+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Alpár
2021. április 22. csütörtök, 08:27
A digitális korban nem lehet egyszerűen kizárni vagy figyelmen kívül hagyni az összeesküvés-elméleteket. Nem csak foglalkozni kell velük, esetleg elutasítólag, de láthatjuk: minden bornírtságuk ellenére néha beletalálnak rejtett összefüggésekbe.

Ez itt a Balkánmagyar. A Balkánmagyar Losoncz Alpár filozófus, az Újvidéki Egyetem professzorának rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

 

Nehéz megkérdőjelezni a diagnózist, hogy összeesküvés-elméletek özöne zúdul ránk. Hasztalan szűrik a nagy techkonszernek az olyan gyakran deklamáló elméletgyártókat, mint az amerikai Alex Jones vagy a „koronahisztériát” szajkózó német Heiko Schrang. Ezen teóriák, akár búvópatakként felszínre jutva, de elérik a címzetteket.

 

A konspirációipar – névleg a létező kor ellenében, de nagyon is összhangban vele – kiiktathatatlanná vált.

 

Ennélfogva megkerülhetetlen a kérdés: hozzáad-e bármit is a pandémia az összeesküvés-elméletek további virágzásához? Ad-e újabb impulzust a konspirációs beszédmódnak?

 

Egykor az akadémiai beszédmód keretén belül mozgó értelmezők messze elkerülték a konspirációs gondolkodással való foglalatoskodást: aki ad magára, az nem bonyolódik bele félőrült, paranoiás képzeletet gerjesztő, az igazságot rabulisztikára váltó okoskodások boncolgatásába. A félelemmel, bizonytalansággal terhelt embert persze rabul ejti a paranoiát tartalmazó, megrongált képzelet  ̶  de mi köze van a komolyságot megcélzó tudománynak a csőcselék fura élvezetéhez, az ösztönök áradatához, az önszuggesztió handabandázásához, a gyanús fantasztikumhoz?

 

Olybá tűnik, hogy az összeesküvés-diskurzus a tehetetlenek és a hamis képzeteket szorgalmazók dolga.

 

Ők azok, akik diabolikus spekulációkat űznek, és azt fontolgatják, hogy a „valóság” mögött elrejtett valóságok sorozata áll. Csakhogy elmúltak azok az idők, amikor a konspirációs elméleteket el lehetett intézni az erőszakra felbujtó bűnbakkeresés mechanizmusaira, a zagyva libidó túltengő tevékenységeire, az üresbe futó klisékre, a mélyelemzéseket helyettesítő kognitív tompaságra, az uralkodó negyedműveltségre vonatkozó utalásokkal.

 

Önhitt módon pálcát törni ezen elméletek felett  ̶  vajmi kevés eredménnyel jár.

 

Az egyszerű hiba, az ostoba tévedés belevetítése e beszédmódokba  ̶  nem visz bennünket közelebb a lényeghez, elvégre a valamelyest figyelmet érdemlő értelmezések jelzik is, hogy

 

az összeesküvés-elméletek nem szükségszerűen pontatlanok.

 

És nem kevés az olyan összeesküvés-diskurzus, amely bizony telibe talál: az amerikai Watergate-botránnyal kapcsolatos eszmefuttatások, amelyek a hivatalos verzió mögé vezetnek bennünket, éppen ilyenek. Nem mintha nem érhetnénk tetten kliséket alkalomadtán, vagy nem pillanthatnánk meg a reflexió megnyomorodását ezen elméletek nagy részében; nem mintha nem vakítanák ezen beszédmódok a látás szervét; nem mintha nem akadnának visszataszító és undorító elméletek közöttük. Ám a konspiratív gondolkodás makacs fennmaradása, akár bővített újratermelése több, mint tünet.

 

Valójában a konspirációról való beszédrangjának kérdése már régen eldőlt. Korunk az új diszciplínák rohamos terjedését jegyzi: az új tudományos ág születését egy pénzügyileg támogatott folyóirat, és nem utolsósorban nagy kiadóházak, mint a konspirációról szóló elméleteket felkaroló, egybeszedő Routledge, segítik elő. És ez itt már megtörtént: így egyre többen vágnak bele, hogy értelmezzék a konspirációs elméletek ismeretelméleti aspektusait, és széleskörű kisugárzásuk titkát.

 

Ráadásul azt sem mellőzhetjük, hogy a konspirációs elméletek termelői nem vádolhatók naivitással, ellenkezőleg. Steve Bannon, Donald Trump egykori tettestársa, tanácsadója, nem csak azt zengi a Breitbarton, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, azaz, hogy jelenleg a világ sorsát eldöntő kozmikus párharc folyik, méghozzá az emberi elméért, hanem nagy kedvvel figyeli önmagát, ahogy elméleteket fabrikál.

 

És az sem felel meg maradéktalanul a valóságnak, hogy ezen elméletek mindig csak redukálnak. Léteznek igencsak bonyolult összefüggéseket tartalmazó elméletek. Aki Steve Bannon és a német Pegida összeesküvés-gyártmányai érzékelése kapcsán

 

fellélegzik, hogy lám, ez csupán a szélsőjobb frivol időtöltése, vagy hogy mindez csak valamilyen eszeveszett, kormeghatározott „populizmus”, amely erőt vett a gyengéken és a butákon, mégsem dőlhet nyugodtan hátra.

 

Akadnak aztán összeesküvés-elméleteket gondozó szerzők a baloldalközeli tartományokban is: a 2001. szeptember 11. kapcsán kibontakozó „nagy hazugságról” elmélkedő Thierry Meyssan például idetartozik.

 

A felvilágosodás irányvonalaiba mereven kapaszkodó értelmező nyilván egy egyszerű zsákutcát azonosít itt. Ám tovább bonyolítja a képet, hogy

 

a felvilágosodás előrenyomulását úgy kísérték az összeesküvés-elméletek, mint árnyék a tárgyat.

 

Ráadásul az olyan klasszikus szerzők, mint John Robinson vagy Augustin de Barruel (18. század) magát a felvilágosodást is egy hatalmas összeesküvésként láttatták. Kissé hasonul ez ahhoz, ahogy a kortárs, szubtilis konspiratív eszmefuttatásokat felvonultató  ̶  és az olyan, aláásó jellegű, a hidegháborús paranoiával szembefordított, ellenkonspirációt szorgalmazó, nevezetes amerikai szerzőkre, mint Thomas Pynchon vagy William Borroughsra hivatkozó  ̶  Mathias Bröckers, egyébként a Die Tageszeitung egyik alapítója, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat tout court a konspiráció művének minősíti. Valójában ide-oda áramlik a konspiráció, és időről időre összefonódik a konspirációról szóló beszéd és a konspiráció gyakorlása.

 

Természetesen az összeesküvés-elméletek súlyos használati-merkantil értékkel rendelkeznek. A piac megrezzen, és feszülten figyel, ha valaki előáll mondjuk azzal az ötlettel, hogy Jim Jones, akinek ténykedéséhez 900 ember öngyilkossága fűződik (1978, Jonestown), a megrendítő esemény előtt a CIA egyik ügynökével elegyedett beszélgetésbe, vagy ha azt hallja, hogy Putyin azért ösztönözte a szurkolók huliganizmusát a labdarúgó Európa-bajnokságon, hogy minél gyorsabban előremozdítsa a britek kiválását az EU-ból.

 

Vagy szelet kavar a tény, hogy valaki újfajta elmélettel lép elő a dolláron látható Nagy Pecsét eredete kapcsán. Megmozdult a frankfurti könyvvásár 2003-ban, amikor a két évvel azelőtti amerikai események több értelmezést is teremtettek. Azon pedig már senki sem fog meglepődni, hogy 1999-ben mind a Figaro, mind a L'Expres a piaccal együtt kiáltott fel: megvan a Cion bölcsei jegyzőkönyvének a szerzője!

 

És minden kétséget kizáróan magas az összeesküvés-dimenziónak az árfolyama a politika csatározásaiban is. 2016-ban az amerikai demokraták lelkendezve, beleszédülve önnön képzeletükbe gyúrták tovább Christopher Steele, brit titkosügynök állítássorozatát Putyin és Trump álságos-bensőséges összefonódásáról  ̶ 

 

az „orosz kapcsolat” aztán mentesítette őket attól, hogy belemerüljenek vereségük valódi okrendszerébe.

 

Persze Trump, a konspirációs gyár eleven megtestesítője sem maradt le: amikor vesztett, akkor a beáramló „kommunista pénzt” ütlegelte, azaz Venezuelát és másokat hibáztatta, hogy piszkos pénzt csúsztattak az elnökválasztási küzdelembe.

 

Hovatovább feltehető, hogy a politika perszonalizációjának korában, amikor az eszmék helyett a médiában forgolódó politikus pszichologizált személyiségére és narcisztikus önazonosulásaira vetül a legerősebb fény, az összeesküvés-elmélet könnyedén talajra lel. Roberto Esposito, a jelenkor fontos politikafilozófusa fejtegette, hogy

 

a képviselet válságának biztos jele, hogy a reprezentációból teátrális-mediális előadás lett:

 

ez pedig kedvez az említett elméletek verklidallamainak.

 

Amikor, mondjuk, az itt már említett Pegida folytonosan egy céltáblára, nevezetesen Bill Gatesre lő, akkor maga is perszonalizál: azt sugallja, hogy az amerikai a népességszabályozás okán tör oly erőteljesen lándzsát a Covidot letörő oltakozás mellett, azaz, hogy a járvány ürügyén világszintű elitváltást kíván előmozdítani  ̶   amúgy csupán megjegyzem, hogy akadnak itt történelmi előzmények, tudniillik, a 18. század Franciaországában, amelyben oly sokat vitáztak a „beoltott himlő” kapcsán (lásd az olyan értelmiségi csillagok, mint Diderot és D`Alembert a védőoltás igazoltságáról), a rendőrség, és egyes teológusok jó ideig éppen azért ellenezték az oltást, mert akadályozza a népességszabályozást

 

Mindeközben, a kor megannyi értelmezőjéből árad a nem szűnő panasz: az emberek a szakértők megalapozott véleménye helyett az affektusaik vezérlését követik, odalett a közvéleményt formáló statisztika, a ténykonstrukciók tekintélye  ̶  miközben az önmaga fogalmának megfelelő liberális demokrácia lélegzetet sem tud venni az objektivitást visszatükrözni hivatott tényteremtés nélkül. Jellegzetes tény így, hogy éppen a pandémia közepette fejezték ki egyes szerzők azon reményeiket, hogy a járvány sikeres leküzdése révén talán-talán visszahozható az említett tekintély.

 

És az összeesküvés-logika elterjedtsége nem függ-e a szakértelem és az objektivitás tekintélyének elapadásától?

 

Mindez rendben van, azonban még messzebbre kell mennünk. Richard Hofstadter, a sikerkönyvek tömkelegét író politológus állította, hogy az amerikai politika eredendően paranoid jellegű: vélhetően a túlhatalom okán. Azért hadd tegyem hozzá, hogy az európaiak is gyorsan társulnak az összeesküvés-formák létrehozásában, így „9/11” kapcsán könyvben elmélkedett egy volt államminiszter is (Andreas von Bülow), azaz őket is megigézi a hatalom, túlhatalom, törékenység hármasa.

 

A lényeg: nem lehetséges a konspiráció taglalása a hatalom összefüggésrendszerének figyelembe vétele nélkül, amelybe mindig belefuródik a titok, a titok titkolása, elrejtése.

 

Nincs hatalom titok nélkül,

 

és az összeesküvés-elméletek a maguk túlhajtott leleplezési igényükkel is ebben a jelben állnak. Az, hogy a vélt jobbantudás alapján és obszesszív módon mindig a titok szférájában mozgó hatalmat kivánják lemezteleníteni, idevágó tény. A liberális demokrácia ügyintézői persze mindig a reveláló, idealizált, és egységként működő, mindent átlátó nyilvánosságot, a végtelenné tett kommunikációt emlegetik mint gyógyírt.

 

Ám azok számára, akik elolvasták Reinhart Koselleck híres fejtegetéseit a vonatkozó témáról (pontosabban a szabadkűművesekről), vagy akik kisérik a kommunikatív kapitalizmussal kapcsolatos okfejtéseket (Giorgio Agambennél), a szituációt beárnyékolja a tény, hogy maga a nyilvánosság is a titokra utalt. És ez most nem síránkozás a szűkülő nyilvánosság miatt, hanem annak belátása, hogy a kultúraipar, a korporációk, az állami ellenőrző szervek, a „felügyelői kapitalizmus” ágenseinek kontextusában formálódó nyilvánosság is csak ezt tudja: egyszerre leleplez és elrejt, egyszerre rántja le a leplet, és hoz létre titkokat.

 

Niklas Luhmann, a kritikát nagyon nem kedvelő társadalomtudós fogalmazott úgy, hogy manapság

 

minden lehetségessé vált számunkra, ám közben nem változtathatunk meg semmit.

 

Paradoxon ez a javából, ugyanakkor erős fényt derít a nyilvánosság lehetőségeire is.

 

Brian Kelly pedig, akinek a nevéhez egy mérföldkőnek számító írás fűződik, azt állította, hogy az összeesküvés-elméletek kiszűrik a véletlent, és egy rendezett világot képzelnek el, amelyben nincs értelemnélküliség. Ugyanakkor ezen elméletek szerzői  hiperszkepticizmussal élnek: azt mondják, hogy semmi sem az, aminek látszik, mindennek van mögöttes értelme és mozgatója. Reményei szerint viszont a filozófia ténykedése megálljt parancsolhat a valóság eme kirojtosodásának.

 

Nem hiszek azonban abban, hogy a filozófia képes erre. Összekuszálódott a biztonságérzet, különféle lidércfények derengenek, ám ezen felül is kell, hogy legyen valami, ami kedvez az összeesküvés-elméletek burjánzásának. Ami arra kényszerít bennünket, hogy kérdezzünk:

 

nem maga a kapitalizmus valósága vált konspiratívvá, vagy volt már eredendően is konspiratív jellegű?

 

A pandémia  ̶  amelynek nincs is hivatalos értelmezése (katasztrófa ez? vagy istenítélet?)  ̶   kapcsán különféle „elméletalakzatok” keringenek (a kínaiak vagy amerikaiak ténykedése okán kiszivárgott vírus, a digitális ellenőrzést megvalósító chipek beépítése stb.). És hogy deklaratív módon válaszoljak az írás elején feltett kérdésre: nincs egyetlen olyan tendencia sem körülöttünk, amely akadályozná az összeesküvés-elméletek további sikeres túlélését.

 

Losoncz Alpár filozófus, az Újvidéki Egyetem professzora kéthetente rendszeresen az Azonnalin! Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!        

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Schiffer Andrással és Böcskei Balázzsal azt jártuk körbe, mit jelent a magyar Eb-szereplés a focinkra nézve, és hogyan bántak a magyar szurkolókkal Münchenben. Podcast!

Miután Németországot meghódította már az ausztropop, ideje betörnie Magyarországra is.

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén a holland miniszterelnök felvetette, hogy Magyarországnak távoznia kellene az EU-ból, ami cselekvésre ösztönözte a DK miniszterelnök-jelöltjét.

Hadházy az Azonnali Karácsony-interjújára reagált: szerinte a korrupcióval szemben nem
lehet pragmatikusnak lenni.

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A Parlament és Lánchíd kötötti ideigelenes pihenőparkban átalakíthatsz egy parkolót. Pályázz augusztus 10-ig!

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás