Ezért nem lesz kínai marxista kémképző a Fudan Egyetem Budapesten

2021.04.20. 07:10

Ellenzéki körökben nagy hullámokat vert, hogy kiderült: kínai állami egyetem építene kihelyezett egységet Budapesten, a Diákvárosra tervezett dél-pesti telek nagy részén. Egy nekünk nyilatkozó szakértő és egy korábbi brit tanulmány azonban megvilágította nekünk: jórészt amerikai hidegháborús propaganda, hogy a Fudan nemzetbiztonsági kockázat lenne, inkább az irdatlan kínai kölcsön korrupciós kockázatai miatt van okunk az aggodalomra a tervvel kapcsolatban.

Ezért nem lesz kínai marxista kémképző a Fudan Egyetem Budapesten

Egy hete jóformán a teljes budapesti, és részben az országos ellenzék is a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszépítési terveiről beszél. Ennek egyik oka az, hogy a bejelentés szerint a kormány által már régen tervezett, dél-pesti Diákváros kollégiumkomplexum helyét adnák át a kínai állami egyetem „szuperkampusza” részére. A félelmek másik forrása az, hogy kiderült, a magyar kormány a kampusz építésére mintegy 500 milliárd forint hitelt vett fel a kínai államtól, amit azonban a helyszínen kínai kivitelezőknek és kínai munkások bérére biztosít majd a kínai hitelező.

Mindez nemcsak a szintén kínai hitelből, javarészt kínai cégek által épített Budapest-Belgrád-vasútvonal botrányai miatt találkozott óriási kritikával. Egy, a Direkt36 oknyomozó portálon megjelent, Panyi Szabolcs által írt részletes riport a hetekben már felvetette, hogy az Egyesült Államokkal egyre inkább diplomáciai konfliktusba keveredő Kínai Népköztársaság részben az egyetemein keresztül juttat be és képez ki nekik kémkedő elemeket, miközben a Magyarországon tanuló, majd innen Kínába visszatérő hallgatókat odahaza az állambiztonság várja, hogy kihallgassa.

Még tovább kutakodott április 16-i cikkében a 444-en Miklósi Gábor, aki azt is felvetette, hiába a világ 34. legjobb egyeteme az 1905-ben még brit típusú magániskolaként számon tartott, és 1949-ben, a kommunista rezsim által államosított Fudan, Budapestre érkezése esetén az egyetemen tanítóknak és dolgozóknak bizonyos kínai törvényeket is be kellene tartaniuk, ami számos szakmai területen nagyon erősen korlátozná az elvárt tanszabadságot. Ez a feltétel pedig alapvetően különbözteti meg a Kínai Népköztársaságból érkező Fudant például a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemtől, ahol az amerikai regisztráció és amerikai diplomák és fokozatok kiadása ellenére is mindenben a magyar törvényeknek kellett az oktatási intézménynek megfelelnie. Budapest elhagyására is magyar törvényekkel kényszerítették az intézményt 

Egy kérdés azonban mindenképpen marad: mennyi esély van arra, hogy a Fudan valóban Budapestre érkezhet, és mégis mi ez az egész hitelügylet a kampusz létrehozására, és kinek érné ez végül is meg?

Amerikai propaganda” lenne, hogy kémek költöznének ide a Fudannal

Az alapvető ötlet, amely szerint kínai állami egyetem nyugati városokban indít egyetemi, oktatási képzést, közös programot, nem új. A sanghaji Fudannal nagyjából összemérhető presztízsű pekingi Csinghua Egyetemnek az amerikai Berkeley-vel van közös oktatási helyszíne a kínai Sencsenben, a Michigani Egyetem a sanghaji Dzsiao Tonggal együttműködésben végez fizetős oktatást az Egyesült Államokban és Kínában is, a brit Nottinghami Egyetemnek pedig ugyancsak a kínai Ningpóban van egy helyi egyetemmel közös kampusza. Eközben az amerikai Duke-nak is évtizedek óta van helyi képzése a kínai Kusouban és Vuhanban. Ezekről a kínai állam még sohasem állította, hogy megbízhatatlan amerikai és brit kémképzők lennének, sőt, a Fudannal minden bizonnyal ezt a modellt igyekszik majd másolni nálunk is.

A Fudan budapesti kampuszát tehát időben megelőzi egy sor kínai-amerikai kezdeményezés, amelyek még főleg az 1980-90-as évekből származnak, ekkortól (Ronald Reagan és a reformista-kapitalista kínai főtitkár, Teng Hsziao Ping idején) csatlakozott fel Kína is arra a globális egyetemi tudáshálózatra, amelynek mostanra vezető felsőoktatási intézményei ugyanolyan tagjai, mint akár a CEU, a Stanford vagy Cambridge.

Matura Tamás, a Fudannal amúgy közös MBA-programot működtető Corvinus Egyetem oktatója kérdésünkre arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fudan Egyetem budapesti tervei mindenképpen figyelemre méltóak, főleg abból a szempontból, hogy az EU-ban ez lenne az első kínai egyetemi kampusz. A fordítottjára már Matura szerint is van példa, a rengeteg amerikai egyetemi létesítmény Kínában szerinte legalábbis színezi azokat a kritikákat, amik most a projektet nyugatról érik, hiszen brit és amerikai egyetemek is hasonló partnerségeket hoztak már létre a múltban, csak éppen fordítva.

Matura szerint világos, hogy a Fudan úgy lehet a 2021-es, nemzetközi kutatási eredményeket és az egyetemek komoly tudományos publikációit rangsorban mérő Times-lista 70. helyezettje (Ázsiában a 17.), hogy szigorú nemzetközi egyetemi sztenderdeket fogadott el és érvényesít. Ez nem jelenti azt, hogy a kínai diákokra ne vonatkoznának más, sokszor antidemokratikus szabályok, de ez a nemzetközi hallgatókat nem érinti.

A 444-en „káderképzőnek” nevezett Fudan alapító okiratáról Matura azt gondolja, ez főleg a Kínán belüli, onnan ki sem igen jutó egyetemistáknak szól, a párt ugyanis konkrétan saját határain belül nyomja el a másként gondolkodókat, főleg a Tienanmen téri lázadás óta, a külföldiek idnoktrinálása azonban sohasem volt célja. Ez a terjeszkedés azonban Fudan számára „nagyon nagy lépés”, ami azt jelenti, ha botrány kerekedne a budapesti megtelepedés körül, azért a párt otthon a sanghaji rektort „venné elő”, még hozzá keményen.

„Ha egy ilyen nagy, nemzetközi egyetem marxista tanokat próbálna közép-európaiakra erőltetni, az nekik óriási presztízsveszteség lenne,

Kína egyébként külföldiektől sehol sem várja el, hogy például Hszi Csin-Pinget tiszteljék vagy szeressék, és nem hiszem, hogy ezt most Magyarországon kezdenék el” – tette hozzá.

A valódi probléma a Fudannal az az eddig elég felháborító hitelkonstrukció, amiben megépülne, legalábbis egy az Azonnalinak név nélkül nyilatkozó, a kínai felsőoktatással és belpolitikával is rendszeresen foglalkozó forrásunk szerint. Ami azonban a magyar sajtóban eddig a „kínai kémképzőről”, vagy a marxista tanokról például Karácsony Gergelynél, vagy más ellenzéki pártoknál megjelent, teljes mértékben fikció, mint ahogy a Direkt36-on és a 444.hu-n publikált cikkekben is igen sok ezzel kapcsolatban az amerikai, hidegháborús propaganda, mondja.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor ő mint kutató vállalna-e majd állást a budapesti Fudan-kampuszon, úgy válaszolt, jelenleg semmi nem késztetné erre, de persze „van az a pénz, amiért bekorpásodna a hajam”. További kérdésünkre, hogy véleménye szerint egy ilyen intézményben szabadon tudna-e szellemi munkát végezni, ha mégis odamenne, úgy válaszolt, ez attól függ, milyen tárgy oktatására kérnék fel: kínai aktuálpolitikával nem szívesen foglalkozna a Fudanon, de például semmi akadályát nem látna a szabad munkának, ha kínai történelemmel kellene foglalkoznia.

Szerinte bizonyosan nem állja meg a helyét az az elképzelés, hogy egy minden bizonnyal drága, fizetős, jövőbeli képzésen, marxizmus-leninizmus-maoizmust vagy kínai pártdoktrínákat erőltetnének a nem kínai oktatókra és hallgatókra. A neve megjelentése nélkül nyilatkozó szakértő elmondta, tapasztalatokkal rendelkezik vezető kínai egyetemeken is, ahol azonban a pártügyeket „szégyenlősen és csendben” intézik a kínai állampolgárok. Mint mondta:

bizonyos, hogy a budapesti Fudanon is alakulna a Kínai Kommunista Pártnak alapszervezete és KISZ-alapszerve is, ezek ugyanakkor csupán a kínai oktatók és diákok körében, szinte fű alatt működnének, a többieket nem zavarva.

És itt sem azt kell elképzelni, hogy a külföldi dolgozókat és diákokat kihagyva konspirálnak majd a nyugat ellen Budapesten, inkább azt, hogy a kínai tanárok és diákok például egy magánlakáson összegyűlve, a párt előírásainak megfelelően tárgyalnák Marx és Mao műveit vagy éppen Hszi Csin-Ping pártelnök legújabb gondolatait beszélnék meg az útmutatásoknak megfelelően.

Azzal viszont a szakértő sohasem találkozott, hogy mindebből bármit megkövetelnének a külföldi diákok és tanárok felé is, azzal pedig végképp nem, hogy a kínai pártideológiát akár enyhébb formában is ráerőltetnék külföldiekre. Az ezen való aggodalom szerinte csupán a kiéleződő, mindkét fél által egyre magasabb fokozatra terelt amerikai-kínai hidegháború washingtoni retorikai termékeként jellemezhető.

Ezt mutatja a megkérdezett forrásunk szerint az a véleménycikk is, amit a CEU két oktatója közölt a Telex.hu-n. Március 16-án Mátyás László és Bőgel György úgy fogalmazott, lényegében a Fudan is annak a nemzetközi, innovatív egyetemi felsőoktatási hálózatnak a szerves része, aminek a CEU is, és – a kínai jellegezetességekkel korlátozva – hasonló szerepet is tölthetne be, ezért budapesti megtelepedésüket akadályozni „káros protekcionizmus” lenne. Komoly, egyetemi kutatói és oktatói körökben tehát senki sem veszi komolyan például a Direkt36-cikk azon állításait, amely szerint veszélyes, illiberális kémképzőt terveznénk a Duna partjára.

A nekünk nyilatkozó Kína-szakértő szerint

valójában több köti össze a CEU-val a Fudant, mint a magyar kormánnyal: globális szemlélet, nemzetközileg jegyzett kutatások és publikációk.

Ugyan nem lehet még pontosan tudni, milyen karok érkeznek Magyarországra Sanghajból, ha egyszer kész is lesz a kampusz, általános tapasztalata neki is az volt, hogy valójában ezeken a vezető helyeken a nemzetközi kapcsolatok szakon is ugyanaz a neoliberális konszenzus uralkodik, mint az amerikai egyetemeken. Neki személyesen is vannak olyan tanítványai és ismerősei, akik „lelkesen várták”, hogy a kínai szakokon majd megkapják a liberális narratívával vitatkozó verziót, ugyanakkor tanulmányaik közben szinte csalódottan konstatálták, hogy Sanghajban vagy Pekingben a külföldi diákok számára lényegében ugyanaz a tananyag, mint nyugaton: a neoliberális világrend multilaterális intézményrendszere, nemzetközi NGO-k és ENSZ-ügyek.

Ez nem is csoda, hiszen hiába kínai egy topegyetem, akkor is a nemzetközi jelenlétre és versenyképességre hajt, mert a jelenlegi helyzetben csak így tud tandíjat, tehát bevételt termelni, ami velük szemben Pekingben elvárás.

Az, hogy ezek mellé kizárólag a kínai diákok megkapják még a KKP legújabb doktrínáit és a marxizmus-leninizmust is, lényegében kötelező kör.

Névtelen forrásunk beszámolt róla, neki például „általános művelő” tantárgy-jelleggel Kínában még marxizmus-leninizmus alapozót is kellett hallgatnia, de ez a tárgy lényegében kötelező rossz, „mindenki utálja, és lényegében csak egy elég unalmas tananyagot kell bemagolni” egy félév alatt, utána ezzel mindenkit békén is hagynak.

Matura Tamás szerint az, ami a magyar sajtóban a kínai titkosszolgálatok Fudan Egyetemen való megjelenéséről, és az egyetem „hidfőállás”-szerepéről megjelent, ugyancsak elég alaptalan félelem. A kutató nem zárja ki azt, hogy a kínai állambiztonság emberei az egyetemen is ott lesznek, egyesek a kínai oktatókat és diákokat fogják megfigyelni, de bizonyára akad majd hírszerzést végző „fedett személy” is.

Ez azonban nem radikálisan új dolog vagy óriási kockázatnövekedés, ugyanis Matura Tamás szerint világos, hogy mivel Magyarországon található Közép-Kelet-Európa legnépesebb kínai közössége, és miután a letelepedési kötvényekkel további tízezer kínai állampolgár szerzett magyar tartózkodási engedélyt, és a kínai multinacionális cégek is évtizedek óta jelen vannak náunk, ezért a Direkt36-nak abban igaza lehet, hogy az új amerikai-kínai hidegháborúban Budapest a kémjátszmák olyan színterévé válhat, mint a vasfüggöny idején Bécs vagy Berlin.

Ez a történet azonban nem a Fudan Egyetemmel kezdődött, és valószínűleg nem is ott fog véget érni. Ugyanakkor Matura hozzátette,

a kínai kémkedés elsődleges célpontja a nyugat és az Egyesült Államok,

Magyarországon a kormányzatot nem kell túlzottan győzködniük, technológiailag pedig szerinte nincs semmi, ami Magyarországon meglenne, náluk viszont nem.

Jelenlegi tudásunk alapján semmi nem utal tehát arra, hogy a kínai pártállam speciális „trójai falova”, gonosz terve állna a Fudan budapesti kampuszának tervei mögött. Mégsem valószínű, hogy Magyarországnak megérné ez az egész. Ennek oka pedig éppen a vállalkozás eddig ismert gazdasági háttere: míg a magyar állam óriási összeggel, 100 milliárd forintos önerővel száll be a budapesti kínai egyetem építésébe, addig erre további 450 milliárd forintos megahitelkeretet kapott a Kínai Export-Import Banktól, a kivitelezési, tervezési munkákat pedig a Kínai Kommunikációs és Építő Társaság (CCCC) nevű óriásvállalat végezné el. A hitelkeret a kiszivárgott, Direkt36-os információk szerint ráadásul nem felső, hanem közelítő érték, ami azt sejteti, lehet ez még jóval több is, ahogy a beruházás elindul.

A Kínai Exim és a CCCC hírhedt arról, hogy a kínai közvetlen külföldi befektetéseket meglehetősen nagyvonalúan kezeli, és a hitel valóban komoly kockázat a felvevőnek, miközben a teljes beruházás nagyjából csak a kínai nemzet összterméket növeli meg. De a történet persze nem olyan egyszerű, ahogyan az a jelenlegi, magyarországi vitákban is szerepel. Hogy miért? Arra számos példa is kínálkozik.

Rafinált pénzkereseti forma

Névtelen szakértő forrásunk szerint a kínai külföldi direktbefektetéseket szereti a nyugati sajtó összefoglaló néven „Belt and Road” befektetéseknek (BRI) nevezni, ugyanakkor ezek összessége egy jóval bonyolultabb kínai gazdasági eszközrendszer leegyszerűsítő beceneve.

Az előzmények magyar részről egyáltalán nem biztatóak. Ismert például, hogy Orbánék még 2014-ben éve ezermilliárdos kölcsönből egyeztek bele a kínai Belgrád-Budapest vasútvonal terveibe, és mint egyik forrásunk erre emlékeztett:

ebben az ügyben azóta magyar részről egyetlen kapavágás sem történt.

A kínaiak pedig általában nem is maguk kezdeményezik ezeket a beruházásokat, sokkal inkább az jellemző, hogy főleg ázsiai, balkáni vagy afrikai kormányok egymást próbálják legyőzni abban a versenyben, ki kínál többet a gyorsan érkező kínai hitelért cserébe Pekingnek, ki tesz mindenkit legyőző, és így Kínának nagyon előnyös üzleti ajánlatot.

A Fudan-projekt ebből a szempontból nagyon is csábító lehetett Kínának. Ezt mutatja az is, hogy a Peking által gazdasági célokra létrehozott „17+1” országos csúcstalálkozón Hszi Csin-Ping elnök külön, név szerint is említette és méltatta a budapesti vállalkozás terveit 2021 februárjában. Ugyanakkor forrásunk szerint az, hogy „egy türkmén diktátor, pakisztáni elnök vagy magyar miniszterelnök megkeresi a kínaiakat, hogy van egy nagyon jó, óriási telkük a főváros belvárosának közelében, amivel azt csinálnak, amit akarnak, ha a magyar kormányzat gazdasági holdudvarát is pénzelik”, nyilván olyan ajánlat, amire a kínai fél könnyedén ír egy számukra felettébb előnyös szerződést, és

szívesen veszi mind a magyar óriásbefektetést, mind pedig a presztízst, amit az első EU-ban található kínai kampusz jelenthet nekik.

Hozzátette, nyilvánvalóan a Kína érdekszférájába tartozó államokban, mint amilyen Pakisztán vagy Türkmenisztán, vannak politikai elvárások is, de egy EU-tagállamnál nem igazán beszélhetünk ilyesmiről, tehát nem gondolják azt Pekingben sem, hogy valódi politikai befolyást tudnának Budapesten érvényesíteni.

A 2021. FEBRUÁRI KÍNA+CEE-CSÚCSTALÁLKOZÓ. AKI BESZÉL: HSZI ELNÖK. FOTÓ: OV / FB

Ugyanakkor a „keleti nyitás” és a nyugattól, Brüsszeltől, USA-tól való függetlenedés politikai jelszava miatt Orbán Viktornak a kezdeményezés igenis hajthat ilyen saját hasznot.

Ez azonban Budapesten, és nem a távoli Kínában fogant szándék és gondolat.

Ezt hangsúlyozta kérdéseinkre válaszolva Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő is, aki elmondta, önmagában nem tartja komolynak a kommunista indoktrináció és a kémképzés vádjait a Fudannal szemben. A képviselő, aki a Szegedi Tudományegyetem mellett működő Konfuciusz Intézet körül, valamint magyar hallgatók kínai csereképzéseinek szervezésében is fontos szerepet vitt, hangsúlyozta: az, hogy a Kínai Népköztársaság és az alapvetően demokratikus európai politikai berendezkedés nem összehasonlítható, még nem jelenti azt, hogy a nemzetközi felsőoktatás területén ezek konflikust kell, hogy okozzanak.

Sőt, hozzátette, mivel saját fia is járt Kínában egyetemi képzésre, és számos ilyen diákkal beszélt, kijelentheti, a politikai indoktrináció ilyen helyeken fel sem merült. „Ilyen alapon akkor, aki a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett még diplomát, akkor az is visszaadhatja” – összegezte summásan véleményét az EP-képviselő.

Ujhelyi ezért azt mondta, szívesen látná Budapesten a Fudan Egyetemet, viszont rendkívül aggályosnak tartja a kormány által vállalt feltételeket, amely végső soron ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetet eredményez, mint nyugati hitelezőkkel, bankokkal szemben, sőt, az eladósodást súlyosbítja is. Ezenkívül egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel is, hogy a Diákváros, tehát magyar diákok kárára nem lehet területet adni a Fudannak, és leszögezte: ő csak egészen más feltételek mellett engedné be őket, például megkövetelné, hogy velük együtt a CEU is vissza tudjon térni Budapestre.

A DIÁKVÁROS EGYIK LÁTVÁNYTERVE. NAGYJÁBÓL A SÁRGÁVAL BEKARIKÁZOTT HELYEKET KAPNÁ MEG A FUDAN EGYETEM. FOTÓ: KARÁCSONY GERGELY / FB

Nem értett egyet azonban teljesen Ujhelyivel Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki április 19-én Cseh Katalin momentumos EP-képviselővel együtt a Európai Ügyek Bizottságához fordult az Országgyűlésben a kínai befolyás vizsgálatára Magyarországon. Az Azonnalinak Szél arról beszélt, a projekt nagysága, a 450 milliárd forintos kínai hitel, és a tény, hogy az egyetemépítési projekttel és a Budapest-Belgrád-vasútvonallal kapcsolatban is hiába kérdezték a kormányt, arra utal, hogy itt egyértelműen kínai politikai terjeszkedés, befolyásszerzés esete forog fent.

Azt is megemlítette, a Direkt36 cikkeiből számára nyilvánvaló, hogy az egyetem és a Budapesten indítandó nemzetközi kapcsolatok szak ugyanúgy felveti azt, hogy az itt tanuló kínai diákokat később a kínai külügyi szolgálat használja, beszervezi. Szerinte történt már erre számos eset, ezért vizsgálják több országban is például a kínai állami Konfuciusz Intézetek szerepét is:

„Igenis van olyan, hogy ilyen projektekkel elősegítjük a kínai politikai és gazdasági befolyásszerzést, akár titkosszolgálati befolyásszerzéssel is az európai közösségben, és a Budapest-Belgrád-vasútvonal, valamint a Fudan Egyetem is egy nagy kapu lehet erre Kínának!” - szögezte le Szél, aki elmondta, kérdéseivel a kínai nagykövetet is megkereste, de eddig ő sem adott semmiféle választ azokra.

A képviselő szerint tehát a gazdasági aggályokat, a Diákváros leszűkítésének kérdését és a Direkt36-on és 444-en megjelent információkat, amelyek szerint a Fudan Egyetem 2019-ben módosított alapító okiratában nem követi a gondolatszabadság elvét, egységben kell kezelni. Hozzátette, az Európai Unió számos más tagállamában ugyanilyen téma a kínai gazdasági kapcsolatok kérdése az amerikai külpolitika Kína-ellenes fordulata óta, de a képviselő szerint egyedül az Orbán-kormánynál figyelhető az meg, hogy a nemzetközi színtéren Kína-ellenes, EU-s politikai nyilatkozatokat is megvétóz, és olyan nagyságú megaprojekteket engedélyez, amelyek többe kerülnek, mint a magyar felsőoktatás éves költségvetése, amely a 2021-es költségvetés már megemelt számai szerint mindösszesen 322 milliárd forint lesz.

És így már az a konstrukció, amiben a magyar állam százmilliárd forint önrészt, a kínaiak pedig 450 millárd forintnyi hitelt adnának egy egyetemi építkezéshez, már sokkal problémásabb. A Direkt36 cikke ezzel kapcsolatban veszélyes hitelfelvételt, „kínai adósságcsapdát” emleget, és megemlíti, hogy olyan országok esetében, mint Srí Lanka, Malajzia avagy éppen Montenegró, a kínaiak a hitel nem-visszafizetésért cserébe a közvagyon jelentős részét kérik vissza. Mivel Magyarországon még a szerződés ténye is csupán a sajtóból szivárgott ki.

A Wall Street kínai farkasai

Alapvető probléma a kínai állami óriáshitelek vizsgálatánál, hogy jellemző módon 2014 óta az összes ilyen megkötött szerződést a legszigorúbb titkoktartási záradékkal látja el a hitelező fél, amelynek következtében szinte minden hitelfelvevő állam titkolózik a szerződés feltételeiről, annak részletei nem megismerhetők.

Most viszont, éppen március 31-én, egy számos kutatóközpontból álló, nyugati konzorcium publikálta az eddig elérhető legátfogóbb adatbázist a már ismert ilyen kínai szerződésekről, a Kínai Eximbank és Kínai Fejlesztési Bank 24 országból származó, mintegy 100 kínai kölcsönszerződését elemezve pedig az derült ki:

ezeknek a szerződéseknek a 90 százalékában szerepel egy úgynevezett „stabilitási záradék”.

Ennek feltételei akár sokkolónak is nevezhetőek. Ha ugyanis a hitelt felvevő cég országa, avagy az azt felvevő állam munkaügyi, vagy környezetvédelmi politikájában jelentős változás állna be, a kínai fél ezt szerződésbontási oknak fogja venni, és azonnali visszafizetést követel. Ez tehát azt jelenti, hogy a hitelt felvevő országban a Munka Törvénykönyve és a környezetvédelmi szabályozások csak a kínai óriáshitel stabilitásának árán vezethetők be. Ez pedig súlyos feltétel, a kínai fél gyakorlatilag ezeket a területeket a kölcsön visszafizetéséig ellenőrizheti is egy hitleszerződés megkötése után.

A rémisztően szigorú feltételek megléte persze probléma, ugyanakkor nemigen találni arra példát, hogy Kína eddig eszközként is hozzányúlt volna ehhez egy-egy hitelfelvevővel szemben.

Az, hogy a kínai működőtőke politikai célokkal „gyarmatosít” országokat az adósságcsapda-módszerrel, viszont ismét egy olyan elmélet, amelyre eddig kevés konkrét bizonyítékot szolgáltatott a hitelezési gyakorlat. 2020 augusztusában a brit külpolitikai kormányzat legjelentősebb think tankja,

a Chatham House oldalán jelent meg egy részletes elemzés, amely éppen a kínai adósságcsapda, főleg ismét amerikai külpolitikai és velük baráti körökben népszerű elméletét szedi darabokra.

Lee Jones, a londoni Queen Mary Egyetem és Shahar Hameiri, az ausztrál Quennslandi Egyetem oktatói ugyanis úgy látják, Kína ezeket a „Belt and Road” befektetéseket sohasem saját stratégiai politikai céljaira, hanem egyszerűen a kínai állami bankok által rájuk öntött befektetési hitelkeret szétszórására használják. Politikai gond pedig ott lesz a hitelre meghirdetett befektetésekből, ahol a célországban belpolitikai okokból ez kirobban.

A cikk két nagyobb esettanulmányt, Srí Lanka és Malajzia esetét veszi alapul, mindkét esetben komolyan felmerült, hogy Peking, szinte muszájból kénytelen átvenni addig állami tulajdonú létesítményeket és vagyontárgyakat, hogy az országok alapvető likviditását biztosítsa. De mindkét ilyen eset mögött a srí lankai és maláj kormányzatok óriási mértékű korrupciója, a hitelbe kapott pénz kínai bűntársakkal való elherdálása idézte elő ezt a helyzetet, nem pedig egy előre megtervezett, rafinált kínai átvétel.

Srí Lanka esetében a problémás pont a stratégiai jelentőségű Hambantota tengeri kikötő kínai megvásárlása volt. Azonban mindezt megelőzte az a kikötőfejlesztési projekt, amelyre az ország akkori elnöke, ma pedig miniszterelnöke, Mahinda Radzsapaksza lobbizott merész összegeket a kínai állami vezetésnél – ebből főleg az ő személye körüli gazdasági kör és maga a kínai partnercég vezetősége tehetett súlyos összegeket zsebre. Ráadásul átvétel helyett végül olyan megegyezést köthettek Kínával a colomboi kormány tagjai, amelynek értelmében a kínai elit takarít utánuk és saját cége után: 1,1 milliárd dollár éves díjért kibérelték az egyébként csak kereskedelmi és nem katonai szempontból fontos kikötőt, a bevételből pedig Srí Lanka nem is a kínai, hanem a nyugati, nemzetközi bankoktól az IMF-en keresztül felvett, jóval drágább kölcsöneit finanszírozza, tehát végül is a beavatkozás kiegyenesítette az államháztartást, miközben Peking az ügyön annyit nyert, hogy nyugodt körülmények között használhatják Hambantotát a kereskedelmi flottáik.

Azután ott van a délkelet-ázsiai Malajzia bonyolultabb példája, amely a nemzetközi nyilvánosságban nagyobb figyelmet kapott. Itt az ügy azért is bonyolultabb, mert a szigetcsoport-állam része az a malakkai szoros, amelyen keresztül Kína olajimportjának 80 százalékát bonyolítja ma is. Az 1957 és 2018 között, töretlenül hatalmon lévő maláj rezsim a 2008-2009-es pénzügyi válság után a gazdaságélénkítés legfontosabb eszközének viszont éppen a külföldi működőtőkét tartotta, ezért az elnök óriási gigaprojekteket terjesztett be kínai finanszírozásra. A probléma ezzel az volt, hogy Malajzia olajkincs-bevételeinek a rezsim megalakulása óta csak közjavakra fordítható, és sokáig szigorúan ellenőrzött tartalékából a rezsim 2009-ben tőzsdei vagyonkezelő alapot szervezett 1MDB néven, innen származott a legtöbb maláj nyugdíja és társadalombiztosítása is.

Az 1MDB-botrány, amely 2017-ben robbant ki, éppen arról szólt, hogy Nadzsíb Razak volt elnök és egy őt behálózó, élelmes kínai szélhámos, akit helyben csak Jho Low néven ismertek, 2013-tól fogva hogyan rabolták ki a kínai projektek önrészéhez amúgy is elég kétes módon használt alapot, és rendeztek évekig belőle óriási luxusbulikat világszerte, ahol Paris Hilton is rendszeresen a vendégük volt. Luxusingatlanok tömeges vásárlása mellett a páros még ennél is merészebb volt, hiszen

ezekből a malajziai olajpénzekből készült el a Wall Street farkasa című hollywoodi film is, Leonardo Di Caprio főszereplésével.

Ezenkívül jachtok, luxuskocsik, méregdrága órák is jutottak a lényegében teljesen piramisjáték alapú csaláshoz, amelyben a New York-i székhelyű nemzetközi bankház, a Goldman Sachs is segítségükre volt.

AZ FT ÖSSZEFOGLALÓJA A 1MDB-BOTRÁNYRÓL. KÍNA EZZEL SEM JÁRT TÚL JÓL.

Az állam kára a vádak szerint összesen 4,5 milliárd amerikai dollárra tehető, tehát a világ eddig ismert legnagyobb pénzügyi csalása volt ez, aminek a levét Malajzia még évtizedekig inni fogja. A lebukás a teljes, fél évszázada uralkodó maláj rezsim bukásával is járt, Jho Low felszívódott, Nadzsíb Razak szégyenteljes lemondásra és bocsánatkérésre kénszerült, Kína pedig nekilátott menteni a saját pénzéből, ami menthető. Először több más banki hiteltörlesztését is elinflálta, hogy megpróbálja kiegyenesíteni annyira a maláj nemzeti alap számláit, hogy a komolyabb probléma elkerülhető legyen.

Majd végül itt is jött a srí lankai megoldás: Malajzia ezen a ponton gyors pénzt már tényleg csak a Malakkai-szoros jogaiból csinálhatott. A „Malakkai Kapu” nemzetközi fejlesztési projekt a kínai tőke feltűnését itt is jóval megelőzte, de a kínai külkereskeeelmi bankrendszer 5 éven át mintegy 9,7 milliárd dollár befektetési kölcsönre kötelezte el magát itt. Számos, már futó malajziai projektre még többet ígértek oda: volt köztük földalatti futurisztikus város és mesterségessziget-terv is, összesen közel kétszázmilliárd dollár értékben.

Jho Low, aki a kínai állami hiteleket intézte, valóban kínai állampolgár volt tehát, de inkább kötődött a maláj rezsim legfelsőbb köreihez, mint Pekinghez. De még amikor mindez be is dőlt, és Peking még azt is elérhette volna, hogy a Malakkai-szorosban speciális jogokat szerezzen, óvatosságból nem élt ezzel a lehetőséggel, a hadsereget be sem vonta, helyette inkább a saját malajziai szerződéseket elnyerő cégeitől csorgatott vissza a baráti külföldi rezsimnek a kínai vezetés pénzeket, hogy azokkal betömje a 1MDB-n keletkező lukakat.

Az adósságcsapda-elmélet már csak azért sem áll meg ebben az esetben, mivel a 1MDB még mindig nem ütött akkora lyukat a maláj gazdaságon, hogy abból mindent eltemető hitelválság keletkezzen, inkább hosszú évekre elhúzódó recesszió a valószínű az elképesztően szemtelen pénzügyi óriáscsalás után. No meg az, hogy a malajziai halászoknak nem igazán lesz nyugdíja ezek után.

Az EU is beárazta Montenegró kínai hitelét

A két távoli, ázsiai példa tehát azt mutatja jól, hogyan üzletel Kína a közvetlen érdekszférájához közelebb álló területeken. Az európai közvéleményt emellett manapság éppen az újdonsült NATO-tag, és egy ideje az EU-tagságra is ácsingózó Montenegró kínai óriáshitelének ügye borzolja. A 2020-ban leváltott, az országot megalakulása óta vezető Szocialista Demokraták Pártja még 2014-ben vett fel a szerb határig szóló autópálya építésben hitelt a kínai Eximtől, összesen 1 milliárd dollár (300 milliárd forint) értékben. Az adósság jelenleg az apró montenegrói gazdaság egyötödét teszi ki. Az óriási hitelből az autópálya a beleépített völgyhíddal még nem készült el, 2021 júliusától kívánja Peking behajtani a hiteltörlesztés első részletét.

Az erősen autoriter Milo Đukanović elnök pártja sokáig tagadta, hogy a hitelből hitelválság lett, az őket váltó ellenzéki kormány viszont áprilisban az EU-hoz fordult, hogy segítsenek a hitel visszafizetésében, mivel az súlyos helyzetbe hozza az államot. Ezt az EU eddig kategorikusan megtagadta. A kínai állami média angol nyelvű újságában, a Global Times-ban igyekeztek a montenegrói ügy hitelcsapda-jellegét cáfolni, felhívva a figyelmet arra, hogy Montenegró államadóssága már a hitelszerződésük idején is 103 százalékra rúgott, és mivel a kínaiak szerint a hitel feltételei a mongenegrói kormány kívánalmai szerint alakultak, nekik semmiféle jelzálogként megjelölt állami tulajdonra nincs opciójuk az országban.

Az mindenesetre jól látszik, hogy ha más nem is, az EU-s és balkáni politikai szereplők legfeljebb az amerikai-kínai konfliktusos ügyekben vitt semleges szerepük folytán azért mégis nemzetközi segítséget nyújthatnak az emberi jogsértések sorozatát elkövető, diktatórikus kínai rezsimnek. És noha például a Kínával esetleg nem is teljesen barátságtalan EU-s tagállamok szeretik mindezt úgy intézni, hogy ez ne legyen teljesen nyilvánvaló, éppen Orbán Viktorra és kormányára ez például nem jellemző.

Április 16-án például egy Kínát a hongkongi demokrácia leépítése miatt elítélő uniós politikai állásfoglalást például csak a magyar vétó miatt nem tudtak elfogadni. A magyar külügy a nyilatkozattal kapcsolatban úgy érvelt, „támadta már eleget” Kínát az EU.

Mindezekből jól látható tehát, a kínai óriáshitelek nem igazán teszik az ázsiai hatalom rabszolgájává az adott országot. És noha nem minden nagyszabású kínai befektetési terv ér olyan látványos botrányos véget, mint Razak és Jho Low története, vagy a srí lankai panamák, két dolog nyilvánvaló: a Fudan Egyetem beruházást minden bizonnyal magyar állami körökből kezdeményezték, és a magyar kormány körül gyülekező oligarchacsoport, valamint a kínai közreműködők kivételével egyelőre úgy tűnik, senki nem nyerhet ezen semmit.

Ez pedig így elsőre mégis óriási ár lehet azért, hogy a NER vállalkozói újabb olyan helyről kaphassanak óriási kölcsönt, ahol cserébe nem kérdezgetnek senkit jogállamisági feltételekről. Mert ebben az üzletben is ez tűnik a lényeges elemnek.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek