Adjátok vissza az utcáinkat!

Szűcs Donát

Szerző:
Szűcs Donát

2021.04.19. 18:20

Az ingyenes parkolás mint járványügyi intézkedés már önmagában hülyeség – a hatóságok azonban úgy döntöttek, hogy akkor már ellenőrizni sem érdemes. Budapesten teljes a parkolási káosz, ilyen körülmények között nehéz lesz kinyitni a teraszokat.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A koronavírus-járvány az azt kordában tartani hivatott korlátozások miatt súlyos gazdasági válságot is okozott a világban és Magyarországon is. A kormány járványkezelés címszó alatt viszont több tíz- és százezer budapesti életét keseríti meg hónapok óta egy – a jelek szerint – teljesen fölösleges és kontraproduktív intézkedéssel.

Most nem az önkormányzati források – például az iparűzési adó és a gépjárműadó – einstandolásáról beszélek,

hanem az ingyenes parkolás bevezetéséről, ami idén áprilisra végképp a harmadik világ szintjére züllesztette a budapesti utcaképet.

Magyarország fővárosában ugyanis jelenleg jó eséllyel az sem különösebben érdekelne egy közlekedési hatóságot sem, ha az öregecskedő, de szerencsére jó egészségnek örvendő Hondámmal keresztbe parkolnék az Oktogon közepén, amíg beugrok a Burger Kingbe egy Whopperért és néhány hagymakarikáért.

Azt nem érdemes túlmagyarázni, hogy az ingyenes parkolás mint járványügyi intézkedés már önmagában hülyeség. Az intézkedés – ha szigorúan járványügyi szempontból vizsgáljuk – ugye azokat célozná, akik:



+ Budapesten dolgoznak;

+ normál esetben tömegközlekednek;

+ nem tudnak otthonról dolgozni;

+ anyagilag megengedhetik maguknak egy gépjármű fenntartását;

+ de a parkolási díjakat már nem.

Ez legfeljebb egy nagyon marginális kisebbség lehet – hogy ők pontosan mennyien vannak, azt hatástanulmányok és érdemi kormányzati kommunikáció hiányában valószínűleg sosem fogjuk megtudni.

Az ingyenesség pedig – előre jól látható módon – reggeltől estig tömött sorokban parkoló autókat, a belvárosban körbe-körbe, parkolóhelyet vadászva köröző pluszforgalmat, rosszabb levegőt, a legtöbb autósnak rengeteg bosszúságot hozott.

Közben valami olyasmi is történt, amit Új-Delhiben, Brazíliavárosban, vagy esetleg Isztambulban csak-csak el tud képzelni az ember, de a schengeni határokon belül azért csak nagyon nehezen:

a hatóságok láthatóan úgy döntöttek, levonulnak, nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni.

A törvényeinket láthatólag csak a bevándorlóknak kell tiszteletben tartni, a magyar autósoknak nem.

Budapesten ugyanis nemcsak ingyenessé, hanem gazdátlanná is vált a parkolás, ex lex állapotok uralkodnak. Parkolóőrök – egy-egy kerület kivételével – nincsenek az utcákon (minek ugye, ha fizetni nem kell), de láthatólag a közterület-felügyeletet és a rendőrséget sem érdekli, még csak minimális szinten sem, ki és hol parkol a városban. Ennek a következményei minden Budapest belvárosában megforduló ember előtt ismertek: utcasarkokon, járdákon, zebrákon és biciklisávokon parkoló autók tömegei. Ez három csoportnak igazán rossz:

+ A gyalogosoknak, akiknek babakocsival vagy kerekesszékkel már végképp semmi esélye nincs biztonságban közlekedni a belvárosi járdákon;

+ a kerékpárosoknak, akiknek életveszélyes módon kell a biciklisávokon sárga villogóval parkoló autókat előzgetniük városszerte;

+ és az autósok túlnyomó többségének, akiknek saját lakásaik vagy munkahelyük közelében esélyük sincs leparkolni.

Kinek jó? Rejtély.

A dolog valószínűleg a Pasa Park-Istenhegyi út-Karmelita-parlament tengelyen a kormányzati Skodák és Multivanek hátsó üléseiről jó eséllyel kevésbé észlelhető,

de persze mindenki nézzen magába, aki olyan kerületekben ver tanyát, ahol laknak úgynevezett cigányok, sőt, liberálisok is.

Budapesten az ország többi részéhez hasonlóan a héten valószínűleg nyitnak a vendéglátóhelyek teraszai – már ha nem állnak éppen fehér Astra-kombik vagy áruszállító kisbuszok keresztbe azokon a közterületeken, ahová kitennék az asztalokat és a székeket. Jelenleg a belvároson gyalogosan keresztülhaladni is gyomorforgató és sokszor félelmetes, nemhogy leülni egy pohár sörre.

Csak remélhetjük, hogy a híresen problémaérzékeny magyar hatóságok a collstokkal, papírral meg ceruzával nem a székek és az asztalok lábai között mért átlagtávolságot fogják nagy gondossággal összevetni a kormányrendelet pontos szövegével, hanem megpróbálják visszafoglalni Budapest köztereit, és véget vetnek a káosznak.

Ha ehhez egy IFA-val kell blokkolni előtte az Istenhegyi utat, engem az Oktogon közepén keressetek.

Olvasnál még Szűcs Donáttól? Itt megteheted. Vitáznál vele? Írj!

Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől
Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek