+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Antal Róbert-István
2021. április 15. csütörtök, 08:57
Ebből nyáron akár óriási káosz is lehet: minden egyes EU-tagállam maga döntheti el, hogy elfogadja-e az EMA-engedéllyel nem rendelkező vakcinákat.

Megegyeztek szerdán az EU-tagállamok arról, hogy az európai turizmus nyári újraindításához az utazáshoz szükséges digitális zöldigazolványt minél korábban meg kell valósítani, írja a Reuters nyomán a román Digi24.

 

Eszerint az Európai Parlament májusban teszi nyilvánossá állásfoglalását ebben az ügyben – korábban arról is írtunk, hogy júniusban első olvasatra is elfogadná a javaslatot –, valamint szintén májusban kezdődhet meg az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa (vagyis a szakminisztereket összefogó testület) közti végső egyeztetés a digitális zöldigazolványról.

 

Egy évig lesz érvényes a digitális zöldútlevél

 

A szerdán az Európai Unió Tanácsában elfogadott javaslat szerint a digitális zöldigazolvány egy évig lesz érvényes.

 

A Bizottság azt szerette volna, hogy a digitális zöldigazolvány addig legyen érvényes, amíg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan kihirdeti a koronavírus-járvány végét, ám a tagállamok nem szerettek volna egy EU-n kívüli szervezet döntésétől függni, ezért átdolgozták azt. A digitális zöldigazolvány megszüntetése vagy idő előtti felfüggesztése a tervezet szerint szokásos törvényhozási szakaszon kell átmenjen: vagyis mind az EP, mind az EU Tanácsának belegyezése szükséges ehhez, a Bizottság nem dönthet egyedül.

 

A tervezet szerint az igazolás papíralapú és digitális formában is elérhető lesz, viszont mindkét esetben tartalmazni fog egy QR-kódot, amivel könnyebben tudják majd leolvasni az okmányt. A tervezet szerint a digitális zöldigazolvány valamennyi uniós tagállamban érvényes lesz, továbbá Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is csatlakozhat ahhoz.

 

A digitális zöldigazolványt minden uniós állampolgár számára ingyen kell kiállítani. Az igazolványt három különböző csoport kaphatná meg:

 

+ azok, akiket beoltottak egy koronavírus elleni vakcinával;

 

+ azok, akik negatív PCR vagy antigén teszttel rendelkeznek;

 

+ és azok, akik már bizonyítottan átestek a kínai koronavíruson és felépültek belőle.

 

A védettségi igazolásokat a tagállamok hivatalos szervei fogják kiadni, és az alábbi adatokat kell tartalmazniuk:

 

+ az illető nevét;

 

+ születési dátumát;

 

+ a vakcináról, a tesztről vagy a felépüléssel kapcsolatos releváns információkat;

 

+ és egy egyedi azonosítót.

 

A tanúsítványok csak a szükséges információt tartalmazzák, a határátlépésnél pedig csak a dokumentum érvényességét és hitelességét fogják ellenőrizni.

 

Az EU-s tagállamok kötelezően el kell fogadják az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákról kiállított igazolásokat.

 

Ám a Tanácsban arról is szó esett, hogy az olyan esetekben, mint az orosz Szputnyik-vakcina vagy a kínai Sinopharm (vagyis az EMA által még nem engedélyezett vakcinák esetében) általi oltás esetén kiállított igazolások esetében

 

a tagállamoknak maguknak kell eldönteniük, hogy elfogadják-e az EMA-engedéllyel nem rendelkező oltásokról kiállított igazolásokat, vagyis ebből akár óriási káosz is lehet idén nyáron.

 

Miközben több tagállam – a dánokról vagy a litván példáról itt írtunk – már eleve saját védettségi igazolványokat dolgozott ki, ezért hat hetes átmeneti időszakot írtak elő a tagállamok számára, hogy a digitális infrastruktúrát egyeztethessék. Magyarországon például még mindig nem tudni pontosan, mire lesz jó az állam által már bőszen kipostázott védettségi igazolás meccslátogatáson túl.

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A járvánnyal kapcsolatos álhírterjesztésért megítélt érdemrendet így senki nem vette át – a DK miniszterelnök-jelöltje azért nem kell szomorkodjon, meg fogja azt kapni postán.

A szükségállapot meghosszabbítását a parlamentnek is meg kellene szavaznia, de azt kormánypárti képviselők sem támogatják. Magyarországon akár őszig is maradhat a veszélyhelyzet.

Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti ellenzéki összefogásnak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás