+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szűcs Donát
2021. április 21. szerda, 20:10
Újlipótváros vendéglátósai közül van, aki már az órákat számolja a terasznyitásig, és nem győzi kivárni, hogy megérkezzenek az első vendégek, de olyan hely is akad, ahol a veszélyes homlokzat miatt engedélyt sem mernek kérni. Hiába pörög sok helyen a házhozszállítás, annak a költsége nagyon nagy, mindenki a hús-vér vendégeket várná. Fotóriport!

EGY IPOLY UTCAI ELEGÁNS FOOD BAR ELÉ – BIZTOS, AMI BIZTOS – MÁR KIRAKTÁK A BÁRSZÉKEKET. ORBÁN VIKTOR KORÁBBI BEJELENTÉSE SZERINT UGYANIS HA MEGVAN A 3,5 MILLIÓ BEOLTOTT, NYITHATNAK A VENDÉGLÁTÓHELYEK TERASZAI.

 

A POZSONYI ÚT KÁVÉZÓINAK ÉS VENDÉGLŐINEK NAGY RÉSZE ELVITELRE MOST IS NYITVA VAN, A POZSONYI SÖRÖZŐ KIRAKATÁBAN AZONBAN TORLASZKÉNT ÁLLNAK A SZÉKEK.

 

A KÖRNYÉK EGYIK LEGFELKAPOTTABB DELIKÁTJA, A SARKI FŰSZERES AZONBAN TELJES GŐZZEL KÉSZÜL A TERASZNYITÁSRA. BÁR AZ ASZTALOK KÖZÖTT MÉG NEM JÁRVÁNYKOMPATIBILIS A TÁVOLSÁG, A NYITÁSRA MÁR EZ IS BIZTOS ÍGY LESZ.

 

SZÉKEK GLÉDÁBA ÁLLÍTVA. A SARKI FŰSZERES ELADÓI SZERINT AHOGY LEHET, ŐK NYITJÁK A TERASZT. AZ INFRASTRUKTÚRA LÁTHATÓAN CSŐRE TÖLTVE.

 

A DUNA PARK ÚJLIPÓTVÁROS PATINÁSABB HELYEI KÖZÉ TARTOZIK, ÁLLÍTÓLAG MAGA GYURCSÁNY FERENC IS SOKAT JÁR IDE. ELVITELRE MOST IS NYITVA VANNAK.

 

A SZENT ISTVÁN PARK MELLETTI MÉRETES TERASZUKON AZONBAN A NAPERNYŐK EGYELŐRE CSÜGGEDTEN LÓGNAK, AZ ASZTALOK HELYÉT PARKOLÓ AUTÓK FOGLALTÁK EL. HÉTVÉGÉN MÁR JÓ ESÉLLYEL MÁSKÉPP LESZ, SZERDÁN MÁR 3,36 MILLIÓ BEOLTOTTAT REGISZTRÁLTAK.

 

ENNEK A KÁVÉZÓNAK MÁR A NEVE IS A SZABAD TÉRRE UTAL. A TERASZNYITÁS LÁTHATÓLAG NEM JELENT MAJD NEKIK PROBLÉMÁT.

 

NEM ÚGY, MINT ENNEK A POZSONYI ÚTI PIZZÁZÓNAK. AZ ELADÓK SZERINT A FELETTÜK LÉVŐ HÁZ ROSSZ ÁLLAPOTÚ HOMLOKZATA VESZÉLYES LENNE A VENDÉGEKRE NÉZVE, EZÉRT ŐK MÉG ENGEDÉLYT SEM KÉRNEK – ÍGY EGYELŐRE MARAD A HÁZHOZSZÁLLÍTÁS ÉS AZ ELVITEL.

 

AKIKNEK NEM KELL TERASZ: A LEZÁRÁSOK LEGNAGYOBB NYERTESEI A KISBOLTOK ÉS A DOHÁNYBOLTOK VOLTAK, EZEKBEN SOKÁIG LÉTSZÁMKORLÁTOZÁS SEM VOLT.

 

HA EZ A TERASZ NYITVA LESZ, A TROLI UTASAI IS LEUGORHATNAK MAJD EGY SÖRRE.

 

EGY POZSONYI ÚTI DESSZERTBÁR ELADÓJA SZERINT ŐK IS NYITJÁK A TERASZUKAT, AHOGY A KORMÁNYRENDELET ENGEDI.

 

PÉTER PIZZÉRIATULAJDONOS ÉS ÜZLETVEZETŐ, ITT ÉPPEN AZ ÜZLEHELYISÉGÜK ELŐTT PARKOLÓ VESPÁJÁN PIHEN. NEHÉZ HAT HÓNAPON VANNAK TÚL, HIÁBA A SOK HÁZHOZSZÁLLÍTÁS, MÁR NAGYON SZÍVESEN LÁTNA HÚS-VÉR VENDÉGEKET, AZ EGÉSZ ÜZLETE ERRE VAN FELÉPÍTVE. A BALJÁN LÁTHATÓ EGYASZTALOS MINITERASZT KETTŐ VAGY NÉGY SZÉKKEL AHOGY LEHET, NYITJÁK.

 

EZ A REGGELIZŐHELY IS GŐZERŐVEL KÉSZÜL, REGGEL MUNKÁSOK RAKTÁK ÖSSZE A PADOKAT, A TULAJDONOS PÉLDÁUL EGY FACEBOOK-POSZT SZERINT ASZTALOKAT IS CSISZOLT.

 

NEM MINDENKI OLYAN SZERENCSÉS, HOGY KI TUD TENNI ASZTALOKAT. EZ A TÁVOL-KELETI LEVESEZŐ PÉLDÁUL JÓ ESÉLLYEL NEM KAPNA ENGEDÉLYT, CSAK A JÁRDÁT TUDNÁK TELJES SZÉLESSÉGÉBEN ELFOGLALNI, AZT MEG UGYE NEM LEHET.

 

A DUNÁTÓL BELJEBB MOZDULVA EGYRE KEVESEBB A TERASZKOMPATIBILIS VENDÉGLÁTÓHELY. EZEN A BISZTRÓN PÉLDÁUL NEM SOKAT FOG SEGÍTENI A TERASZNYITÁS: A KÉT APRÓ BÁRASZTALON LEGFELJEBB EGY-EGY HAMUTÁL ÉS KÉT POHÁR SÖR VAGY BOR FÉR EL.

 

KÉPEK: Szűcs Donát / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A járvánnyal kapcsolatos álhírterjesztésért megítélt érdemrendet így senki nem vette át – a DK miniszterelnök-jelöltje azért nem kell szomorkodjon, meg fogja azt kapni postán.

A szükségállapot meghosszabbítását a parlamentnek is meg kellene szavaznia, de azt kormánypárti képviselők sem támogatják. Magyarországon akár őszig is maradhat a veszélyhelyzet.

Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti ellenzéki összefogásnak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás