A magyar kormány szerint reális, hogy június elejére visszatérjen a járvány előtti élet

Szerző: Petróczi Rafael
2021.04.08. 13:15

Igaz, pár korlátozás marad még akkor is. Mutatjuk, mit válaszolt Gulyás Gergely a kormányinfón az Azonnali kérdéseire!

A magyar kormány szerint reális, hogy június elejére visszatérjen a járvány előtti élet

Kedden elérte a legalább már az első koronavírus elleni oltásukat megkapottak száma a 2,5 milliót, így a kormány szerdától egy olyan részleges lazítást vezetett be, ami gyakorlatilag megegyezik a legszigorúbb olasz lockdownszínkóddal, a vörös zónával, aminél Olaszország felében eleve enyhébb szabályok vannak a magyarnál rosszabb országos átoltottsági arányok mellett.

Az új intézkedések értelmében a március 8-a előtti állapothoz térünk vissza nagyjából, annyi kitétellel, hogy bevezetik a négyzetméter-alapú nyitvatartást az üzletekben, illetve kitolták a kijárási tilalom kezdetét este 8-ról 10 órára, ennek megfelelően pedig az üzletek fél 10-ig tarthatnak nyitva. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elismerte, hogy ezek az intézkedések tulajdonképpen nem tekinthetők lazításnak, ahogy fogalmazott: „ezek a lépések érdemi enyhítést nem jelentettek”, hiszen legalább annyi a szigorítás is bennük, mint amennyi az enyhítés.

Szerbiába is menjenek a magyarok oltakozni

A beoltottak száma jelenleg 2,6 millió, ebből a második oltásukat is megkapottak aránya kicsivel kevesebb, mint 1,1 millió fő. A kormány Gulyás elmondása alapján azt reméli, hogy a rendelkezésre álló és beérkező vakcinamennyiség alapján még áprilisban minden regisztrált magyar állampolgár meg fogja kapni legalább az első oltást, a regisztráltak teljes, második körös oltásával pedig májusban végezhetnek. Jelenleg valamivel kevesebb, mint 4 millióan regisztráltak.

Az átoltottság mértékéhez pedig Szerbia is hozzájárulhat Gulyás Gergely szerint, ahol annyira sok a vakcina, hogy már a külföldi állampolgárokat is oltják – hogy hogyan juthatunk magyarként Szerbiában oltáshoz, itt szedtük össze. Gulyás Gergely az Azonnali kérdésére, hogy támogatja-e a kormány a Szerbiába irányuló vakcinaturizmust a nyájimmunitás hamarabbi eléréséhez, úgy válaszolt: szerinte ez nem tömeges jelenség, de

ő amondó, ha valaki be tudja oltatni magát biztonságos, bevizsgált vakcinával, akár a határokon túl is, tegye meg.

Ami az itthoni oltást illeti, egyelőre nem tudni, hogy az OGYÉI által március elején már engedélyezett CanSino- és CoviShield-vakcinákból mikor és mennyi oltóanyag érkezhet Magyarországra, tekintve, hogy azt az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) továbbra is vizsgálja – a kormány csak az NNK engedélye után fog egyeztetni a vakcinagyártókkal ezen vakcinák mennyiségről és szállítási időpontjairól.

Meccsre csak védettségi igazolvánnyal lehet majd menni

Mindenesetre Gulyás Gergely válaszolt egy korábban feltett kérdésünkre: a korábbi jobbikos, jelenleg független, de Polgári Válasz néven pártot alapító országgyűlési képviselő, Bencsik János vetette fel, hogy a március után regisztrált 60 év felettiek helyett először a harmadik hullám veszélyeinek jobban kitett közép- és fiatalkorú lakosságot oltsák be. Az Azonnali ez irányú kérdésére Gulyás Gergely most úgy reagált: az idősek továbbra is veszélyeztetettebbek a járvány szempontjából, így a regisztráció időpontjától függetlenül ők előre fognak kerülni az oltási sorban.

A kormány a járványügyi lazítás lépéseiről akkor fog dönteni, ha a beoltottak száma eléri a 3 milliót – ez Gulyás Gergely szerint 5-6 napon belül bekövetkezhet. Arról, hogy a magyar védettségi igazolványok pontosan mire jogosítsák fel a birtokosaikat, is csak akkor fog dönteni a kormány, ha az átoltottság mértéke 3-4 millió fő környékén lesz, addig szándékosan nem hoznak döntést Gulyás elmondása alapján. Az mindenesetre kiderült a miniszter szavaiból, hogy

sporteseményre majd csak azok mehetnek, akik igazolni tudják a védettségüket.

És hogy mikorra térhetünk vissza a normális, a vírus előtt megszokott az életünkhöz? Az Azonnali ezt firtató kérdésére Gulyás úgy felelt, hogy szerinte

reális, hogy május végére, június elejére visszaálljon a járvány előtt megszokott életmódunk, még ha egyes védelmi intézkedések (mint a maszkviselés) tovább is fennmaradhatnak.

