Navalnij éhségsztrájkba kezd, hogy megfelelő orvosi ellátást kaphasson

2021.03.31. 18:01

Szerinte sem a jogait, sem a törvényt nem tartják tiszteletben azzal, hogy nem engedik, hogy egy orvos megvizsgálja.

Navalnij éhségsztrájkba kezd, hogy megfelelő orvosi ellátást kaphasson

Instagramon jelentette be Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, hogy éhségsztrájkba kezd. Navalnij azért hirdetett éhségsztrájkot, hogy ezzel kikényszeríthesse a börtöntől, hogy megfelelő orvosi ellátást biztosítsanak számára, mivel az állapota folyamatosan romlik.

Navalnij arról is ír, hogy a hátfájdalma már „ráment” a lábára, de mégsem kap semmilyen gyógyszert.

Az orosz ellenzéki vezér arról is beszámol, milyen körülmények között tartják fogva őt. Azt írja, az ágya körül nem is takarítanak, mivel azokat az elítélteket, akiknek ez lenne a feladatuk, megfenyegették. „Azt mondják nekem, hogy ne haragudjak, mert félnek, ez Vlagyimir régiója. Itt egy elítélt élete kevesebbet ér, mint egy doboz cigaretta.”

„Ahelyett, hogy orvosi segítséget kapnék, alvásmegvonással kínoznak. Egy éjszaka nyolcszor ébresztenek fel.”

– írja közösségi oldalán Putyin legnagyobb kritikusa, majd azzal zárja posztját, hogy addig tart éhségsztrájkot, amíg a jogait és a törvényeket nem tartják tiszteletben, és nem engedik, hogy egy orvos megvizsgálja őt.

„Szóval éhesen fekszem az ágyamon, de szerencsére még két lábbal” – zárta posztját az ellenzéki politikus.

Alekszej Navalnijt még február másodikán ítélték 3 és fél év börtönbüntetésre, amiért a vád szerint megszegte a sikkasztási ügyében rá korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését. Navalnijt január 17 óta tartják őrizetben, az orosz rendőrök Oroszországba érkezése után azonnal elfogták. 

Oroszországot még korábban hagyta el, hogy Németországban kapjon orvosi ellátást – erre azért volt szükség, mert szakértők szerint Putyin emberei megmérgezték őt. A hírek szerint az állapota folyamatosan romlik, és orvosi ellátást sem kap – ezt szeretné most kiharcolni az éhségsztrájkkal.

NYITÓKÉP: Wikipedia

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek