A Nagy Terasznyitás mint az orbáni eposz második felvonása

Parancsra zárunk, parancsra nyitunk, parancsra félünk és parancsra is könnyebbülünk meg. Közben oltáskártyákkal felszerelkezve sorakozunk majd az uszoda előtt. Íme az új, keresztény szabadság!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Vége hát a több hónapos korlátozásnak, a kvázikaranténnak, a folyamatos időtlenségbe taszító digitális életnek, vagy éppen az illegálisan megtartott házibulik korának egy darabig. Szombaton mi is fotóriporttal jelentkeztünk arról, ahogy a magyar városok egy csapásra visszatértek az élők sorába, sőt, az estét már tumultuózus jelenetek kísérték. A morális pánik és az aggodalom persze azonnal kísérteni kezdte a bulizókról a média által (általunk is) szorgalmasan készített fotókat, amiket aztán egyik portál aggódva, fejcsóválva, kéztördelve, másik kitörő vagy óvatosabb lelkesedéssel pakolt ki.

A forgatókönyv unalomig ismert. Az elmúlt idők váltakozó, alig-alig követhető lezárási-nyitási terveinek ritmusát minden stádiumban kísérték a lezárások miatt háborgók, a lezárásokat akarók és a járvány veszélyeire figyelmeztető óvatos felháborodottak kommentcsatái. Mindegyik fél saját szakértőivel, influenszereivel és grafikonjaival felfegyverkezve érkezik és érkezett minden nap, tovább göngyölítve a morális szempontból szinte feloldhatatlan vitát:

Alapvetően beszédes, hogy egyesek az országos kocsmaterasznyitást, az önfeledt szórakozást tartják az emberi szabadság esszenciájának. Ezen csak akkor van mit csodálkozni, ha a folyamatos ujjrázással elsősorban mindig az a célunk, hogy rámutassunk „ezekre” a piáló tizen-huszonévesekre, vagy ízlés szerint a felelőtlen idősebb korosztályra: miattuk, a „buta többi birka magyar” miatt nem lesz soha vége a járványnak, nem lehet itt nyugalom, nem lehet „nyugati, európai” ország, és a sort még lehetne folytatni.

Pedig abban, hogy pár korsó csapolt sör, esetleg pár pohár bor elfogyasztásának lehetősége azonnal ennyi embert csődített ki a köztérre, semmi meglepő nincsen. Az elszigeteltség, az agyrohasztó Zoom-órák és az internetes algoritmusok fogságából menekülő egyetemisták kirajzása hosszú hónapok bezártsága után mégis hirtelen és meglepő, hiszen tudjuk, milyen lehetetlenül rosszak a járványadataink.

Lehet tehát azon elmélkedni, ismét, negyvenedszerre, hogy az emberek milyen felelőtlenek, mennyire nem érdekli őket az egészségügyisek helyzete, ez azonban egy hónapokig elhúzódó, számtalan állásba, életbe, egzisztenciába kerülő, sokakat az amúgy is népbetegség depresszióba, vagy éppen elviselhetetlen családi körülményeibe visszalökő korlátozások (az osztrák-magyar „fura lockdown”) után történik.

Fölösleges ezen különösebben elcsodálkozni, végképp fölösleges előadni, hogy mindezért a kocsmateraszokon torlódó emberek egyenként a felelősek, hiszen hiába beszélnek nekik a technokrata elit szakértői.

Viszont ugyanígy el kell keseríteni azokat is, akik most szombat után azon lelkendeznek kitörő örömmel, hogy itt van végre az egyéni szabadság, a szabad fogyasztás visszatért, végre senki sem sérti szabadságjogainkat. Ha ugyanis megnézzük, ezt a nagy teraszos szabadságot egyenesen Orbán Viktor miniszterelnök vezényszavára, füttyentésére követte el mindenki. Hiába kínos talán azoknak erre gondolni, akik hónapokig a kormányt, az államot és az államigazgatást hibáztatták a lockdownpolitikáért, a „vírushisztiért”, vagy „Covid-kommunizmusról” panaszkodtak, a délután a várbeli teraszon lefotózott, söröspoharat szorongató Orbán engedélyével, parancsszavára kivonulni

Hiszen emlékezhetünk még élesen arra, a miniszterelnök már a 2021 februári gazdasági évnyitón nemzeti konzultációról, gazdasági újjáéledésről, villámgyors oltási programról és húsvéti nyitásról beszélt. Nem is véletlenül, hiszen éppen ő igazán sejthette: az, hogy a magyar társadalom, minden európai társadalommal együtt a tomboló járvány közepén, januárban vagy februárban még nem nyithat, felvetette annak a lehetőségét: talán nem is igaz az, amit Orbán a saját lábon állásról, a piacon való megélésről, fogyasztásalapú gazdaságról eddig „munkaalapú társadalom” címen összehordott. És talán nem igaz az sem, a halálozási mutatókat látva jó ötlet volt leépíteni és bújtatott privatizációnak alávetni kórházainkat és a közegészségügyet, ahogyan ötezer orvos és ápoló szolgálati jogviszonnyal a rendszerből való kiűzése is szarvashiba volt.

Az Orbán által kiépített rendszer márciusban bizony korrigálni volt kénytelen: húsvétra semmiféle nyitás nem jött, újabb lezárásokra került sor. Az ellenszert ugyan gyorsan megtalálta, hiszen a hasonló jellegű szerb autokrata rendszerrel együtt felismerte: Magyarországnak is van két olyan ütőkártyája, amivel 2021 elején fordítani lehet képes a Covid-járványon. Az egyik, hogy az Európai Unió gyógyszerügynökségével szembemenve keleti vakcinák rakományait hozathatja át, és központosított, parancsuralmi államigazgatással gigantikus oltási programot is tud szervezni.

Mindez meg is történt, és így a vakcina, a védőoltás vált a leegyszerűsített történet központi szereplőjévé.

vagy például a „védettségi igazolvány” egyvalamit nem garantál: a biztos védettséget, ugyanis egyetlen olyan, jelenleg használt vakcina sincsen (miután a Johnson&Johnson beadását leállították), ami egy dózis után biztossá teszi, hogy nem betegszünk meg, vagy hogy egy-két hétig nem fertőzünk.

De most hiába mutatnak erre rá annyian: a kártyák körüli egyenlőtlenséget, a jogi megkülönböztetést, ami a legújabb, készülő kormányrendelet után nyomban meg fog jelenni, egyelőre felülírja a berendezett Nagy Esemény: a nyitás. Ahol a sör kortyolgatása, esetleg egy-két cigaretta elszívása közben talán el sem gondolkozunk azon: ismét a vezérmese részei leszünk, akkor kapjuk vissza „a teljes életünket” (ami alatt a 2020 előtti fogyasztói identitásunkat értjük manapság), amikor Viktor kiül a Karmelita elé.

Ez volt az a népünnepély-hangulat, sokaság, mémesíthető fotó, amire a lassan a kampányra teljesen ráforduló Orbánék vadásztak: a nép fia, a „sokaság” élén álló, karizmatikus vezető kinyitja a karámajtót,

Aki esetleg csodálkozna azon, hogy mégis mire számít Orbán, nem fél-e attól, hogy ebből nyárra ismét óriási járvány lesz, hiszen akad még bőven oltatlan, az egyrészt nem gondol bele abba, hogy ez minden bizonnyal egy saját szakértőkkel kikalkulált, jól megtervezett lépés volt. Elképzelhető az is, hogy – miközben a közönség és a média, de még az egészségügyi dolgozók sem ismerhetik meg ezeket – a kormány látott már olyan hazai és nemzetközi átfertőzöttségi becsléseket, amelyek alapján nem fél immár semmiféle nagy góctól és járványrobbanástól.

Ez persze még a jobbik eset. A rosszabb az, ha valami miatt nem igazolja semmi a számításaikat. Erre azonban az oltási program közepén immár kevesebb az esély. Sok még a kérdés a lockdown hasznossága körül is, hiszen a nagyon szigorú maszkviselést és karantént bevezető, demokrata Kalifornia, és a mindezekre fittyet hányó republikánus Florida halálozási adatai nagyjából ugyanott állnak. Nem bizonyos tehát, hogy minden, 2020 márciusától megszokott és kisütött járványvédelmi gyakorlat megáll úgy, ahogyan azt jelenleg képzeljük.

Mindez azonban, attól tartok, ismét csupán a politikafüggő, keménymagos közönséget és a sajtót fogja érdekelni. A többiek szépen lassan betöltik a tömeges oltópontokat, a kocsma- és kávézóteraszokat, majd a színházakat, mozikat és edzőtermeket – utóbbiakat szigorúan az elég értelmetlen kártyák lóbálásával.

Hiszen ez itt Magyarország, és a járvány úgy viselkedik, mozog és hullámzik, ahogyan a kormányzati kommunikáció azt éppen szeretné.

Olvass még Tóth Csaba Tibortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!