Konkrét adatok nincsenek az ingyenes parkolás jótékony hatásairól

Ami a járványkezelést illeti, az Azonnali kíváncsi volt, hogy az ingyenes parkolás bevezetése milyen eredményeket hozott: az erre vonatkozó kérdésünkben konkrét adatokat kértünk a miniszter úrtól. Gulyás Gergely azonban ezzel nem szolgált, csak annyival válaszolt, hogy logikus és konkrét előny, ha valaki egy pandémia alatt nem másokkal egy tömegben utazik, hanem egyedül a saját autójában, még ha ennek például a károsanyag-kibocsátás vagy a dugók kialakulása terén hátránya is van.

Ennél már konkrétabb volt a kormányinfó másik résztvevője, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki arról számolt be, hogy a falusi vállalkozások megsegítése érdekében – a Magyar Falu Program keretében – a kormány idén tavasszal vállalkozás-újraindítási programot fog indítani: az összesen 25 milliárd forintnyi keretre az 5 ezer fő alatti településeken működő, 10 fő alatti vállalkozások pályázhatnak, a pályázatonként elnyerhető összeg pedig 2-10 millió forint között alakul. Ennek 70 százaléka vissza nem térítendő támogatás, és kombinálható azzal a 10 milliós hitellehetőséggel, amit a kormány a kkv-szektor megsegítésére hozott létre.

Ami a bértámogatást illeti, Gulyás elmondása szerint eddig összesen 69 milliárd forint értékű igény érkezett a kormányhoz az üzletektől és vállalkozásoktól, ebből 66,5 milliárdot megítélt a kormány, és a bértámogatás áprilisra is igényelhető.

Nem hátrál ki a kormány az április 19-i iskolanyitásból

Hot topic volt az elmúlt napokban a pedagógusok oltása és iskolákba való visszatérése, amit április 19-re írt elő a kormány – mindazonáltal ezt a pedagógus-szakszervezetek korainak tartják, mert szerintük addigra nem alakul ki a tanárok védettsége, de a gyerekeknek sem érdeke, hogy ilyen járványügyi adatok mellett újra egymással érintkezzenek. Az ADOM Diákmozgalom pedig már arra buzdítja a középiskolásokat, hogy ne menjenek iskolába április 19-cel.

Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: a rendelkezésre álló adatok alapján a védettség nagyrészt, 80 százalékosan kialakul az első után, így a most beoltott pedagógusok április 19-i visszatérése a jelenléti oktatásba nem túl kockázatos.

Arra kérte a tanárokat, hogy gondoljanak a diákokra és a szüleikre, akiknek viszont érdekük, hogy újra az iskolapadokban ülhessenek a fiatalok.

Ami a pedagógusok oltását illeti, Gulyás elmondása alapján a tanárok oltási kampányát megelőzően 34 ezer pedagógust sikerült már eleve beoltani, a most behívott 78 ezer pedagógus többsége, 66 ezer tanár pedig megjelent az oltópontokon április elején.

Június végéig még maradhat a Szabolcs utcában a hajléktalankórház

Nemrég derült ki, hogy a Szabolcs utcai BMSZKI hajléktalankórház épületének bérlésére szóló szerződés a Nemzeti Vagyonkezelővel lejárt januárban, a főváros azonban addig nem költöztetné ki a hajléktalankórházat az ingatlanból, amíg a kormány alkalmas csereingatlant nem biztosít a kórháznak. A zavar egész pontosan abból adódik, hogy a Szabolcs utcai ingatlan maga állami tulajdonban van, míg a BMSZKI és a hajléktalankórház fővárosi önkormányzati fenntartásban van – így most megy az adok-kapok a kórház körül, hogy kinek kéne biztosítani a csereingatlant.

Az Azonnali kérdésére Gulyás Gergely azzal válaszolt, hogy ők 2020 júniusában már értesítették a fővárosi vezetést, hogy az érintett épületegyüttes annyira leromlott, hogy fel fogják újítani, ezt követően viszont – Gulyás szerint – Karácsony Gergelyék nem gondoskodtak arról, hogy a hajléktalankórházat máshol helyezzék el.

Gulyás sérelmezte, hogy Karácsonyék ebben a kérdésben szerinte politikai alapon kommunikációs csatát vívnak a kormánnyal a megoldás keresése helyett – ennek érdekében a hajléktalankórház kiköltözési határidejének június 30-ig történő meghosszabbításáról döntöttek, és részükről Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert bízták meg, hogy találjon a fővárosi vezetéssel megoldást a problémára.

NYITÓKÉP: Az április 8-i kormányinfó Facebook-élője

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek