Dolgok, amik jók voltak márciusban, de jók lesznek később is

2021.03.28. 10:10

A kínai koronavírus-járvány miatt még egy ideig be leszünk zárva, de ajánlunk pár dolgot, amivel meglovagolhatjuk a járvány harmadik hullámát.

Dolgok, amik jók voltak márciusban, de jók lesznek később is

Tökéletesen megértjük, ha eleged van a fanyalgó újságírókból, úgyhogy váltunk kicsit! Minden hónap utolsó hétvégéjén megjelenik a Fasza Dolgok, ami az Azonnali összajánlója: ha láttunk jó filmet, olvastunk jó könyvet, voltunk jó étteremben, ízlik az új burger a Mekiben, vagy csak találtunk valami világtól elrugaszkodott programot, akkor azt megírjuk! Igen, azt is, ha kinyílott a pitypang!

+ Faragó Géza plakátkiállítása jó ürügy arra, hogy kimozdulj otthonról

Valljuk be, nem sok kikapcsolódási lehetőségünk van manapság az otthon négy falán kívül – így ami van, azt bizony meg kell becsülni. És ha az még mellé jó is, akkor pláne. Budapest momentán egyetlen szabadtéri, látogatható kiállítása pont ilyen!

A Várkert Bazár déli panoráma teraszán Faragó Géza 19-20. századi magyar festő és karikaturista válogatott plakátjait tekintheti meg a nagyérdemű –

abból a korból, amikor a plakátokat még nem a Brüsszelnek meg a migránsoknak való üzengetésre, vagy gazdag zsidók mutogatására használták.

Ahogy a Várkert Bazár írja: Faragó a pesti éjszakai és kávéházi élet közismert alakja volt, plakátjaihoz sokszor innen nyert inspirációt. A járványban otthon ragadt művészetkedvelőknek pedig Faragó plakátjai jelenthetnek inspirációt egy napsütéses délutánon egyéni vagy családos kikapcsolódáshoz, de randiprogramnak sem utolsó lehetőséget kínál a Várkert Bazár. A kiállítás június 30-ig tekinthető meg. (Petróczi Rafael)

+ Zene! Louisahhh: The Practice of Freedom

Még csak március van, de abban már teljesen biztos vagyok, hogy

az év egyik legjobb lemeze lett az amerikai Louisahhh debütáló albuma.

A korong 11 indusztriális, technoid csodát tartalmaz, amelyek mindegyike annyira bad ass, hogy Anne Clark is megnyalná mind a tíz ujját miatta, s amely tökéletes lenyomata annak a hangulatnak, ami a 21. század bőrszerkós, láncos, poszt-posztmodern városi környezetében érezhető. Szóval, ha valami fasza dolog történhetett ebben az időszakban, akkor az a HE.SHE.THEY-nél megjelent „The Practice of Freedom” Louisahh-tól. (Ágoston Dániel)

+ Ital! Fogyassz igazi szódát!

Itt a tavasz, és ha itt a tavasz, minden magyar háztartásban szükség van valamilyen eszközre, amivel szódát lehet csinálni.

A friss szódavizet természetesen nem helyettesíti a műanyagpalackos szénsavas ásványvíz,

de a teszkós fröccsvíz sem: az frissen, hideg vízből elkészítve az igazi.

A megoldás sokféle lehet, az ötven-hatvanéves szódásszifonoktól kezdve (átalakítót, és – sajnos mostmár – műanyag patronokat a József körúti Liss Márkaboltban kapni ezekhez) a modern szódagépekig bármi működhet. A lényeg az, hogy a széndioxid az általunk óhajtott mértékben kerüljön csak a palackba. Ez a szifonoknál a víz hőmérsékletének szabályozásával, esetleg két patron becsavarásával, nehezebben oldható meg, a szódagépeknél viszonylag könnyen.

A szabályozhatóság azért jó, mert ha egyszerű citromkarikás szódavízre vágyunk, jó lehet az egészen enyhe víz is, kevés bubival. Ha azonban fröccsöt vagy vodkaszódát innánk, érdemes tovább nyomni a szódagépet: így szinte a forrásban lévő vízhez hasonló módon morajló, vad szódavizet kapunk. Szörphöz, borhoz, tubihoz, vodkához, palacsintatésztába, vagy csak egyszerűen magában: teljesen mindegy.

Ha már kocsmába nem lehet járni, legyünk igényesek arra, hogy otthon készítünk magunknak rendes szódát.

(Szűcs Donát)

+ Játék! Aprítsuk a magyarokat a középkori Bohémiában

Habár már 2018-ban megjelent a Kingdom Come: Deliverance akció-RPG számítógépes játék (magyarul: szerepjáték), én csak nemrég fogtam vele játszani. A játék helyszíne és ideje: késő-középkor, Csehország, királyválság. Luxemburgi Zsigmond magyar király ekkor féltestvére ellen szállt hadba, és rászabadította Bohémiára zsoldos csapatait. Ez a játék történelmi kerete, innen már csak vegytiszta élvezet jön.

A szerepjáték komplexitása – illetve a valós helyszín – miatt elüt a megszokott RPG-ktől (Skyrim, Oblivion, Cyberpunk 2077, The Witcher 3). Itt nem sárkányokkal, szörnyekkel kell csatázni, varázslatokat tanulva és mágikus italok segítségével képességinket fejlesztve. Nem, itt a recept egyszerű: kezdetben semmit sem tudunk és fokozatosan tanulva sajátítjuk el a bonyolult kardvívást, íjhasználatot, sőt egyszerű középkori parasztként még olvasni is megtanulhatunk.

A játék nehéz, viszont ez adja különlegességét is.

Órákat lehet eltölteni azzal, hogy egy középkori városkában egy bűnügy után nyomozol, vagy épp kocsmába mész, és másnap teljesen ismeretlen településen ébredsz. A játék látványa – középkori várak, falvak, szántóföldek, útmenti felakaszott hullák – gyönyörű. Megéri kipróbálni! (Antal Róbert-István)

+ Sorozat! Disenchantment

Bizonyára velem együtt sokakat érintett rosszul, hogy a kétezres évek egyik legkreatívabb sorozata, a Futuramának 2013-ban vége lett. A Simpson család kitalálójának, Matt Groeningnek és David X. Cohennek a sorozata így is megélt 4 filmet, illetve 7 évadot, és lehet, hogy szerencsésebb volt így befejezni egy sorozatot, mintha megélt volna még pár évadot, de cserébe ellaposodott volna.

Azonban a Futurama-fanoknak így sem kell búslakodniuk, hiszen a Groening-Cohen páros azóta egy új sorozatot készít, a Disenchantmentet, ahol ugyan már nem a háromezres években vagyunk és a fura földönkívüli lények mellett robotokkal találkozunk, hanem egy Dreamland nevű királyságban, de a sorozat így is izgalmas.

Ugyan én nem vagyok híve a fantasynak, de Futuramában már megszokott humor és történetmesélés jellemzi a sorozatot, így pedig könnyen túl tudjuk lendíteni magunkat azon, hogy manók, sárkányok és egyéb mesebeli lények is szerepelnek benne. Főleg, hogy sok színészt eleve a Futuramából importáltak. Nem mellesleg pedig idén januárban már a harmadik évada jelent meg Netflixen(Karóczkai Balázs)

+ Hobbi! Bélyeggyűjtés

Gyermekkorom legfontosabb szenvedélye volt a bélyeggyűjtés. A gyűjteményem alapja egy összeragadt bélyegcsomó volt, amit a nagyszüleimnél a műhelyben találtam egy kiszuperált konyhakredenc fiókjában; főleg régi kínai és szovjet bélyegek voltak köztük. Teljesen lenyűgöztek ezek a miniatűr műalkotások, és ez a gyűjtőszenvedéllyel nyakon öntve szabályos függőséget okozott nálam.

És ahogy az függőségekkel szokott lenni, az ember lehet tünetmentes, de soha nem gyógyul meg teljesen. Nagykamasz koromtól felhagytam a bélyeggyűjtéssel, de aztán évekkel később a különféle munkahelyeimen azon kaptam magam, hogy kidobásra ítélt postai küldemények csomagolásáról vagdosom le a bélyegeket. Ezt látva az egyik kollégám egy napon hat bélyegalbummal ajándékozott meg; neki nem kellettek, és úgyis csak kidobta volna őket.

Azóta a szüleimnél őrzött gyerekkori mellett egy ideje megint van bélyeggyűjteményem, a bennük való elmerülés pedig számomra a „chill” különleges formája.

A bélyegek apró ablakok a huszadik századra, miniatűr propaganda-plakátok, amik megmutatják, hogy az adott ország politikai vezetése mikor kit és mit tartott érdemesnek arra, hogy a bélyegeken emlékezzen rá;

mi volt az éppen elérni kívánt elképzelt valóság; minek kellett örülni, mivel kellett azonosulni, vagy épp mi ellen kellett harcolni. A kedvencem a Magyar Postának az 1980-as moszkvai olimpia alkalmából kiadott „olimpiai városok”, de a sorozatából hiányzik Melbourne, mivel a „Helsinki 1952” után „Róma 1960” következik. So Kádár-korszak! (Renczes Ágoston)

A SOROZAT NEM TELJES – 1976 ÉS 1980 HIÁNYZIK –, DE 1956-OT NEM IS NYOMTATOTT A POSTA. FOTÓ: RENCZES ÁGOSTON

+ Étel! 'Nduja

Amikor először kaptam ilyet ajándékba, megkóstoltam, és közöltem, köszönöm, de inkább visszaadnám, én ennek sem az állagát, sem az ízét, sem a műfaját nem tudom értékelni. Aztán Olaszországba költöztem, és hirtelen azon kaptam magam, ahogy lelkesen magyarázom egy pizzériában a velem egy olaszórára járó értetlenkedő külföldieknek, hogy a 'nduja micsoda, és hogy nem biztos, hogy jót tesznek magukkal, ha olyan pizzát rendelnek, amin van az is.

Aztán kirendeltem magamnak, hogy tudjam, hülyeséget beszéltem-e. Nyilván hülyeséget beszéltem, a 'nduja parádés volt a pizzán. Aztán felfedeztem egy közelebbi pizzériát, ahol a pizza calabrese annyit tesz, hogy ipari mennyiségű paprikás kolbász és 'nduja a feltét a rengeteg sajt mellett. És láss csodát, egy hete kaptam belőle újra ajándékba, ugyanattól az embertől, mint másfél évvel ezelőtt. Most a legnagyobb örömmel tartottam meg.

Amiről szó van, az egy disznóbélbe töltött, a mai lerombolt magyar közízlésnek már túl paprikás, túl fokhagymás, túl nyers, ráadásul nem száraz, hanem kifejezetten krémes állagú kolbász, amit ételek ízesítésére is használ a calabriai konyha. Disznózsír, disznóhús, só és paprika: mindössze ennyit raknak bele. Akkor a legjobb állítólag, ha fel van melegítve, kicsit, mint a fondue, és pirítósra lehet kenni. Így még én sem próbáltam. Hozzám hasonló kezdőknek irány ez a recept: a fileja alla 'nduja után soha többet nem akarsz szórakozni olyanok receptjeivel, akik g-vel ejtik az originalét. (Bukovics Martin)

ERRŐL VAN SZÓ. FOTÓ: COSEMIGLIORI.IT

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek