a bíróság elutasította a kérelmét

Kedden Liviu Dragnea börtönben ülő korábbi szociáldemokrata pártelnök előzetes szabadon bocsátási kérelmét hallgatta meg a bukaresti ötödik kerületi bíróság, miután egy héttel korábban a rahovai börtönben már

elfogadták Dragnea előzetes szabadon bocsátási kérelmét.

Akkor az ügyvédje azt mondta, hogy mivel Dragnea letöltötte büntetése kétharmadát, – úgy, hogy abba beleszámolták a munkával eltöltött napjait is, amelyek ugyancsak csökkentették a még letöltendő büntetése időtartamát –, Dragnea eleget tesz az előzetes szabadon bocsátás feltételének.

Kedden a bíróság Dragneát videón hallgatta meg, amelynek során a korábbi szocdem pártelnök elmondta:

„Teljesítem az előzetes szabadon bocsátás feltételeit. Eleget ültem börtönben, nem jelentek veszélyt a társadalomra. Szeretnék jót tenni!”

Ugyanezen az állásponton volt Dragnea ügyvédje, aki a sajtónak elmondta: úgy észlelte, hogy Dragnea munkával töltött ideje során megjavult, a börtön már elfogadta az előzetes szabadon bocsátási-kérelmét, sőt arról is beszélt, hogy Dragneat szabadulása esetén rögtön alkalmazná egy cég (azonban nem pontosított ennél többet).

LIVIU DRAGNEA MÉG SZABADLÁBON ÉLVEZI AZ ÉLETET. FOTÓ: LIVIU DRAGNEA / FACEBOOK

Ennek ellentmond a volt pártelnök viselkedése, ugyanis Dragnea börtönben töltött évei során többször is konfliktusba keveredett a börtön vezetőségével:

például megvonták tőle a börtön autóműhelyében való munkavégzés jogát,

miután Dragnea online interjút adott a Realitatea tévének. De többször panaszkodott arra is, hogy naponta csak egy óra sétát engedélyeztek számára.

A keddi meghallgatáson a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyésze viszont arról beszélt, hogy szerinte Dragnea nem mutatja a javulás jeleit, sőt az, hogy

„hangoztatja, hogy politikai üldözés áldozata” valójában azt jelenti, hogy még mindig nem tudatosította, hogy korrupciós cselekményben vett volna részt.

Éppen ezért az ügyész a szabadon bocsátás hat hónappal későbbi elhalasztását kérte.

A bíróság kedden kora délután meg is hozta a döntést:

eszerint elutasítják Dragnea kérelmét, vagyis a volt szocdem elnök börtönben marad.

Dragnea legközelebb június 27-én próbálhatja meg kérelmezni az előzetes szabadon bocsátását, írja a Digi24.

Ki ez a Dragnea? Mit kell tudni róla?

Liviu Dragnea a Bukaresttől délnyugatra található Teleorman megyéből származik. Politikai pályafutását még Băsescu Demokrata Pártjában kezdte (1994-2001). Dragnea aztán – miután megszerezte a Bukaresttől délnyugatra fekvő , Románia egyik legszegényebb megyéjének tartott Teleorman megye önkormányzatának vezetését – átigazolt a PSD-be, és 2012-ig a párt helyi bárója lett.

Dragnea csak 2012 után lett országos jelentőségű politikus, amikor az akkor még PSD-elnök Victor Ponta kormányában a regionális fejlesztési minisztériumot vezette, 2015-ben, Ponta lemondása után pedig a párt elnöke lett.

A korrupcióellenes ügyészség nem kímélte Dragneát a PSD kormányzása alatt, nem volt olyan hét, hogy ne a korrupciós ügyeitől zengett volna a sajtó: Dragnea a de facto általa irányított kormányba (a 2016-os győztes választások után ő nem lehetett miniszterelnök, mivel éppen folyt ellene a büntetőeljárás) a Brüsszelből hazahozott Viorica Dăncilă-t tette meg miniszterelnöknek, akivel még azt is megcsináltatta, hogy egy éjszaka leple alatt meghozott sürgősségi rendeletben módosítsák a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási szabályokat, hogy bizonyos ügyei ne minősüljenek már bűncselekménynek.

Azonban 2019. május 27-én, az Európai Parlamenti választások másnapján Bukarestben letartóztatták,

majd a rahovai (Bukarest egyik szélső, hírhedt negyede) börtönbe szállították. Letöltendő börtönbüntetésre egy még Teleorman megyei tanácselnöksége alatt elkövetett bűncselekménye miatt ítélték.

NYITÓKÉP: Liviu Dragnea a letartóztatási előtti napokban, az EP-kampányon. Fotó: Liviu Dragnea / Facebook

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek