Ha a Herthához jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat

Böcskei Balázs

Szerző:
Böcskei Balázs

2021.04.07. 07:30

Németországnak a tolerancia, az elfogadás és az elismerés a jelenkori többségi kultúrája. Ez nem a német főáramú sajtó ideológiája, hanem a németeké. Főleg a Hertha Berlinjében.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

1992 – de hogy melyik hónap, az csak kereséssel ment –, szóval az olimpia évének novemberében volt az első magyar válogatott mérkőzés, amelyre úgy tisztán emlékszem (a görögökkel meccseltünk). A magyar csapat kapuját Petry Zsolt védte, ekkor 9 évesen találkoztam először a nevével, és nem állítom, hogy pont onnantól kezdve, de azért követtem a pályáját. Mindig is a válogatott kapusok iránti többletérdeklődés jellemzett, mai napig nincs cikk, melyben, ha az immáron osztrák állampolgársággal is bíró Sáfár Szabolcs nyilatkozik, azt el ne olvassam.

Petry idegenlégiós volt, (számomra) csendben és szinte észrevétlenül hagyta abba aktív pályafutását, hogy aztán

azok közé a szerény, higgadtan nyilatkozó futballisták tartozzon, akik a korabeli – hazai – futballközeg főcsapásának nagyotmondásától teljesen idegenek voltak.

Általában sem úgy tűnt, mint aki nagyon keresné a sajtót, nem tartozott azok közé az idegenlégiósok közé, akiknek a menedzserei lihegtek egy-egy Nemzeti Sport-főszerkesztő nyomában, hogy ügyfeleik interjút adhassanak, hogy hát véletlenül sem a nyelvtudás hiánya vagy az alkalmatlanság miatt küldték utóbbiakat haza, hanem „hát új edző érkezett, és az más taktikában gondolkodott”. Tényleg van ilyen, sőt, ez gyakori is, de hogy az 1990-es években tíz idegenlégiós magyarból héttel ez történjen, az kicsit erős.

Petry nem tartozott ezek közé, az 1990-es évek közepén a magyar focistának „csúcsligának” és célországnak számító Belgiumban is ismert labdarúgó lett. Közel 150 meccs a belga bajnokságban akkor egy magyarnak teljesítményt jelentett. Csak az igazán pályakövetők tudták, hogy kapusedző lett Németországban, majd pedig Dárdai Pál hívására a Hertha BSC-hez érkezett. Ahonnan aztán egy, a Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozata miatt távoznia kellett.

Meg kell jegyezni, amit a „döbbenetének” hangot adó Magyar Nemzet nem jegyez meg, hogy a klub elbocsátó közleményében a lapot is kritikával illette, miszerint az nem egészen teljesen közölte Petry elmondott szavait. A Magyar Nemzet azon állítása sem teljesen helytálló, hogy a Berliner Zeitung „már a címében azt írja, hogy Petry Zsoltot az idegengyűlölő nyilatkozatai miatt küldték el a Herthától”. Utóbbi lap címében ugyanis ez áll: „Homophobe Äußerungen: Hertha BSC trennt sich von Torwarttrainer Petry” (Homofób kijelentések: a Hertha megválik Petry kapusedzőtől), illetve „Hertha-Torwarttrainer Zsolt Petry irritiert mit kontroversen Aussagen” (Hertha-kapusedző Petry Zsolt ellentmondásos nyilatkozatokkal irritál). Valami rejtett németet kell tudni ahhoz, hogy az „idegengyűlölet” kifejezést bármelyik címben megtaláljuk.

Sok ponton el lehetne indulni ebből az ügyből, de az alábbiakban csak a német futballközeg útjának aktuális állomásával foglalkoznék.

Egyrészt nem feledhetjük, hogy Németországban vagyunk, azaz (még mindig) a posztholokauszt Németországban. Annak pedig van egy konszenzusa. E szerint a német társadalom jelentős része napjainkra saját, illetve (nagy)apa múltjából, az 1933-1945 közötti cselekvésekből, majd az azokra vonatkozó évtizedes hangos hallgatásából azt a következtetést vonta le, hogy bár tűri a vitát a szlogen, hogy „kein Mensch ist illegal” (egy ember sem illegális), mégis állampolgársága okán a (politikai) nemzetnek mindenki tagja.

Továbbá pártokon átívelő egyetértés van abban is, hogy a politikai közösség mint olyan nem létezhet akkor, ha abból bármely társadalmi csoport jogilag, szimbolikusan vagy diszkurzív értelemben ki van rekesztve. Ez a német sport- és közélet alapállítása. S persze lehet, hogy ezzel az AfD szavazói így egy az egyben nem értenek egyet, de az se véletlen, hogy a párt a legutóbbi felmérések szerint a németek 10-12 százalékának támogatását tudhatja maga mögött.

Németországnak ugyanis a tolerancia, az elfogadás és az elismerés a jelenkori többségi kultúrája. Ez nem a német főáramú sajtó ideológiája, hanem a németeké.

Nem mondom, hogy ehhez nyissunk meg idősorosan a vonatkozó érték- és attitűdkutatásokat, csak felesleges akadémiai pózba helyeznénk magunkat, de tény, hogy a média, az (állampolgári ismeretek) oktatás(a) és a sport világa is ennek edukációjában érdekelt. Másképpen, másoknak: akik most a kormánypárti nyilvánosságban a „cancel culture” kifejezést használják – hogy ráharaphatnak olvasóik erre a kifejezésre –, azok is megértik, ha egy általuk szeretett szlogennel világítjuk meg, hogy a Hertha BSC miért lépett úgy, ahogy: „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat.”

Aztán Petry azon állítása, miszerint Gulácsi „helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben”, mintha arról tenne tanúbizonyságot, hogy nem tudja, melyik sportközegben is dolgozik. Pedig pont ő tudhatja leginkább, hogy a német futballélet ismert és kevésbé ismert szereplői, a klubok, a játékosok milyen gyakran és mélységben szólalnak meg társadalmi ügyekben.

Nagyon is aktívak. Petry pontosan ismeri a német futballkörnyezetet, ahogyan a német labdarúgó-szövetség edukációs szemléletét is. Olyanról beszélné le tehát Gulácsit, ami a német sportvezetői átlag, kezdve azzal, hogy a klub, melynek a szolgálatában állt, maga csatlakozott a Sokszínűség Chartájához, amelynek fő célkitűzése a munka világának diszkriminációmentesítése.

Petry azzal is tisztában lehet, hogy Németországban mekkora erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy a (lelátói) szélsőségek visszaszoruljanak. Ennek jegyében sajnos – ahogyan itthon, úgy ott is – rendszeresen összemossák az ultrákat a huligánokkal (nem véletlen), és ahogyan általában a világ topligáiban, úgy ennek kezelésének egy sajátos módja ott is, hogy olyan drága szórakozássá teszik a futballmérkőzésre járást, hogy nemcsak a huligánok, hanem az alsó-középosztály is kiszorul abból. Ez ellen a német szurkolótáborok egyemberként lépnek fel, függetlenül attól, mennyire (mély)balosok vagy jobbosok.

Igazából nem értem Petryt, hiszen munkája közben nap mint nap láthatta, hogy az országot, amiben él, illetve annak futballkultúráját több mint tíz éve jelentősen változtatták meg Özil és labdarúgó társai, úgymint Malik Fathi, Mustafa Dogan vagy éppen Serdar Tasci. Nehéz lenne azt mondani, hogy ne adtak volna új játékstílust a Nationalelfnek, és nehéz lenne észrevenni azt is, milyen elismerően reagált erre a német többségi társadalom.

Persze Németországban a sport világának szempontrendszere nagyon más, mint a magyar. Míg nálunk kevés olyan látványsportban (tehát a taorendszerben is) érintett sportvezető van – különösen a labdarúgás világában – aki, ha nyilvánosan kérdezik, úgy ne tudna hitet tenni a miniszterelnök mellett, addig Németországban nem a gazdasági racionalitás és taoterelgetés a norma (nálunk sem csak, sőt, a taorendszer önmagában sem kukázandó), hanem a politikai közösség normatív értékbázisa is (az ott is nagy lóvék mellett).

Lehet ezzel nem egyetérteni – még szép, hogy gondolat- és lelkiismereti szabadság dolgában szabad az út (lásd még Angela Merkel sem irányzott elő kötelező szavazási magatartást a CDU/CSU-képviselőknek, amikor 2017-ben a melegházasságról szavaztak) –, de

az a Hertha BSC joga, hogy ha a klub „mezében” alapvető működési normáival ütközik egy munkavállalójának véleménye, úgy eldönthesse, merre mennek együtt tovább.

És mindez egy berlini csapatnál történik. Berlin Németország legsokszínűbb városa, szokták is mondani ennek okán, továbbá a Kelet- és Nyugat-Németország között nem csillapodó gazdasági és kulturális feszültsége miatt, hogy Berlin már nem is Németországnak, hanem Berlinnek a fővárosa. Akár Németország felett lebegő önálló entitásnak, akár hagyományos értelemben fogjuk fel, Berlin megannyi lakója, a Hertha számos (egykori) játékosa és szurkolója érezheti magát sértve.

De éppen ezért sem lehet Petry tulajdonképpeni elnézést kérő szavait bagatellizálni. Ő is pontosan tudhatja, hogy mondataival saját akaratán kívül szállt most politikai síkra. Ott pedig politikai döntéseket szokás hozni.

A Hertha döntése a legcsekélyebb mértékben sem egy „újabb” identitáspolitikai megnyilvánulás. Hogy utóbbi miként alakítja át a politikai gondolkodást, illetve húzza be magát oda is, ahova nem lenne szükséges, arról a jobboldal mellett a baloldalon is bőven folyik kritikai gondolkodás, nem kell itt erről szólni.

Egy apró kitérést azonban engedjenek meg az olvasók. Számos dologban igen, de ebben pont kevéssé érhető tetten, hogy ez lenne a „liberalizmus ma” (@törökgáborelemez). Mert akkor az a döntés „mi lenne ma”, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség nem követte a FIFA közleményét? Bár valóban szankcionálandó a politikai felirat mez alóli felfedése, de a Black Lives Matter ügyében a nemzetközi szervezet egyedi eltekintést javasolt: a magyar szövetség viszont érvényben hagyta a Fradi BL-szereplésében jelentős szerepet vállaló, kenyai-norvég Tokmac büntetését (és az mindegy, hogy az enyhe vagy sem, pont nem ez az a lényeg).

Az ügyhöz csak távolról kapcsolódik, de érdemes megemlíteni a Sunderland 'Til I Die című sorozatot, ami nemcsak arról szól, hogy a Sunderland csapata hogyan próbál(na) visszakapaszkodni az első osztályba, hanem sírnivalóan illusztrálja azt is, hogy egy nehéz angol környék nehéz sorsú lakói mennyire hűségesek egy olyan klubhoz, melynek játékosai egy-egy hónap alatt azok egyévi pénzét keresik meg. A klub oly mértékben tiszteli ezeket a szurkolókat, akiknek mind nehezebb megfizetniük a jegy- és bérletárakat, hogy

ha ott bármely játékos – Petry után szabadon – olyat találna mondani nyilvánosan, hogy „nálam a szegénység az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”, az abban a pillanatban repülne a klubtól.

Nem a Guardian meg a BBC nyomása miatt, hanem mert ez a klub kultúrája. Lehet ezzel nem egyetérteni, lehet ettől függetlenül is a klubnak szurkolni, de az a klubtulajdonos döntése lesz, hogy ha játékos átlépi a szerződés aláírásával járó határt, az illető mire számítson.

Akik jobbról most „megdöbbentőznek”, és hangosan „cancel culture”-öznek, illetve a szólászabadság zászlaját lengetik, azok persze, hogy tudják, hogy egyúttal Hrutka János mellé is álltak – akit egy csöppet kisebb dologért vágtak ki a Spíler TV-ből. De ahogy a Spíler kultúrája az, hogy az ő szakértőjük márpedig ne álljon ki Gulácsi politikai véleménye (mert az is politikai ma itthon) mellett, úgy a Hertha is gondolhatja azt, hogy ő hol húzza meg saját értékhatárait.

Hogy Petry Zsoltnak mit köszönhet Hertha, az világos. Hogy mit köszönhetnek a csapatok, ahol védett, a klubok, a(z ifi) magyar válogatott, az is tiszta. Hogy véleményét elmondhatja, az is alap. Az, hogy megtalálja ismét helyét a sportvilágában, minden magyar érdeke.

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó, a cikk a magánvéleménye. Olvass még tőle az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Böcskei Balázs
Böcskei Balázs állandó szerző

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől
Böcskei Balázs
Böcskei Balázs állandó szerző

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek