Amikor magyarnak vallani magunkat kiállás az egyenlőség és a sokszínűség mellett

2021.03.30. 11:25

A határon túli magyarok helyzete egyenlőtlenségi probléma. Az etnikai alapú egyenlőtlenség védhetetlen igazságtalanság. Ha hiszünk abban, hogy egy ország állampolgárjait származásuktól és identitásuktól függetlenül megilleti az állampolgári egyenlőség és az egyenlő bánásmód joga, támogatnunk kell a kisebbségi magyarok jogbővítési törekvéseit.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

2011 után eltelt tíz év, és itt van a soron következő népszámlálás. A járvány némileg felülírta a terveket: Romániában egy évvel, Szerbiában pedig fél évvel halasztották el a cenzust. Szlovákiában viszont február 15-én, a járvány ellenére elindult a népszámlálás. Az online kérdőív kitöltésének határideje március 31. Azoknak, akik személyes segítségre szorulnak a kitöltésben, október 31-ig hosszabbították meg a határidőt.

Várhatóan ezeknek a népszámlálásoknak az eredményei sem adnak majd okot sok örömre. Tovább fog folytatódni az elmúlt évtizedek trendje, a szomszédos országokban 2011-hez képest még kevesebben fogják magukat magyarnak vallani. Szerbiában és Ukrajnában az elvándorlás, Szlovákiában pedig az asszimiláció miatt lehet majd megrázó a magyarok számának csökkenése.

Az országos csökkenésnél talán még fájdalmasabb lesz látni egyes, száz, ötven, vagy akár még harminc éve is magyar többségű városok magyarságának fokozatos eltűnését.

Miért fáj a kisebbségi magyarok fokozatos eltűnése? Önmagában fájó lehet, hogy többszáz éves helyi magyar közösségek eltűnnek, és velük együtt elveszik egy egyedi helyi kultúra, saját hagyományaival és történeteivel. Van ugyanakkor egy egyetemesebb igazságtalansága is az asszimilációnak: az, hogy egy aszimmetrikus, egyenlőtlen társadalmi helyzetben történik.

SZLOVÁKIA ANYANYELVI TÉRKÉPE A 2011-ES NÉPSZÁMLÁLÁS ALAPJÁN. AZOK A TELEPÜLÉSEK, AHOL A SZLOVÁK ANYANYELVŰEK VOLTAK TÖBBSÉGBEN, KÉKEK. A MAGYAR TÖBBSÉGŰEK SÁRGÁK, A RUSZIN TÖBBSÉGŰEK PIROSAK. KÉP: LAZAR ILIC, 2013 / WIKIMEDIA

Szabadon választott aszimmetria

A kultúraváltás egy természetes és viszonylag gyakori jelenség. Minden egyénnek meg kell, hogy legyen a szabadsága arra, hogy szabadon válassza meg kultúráját, identitását, azt a nemzetet, amihez tartozni szeretne. Senki sem kényszeríthető szülei identitásának megtartására.

Ennek a szabadságnak ugyanakkor meghatározó a társadalmi kontextusa, az, hogy hogyan viszonyul a társadalom a különböző identitásokhoz és kultúrákhoz. Kiemel-e bizonyos identitásokat és kultúrákat, miközben szankcionál másokat, vagy biztosítja egyenlő bánásmódjukat.

Egy fiatal szlovákiai magyar barátom mondta, hogy ma Szlovákiában magyarnak vallania magát szabadon választott aszimmetria. Szlovákiában (ahogy más módon és eltérő mértékben, de Romániában, Ukrajnában és Szerbiában is) az állam és a többségi társadalom rendszerszinten szankcionálja, vagyis hátrányokkal sújtja a magyar identitás, nyelv és kultúra mellett kitartó személyeket.

A rendszerszintű egyenlőtlenség általában a nyelvpolitika területén a leglátványosabb, de érinti az állami források elosztását, az önkormányzatiság jogát, a vallási életet és más területeket is. Mindezeket pedig átfogja az a kérdés, hogy mit üzennek az állami és társadalmi szimbólumok arról, hogy kik érezhetik otthon magukat egy adott országban, régióban és településen.

Nyelvi egyenlőtlenség, aránytalan erőforrás-elosztás, manipulált regionális határok

Egy, a többséghez tartozó szlováknak az ország teljes területén joga van minden állami szolgáltatást anyanyelvén igénybe venni. Ez igaz azokra a településekre is, ahol szlovákok egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis számban élnek.

Egy szlovákiai magyarnak vagy ruszinnak még azokon a településeken és járásokban sincs joga minden állami szolgáltatásra az anyanyelvén, ahol a magyar/ruszin anyanyelvűek abszolút többséget alkotnak. A kórházak és a rendőrség például sehol sem kötelesek a kisebbségek nyelvén szolgáltatást nyújtani. Azokon a településeken pedig, ahol a kisebbségek aránya nem éri el a 15 százalékot, ott lényegében annyi nyelvi jogot biztosít Szlovákia, hogy nem tiltja a kisebbségi nyelvek használatát.

A törvény által garantált kisebbségi nyelvi jogok egy része ráadásul jellemzően csak papíron létezik, mivel azzal az állampolgárok nem tudnak helyben élni a magyarul tudó alkalmazott, a magyar nyelvű formanyomtatványok, feliratok, vagy információs rendszerek hiánya miatt. Ezeket a hiányosságokat jellemzően nem bünteti az állam. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a szlovákiai kulturális minisztérium tavaly augusztusig külön osztályt tartott fenn az államnyelv, a szlovák használatára vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésére, ami sokáig aktívan vegzálta a kisebbségi többségű településeket.

Mindez közvetlen hátrányba helyezi a Szlovákia magyar állampolgárait a szlovák többséghez képest. Egy nyelv megtanulásának jelentős időbeli költségei vannak. Míg a kisebbségi magyaroknak meg kell tanulniuk szlovákul ahhoz, hogy alapvető állami szolgáltatásokhoz hozzáférjenek, ugyanerre a többségi szlovákok nincsenek rákényszerítve.

Legalább ennyire problematikus az üzenete a nyelvi egyenlőtlenségnek: Szlovákia a szlovákok otthona, nem a szlovákok, ruszinok, romák, magyarok közös országa. Ruszinként, magyarként, kisebbségiként ne érezd itt otthon magad.

Ezzel a diszkriminatív rendszerrel szemben számos más európai ország példája állítható szembe, ahol természetes dolog a nyelvi egyenlőség. Finnországban a svéd anyanyelvű kisebbség az ország lakosságának mindössze 5,2 százalékát teszi ki, a svéd mégis az ország hivatalos nyelve a finn mellett, a finnek kötelezően tanulnak a svédül, a svédek által lakott területek önkormányzatai vagy kétnyelvűek, vagy kizárólag svédnyelvűek. Belgiumban Brüsszelben és Kelet-Belgiumban, Hollandiában a Frízföldön, Spanyolországban többek között Katalóniában, Baszkföldön vagy Galíciában, az Egyesült Királyságban Walesben, Olaszországban például Dél-Tirolban biztosított a hivatalos két- vagy akár háromnyelvűség és a sort lehetne még további országokkal folytani.

 

KÉTNYELVŰ KÖZÚTI TÁBLÁK FINNORSZÁGBAN. A HIVATALOS KÉTNYELVŰSÉG EURÓPA SZÁMOS ORSZÁGÁBAN TERMÉSZETES, BEVETT DOLOG. FORRÁS: MATTIGRONROOS.FI

A szlovákiai magyarok állami diszkriminációja nem áll meg a nyelvi jogoknál. Bár szükség van még átfogó kutatásokra, nagyon valószínű, hogy rendszerszinten aránytalan a szlovákiai állami erőforrások elosztása a szlovákok és az ország kisebbségei között. Ez érintheti a vasútfejlesztéseket, az autópálya- és autóútépítéseket, a kulturális támogatásokat és az EU-s források elosztását. Mindezt úgy, hogy a magyarok által lakott területek inkább az ország szegényebb térségeihez tartoznak, a Borsoddal és Abaújjal átellenben fekvő, jelentős részben magyarlakta Gömör pedig Szlovákia legszegényebb területe.

Már-már szürreális a szlovákiai települési önkormányzatok állami finanszírozásának esete: a támogatás nagyságát pozitívan befolyásolja a települések tengerszint feletti magassága.

A magyarok persze nem a Kárpátok hegyei között, hanem a Kisalföldön, vagy más alacsonyan fekvő területeken élnek.

A megyék és járások határainak meghúzása egy másik területe a szlovákiai magyarokkal szembeni állami diszkriminációnak. A belső közigazgatási határait úgy húzták meg az országnak, hogy egyetlen megyének se legyen magyar többsége és minél kevesebb magyar többségű járás legyen.

Ha szükséges volt a szlovák többség biztosításához, akkor teljesen ignorálták a települések gazdasági kapcsolatait, a földrajzi és kulturális régiók határait. Az eredmény: olyan torzszülött egységek, mint Nagyszombat megye, ami a cseh határtól a Kis-Kárpátok gerincén keresztül egy délnyugat irányú hosszú félkörben nyúlik le egészen a Dunáig teljesen különböző és egymással sokszor semmilyen kapcsolatban nem álló járást egyesítve. Érdemes összenézni ezt a térképet a cikk elején lévő etnikai térképpel.

A rendszerszintű egyenlőtlenség a szimbólumok szintjén is megjelenik. Szimbólumok sora üzenni, hogy ez itt Szlovákia, a szlovákok országa. A Budapesttől bő 50 kilométerre fekvő, ma is magyar többségű Párkány városa a szlovák nemzeti ébredés egyik kulcsszereplőjéről, Ľudovít Štúrról van elnevezve, bár a szlovák nemzeti hős történetének semmi köze a városhoz, valószínűsíthetően soha nem járt ott. Hiába szavazott egy 1991-es népszavazáson Párkány lakossága 87 százalékos többséggel az eredeti szlovák név, a Parkan visszaállítására, a város ma is Štúr nevét viseli. Észak-Komárom közepén a város hozzájárulása nélkül, illegális módon, de az akkori kormányfő, Robert Fico aktív támogatásával emelt 2010-ben Cirill és Metód-szobrot a szlovák kulturális szövetség, a Matica slovenská. A sort lehetne még folytatni.

Szlovák Szlovákia és a negatív magyarkép

A szlovákiai magyarok állami diszkriminációjának fentebbi pillérjei egy szélesebb társadalmi kontextusba ágyazódnak be. A strukturális egyenlőtlenség része a szlovákok magyarokkal szembeni negatív attitűdje és a többségi társadalom által kontrollált társadalmi intézmények működése.

Igor Matovič, Szlovákia leköszönő miniszterelnöke fél éve egy sajtótájékoztatón a nyelvtani hibáját azzal viccelte el, hogy „elnézést, ez magyarul volt”. Utána nyilvánosan bocsánatot kért a hibáért, de az eset újra felszínre hozta, hogy

a szlovák szlengben a „magyar” kifejezést – valószínűleg a szlovákiai magyarok egy részének gyenge szlovák nyelvtudása miatt – a „hülye, bamba, értetlen ember; ember, akivel nem lehet szót érteni” értelemben használják.

Egy 2008-as, akkor kilencedikes szlovák fiatalok között végzett felmérés, 955 fős mintán a magyarokat hozta ki a legellenszenvesebb népcsoportként. Valószínűleg az akkor kormányon lévő Robert Fico és Ján Slota erősen magyarellenes megszólalásainak betudható módon a fiataloknak a magyarokról elsőre a Nyitrán megtámadott Malina Hedvig, a második világháború utáni beneši kitelepítés jelszava (Maďari za Dunaj!, azaz Magyarok a Duna túlpartjára!) és az jutott az eszükbe, hogy a magyarok kurta lábú lovakon érkeztek Mongóliából Szlovákiába. 57,7 százalékuk úgy gondolta, hogy Szlovákia a szlovákok országa és 63,3 százalékuk elvárta, hogy a magyarok csak otthon beszéljenek magyarul.

Bár a mostani kormánykoalíció egyes politikusai sem voltak restek megpörgetni a „magyarkártyát”, biztos, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben sokat változott a politikai helyzet, a nyíltan magyarellenes megszólalások jobbára elmaradtak és így valószínűleg javult a magyarok megítélése is.

Ugyanakkor a 2008-as válaszadók ma még nincsenek 30 évesek és a magyarok negatív megítélésének egyik valószínűsíthető alapforrása, a szlovák történelemoktatás sem változott meg alapvetően. Ebben a történelemképben Szlovákiát az elmúlt évszázadokra visszamenően történelmiesítik (úgy beszélve róla, mintha évszázadokkal ezelőtt is létező régió lett volna, lásd például ezt az esetet), a magyar népességet nem jelenítik meg mint a terület történelmének szerves részét, a szlovák-magyar közös történelmet pedig jelentős részben negligálják. A magyarok általában mint az idegen elnyomók jellennek meg.

A modern tömegkultúra sajnos részben újratermeli ezt a képet. 2017-ben például megjelent egy Únos című film Michal Kováč köztársasági elnök fiának elrablásáról, a szlovák társadalom az 1990-es évekbeli Mečiar-rendszerrel való szembenézésének részeként. Bár a filmben van egy jobbára pozitív szerepet játszó magyar maffiózó mellékszereplő, azonban az eredeti történet magyar származású kulcsszereplője, Fegyveres Oszkár teljesen szlovákként jelenik meg a filmben. Egy multietnikus ország saját legközelebbi multietnikus történetét is közel homogén szlovák történetként mutatja be, hiába él még most is annak magyar nemzetiségű központi szereplője.

Jobbára érdektelen, esetenként ellenséges többségi civil társadalom

Mindez összekapcsolódik a szlovák civil társadalom érdektelenségével vagy nyílt ellenességeségével. Az emberi jogvédő szervezetek rendszerint egyáltalán nem foglalkoznak a szlovákiai magyarok helyzetével. Végig nézve például az Amnesty International éves jelentéseit,

a legdurvább Mečiar-évek alatt sem jelenik meg egyetlen összefoglalóban sem a szlovákiai magyarok diszkriminációja, miközben a romák diszkriminációja (jogosan) egy visszatérő téma.

Ez az abszolút érdektelenség még a jobbik helyzet. A liberálisnak tartott Aktuality.sk újságírója, Zolo Mikeš (annak kapcsán, hogy Dobrev Klára az Európai Parlamentben Bratislavát mondott Pozsony helyett) arról írt, hogy a normális magyarok a szlovákiai települések szlovák neveit használják akkor is, amikor magyarul beszélnek. Akik a magyar településneveket, így a Kassát, Pozsonyt vagy Dunaszerdahelyt használják, azok nacionalista, Trianonon búsuló, múltba révedő emberek. Ezek szerint nagyjából minden szlovákiai magyar.

Az a gondolat, hogy az etnikai pártok a modern társadalomban elavult, káros szereplők, széleskörben bevett a liberális szlovák értelmiség körében. Ugyanakkor az etnikai pártok elutasítása feltűnő módon csak a kisebbségi pártokra vonatkozik, a pártok többségének erős szlovák etnikai karakterével szemben nem fogalmazódik meg ez a kritika.

A szlovák nemzetállam paradigmájából nézve a szlovák etnikai pártok természetesek, a magyar etnikai pártok anomáliák.

A szlovák társadalom jobboldalán a szlovákiai katolikus egyház aktívan dolgozik a szlovákiai magyarság fokozatos beolvasztásán. A katolikus egyház saját belső közigazgatási beosztásában még messzebbre ment, mint az állam, annak érdekében, hogy ne legyen magyar többségű katolikus egyházmegye. A plébánosok elhelyezésében az egyháznak bevett gyakorlata magyarul alig beszélő papokat küldeni magyar többségű egyházközösségekbe, a magyar papokat pedig szlovák többségű területen elhelyezni.

Magyarnak vallani magunkat

Szlovákiában az állam és a társadalom nem biztosítja az országban élő többségi szlovákok és kisebbségi magyarok, ruszinok, stb. szimmetrikus viszonyát, egyenlőségét. A kulturális, nyelvi, nemzeti hovatartozás szabadon választható, de az egyének társadalmi környezete szankcionálja a kisebbséghez tartozását, diszkriminálja a kisebbségieket.

A többségi társadalom és az általa kontrolált állam ezzel jobbára azt üzeni, hogy Szlovákia a szlovákok országa, ahol a kisebbségek megtűrt rendellenességek.

Tisztelet a létező kivételnek. Mindazoknak a szlovákoknak, akik a támogatják, vagy akár maguk javasolják a kisebbségi jogok bővítését, akik arról beszélnek, hogy a magyarok szerves részét alkotják az országnak és a terület történelmének, akik szerint Szlovákia ugyanúgy a magyarok, ruszinok, romák, mint a szlovákok otthona. Velük lehet együtt dolgozni egy hosszú távú jó viszonyáért, egy igazságosabb és egyenlőbb szlovákiai berendezkedésért.

Magyarként magyarnak vallani magunkat természetes dolog. Kultúránk megélése az otthonosság és az összetartozás érzése. Magyar identitásunk csöndes büszkeség. Magyarnak vallani magunkat az etnikai egyenlőtlenség, diszkrimináció szlovákiai kontextusában egy politikai cselekvés is. A szlovákiai jogalkotóknak köszönhetően, gyakorlati szinten is egy kiállás a kisebbségi jogok mellett, hiszen azok jelentős mértékben a magukat a településen és az országban magyarnak vallók számához kötődnek.

Ugyanakkor magyarnak vallani magunkat ebben a helyzetben egy elvi kiállás is. Kiállás az európai kultúra olyan alapértékei mellett, mint az állampolgári egyenlőség, az állampolgárok egyenlő bánásmódja és a sokszínűség. Elutasítása a nemzetállami ideológiának, az etnikai homogenizációnak: annak, hogy egy többnemzetű országban egy nemzet kizárólag magáénak valljon egy országot, egy államot. Kiállás a diszkriminációval szemben és a sokszínűség mellett.

Nekünk, akik Magyarországon vagy máshol a világban hiszünk jogállamiság és a liberális alkotmányosság eszméiben, közös feladatunk, hogy támogassuk a nemzeti kisebbségek és így a kisebbségi magyarok jogbővítési, az állampolgári egyenlőség elérésére törekvő mozgalmait.

A magyar kisebbségek diszkriminációjával szembeni kiállást nem vethetjük el azzal, hogy egy ilyen kiállás esetleg konfliktust generál. Elfogadható lenne egy olyan érv, hogy ne álljunk ki a nők, vagy a különböző szexuális orientációjú emberek egyenlősége mellett, mert egy ilyen kiállás felháborítja az elnyomásuk híveit? Ha nem, akkor ne használjuk ugyanezt a kisebbségi magyarok diszkriminációja kapcsán sem.

A diplomáciai és a politikai felsővezetés szintjeinél szélesebb körű, társadalmi párbeszédre van szükség köztünk és szomszédjaink között közös múltunkról, jövőnkről és ennek részeként a magyar kisebbségek helyzetéről, az európai kisebbségi jogi példákról. Támogassuk a magyar kisebbségeket az egyenlőségük és megmaradásuk érdekében végzett munkájukban, azért, hogy igazságosabb és egyenlőbb társadalmat teremthessenek, ahol az állam és a többségi társadalom is az ország szerves részeként tekint rájuk.

Most pedig biztassuk őket a magyar nemzetiségük és anyanyelvük felvállalására!

Tóth Barnabás Felicián politológus, a Corvinuson, a CEU-n és a Rajk Szakkollégiumban tanult, most Brüsszelben dolgozik.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek