Belaruszban tömött arénákban mehetnek a koncertek, de milyen áron! Az országban a napokban ünnepelték az ellenzékiek a nem hivatalos nemzeti ünnepüket, a Szabadság Napját, amit keményen üldöz a hatalom: idén már egy ellenzéki matricáért vagy egy történelmi zászlóért is börtönbe kerülhetett bárki, aki rosszkor volt rossz helyen. Fel tudja-e venni még egyszer a harcot a társadalom a stabilizálódó Lukasenka-rezsim ellen?
Miközben Európát maga alá temeti a koronavírus harmadik hulláma, és a legtöbb kormány az oltási kampánnyal van elfoglalva, akad egy olyan ország a kontinens keleti végein, ahol már egyáltalán nem a koronavírus határozza meg a belpolitikai híreket – és korántsem azért, mert hirtelen eltűnt volna a járvány.
ahol az állami terrorról szólnak a hétköznapok, és ahol már egy zászlóért vagy egy ellenzéki felvarróért is leteperhetnek a rohamrendőrök Minszkben, ha rosszkor vagy rossz helyen.
Rég írtunk már a tavaly augusztus óta még inkább bekeményító Lukasenka-rezsimről: habár az elcsalt elnökválasztás után kirobbant, óriási rendszerellenes tüntetés- és sztrájksorozat az elmúlt hónapokban alacsonyabb lángon folytatódott, az augusztust még címlapsztoriként domináló téma mégis visszaszorult a külpolrovatok pársoros kishírei közé. Például odáig, hogy az EU vezetői múlt héten is az ujgur népirtás miatti szankciókat tárgyalta, míg az unió keleti határain folyó rendőri atrocitásokkal kapcsolatban már egy aggódásra sem futotta, egyedül a tízfős európai emberijogi nagykövetek testülete adott ki diplomáciai aggódást.
De miért is szorult ennyire hátra Belarusz a hírekben?
+ Magasabb lett az ingerküszöbünk
A fegyvertelen, zászlós tüntetőt leteperő jelöletlen, pajzsos rohamrendőrök a mindennapok részeivé váltak. A tavaly még sokkoló rendőri brutalitás, a sztrájkoló közmédia, a Lukasenkát kifújoló traktorgyárosok győztes forradalmat, egy kártyavárként összeomló rezsimet vetítettek előre.
A rezsim viszont maradt, és miután Vlagyimir Putyin megtámogatta az őt korábban nemegyszer szembeköpő, önállóskodó belarusz diktátort, végül Lukasenka bizalmi emberei sem hátráltak ki mögüle, mint ahogy azt sokan – köztük én is – vártam. A KGB és a rohamrendőrség sem roppant meg, a szolgálatok bár az augusztus-szeptemberi, többszázezres tüntetésekkel nem tudtak mit kezdeni, de a későbbi, kisebb demonstrációkat – amikor már nyilvánvaló volt, hogy Lukasenka nem fog csak úgy magától távozni – már könnyűszerrel lenyomták. Sőt, az elcsalt elnökválasztáson Lukasenka legfőbb ellenfeleként induló (azóta már külföldre menekült)
+ A belarusz tüntetők a koronavírus áldozataivá váltak
Na nem úgy, hogy annyian fertőződtek volna meg, hogy elmaradt volna a tüntetés, vagy a kijárási korlátozások miatt ne lehetett volna utcára menni – ilyen intézkedéseket Belarusz sosem hozott, Lukasenka ugyanis közismerten nem igazán hisz a koronavírusban (lásd például ezt a pár képet a Ruki Vverh orosz popzenekar péntek esti koncertjéről a csordultig tömött Minszk Arénában).
Hanem azért, mert a belaruszok elég szerencsétlenül időzítették a forradalmukat: augusztusban és szeptember elején még jókora médiafigyelmet (és kiadós diplomáciai aggódást) kaptak Európából, de ahogy beköszöntött az ősz, és Európát maga alá temette a második hullám, úgy jutott kevesebb figyelem Belaruszra is. Decembertől már az EU vezetői is sokkal inkább a vakcinabeszerzésekkel voltak elfoglalva, mint ilyen-olyan külpolitikai állásfoglalások kiadásával.
Az ellenzék államalapítási ünnepe
Ami nem azt jelenti, hogy közben Minszkben minden visszatért volna a régi kerékvágásba. Múlt csütörtökön, március 25-én tartották ugyanis a Szabadság Napját. Ez a belarusz ellenzék nem hivatalos augusztus 20-ája,
Szovjet-Oroszország és Németország 1918-ban kötötte meg az úgynevezett breszt-litovszki békét – ezzel az oroszok otthagyták a világháborút, a Németország által megszállt orosz területeken pedig három héttel a béke után – 1918. március 25-én – létrejött a Belarusz Népköztársaság (BNR). A világháború zűrzavarában a BNR vezetése a németeknél és a szovjeteknél is próbálta elérni, hogy a belaruszok kapjanak autonóm státuszt, csakhogy szerencséjük akkor sem volt: Németország pár hónap múlva vereséget szenvedett, a BNR pedig hamar a lengyel-szovjet háború kellős közepén találta magát.
A Vörös Hadsereg bevonult a BNR területére, megalapította a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságot (BSZSZR), míg a BNR kormánya és parlamentje emigrációba menekült a zűrzavar elől, így természetesen a szovjetek által alapított Belaruszt nem is ismerték el.
Előre 1991-be, amikor Belarusz függetlenedett a Szovjetuniótól, az ország új kormánya pedig erőteljes belaruszosításba kezdett – hiába beszélnek a legtöbben oroszul az országban, az új államnyelv a belarusz lett, a szovjetek által rajzolt, zöld-vörös zászlót pedig felváltották a BNR motívumai, a Litván Nagyfejedelemségtől örökölt, vörös alapon fehér lovag (pahónia, vagy belaruszul: pahonya), valamint az (ellenzéki tüntetéseken máig látható) fehér-vörös-fehér zászló (ha bővebben érdekel, hogy miért Belarusz, miért nem Fehéroroszország; miért van az országnak két zászlaja is és miért üldözi Lukasenka a belarusz nyelvet, akkor ez itt a te cikked!)
1994-ben Lukasenka pont ennek a politikának a tagadásával és posztszovjet-nosztalgiával nyert (akkor még demokratikus) választást. Az új elnök – sarló és kalapács nélkül – visszahozta a szovjet zászlót és címert, államnyelvi státuszt adott az orosznak, a BNR-ről pedig máig azt vallja:
A BNR motívumai, történelme és emlékezete így általános nemkívánatos nacionalista ellenzékieskedéssé vált a hatalom részéről. Így vált március 25-e is üldözött ünneppé, ahol a már-már rituális koreográfia szerint az ellenzékiek a BNR motívumaival az utcára mennek, a hatóságok pedig vegzálják őket.
Zokniért és matricáért is börtön járhat
Az idei azonban más március 25-e, mint a többi, hiszen a most tüntetni vágyó belarusz ellenzéki egy sokkal paranoidabb Lukasenka-rendszerrel szembesül, mint tavaly, és ez meg is látszott a (koronavírus miatt nem sok figyelmet kapó) képsorokon. A Tut.by független hírportál beszámolója szerint március 25-én elég volt, ha valaki rosszkor volt rossz helyen, és máris letartóztathatták.
On March 25, Maria Tsikhonova, 23-years-old student of Arts, was brutally arrested (video via @VoicesBelarus) in #Minsk #Belarus.
— Denis Kazakiewicz (@Den_2042) March 28, 2021
Maria has been sentenced to 15 days in jail. That means that she will remain in jail until May 9.
pic.twitter.com/ub3mp5jozv
+ Egy pagónia-címeres felvarróért, vagy egy fehér-vörös-fehér mintás zokniért 15 nap börtönt osztott a gyors igazságszolgáltatás.
+ Szintén 15 napot ért annak a 34 éves férfinek a tette, aki a kezét magasba tartva az ujjaival a győzelem jelét formázta. Ez tavaly lett az ellenzék egyik motívuma, amit legfőképp Maria Kalesznyikava, az egyik (bebörtönzött) elnökválasztási jelölt kampányfőnöke használt. Kalesznyikava is őrizetbe került azóta, államcsíny szervezésének vádjával hosszú évekre börtönbe kerülhet.
+ Egy másik férfi „bűne” az volt, hogy biciklizés közben a pirosnál megállva lefotózta a minszki Függetlenség sugárutat (14 nap).
+ Egy 54 éves nő elfogadott egy fuvart az ismerősétől, csakhogy nem tudta, hogy az autón, amibe beszállni készül, van egy pagónia-matrica is (12 nap).
+ Kiemelkedően nagy rendbontónak számított az a 21 éves férfi, aki szintén fehér-vörös-fehér zoknit viselt, de ezen kívül volt nála két „tüntetési matrica” és egy fehér-vörös-fehér zászló is a táskájában lapult (30 nap).
«Что это такое? Просто стоял на остановке» pic.twitter.com/UgivY4WE9A
— Чай з варэннем (@belteanews) March 27, 2021
És ezek csak a legabszurdabb esetek, a közösségi médiában egymást érik ugyanis az azonosító nélküli rohamrendőrök gumibotozásai és letartóztatásai. Sőt, március óta már az is bajba kerülhet, aki dudálással támogatja a tüntetőket: ilyen esetekben akár egy évre is bevonhatják a dudáló autós jogosítványát.
Mit kezdjünk tehát az újonnan fellángolt tüntetéshullámmal?
A külföldre menekült Szvjatlana Cihanouszkaja szerint Belarusznak egy „második hullámra” – mármint tüntetési hullámra – volna szüksége a győzelemhez, és a Szabadság Napja hagyományosan jó alkalom erre: a nem hivatalos nemzeti ünnep ugyanis nemcsak mozgósítja az ellenzéket, de a március végi időpont ideális indítása lehet egy tüntetési szezonnak. Maga Lukasenka (a rendőri erőszakról terjedő képsorokkal ellentétben) azt állította: március 25-én nyugodtan kezelték az ellenzéket, amely viszont a belarusz diktátor szerint a tavasz közeledtével „felrázná a dolgokat” az országban.
a Szabadság Napján, majd azt követően egész hétvégén egységes ellenzéki tömegmegmozdulásnak nyoma sem volt, a városszerte szétszóródott ellenzékieket pedig hamar elkapkodták a rohamrendőrök. Egy egységes tüntetést már megszervezni sem lehetett volna: a tavalyi ellenzéki hullám vezetői közül, aki nem menekült el az országból, az már börtönben vagy előzetes letartóztatásban ül.
A vezető nélkül maradt ellenzéknek pedig sovány vigasz, hogy Cihanouszkaja külföldről buzdítja őket kitartásra: a Lukasenka-rezsim a szeptemberi válság óta stabilizálta magát, a belarusz társadalomnak pedig nincs ereje, hogy a téli hónapok után újra tömegesen az utcára vonuljon.
BORÍTÓKÉP: Tut.by / Twitter
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.