+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Balogh Gábor
2021. április 13. kedd, 11:17
A sokat emlegetett hibrid rezsim elsősorban nem az intézményrendszerben, hanem a lelkekben épül. Szépen lassan hozzászokunk, hogy ez van, ez a természetes.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

„Kérdésekkel provokált az újságíró!” – sokkolta a közmédia szerdán a magyar társadalom ép eszét akár csak nyomokban megőrző részét. Aki azzal is próbára tette mentális immunrendszerét, hogy megnézte az osztrák újságíró érdeklődésére reagáló tévés anyagot, az a ’44-es Hungarista Híradó vagy az ötvenes évek rákosista Filmhíradójának legveretesebb pillanatait idéző monológot is meghallgathatott Bende Balázstól.

 

A köztévé külügyi kabinetvezetője nem először tolja a füstszűrő nélküli propagandát, de az ilyen megejtően őszinte kreténségről azért sokan gondolhatták, hogy talán csak az oltásra gyorsan ráküldött égetett szeszes italok eredménye lehet. Nos, hamar kiderült, hogy nem egyszeri balesetről van szó, másnap ugyanis megérkezett a médiathriller második része Kérdésnek álcázott provokáció 2. címmel, hogy aztán egész ZS-kategóriás grindhouse-sorozattá váljon.  A „hogy a francba lehet ezt?” sokakban felhorgadó kérdésére aztán Szijjártó Péter adta meg a választ.

 

A külügyminiszter kazahsztáni, tádzsikisztáni és kirgizisztáni látogatásának végén, hazafelé tartó gépének indulása előtt dobott ki a Facebookra egy állásfoglalást. A bejegyzés szerint a libsi nyugat álszent, hiszen Petry Zsoltot is kirúgta a Hertha, „a liberális újságíró pedig nyugodtan terjeszthet álhíreket egy országról, hiszen sajtószabadság van, de ha egy másik újságíró kritizálni meri (magyarul ő is elmondja a véleményét), akkor az támadás a sajtószabadság ellen (…) Egyébként néhány perccel a biskeki felszállás előtt felhívott osztrák kollégám és barátom, és mindezt neki is elmondtam.”

 

A poszt nem is igazán a tartalma miatt érdekes. Nem először látjuk, hogy a primitív, uszító és hazug magyar állami propagandát ért kritikát a valóban egyre aggasztóbban szűkülő nyugati véleményszabadságra mutogatva dobják vissza. Történelmi léptékben sincs új a nap alatt, hiszen a nácik is a (valóban) sokszor embertelen francia és brit gyarmati viszonyokra mutogattak Dachau kapujából, ahogyan a szovjetek is az „Amerikában meg verik a négereket!” (és tényleg sokszor verték őket) felkiáltással szögezték le, hogy a gulágon nincs semmi látnivaló.

 

Viszont az, hogy a magyar külügyminiszter éjsötét közép-ázsiai diktatúrákkal (e sorból a saját önkényurait rendre ismétlődő felkelésekkel elzavaró Kirgizisztán némileg kilóg) haverkodva, a biskeki reptérről osztja ki a sajtószabadság kérdésében egy másik uniós tagország külügyérét – nos,

 

ez kötetnyi geopolitikai tanulmánynál pontosabban mutatja meg, hol helyezkedik el éppen a magyar kompország.

 

Itt álljunk is meg egy pillanatra, mielőtt szabadságharcos lelkesedéssel „Orbánbasit” kiáltunk, és azzal vádoljuk meg a Fideszt, hogy türkmén jellegű pártállami rendszert épít. A „keleti nyitás” pusztán racionális nemzetgazdasági érdekekre hivatkozó kormánypárti kincstári szövegéhez hasonlóan ugyanis ez is fals narratíva. A valóság valahol a kettő között van – és mégis ijesztőbb mindkettőnél.

 

Ha Orbán Viktor még tíz évig hatalmon marad, Magyarországon akkor is összehasonlíthatatlanul szélesebb szabadságjogokat élvezhetünk, mint amennyit a Közép-Ázsiai posztkommunista zsarnokságok megengednek. A jogállam építményének lebontása tovább folytatódhat ugyan, de a Budapest belvárosában egyre gyakrabban megfigyelhető műemlékvédelmi torzókhoz hasonlóan a homlokzat azért biztosan maradni fog.

 

A Fidesznek nem célja a maradék hazai patyomkindemokrácia felszámolása. Nem csak azért, mert ezen a szélességi és hosszúsági fokon a kétezerhúszas években ez reálpolitikai képtelenség – hanem mindenekelőtt azért, mert

 

éppen azon dolgoznak, hogy erre ne is legyen szükségük hatalmuk bebetonozásához.

 

A Nyugat – általam is nem egyszer keserűen észrevételezett– romló közállapotaira való mutogatás, az euroatlanti világtól való szimbolikus elhatárolódás, a bel-és külföldi demokráciakritikákra adott, direkt a lehető legarrogánsabbra hangszerelt reakciók pontosan ugyanazt szolgálják, mint az abszurd, bolsevikízű híradós címadás cinikus trollkodó kimaxolása. Normát teremteni az abnormalitásból. (Figyeljük csak meg, hogy a NER propagandájában milyen gyakran használják saját politikájukra, hirdetett értékrendjükre a „normális” jelzőt, szemben azzal, ami a Lajtától nyugatra zajlik!)

 

A kommunista diktatúrák összeomlása után csak kevés országban épült ki valódi demokratikus jogállam, és hazánk biztosan nem tartozott ezen üdítő kivételek közé. Az igazságtétel, a vagyonelosztás, a nyilvánosság helyzete, vagy éppen a mindennapos hatalomtechnika tekintetében három évtizede élünk torz rendszerben. Ám az a legutóbbi időkig axiómának számított, hogy a mindenkori hatalom – számtalan ezzel ellentétes lépését leplezve – a szavak és gesztusok szintjén a demokratikus szabadságjogok elkötelezettjének mutatta magát.

 

Orbánék ugyan nem győzik mantrázni, hogy Magyarország igenis demokrácia – ám szinte minden egyéb megnyilvánulásuk már évek óta következetesen az ellenkezőjét sugallja. Ezeket aztán az ellenzéki közvélemény véres kardként hordozza körbe, harcba hívva az antidemokratikus törekvéseivel lebukott kormány ellen. Csakhogy ezek a gesztusok nem önleleplezések – hanem az új rendszer identitásának cölöpjei.

 

Ez a rezsim nem közép-ázsiai rendszert épít – hanem közép-ázsiai társadalmat. A sokat emlegetett hibrid rezsim elsősorban nem az intézményrendszerben, hanem a lelkekben épül.

 

A hagyományos politikai racionalitás talaján értelmezhetetlen provokációk az elkötelezett tábor szemében egyszeri túltolásból rövid idő alatt konszenzusos minimummá válnak, míg az ellenzéket a szabadságharcos hisztéria csapdájába csalják, ahonnan tehetetlenül vergődve kiabálnak diktatúrát – élve a szólásszabadágnak azzal a jogával, amelyet egy valódi diktatúra nem biztosítana. És ami a legfontosabb: a józan ésszel egyre követhetetlenebbé, jó ízléssel egyre taszítóbbá, és mindenekelőtt dögunalmassá váló közéleti ingerzuhatag lassan, de biztosan égeti ki a többség szenzorait. Nem csak azoknak, akik soha nem foglalkoztak politikával, vagy az elmúlt esztendők hatására elfordultak tőle. A tudatosan, nagy dózisban fullba nyomott kreténségbe belefáradni látszanak azok is, akiknek éppen az a hivatása, hogy ezekre rámutassanak.

 

A Fidesz alapításának 33. évfordulóját ünnepelve a miniszterelnök dolgozószobájának falára saját idézeteivel ékesített tükör került, amelyet aztán megkaptak a párt tagjai is. Az orbáni bölcsességeket a kormánypropaganda felületein simán csak „Magyarország hét törvényeként” emlegették. A minden jó elvtárs lakásában kötelezően kihelyezett Rákosi-képtől tényleg csak egy milliméterre elhelyezkedő, minden elemében hamisítatlan sztálinista bűzű sztoriról azonban a független sajtó nagy része is rezignáltan, esetleg egy kicsit ironizálva, a vérfagyasztóan debil „Nemzeti tükör” kifejezést még csak idézőjelbe sem téve számolt be.

 

Szépen lassan hozzászokunk, hogy ez van, ez a természetes. Tőlük legalábbis nem várunk mást, még, ha nem is tetszik, amit kapunk. Orbánéknak pedig pontosan ez a célja.

 

Nem szükséges totalitárius rendszert kiépíteniük, ha a totalitárius gondolkodásra trenírozott relatív többség újra, meg újra viszonylag szabadon is megválasztja e totalitárius mentalitás képviselőit. Pláne, ha a velük szembehelyezkedők csak zavartan kapkodják a fejüket, vagy rázzák az öklüket, és annyi a mondanivalójuk, mint Nagy Ferónak szebb éveiben: „még a nem kell sem kell!”

 

A sokáig etalonnak (de legalább fenntartásokkal követhető mintának) tűnő Nyugat éppen most villamosozik el a „helyettünk őrületbe”, míg körülöttünk egy latin-amerikai perifériás éppenhogy-demokrácia keretein belül épül a szellemi-lelki Üzbegisztán. A közép-európai értelmiség pedig még mindig vigasztalanul lusta ahhoz, hogy kidolgozza a maga sztenderdjeit, ehelyett vagy Taskent vagy New York irányába rángatja az alattunk hánykolódó viharvert kompot. Persze az is lehet, hogy csak nem vagyunk még eléggé kétségbe esve. Pedig ideje volna.  

 

Balogh Gábor újpesti újságíró az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás