Az igazság mindig utat tör magának, ezen a járvány sem változtat

Jogosan várja el a társadalom azt, hogy a rendelkezésre álló ismereteket szélesebb körben hozza nyilvánosságra az állam a tisztánlátás érdekében.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Válságos, illetve forradalmi időszakokban politikai és össztársadalmi nyomás hatására megindulhatnak olyan folyamatok, melyek előtérbe állítanak bizonyos elveket, eszméket. A covidválság kapcsán felmerülő kérdések közül talán az információszabadság ügye az, amelynek a jelentősége tartósan megnőhet.

Ha a csillagok állása úgy hozza, a társadalmi nyomás révén tekintélyesebb szerephez jutó gondolatok aztán szorosan összekapcsolódhatnak a válság után kialakuló új berendezkedéssel. A felgyorsult ritmusú 21. században persze az egyes társadalmi berendezkedések jó eséllyel aligha tartósabbak, mint a sarki jégtakaró, és igazából történelmi távlatból visszatekintve lehet majd csak megmondani, hogy mennyire bírt egy úgynevezett sztáreszme igazán nagy hatással valamely közösségre egy adott időben. 

Hogy milyen eszmék kerekednek felül, az függ a válság természetétől, attól, hogy a válság okozta aggodalmak hogyan hatoltak be a személyes világunkba, és milyen hiányosságokra világítottak rá.

A covidválság alatt tonnaszámra jöttek elő különböző társadalmi problémák – egyebek közt olyanok is, amelyek a közegészségügy témaköréhez csak érintőlegesen kapcsolódnak, így a társadalmi stressz, George Floyd, BLM, szabad mozgástér, stb. De ha egyetlen olyan princípiumot kellene kiemelni, amely választ ad a sokszor egymástól nagyon eltérő, mégis közös gyökerű problémák közül jónéhányra, akkor talán az információszabadság lenne ez a princípium. 

 „Hogy van ezer vész és válság, az igaz, de (...) mint megígérte a végzet, békés hon vár ránk” – fogalmazott egykor Vergilius, utalván arra, hogy

Az oda vezető út sikeres kikövezéséhez cselekvési tervre és azt vezérlő szellemi elhivatottságra van szükség. A szellemi elhivatottság hajtóereje pedig absztrakt módon felfogható úgy, mint elvek és személyes meggyőződések mentén kidolgozott értékrendszer. Ez az értékrendszer a társadalomban megerősíti azt a felfogást, hogy a kikövezett cselekvési útvonalon végighaladva eredményeket lehet elérni, legyen szó technikairól vagy társadalmiról. 

Bár politikatudományi mikroszkóppal nézve előfordulhat az is, hogy több eszmerendszer fut egymással párhuzamosan,

Az 1789-es francia forradalom krédójaként ismert Emberi és polgári jogok nyilatkozata a felvilágosodás korának politikafilozófia alapelveiből táplálkozva jogilag definiálható keretbe foglalta a forradalom három fő eszméjét: „szabadság, egyenlőség, testvériség”. Noha mind a három eszme fontos volt, és a mai napig alapvető hivatkozási pontnak számít a demokráciaelméletekben, maga a nyilatkozat szövege ezek közül javarészt az egyik vezérelv, nevezetesen a szabadságeszme korabeli jogi értelmezésének gyakorlati módszereit boncolgatta és használta építőelemeként. 

Az első világháború pusztítása utáni káosz (és az azt tetéző spanyolnátha veszedelme) számos országban végletesen felnagyította – majd nem is hosszú idő alatt borzalommá torzította – a nemzetállami eszmékbe vetett hitet, másutt azonban teret nyert az igazságosságra, társadalmi szolidaritásra való törekvés elve is. Ez a Szovjetunióban sztálini diktatúrához, Magyarországon pedig a rövid életű, rossz emlékű Tanácsköztársasághoz vezetett, ám Nyugat-Európában legálisan működhettek a kommunista pártok az 1940-es évek elejéig. 

A második világháború végén a szabadság iránti vágy ugyan reneszánszát élte Európában, de a hidegháború örve alatt létrejövő politikai rendszerek közti ellentmondások és érdekharcok alaposan átalakították a szabadság mint fogalom értelmezését.

Újabb fordulatot hozott a nevezetes 9/11. A 2001. szeptember 11-i merényleteket – valamint amerikai kísérőjelenségként a lépfenével ellátott, postacímekre küldött borítékok miatti megbetegedéseket – követően a félelem légköre uralkodott el. Mindez ugyan főleg az Egyesült Államokat sújtotta, de az újszerűnek számító iszlamista terrorizmus globális légi közlekedési paranoiát váltott ki. Enyhébb vagy erősebb formában az egész világot – egészen abszurdnak feltételezett helyeken is – a pokolgépes robbanásoktól való rettegés járta át. Washington bel- és külpolitikájának alakítása során új vezető elv, a biztonsági, védelmi szempontrendszer vált meghatározóvá.   

Most adott egy globális egészségügyi válság, az emberiség agyának kerekei pedig egyetlen, de számtalan kérdést felvető gond körül forognak.

Honnan indult a járvány? Mekkora a tényleges valószínűsége a súlyos megbetegedéseknek? Meddig lehetünk immunisak a covidra, ha egyszer már elkaptuk? Mennyivel veszélyesebbek egyes vírusmutánsok másoknál? Most épp milyen mutánsok terjednek az éterben? Milyen felületek fogdosásával esélyesebb elkapni a vírust? Mennyire veszélyesek a szupermarketek? Mennyivel hatásosabbak egyes oltóanyagok a másiknál? Hányszor kell majd oltakozni? Hányadik hullámban vagyunk valójában? Meddig kell korlátozásokra számítani?

Egyes kérdésekre a válasz nyilván összetettebb, mint másokra, viszont nagyon sok olyan kérdés felmerül, amelyek esetében

Aligha volt még olyan köztéma a nagyvilágban, ami ekkora számú bizonytalan és kétkedő embert szólaltatott volna meg. Habár tömegek még nem vonultak az utcára kifejezetten azért, hogy konkrét kérdéseket fogalmazzanak meg – hiszen a legtöbb országban a tüntetéseket is korlátozzák –, mégis, ha bárhol demonstrálnak a korlátozások ellen, ott igencsak erőteljesen elhangzanak az előbb példálózóan említett kérdések is.  

Érdemes tisztázni az információszabadság alapvető értelmezését. Ez olyan alapjoghoz fűződik, amely a közérdekű nyilvános adatok megismerésére és terjesztésére irányul, abból a célból, hogy a közintézmények átláthatósága és a közhatalmat gyakorlók demokratikus ellenőrzése érvényre juthasson. 

Az információgyűjtés és a begyűjtött információ széleskörű terjesztése – ami már a szólásszabadság fogalmi körébe tartozik – számos történelmi korszakban felmerült, mint alapvető polgári igény. Az angol polgári forradalom idején az információszabadság nevében követelték petícióban, hogy a király tanácsadói vállaljanak felelősséget. A már említett, 1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozatának XIV. pontja rendelkezett arról, hogy a polgárok nyilvánosan hozzáférhessenek a befizetendő adóik felhasználásának és állami kiadásoknak a részleteihez. 

Az ilyen irányú igényeket azonban a képviseleti demokrácia intézményesülési folyamatai során rendszerint nem harsány hangadók fogalmazzák meg. Ha bármikor felmerült az információhiány problémája, azt könnyű volt orvosolni, egyszerű technikai – például digitális – újításokkal, néha elfeledtetve azt a tényt, hogy nem minden információ került napvilágra.

A napirenden levő ügyek rendszerint nem voltak közvetlen hatással az emberek nagy tömegének a legközvetlenebb személyes érdekeltségére, illetve egészségére. Most viszont az aktuális vírushelyzet minden földi halandót érint. Csak egy bolygónk van, rajta élünk közösen, szinte minden ország lakója „járványsorstársunk” ilyen-olyan módon. Bármerre próbálunk utazni, a probléma mindenütt velünk marad. 

Az információigény egyik kiemelt hazai példája az a közös levél, amelyet egy csoport médium írt Orbán Viktornak és Müller Cecíliának a közelmúltban. Ebben a közös levélben kérték a bejutási lehetőséget a covidosztályokra, hogy beszámolhassanak az ott uralkodó állapotokról, képeket és videókat készíthessenek. A kérelmet nem hagyták jóvá, és mivel elméletileg a mostani hullám lecsengőben van, erre valószínűleg már később sem kerülhet sor. 

A beadott oltások száma és azok hatásossága körüli bizonytalanságok magát a kérdést még egy jó ideig életben tartják.

Magyarországon az elmúlt 11 évben egyre drámai módon csökkent az átláthatóság a NER legfontosabb építőköveiként emlegetett korrupciós ügyletek és kétes hátterű kormányzati nagyberuházások ismerete vonatkozásában. Ez a helyzet már eleve táptalaja annak, hogy a pengeélen táncoló társadalmi tűréshatár elérjen egy tetőpontot.

Ezen a ponton már a járványkezelés kapcsán felmerülő közérdekű adatok harsányabb, olykor akár agresszívabb kikövetelése csak egy kiszámítható válaszreakció lesz az elmúlt évek során keletkező, politikai átláthatóság hiányaiból eredő társadalmi feszültségre. Ezen a ponton a média kutatómunkáit a publikum kakofóniája is ösztönözni fogja. Hiszen a civilek hangja már kihallatszik a spájzból. 

A szerző a Maastrichti Egyetem hallgatója. Olvass még Kárpáti Jánostól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!