Fölöslegesek új alkotmányos korlátok, amíg a jelenlegiek sem működnek rendesen

A Momentum a miniszterelnök újraválaszthatóságának nyolc évre szóló korlátozását javasolja, de a jelenlegi körülmények között ennek semmi értelme. A hatalomkorlátozás problémája mélyebb eredetű annál, hogy azt egy tollvonással meg lehessen oldani.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A 2022-es országgyűlési választásokra készülve a Momentum előjött egy javaslattal, miszerint Magyarországon is be kellene vezetni a szabályt, hogy a mindenkori miniszterelnök nyolc év kormányzás után ne legyen ismét megválasztható. A rendszerváltozás utáni Magyarországon nem először kerül elő a javaslat, amit ezúttal a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje és az I. kerület alpolgármestere, Gelencsér Ferenc részletezett az Azonnalin.

Összeszedett, érzelmekre ható írás – ez annak fényében, hogy a párt egyik választási programpontjáról szól egyáltalán nem meglepő. A probléma elsősorban nem is ebből adódik, hanem a megnyerő kampányszövegen túl az írásban bemutatott érvek és párhuzamok (pl. az USA és Magyarország kormányzati rendszere között) félrevezető természetéből és abból, hogy a miniszterelnök választhatóságára vonatkozó új szabályt az „új rendszerváltás” egyik garanciájaként mutatják be.

Ezzel szemben

Ameddig pedig nem úgy működik, addig mélyebb problémák várnak megoldásra, mint az újraválaszthatóság kérdése.

Az amerikai és a magyar kormányzati rendszer összehasonlítása alma és körte esete. Az USA-ban az elnököt a választók bízzák meg, feladatát tekintve pedig kormányfő és államelnök is egy személyben. Mivel az elnök és a törvényhozó (Kongresszus) hatásköre mereven elhatárolt,

Az elnök helyzete annyira stabil, hogy még abban az esetben is nehéz elmozdítani, ha már saját, törvényhozásban helyet foglaló pártjával is összerúgta a port, akár nyílt ellenségeskedés szintjén.

Mivel az amerikai elnök személyéhez ilyen széles jogkörök kapcsolódnak, minimális és körülményesen alkalmazható intézményi korlátok mellett (pl. impeachment), újraválaszthatóságának korlátozása alapvető alkotmányos érdek. A túlhatalom kialakulásának megelőzése céljából így erősítik meg a szabályzást a hatalommegosztás elvére támaszkodva.

Ugyan az újraválaszthatósági korlát nem számít kifejezetten régi szabályozásnak az amerikai jogban (1951 óta hatályos), mégiscsak a prezidenciális rendszer sajátosságai hívták életre. Bár az USA alkotmányos rendszere a korlát bevezetése előtt is működött, a kormányzati rendszer kialakítása egy egyensúlyi állapot keresését jelenti a demokratikus hatalomgyakorlás és annak korlátai között. Nem hasraütésszerűen történik, hanem évtizedek vagy századok jogelméleti és gyakorlati tapasztalata alapján. Ha egy bizonyos időszakban nincs meg ez az egyensúly, az nem jelenti azt, hogy rögtön összeomlana egy rendszer – Amerika sem omlott össze az újraválaszthatósági korlát hiányában.

Ugyanígy, ha egy plusz szabályozás adott körülmények közt javít is egy rendszeren, az nem jelenti azt, hogy ez más esetben is így lesz. Ezért fontosak a prezidenciális (pl. amerikai) és parlamentáris kormányzati rendszerek közti különbségek, melyekről Gelencsér Ferenc egyáltalán nem ejt szót.
  

A magyar kormányforma parlamentáris. Ez azt jelenti, hogy

bár a miniszterelnök elmozdításához Magyarországon nem elég csupán a bizalmat megvonni. Ehhez (az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány sikerességéhez) a kormányfő ellen szavazó parlamenti többségnek egyben az új miniszterelnök személyéről is meg kell állapodnia.

A közjogi méltóságok közt, a kormányfő (miniszterelnök) és az államfő (köztársasági elnök) az amerikai szabályozással ellentétben hazánkban eleve két külön tisztség, és a kormányfői jogköröket is oly módon birtokolja egyedül a miniszterelnök, hogy a parlamenti többségi bizalom elvesztése esetén (ha a többség az új kormányfő személyéről is konszenzusra jut) megszűnik a megbízatása.

A magyar rendszerben például, ha a miniszterelnök összekülönbözik saját pártjával, parlamenti képviselők konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezhetnek, amelynek többségi megszavazásával nemcsak a miniszterelnök és kormányának megbízatása szűnik meg, hanem egyúttal egy, a kezdeményezéskor kijelölt új miniszterelnököt is megválasztanak, aki kormányt alakíthat.

És az még nem is ment végig.

A magyar parlamentáris rendszerben az a szerep, amelynek tapasztalata az amerikai újraválaszthatósági szabályt megalapozta – az egyszemélyi hatalmat minimális intézményi korláttal gyakorló kormányfő –, nincs jelen. Ez nem jelenti azt, hogy a Momentum kezdeményezése nem érdemes a vitára. Nagyon is az, de nem etikus, ha egy politikus egy olyan párhuzammal kampányol egy programpont mellett, amellyel kapcsolatban a felmerülő ellentmondásokat nem mutatja be és nem magyarázza el a választóinak. 

Felmerül viszont egy gyakorlati kérdés is, mégpedig az, hogyan képzeljük az újraválaszthatósági korlátozásnak az „új rendszerváltás garanciájaként” való működését.

A Momentum politikusa túlhatalomról és az alkotmányos korlátok kiüresítéséről beszél, amiben igaza van, ezek fontos témái a magyar közbeszédnek. Azt viszont nem említi, hogy

Ezek a realitások egyébként még azzal sincsenek összangban, amit az Alaptörvény a 89-es Alkotmányból megőrzött. 

Ma ez furcsán hangozhat, de a sarkalatos (kétharmados) törvények alkotmányos jelentősége eredetileg az, hogy nagyobb súlyú tárgykörök esetén a döntés feltételezzen valamilyen szintű megegyezést, az ellenzék legalább egy részének a támogatását is. Magyarországon a győzteskompenzáció a választási rendszerben folyamatosan tolja a kétharmad felé a relatív győztest, ráadásul az ellenzéki térfél összefogásáig mindez nagyon egyenlőtlen erőviszonyok közt történt.

A győztes pártszövetség kétharmados többségével egy ciklus alatt lezajlott egy konszenzus nélküli alkotmányozás, emellett lehetőség van a sarkalatos törvények konszenzus nélküli módosítására. A fékek és ellensúlyok rendszerében kulcsszereplő semleges intézmények (pl. alkotmánybírák és az Alkotmánybíróság elnöke, a legfőbb ügyész, a Kúria elnöke, az OBH elnöke) megválaszthatóak úgy, hogy csak a kétharmados többséget birtokló parlamenti erő támogatja őket, és a bizalom megvonása a kormánytól is szinte lehetetlen az ellenzék számára (nagyon sok kormánypárti képviselőnek kellene a kormány ellen szavaznia az összes ellenzéki mellett).

A köztársasági elnök, akinek személye és szerepe szimbolikusan és a demokratikus működés védelmében is kiemelt jelentőségű, Európában egyedülállóan könnyen, végső esetben a kormánytöbbség által megválasztható. A parlamenti vita kiüresedett, és sokszor nagyon alacsony színvonalú.

A politika és a hatalomgyakorlás napi valósága távol áll attól, amire a rendszerváltó alkotmányban megjelenő hatalmi struktúrát kitalálták. Ebben a helyzetben

Ameddig az optimális működés nem áll helyre, addig egyszerűen nem lehet megállapítani, hogy indokolt-e a miniszterelnöki újraválaszthatóság korlátozásának beépítése.

Attól, hogy valakit 8 év után nem lehet újra miniszterelnöknek választani, még önmagában nem várható megújulás, önreflexió. A kormányfő személye összefonódik a számára parlamenti többséget adó pártjával. Amennyiben egy párton belül új vélemények ereje jelenik meg, az rendes működés mellett egy idő után a bizalomvesztés formájában ki tud fejeződni. Ha pedig nincs megújulási akarat, akkor az újraválaszthatósági korlát is pusztán személyi változással fog felérni, nem változtat a kormányzati politikai akaraton, vízión.

A magyar alkotmányos rendszer problémái egészen mélyről fakadnak, részben politikai, részben társadalmi okokból. Ezek megoldására vagy

Az értékalapú politika térnyerése, a szélsőségesen polarizált politikai tér megváltoztatása, a kommunikáció, a konszenzus értékelése és egyfajta pártokon átívelő erkölcsi minimum kialakulása kulcsfontosságú lenne. Ehhez persze sok idő kell, ráadásul sem a magyar, sem a nemzetközi trendek nem ebbe az irányba mutatnak – de ha nem közelítjük politikai valóságunkat az alkotmányos rendszert létrehozó elvekhez, akkor ez a rendszer sosem fog úgy működni, hogy egy „új rendszerváltást” sikeresnek tekinthessük.

A szerző egyetemi hallgató. Olvasnál még tőle? Itt megteheted. Vitáznál vele? Írj!